Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Dragonforce
Kiadó: Metal Blade Records
Megjelenés: 2017
Játékidő: 65:49
Értékelés: 3.5/5
A Dragonforce manapság a brit power metal zászlóvivője. Persze a power metal második generációjáról beszélünk. Bár ha őszinték akarunk lenni, a zenekarban csak ketten britek: Sam Totman és Marc Hudson, Totmanről viszont azt mondják, hogy valójában új-zélandi. Mindegy, Totman továbbra is az együttes új albumának összes számát jegyzi.
A „Reaching Into Infinity” tipikus Dragonforce-album, és annak ellenére, hogy a zenekar az előzetes nyilatkozatokban enyhe stílusbeli elmozdulást ígért attól a kifejezésmódtól, amelyben általában mozog, a „Reaching Into Infinity” éppen azokban a pillanatokban nyújt igen keveset, amikor mást akar mutatni.
Azon túl, hogy a szövegeket jobb, ha nem fordítjátok le, mert sztereotip életfelszínességet árasztanak, vagyis az élet könnyed élvezetét hirdetik, ami azt jelenti, hogy a Dragonforce a kólázásnál és a dupla sajtburgernél valószínűleg még nem jutott tovább – innen a szövegek meglehetősen költői naivitása, gyerekessége, sőt bárgyúsága –, a „Reaching Into Infinity” hallgatás közben (megint) egy rakás szórakozást hoz. Természetesen sok riff most is dúrból építkezik, és az együttes vidám oldalát tükrözi. Az ötös egyszerűen kényelmes, biztonságos életet él, földrengések nélkül. Közben minden ismét ügyesen megspékelve, igen bombasztikusra hangszerelve. Az új album megint szétfeszíti a varratokat a túláradó pompától és kicsitől. De ez a zenekar lényege és védjegye, nélküle nem megy, és mindenkinek meg kell szoknia. Mindenkinek, akit egyáltalán érdekel az együttes zenéje.
E cikk második bekezdésében azt írtam, hogy ez egy más hangvételű album. A Dragonforce a Silence című számban balladát kínál, a záró Edge of the World közepén pedig a death metal elemeivel kacérkodik. A WAR! sem kivétel, ahol nem lehet nem hallani a thrash metallal való flörtölést. A végkövetkeztetés? Jobb lett volna, ha mindez nem kerül fel az albumra. Ezek olyan pillanatok, amelyek nem állnak jól az együttesnek, és csak azt bizonyítják, hogy a Dragonforce akkor a legjobb és legerősebb, amikor extrém gyorsan játszik, és kibontja azt a látszólag rohanó vehemenciát, amely már réges-rég kivívta nekik a „Nintendo metal” első számú zászlóvivőjének járó címkét. Ez nem azt jelenti, hogy a „Reaching Into Infinity” véletlenül rossz album lenne, csak húsz perccel (és többel) rövidebb lehetne, és akkor hálás érzést keltene, hogy a Dragonforce az albumon csak azt adta, amit mindig is a legjobb, vagyis hagyományos formájában nyújtott. Mégis bőséges adag az új anyag, ezért újra gond nélkül ámulhattok a Li/Totman gitárpáros csillogtatásán, ami garantáltan magával ragad. A kompozíciók többsége is jól felépített, vagyis jó érzékkel építik a hangulatot dallamos, ultramelodikusan fülbemászó, refrénbeli crescendóvá. Marc Hudson egyre több énekes karizmát és magabiztosságot mutat, a „Reaching Into Infinity” pedig összesen a második stúdióalbuma a Dragonforce-szal.
Az impressziók (főleg az extrém technikai bűvészkedés), amelyekhez a zenekar az elmúlt években hozzászoktatott minket, tehát az új albumon is mindenütt jelen vannak. Ez biztosítja a jellegzetességet, amelyben a Dragonforce ismét sikeresen használta a bevált receptjét és zenei képletét. A más műfajokkal való keverés egyszerűen gondot okoz nekik, ezért a „Reaching Into Infinity” ezúttal némi feltételesen élvezhető zenei szórakozást is kínál. Mivel a zenekar éppen attól a normától akar „elszakadni”, amelyben a legmeggyőzőbben működik, érdekes lesz figyelni, milyen zenei kísérletekbe fog a jövőben. Egyelőre nem győzött meg velük igazán.
Dragonforce – Ashes of the Dawn (hivatalos videó):
Felállás
Marc Hudson – ének
Herman Li – gitár, vokál
Sam Totman – gitár, vokál
Frédéric Leclercq – basszusgitár, vokál
Vadim Pruzhanov – billentyűk, zongora, vokál
Gee Anzalone – dobok, vokál
Producer
Jens Bogren
Számlista
1. Reaching Into Infinity
2. Ashes of the Dawn
3. Judgement Day
4. Astral Empire
5. Curse of Darkness
6. Silence
7. Midnight Madness
8. WAR!
9. Land of Shattered Dreams
10. The Edge of the World
11. Our Final Stand
