Előadó: RattleSnake
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2006
Értékelés: 2.5/5
Újabb ígéretes banda érkezik a hazai pályáról. A RattleSnake (szlovénul: klopotača, vagyis csörgőkígyó) azért sziszegte és csörgette be magát közénk, hogy odaüssön a szlovén mainstreamnek, megrázza, és a helyére tegye a dolgokat. A RattleSnake durván fogalmazva a rock n’roll egyszerű változatát kínálja, amely a tömegek számára is könnyen befogadható, és az együttes valójában igen fontos figura az általános zenei köztudatban, hiszen az általuk művelt stílus afféle egészséges mainstream szcénába illik, amilyen nekünk, szlovéneknek a nyolcvanas években már egyszer volt.
Az első album megjelenéséig vezető útnak elég hosszúnak, rögösnek és fáradságosnak kellett lennie, hiszen az anyag nem kevesebb, mint 14 dalból áll. Rövidek és velősek, világosan kidolgozott motívumokkal, minden bonyolítgatás nélkül, és a kiérleltség is rájuk fér: a srácok láthatóan hosszan csiszolgatták őket, míg a saját maguk számára is tetszetős végső formát nem nyertek. Szóval bulizene, utcazene, amire az együttes tiszta, realista szövegvilága is utal. A fiúk változatos dalokat tesznek elénk, és a rock n’ roll tényleg csak durva közös nevező az egészben. Az album irigylésre méltó dinamikát hordoz. A számokban kidolgozott gitárszólók és átvezető gitárdíszítések szerepelnek, amelyek a zenekar gitárosának kiérlelt zenei karakteréről tanúskodnak. A Mesto című dal például a középső hangszeres résszel nem titkolja, hogy kacsingat a Dire Straits öröksége felé, de a rövid gitáros zárlat is (főleg a hangzás) erre utal. A Vabilo tulajdonképpen csak a RattleSnake küldetésének lényegét mutatja be, és gond nélkül viselhetné az együttes nevét is. A Kraljica némi „southern” beütést hordoz, a gitárszólót illetően is. A srácoknak van érzékük a zenéhez és az olyan motívumokhoz, amelyek azonnal megragadják a figyelmet. Az egyik legirigylésre méltóbban felépített szám például az S tabo, tetőtől talpig. Az első szóló megint hanyagul kacsint a jó öreg Knopflerre. Ezt követi a Luna lenyűgöző száguldása, ahol az orgona dobja fel a helyzetet, szépen hozzátéve a teljes dal keményebb hangzásához. A szám így nagyon közel áll a klasszikus „hard rockhoz”. Az említett elemek tekintetében ezt az észrevételt erősíti meg a Hudič ima svoj naslov című dal is, amely a nők lehetséges vészes hatásáról mesél szegény férfiakra. A RattleSnake helyenként a Rolling Stones felé tett kitérőit sem rejti el, ráadásul egy jó adag punkos dilettantizmussal fűszerezve (Nov dan). A fiúknak sikerült egy kiváló, klasszikus „rock” költeményt is összehozniuk, a Barje című számot, amelyet csábító, akusztikus balladás hangulatú felvezető rész és lenyűgöző gitárharmónia-szövedék jellemez. Aztán a csörgőkígyók klasszikus rockerstílusban odacsapnak, a dal kidolgozottságát tekintve az album egyik csúcspontja, és a srácok egy ízléses, hangulatos kelta hegedűmotívummal is megfűszerezték. A RattleSnake az albumon jókora adag hülyéskedést is kínál, és ezt a legsaftosabb formában a ska – reggae – punk hangulatú Mormoni című számban adja, remek kontrasztokkal, amelyeket a „honky tonk” zongora is hoz. A „blue suede shoes” típusú nóták felélesztését sem kerülték el a Dohtar Blues-ban. A hangzás is ehhez igazodik, vidáman repíti vissza az embert a rockabilly réges-régi napjaiba. A „rhythm n’ blues” stílusú Moram dobit érdekes új, kettős megközelítés: „Steve Miller Band találkozik a szlovén sörözős refrénnel”. A Hvala remek választás az album zárására. Ízléses fúziót ötvöz a zenekari hangszerelésből (vonósok, akusztikus gitár, zongora) és a rockos megközelítésből (középső hangszeres rész). Nagyon ötletes, megnyugtató lezárása a lemeznek.
Az alapok le vannak rakva. Hogy merre fejlődik tovább a RattleSnake, az most az érdekes kérdés. Ha a nyers „háromakkordos tépés” irányába haladnak tovább, akkor az élő, kompromisszummentesebb produkció illene hozzájuk, élesen felhangolt, kissé szétcsúszott gitárokkal. De ilyen egyszerű a helyzet mégsem: a hangzást ugyanis gazdagítják a billentyűk! Hagyjuk magunkat meglepni. A dalok egy elsőlemezhez képest magas színvonalúak, és az album ezen a ponton mindenképpen irigylésre méltó. Dinamikus, változatos, tele kiérlelt, határozott, kompakt dallamokkal, élő a produkciója, és a hozzáállás kiváló munkakémiáról és a tagok összeszokottságáról tanúskodik. Olyan banda, amelyben kiváló zenészek játszanak, akik tudnak riffet és dalt építeni, a RattleSnake küldetéséhez híven. Üss meggyőzően, és üss rögtön. Megmutatták a méregfogukat! Reméljük, hogy a srácok a jövőben még nőnek, és még pusztítóbban felhangoltak lesznek. Röviden: a „Razvoj vrste” nagyon imponáló kezdete a RattleSnake történetének. Egy evolúció kezdete, amellyel a legkomolyabban érdemes számolni.
Felállás
Rok Brodnik – ének
David Stritar – gitár
Zoran Mioković – billentyűk
Jure Plahutnik – basszusgitár
Toni Habula – dob
Produkció
David Stritar & RattleSnake
Dallista
1. Ogenj al’ led
2. Mesto
3. Vabilo
4. Glej naprej
5. Kraljica
6. S tabo
7. Luna
8. Hudič ima moj naslov
9. Nov dan
10. Barje
11. Mormoni
12. Dohtar Blues
13. Moram dobit
14. Hvala
Az album hossza: 49:45
