Kiadó: SPV/Steamhammer
Megjelenés dátuma: 2020. 9. 18.
Produkció: Raven
Album hossza: 38.55 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 8.5/10
Aki szereti azokat az időket, amikor a metal még fiatal volt, a hetvenes évek egyre keményebb rockjának ártatlan gyermeke, az tudja: felejthetetlen korszak volt ez, lángoló szívekkel és óriási lelkesedéssel. Fortyogó érzés, hogy minden lehetséges, és bármilyen álom valóra válhat. Vadul kreatív energiától duzzadó idők, amelyek egyebek mellett ennek a lenyűgöző műfajnak a gyors szétágazását is diktálták számos, nem kevésbé lenyűgöző alműfajra. A Raven azon zenekarok egyike, amelyek a megfelelő időben voltak a megfelelő helyen. Részei voltak ennek a kitörésnek. A Mark és John Gallagher testvérpár egyébként már 1974-ben megalapította a zenekart! A Raven aktívan bekapcsolódott az N.W.O.B.H.M.-nek nevezett mozgalomba. És? Mindent láttak. A Raven – sok nemzedéktársával ellentétben, akik az N.W.O.B.H.M.-korszakból nőttek ki – soha nem oszlott fel hivatalosan, és később sem alakult újra. Soha. Csak amikor Mark Gallagher gitáros 2001-ben csúnya balesetet szenvedett – egy koncert közben ráomlott egy fal, és mindkét lábát megsérítette –, kényszerült a zenekar négy évre kényszerpihenőre. A Raven nyolcvanas évekbeli albumai klasszikusok. Különösen a „Wiped Out” (1982) és a „Rock Until You Drop!” (1981) gyakorolt gyökeres hatást a korai Metallica arculatára, de az Anthraxére és még néhány olyan bandáéra is, amely nem sokkal később a thrash metal felé fordult.
A mai Raven-felállásban a lángoló zenei fáklya megállíthatatlan fényéről és izzásáról a két Gallagher fivér ki nem aludt metalszíve gondoskodik, ami bőven elég. Ami a hitelességet illeti, mindenképp. 2017-ben csatlakozott hozzájuk az új dobos, Mike Heller. A banda már jó ideje az Egyesült Államokban él, bár a Gallagher fivérek britek, az angliai Newcastle-ből származnak (a „Metal City” albumcím is éppen Newcastle-re utal).
Az új album sok mindenben követi elődjét, az „ExtermiNation” című lemezt (2015). Újabb fülbemászó metaladag, amelyben a régi iskola, a technológiai fejlődés kínálta előnyök korszerű stúdiós kiaknázása és a szélsőségesen agresszív pusztítás felé törekvés belsővé vált mozgatórugói lenyűgöző közös nevezőre jutottak egy általános kiegyezésre törekvő párbeszédben.
Ezért a „Metal City” mindenben különleges album. Mert egyszerűen tősgyökeres Raven-lemez. Heller technikailag kivételesen képzett, kiérlelt dobos, és elődjéhez, Joe Hasselvanderhez képest kétségtelenül új szerzemény a zenekar számára, amely ennek köszönhetően fokozta és kontrasztosabbá tette a drámai színpadiasságot, az előadás erejét és magukat az aranzsmanokat is. A dobfutamok szinte hajlanak a robbanékonyságtól, Heller pedig főleg abban van mindenütt jelen az albumon, hogy tartja a ritmikus összhatást és a dalok kinetikáját, amelyek mind kivétel nélkül a dupla lábdob harapósan torpedózó menetén gurulnak előre.
Amit a Raven az új időkben csinál, az nem más, mint a legvégsőkig feszített, minden részletében érett módon optimalizált képlet, amelyet pályájuk elején tálaltak fel, és amely a hetvenes évek száguldó, nagy hatású rock’n’rolljának hallgatásán felnövés élményéből ered (az albumon ehhez a Top of the Mountain áll legközelebb). Ez a rock’n’roll itt stílusában aktualizált és érettségében csiszolt lett. A mai kor számára ugyanis több mint meggyőzően keresztezték az agresszió implantátumával, amely kompromisszumok nélküli frazeálásba és ritmikus száguldásba van ágyazva. Mindenen pedig a John Gallagher kiváló éneke uralkodik, aki érett korára is átkozottul sok erőt fejleszt, és könnyedén, csökkenthetetlen erővel, vad intenzitással püföli a legmagasabb énekes hengerfokozatokat is. Néhány kiáltása egyenesen lenyűgöző. Hogy ebben mennyi volt a stúdiós „babrálás”, azt nem fogjuk megtudni, de ha John Gallagher valóban ma is ilyen hangot tol a színpadon, akkor ónból van a torka, amelyben még a hetvenes években elakadt egy elpusztíthatatlan acél körfűrész.
A dalok többnyire rövid „lüktetők”, amelyek egy másodpercnyi levegőt sem hagynak a hallgatónak. Azonnal megragadnak. Magas oktánszámú feszültséggel roppantják a nyakcsigolyákat, és nem alkudnak meg: a Raven ilyen hévvel nem hagy maga után túlélőket. Ilyen a nyitó The Power, de főleg a Human Race, a Cybertron és a Break, amelyek extrém pusztítással szólítanak meg. A zenekar ismét meglepett, ezúttal több himnikus bombasztikával olyan számokban, mint az album címadó dala, a Battlescarred, valamint a záró, több mint hat percet kitevő minisuite, a When Worlds Collide, amelynél előre sejthetted, hogy ennek oka az, hogy egy hajszállal lassabb tempóban játsszák. Ez azt jelenti, hogy az album rendkívül dinamikus a változatos ötletgazdagságnak köszönhetően, még ha világos is, hogy a képlet, a recept már évek óta törvény a zenekarnak, és szorgalmasan tartja magát a posztulátumaihoz. Az új album előnye az előzőhöz, az „ExtermiNation”-höz képest az is, hogy aranzsmanilag könnyedebb, kevesebb dal van rajta, és ezek határozottan rövidebbek. A Raven esetében ugyanis mindig a „kevesebb több” szerzői axiómája gyújtott. Ezt pedig most újra teljes vérrel értelmezték át a „Metal City” albumon, amely ennek a hosszú életű és láthatóan elpusztíthatatlan zenekarnak a mércéjével mérve több mint kiváló teljesítmény. Szinte szétveti az őszinteség, ugyanakkor magabiztosan sugározza a felállás három tagjának rendkívüli érettségét.
És végül. A szórakoztató, ötletes képregényes borító, a „Mind be vagyunk tépve, mégis szuperhősök szeretnénk lenni” szellemében, jobban nem is illhetne a zenekar új zenei olvasnivalójához.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
01. The Power (3:55)
02. Top of the Mountain (3:36)
03. Human Race (3:59)
04. Metal City (3:27)
05. Battlescarred (4:45)
06. Cybertron (3:24)
07. Motorheadin’ (2:42)
08. Not So Easy (3:09)
09. Break (3:39)
10. When Worlds Collide (6:15)
Felállás:
John Gallagher – ének, basszusgitár
Mark Gallagher – gitár
Mike Heller – dob
