Kiadó: Dallas Records
Megjelenés dátuma: 2020. 9. 23.
Produkció: Bogunov, Jurij Toni, Eki Alilovski & Sandi Trojner
Az album hossza: 55.04 perc
Műfaj: Art Rock
Pontszám: 9.5/10
A Bogunov, amely a hivatalos honlapja szerint nagyából 2002 óta működik, idén szeptemberben első igazi, az egész csapat munkáját tükröző bandás albumával jelentkezett: ez a „More bijesa” (szlovénül: „Morje besa”, vagyis a düh tengere). Az ötös tagjai közül Ognjen Zeljić Splitből származik, de Ljubljanában él, a másik négy „testőr” pedig ljubljanai. Ebből egy új, nagyon érdekes szlovén–horvát rockszövetség született, amely sajátos zenei művészi igényességgel dolgozik.
A „More bijesa” lemezen összesen 13 saját szerzemény hallható, amelyek hosszabb idő alatt születtek, és hosszan csiszolták őket a végleges formáig. Ezt a számok kidolgozott hangszerelése is bizonyítja. A Bogunov zenéje hallgatás közben nem követel különösebben nehéz filozófiát, de ha szánsz rá időt, a lemez gazdagon meghálálja. Érdemes hát foglalkozni vele.
Ha mindenáron műfaji keretbe kell szorítani a zenekart – hogy legalább nagyjából képet kapj arról, mit üzen a Bogunov zenéje –, általánosan és lazán azt mondhatnánk, hogy alternatív rockról van szó, amely zeneileg közel áll a popretorikához, helyenként a Yu-rock nosztalgia dallamvilágát bontogatja, így bármikor bekopoghat a rádióhullámok frekvenciáin. Azokén a rádiókén, amelyek a Triglav és a Vardar közötti földrajzi térségben szólnak. A Bogunov egyébként finoman más műfaji árnyalatokat is kever a szerzeményeibe, például bluest (leginkább a „Jedini sin” című dalban, ahol a Pomaranča gitárosa, Mijo Popović vendégszerepel), míg a törékeny, balladisztikus „Dobro jutro 2” kabaré-sanzonok fényében szólít meg. Az egész időnként a nyolcvanas évek második felének posztpunk-zenekarait kedvelőket is megfoghatja, főleg ott, ahol a zenekar rock and rollja kifejezetten sötétre fordul. Mindenek felett pedig a dinamikus kontrasztok esnek jól, amelyekkel változatos és végig jellegzetes hangulatokat érnek el, hiszen a hangzást gyakran festői módon gazdagítják akusztikus hangszínek (klasszikus zongora, akusztikus gitár). A zenészek mesterien bánnak a hangszerükkel, és sok tapasztalatot hoztak magukkal. Ha addig nem, hát az album címadó dalában a mid-eight részen belüli kiváló szóló ezt egészen biztosan igazolja. Még nagyobb megerősítést kapunk, amikor a címadó dalt – remek kontrasztként – a könnyed, játékos „Našel sem” követi (az album egyik a két szlovén nyelvű száma közül). Itt a gitárok egészen más (akusztikus és kompozíciós) közegben ismét rendkívül ügyesen találják meg a helyüket a mid-eight részen belül, az aranzsmanokat pedig a zenekar ízlésesen kontrasztálta fúvós betétekkel. A „Našel sem”, az album ötödik száma, hirtelen vágja el a fájdalom és a vágyakozás keserédes keverékét. Ez ugyanis az album „világosabb” pontja, amely egy „lazább” hangzásvilágon szökdécsel könnyedén. A „Daj mi ruku” refrénjében egy csipetnyi folk-szentiment lapul. Ez a szám, akárcsak előtte a „Našel sem”, az album játékos pillanatát őrzi. A záró „Ubij me” végén hosszabb hangszeres párbeszéd hallható, amely körről körre fokozza a hangulatot. A végső atmoszférikus crescendóig, amelyet utolsó leheletével egy odaillesztett folk-arabeszk motívum zár le. Az album ilyen pillanatai csak megerősítik az Ognjen Zeljić énekét kísérő hangszeresek rendkívül sokrétű összeszokottságát. Az album többnyire sötét, ugyanakkor erősen bombasztikus is, így összességében „ünnepélyesen sötétnek” nevezhetjük. Art rock album, természetesen.
A figyelem középpontjában mindenképp Ognjen Zeljić áthatő, karakteres, szenvedélyében és érzelmei átadásában mély, rugalmasan érző hangja áll, aki költőként személyes vallomásos prédikáció üzenetével érkezik. Ebben a tekintetben az album bizonyos mértékig énekes-dalszerzős hatású. Ilyen erős a költészete. Ognjen Zeljić hangja azonnal ragadós. Zenei és költői vallomás szempontjából is olyan album ez, amely határozottan a szlovén rockközönség általános karakteréhez szól. A dallamosságával és a vágyakozó, gyakran melankolikus szövegeivel, amelyek Ognjen Zeljič gyönyörű hangján szinte azonnal életre kelnek. Az érzelmek megjelenítését tekintve az ének „kaméleonszerűen” viselkedik. Ebből a szempontból a „Ti nikad ne kažeš” hozza a legtöbb különböző oldalát a vokális kifejezésnek: a kompozíció fejlődés közben folyamatosan, fokozatosan növekszik, tele van motívumátmenetekkel és a hangszínek lépcsőzetes rétegezésével.
Produkció szempontjából az album rendkívül meleg és organikus. A természetes hangárnyalatok áradását erősítik a Hammond-orgonát vagy elektromos zongorát (Rhodes-típusút) utánzó bársonyos hangok is. Érezni, hogy a zenekar az album megjelenéséig sok időt játszott együtt. Akár koncerthelyszíneken, akár a próbákon. Az ötös összhangja, a kölcsönös kémia, a hangszerek szikrázó összekapcsolódása, plusz Davor Klarič a billentyűkön – minden kiváló. Az album megragad. Rögtön az elején, amikor az atmoszférikus „Oprosti što te budim” előkészíti az utat a kirándulásához. A szám két akkordra épül, de a figyelmet azonnal Zeljić ragadja magához, aki elbeszélésével már a bevezetőben jellegzetes drámaszínházat teremt. A lemez igazából a második számmal, a „Poziv na zabavu”-val száll fel, kacér, erőteljes ritmusával, kedves „jangle” gitárcsengésével és jellegzetes refrénjével. A dalok egyébként nagyon különbözőek egymástól. Közös művészi gyújtópontjuk viszont az, ami a zenekar eklekticizmusának és egyedi varázsának a generátora. Egy egyedi zenei világé, amely mint egy óceán, magába szív, és amelyben álmodozva lebegsz jó 55 percen át. Nehéz kedvencet választani. Az album középső szakasza általában is rendkívül erős, a címadó daltól egészen a „Možda nova priča” című számig. A hetedik szám, a „Nočna zgodba” eltérést hoz, mert a zenekar kiválóan integrált bele vonósokat, amelyek más kifejezőerejű bájt adnak neki. Minden dal lezárt, magától sarjadt, önálló művészi entitás. Kidolgozott karizmájával, vallomásos karakterével. Ihletből és tüzelő kreatív energiából bőven volt, minőségben pedig az album összes száma egyenrangú szinten áll. Művészi botlás nincs. Magas minőségi színvonalat hoznak, és ahogy mondtam, az album kedvenceit ezúttal magadnak kell kijelölnöd.
Ezt az albumot mindenekelőtt úgy kell élvezni, hogy odafigyelsz a részleteire. Időt kell rá szánni. Az egyik Ognjen hangja, a másik a hangszeresek összjátéka, akik együtt rendkívül meggyőzően működnek. Mindez a ritmusszekció, a gitárok és a billentyűk közötti kontrasztos átmenetek kiegészítése, hozzáadott finomságokkal, mind az átvezetésekben, mind a mid-eight részekben. És végül is… A zenekar arra is gondolt, hogy a kompozíciókat női vokálharmóniákkal még jobban kontrasztossá tegye, ezzel erősítve a drámai pillanatot és az érzelmi feszültséget. A közepes és mélyebb hangfekvésű férfi énekhez képest így létrejövő kontraszt több mint kellemes.
Erős kifejező árnyalatokat hordozó album. Vágyakozó, szenvedélyes, melankolikus, mégis szilárdan a földön járó. Art rock lemez, amihez nehéz bármit hozzátenni vagy elvenni. A Bogunov már kidolgozott karakteres identitással lépett stúdióba, hogy felvegye ezt az albumot, amelyet ez a kiváló, tizenhárom számból álló, érett intellektuális eklekticizmust megtestesítő sor testesít meg. Lelkesíteni fogja azokat, akik gazdag hangszerelést, apró részleteket és egyúttal zeneiséget kerestek, és a Yu-rock nosztalgikusai is kedvelni fogják. Magával ragadó dallamosságú és üzenetű album, amelyet egyszerűen szétfeszít az őszinte szívélyesség!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Oprosti što te budim (04:05)
2. Poziv na zabavu (03:36)
3. Ostajem sam (03:25)
4. More bijesa (04:47)
5. Našel sem (03:09)
6. Daj mi ruku (04:45)
7. Nočna zgodba (04:22)
8. Kralj usprkos sebi (03:06)
9. Možda nova priča (04:07)
10. Jedini sin (ft. Mijo Popovič) (05:21)
11. Dobro jutro 2 (04:11)
12. Ti nikad ne kažeš (03:42)
13. Ubij me (05:56)
Felállás:
Ognjen Zeljić – ének
Peter Pavičić – gitár
Vladimir Zelić – gitár
Boris Holešek – basszusgitár
Rok Skoliber – dob
Közreműködő zenészek:
Mijo Popovič, Igor Barišić, Edin Biščić, Karel Šrot, Mirko Medved, Staša Marolt, Eva Klinc, Davor Klarić, Ratko Zekić vonósnégyese, Mitja E. Centrih
