Kiadó: SPV / Steamhammer Records
Megjelenés dátuma: 2020. 01. 10.
Producer: Peter „Peavy” Wagner
Az album hossza: 54.49 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 8.0 / 10
A Rage a német metal legendája. Csodálatos, hogy ennyi évnyi dacolás után sem tántorodnak meg, pedig minden eddigi munkájukkal és korábbi eredményükkel a hátuk mögött akár azonnal nyugdíjba is vonulhatnának. Ehelyett kihoztak még egy stúdióalbumot. A bevezetőt nem így kezdeném, ha az új lemez nem a 24. lenne sorban, ha a zenekar gyökerei nem nyúlnának vissza a nyolcvanas évek első feléig, és ha a frontembere, Peter „Peavy” Wagner nem látott volna (többször is) poklot és mennyet a hosszú úton. Röviden: Peavynek még mindig van kedve hozzá. Egy német, egy venezuelai és egy görög – és a német mindkettejüknek simán az apja lehetne. Vagyis a sztori már nem új, de a „Wings Of Rage” a megújult Rage harmadik albuma, a „Seasons of the Black” (2016) után, amely az új trió bemutatkozását építette tovább, és a „The Devil Strikes Again” (2017) után – olyan teljesítmény ez, amely érdekes módon még mindig elég érdeklődést kelt, noha a Rage-nek már semmit sem kell bizonyítania.
Már nem titok, hogy Peavy az átalakult Rage-hez a porosodó archívumból húzta elő azt a szerzői formulát, amely a zenekar kilencvenes évekbeli korszakát jellemezte. A Rage új lemezének izgalmai tehát főként a fiatal, bizonyítani vágyó gitáros, Marcos Rodriguez virtuóz trükkjein, valamint Vassilios „Lucky” Maniatopoulos dobolásának fizikai bravúrjain nyugszanak. Rodriguez kivételesen jól képzett technikailag, ördögien ügyes és ultraszonikus szólói pedig több mint hálásan dobják fel a már bevált szerzői formát, amely doktrínaként szigorúan a gyakorlott Peter Wagner kezében marad. Rodriguez éleslátása néhol egészen gyönyörű neoklasszikus áradatot hoz, amely persze korántsem ragad meg olyan nyomatékosan, mint abban az időben, amikor Victor Smolski játszott és szerzett a zenekarban, mégis. Nem is ez az új Rage célja, még ha régi levest melegítenek is újra – de azt a Smolski előtti korszakból. Rodriguez most roppant fontos láncszem Peavynek, aki a legendás basszusgitáros-énekesnek megadja a teljes konzisztenciát és hitelességet, a zenekar érett évei alatt is.
A dalok száma logikusan megint túl sok, és ez a Rage-nél már jó ideje állandó jelenség. Az album ennek következtében hosszú. Peavy tudja, hogy a trióformátum a zenei alkotás terén korlátozott, a víziója pedig behatárolt, és azt is tudja, hogy fenn kell tartania azt a stílust, amely a nyolcvanas, de főként a kilencvenes években meghatározta a zenekart, ezért az öreg róka ismét a jól bevált trükkjéhez nyúlt. Az A Nameless Grave és a Shine A Light című dalokat ugyanis zenekari hangszereléssel látta el, és mindkettő, egészében véve, az album erősebb pontjának számít. A „Wings Of Rage” tehát igen ügyesen hozza a Rage típusos, a kilencvenes évek közepére jellemző „szétvágott” metaljának körvonalait, ezt főként az album első fele hozza, valamint a záró része a kissé fölösleges Blame It To The Truth-szal és a záró For Those Who Wish To Die-jal, amely bár ambiciózusan indul, egészében elvizesedik, mert nem tudja megadni a szükséges finálé-crescendót. A dalokban többnyire megvan a jellegzetes bombasztikusság a dallamos refrénekben, amit Peavy megint nagyon jól összehozott. A kétélű kard persze megint a hangja, amely kifejezetten „német”, kifejezetten „egydimenziósan támadó”, jellegzetesen metsző és orrhangú, de ez a Rage, és Peavy hangja valójában ezt definiálja. Nélküle nem megy. Igaz, hogy az évek során a férfi hangja kifejezetten lejjebb ment, de mindenben, amit az új albumon kínál, még mindig robbanékony erőt és a megkívánt agressziót nyújtja, amellyel az új Rage-dalokat is olyan ügyesen megfűszerezték. A Higher than the Sky feldolgozása minden bizonnyal fölösleges lépés, ami arra utal, hogy az album ötletfrissesség terén alultáplált, a zenekar mégis nyilvánvalóan nagyon megfelelőnek találta. Talán azért is, mert az átdolgozott változat eléggé megváltozott, és üdítően hat. A zenekar életművében, főleg a koncertrepertoár vasállományát tekintve ez a szám a Rage-nek afféle Smoke On The Water, amelyet Peavy már megunt játszani, de egyben olyan dal, amely a koncerteken „ébren tartja” a közönséget. Ebben a megújított változatban a zenekar ismét szívesebben játssza majd. A „Wings Of Rage”-en ez a felújított HTTS 2.0 jól elfedte volna az album időnkénti ötlethiányát, ha a zenekar a számlista legvégére tette volna.
Általánosságban: minden a helyén van. A trió új felállásban halad tovább, ahogy az a Rage-től elvárható és megkövetelt. A Smolski-korszak utáni mércék ugyan magasak és elérhetetlenek, Peavy mégis láthatóan a kilencvenes években megjelent albumokkal lezárult ponttól akarja folytatni a zenekar pályafutását. Konformista és biztonságos hozzáállás, de olyan, amelyet Peavy még mindig mesterien ural és ismer, és ez most is a győztes pókerkezet, a pár ász ütőkártyáját hozza neki. A klasszikus Rage rajongói biztosan el lesznek ragadtatva, a „Wings Of Rage” pedig több mint hálásan bővíti majd a Rage-albumgyűjteményüket.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. True (5:01)
2. Let Them Rest in Peace (4:30)
3. Chasing The Twilight Zone (4:30)
4. Tomorrow (5:02)
5. Wings Of Rage (4:30)
6. Shadow Over Deadland (The Twilight Transition) (0:35)
7. A Nameless Grave (5:59)
8. Don’t Let Me Down (4:56)
9. Shine A Light (6:43)
10. HTTS 2.0 (3:28)
11. Blame It on The Truth (3:54)
12. For Those Who Wish To Die (5:28)
Felállás:
Peter „Peavy” Wagner – ének, basszusgitár
Marcos Rodriguez – gitár
Vassilios “Lucky” Maniatopoulos – dob
