Psihomodo Pop a Cvetličarnában (2007)

 A már amúgy is elég meleg tavaszi nyitányt a Psihomodo Pop fűtötte tovább azzal, hogy bejelentette ljubljanai koncertjét a Cvetličarnában, amely az utóbbi időben sikerrel menti a főváros becsületét azzal, hogy a keblére ölel jó néhány olyan zenészt, aki a szlovén nagyágyúk lobbizása miatt sajnos nyugodtan elkerülné a kis kertjeinket. Így a Psihoták Majkével és a további, április végére beharangozott szerb Partibrejkersszel együtt felidézték a régi jó Yu-rock idők emlékét… Ah, emlékeztek még, bajtársak…

Szokás szerint a koncert nem a meghirdetett időpontban kezdődött: kilenckor a termetes biztonsági őrök nyitották csak ki a Cvetličarna ajtaját, mi pedig percekkel később, láthatóan kiszáradva és szlovén szokás szerint először a pulthoz rohantunk, ahol újabb meglepetés várt a látogatóra. A szlovén viszonyokhoz szokva, mindenre elszántan szívesen indulunk sörért akár 2,5€-ért is, és közben nyugodtan közömbösek maradunk. Úgy látszik, Európa megtette a magáét. A szervező ezután még egy jó órát várakoztatott minket, és szorgalmasan tömte a zsebét az italeladásból. Hogy mikor kezdődik hivatalosan a koncert, azt senki sem tudta, még a hangmérnök sem. Nem hivatalos információk szerint a fiúk éhesek voltak, és előbb meg kellett erősödniük. Hát, az út Zágrábból Ljubljanába hosszú és fárasztó… Pontosan 22 órakor aztán a fiúk „láthatóan megerősödve” végre kiálltak a színpadra, és a zágrábi stílusú „Ljubljana, kak ste kaj?” felvezetéssel elvezettek minket a megalkuvást nem ismerő rock`n`roll világába. A Psihomodo Pop magáról már unalomig hangoztatja, hogy ez a fajta RNR az életmódjuk, nem csupán a zene, amit játszanak. A felállást még mindig a verhetetlen és elpusztíthatatlan frontember, Davor Gobac, a gitáros Brado, a basszusgitáros Šparko, a dobos Tigi és a mindenes Kuzma (billentyűk, harmonika, szaxofon) alkotja. A hangzásuk továbbra is felismerhető és nyers, és ha nem ismernéd őket jobban, egy-egy pillanatra azt hihetnéd, hogy a mi Big Foot Mamánkról van szó. A zenéjük mindig is egyfajta csúfondáros blues rock volt egy csipetnyi funkkal, energikusan skizoid refrénekkel megspékelve. Ha ezt a szóhasználatot zenei vizekre fordítjuk, a Ramones, a Stones és a The Stooges keveréke jön ki. Gobac, a vokalista az, aki a zenekarnak mindig is a fő bélyegét adta; kicsapongásait, öltözködését és viseletét tekintve leginkább a kaméleon Bowie-hoz lehetne hasonlítani, színpadi előadásmódja pedig leginkább Iggy Popra emlékeztet.

Maga a koncert gördülékenyen, a rájuk jellemző rutinnal zajlott. A korábbi, rájuk jellemző, Jim Morrisont idéző színpadi kilengések nélkül. Gobac a közönség általános csodálkozására nárcisztikus természete ellenére ezúttal rajta tartotta a pólóját, így megfosztotta a gyengébbik nem képviselőit attól, hogy gyönyörködjenek az Iggy Pop-szerűen kifaragott testében. Hát, mindannyian öregszünk, Gobac is, és az a legjobb, ha bizonyos dolgok olyanok maradnak, amilyenek, részben eltakarva

Gobac valóban nagy száj, és a számok közti összekötő szövegek és a néha érthetetlen halandzsa közben a pasas nem felejtett el dicsekedni a 13 éves fiával és a punkzenekarával, amelyet a kölyök állítólag Zágrábban hajt, megdicsérte Kuzma lányát, aki a síelés világkupájában uralkodik, Bradóról pedig szarkasztikusan megjegyezte, hogy nem is ismeri igazán. Lehet, hogy ez még abból az időből ered, amikor Gobac ilyen-olyan okok és szerek miatt nem teljesen volt tudatában a valóságnak és a körülötte zajló eseményeknek. De ezek az idők elmúltak, és ma a zenekar szilárdan áll a realitás talaján. Az egyetlen dolog, amit felrónak nekik, és ami ezen az estén is érzékelhető volt, hogy ideje lenne zeneileg is előrelépniük, mert amit az elmúlt közel 25 évben (1983 óta) mutatnak a színpadon, az többé-kevésbé változatlan.

A Psihopoposok felsorakoztatták az összes többé-kevésbé ismert slágerüket, a „Frida” sikerszám pedig kétszer is elhangzott. Egy jó óra és húsz perc + 15 perces ráadás, és vége volt a Psihomodo Pop-féle rock`n`rollnak. A The best of…LIMITED EDITION koncert így részben kielégületlenül hagyott minket, és ez lehetne a „visszafogott” fellépésük értékelése is. Lehet, hogy a LIMITED EDITION alkotói szünetet és új lendületet jelent a következő albumig; ideje lenne, hiszen az utolsó (szerintük „najnovijeg”!?) album, a „Plastic fantastic” megjelenése óta alaposan eltelt három év. Ez pedig az az időszak, amikor egy ilyen zenei műfajban a kondíció megőrzéséhez lassan új receptre és új egytálételre kell gondolni.

Szóval Psihomodo…?

Szöveg: Thomas Breznik
Fotó: Jani Lah