Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Bayley, Blaze
Kiadó: Blaze Bayley Recordings
Megjelenés: 2010
Játékidő: 55.40
Értékelés: 4/5
Blaze Bayley, aki arról is ismert, hogy az összes idők egyik leghírhedtebb metalbandájánál kereste a kenyerét, idén új albummal jelentkezett. Pályafutása ötödikével, és a másodikkal azóta, hogy zenekarát Blaze-ről Blaze Bayley-re keresztelte át.
Ha valaki érti, mi a klasszikus és mi az ütős a metalban, akkor az Blaze Bayley, a post-NWOBHM korszak egyik legszebb felfedezése, akit az egyébként a klasszikus metal terén mára teljesen elszegényedett Nagy-Britannia adott a világnak. Blaze Bayley 2007-ben teljesen megújította a csapatát. Így készült el 2008-ban a fenomenális stúdióalbum, a „The Man Who Would Not Die”, amelyet a közönség világszerte nagy elismeréssel fogadott, és addigi legjobb stúdiómunkájának kiáltott ki. Blaze kitartásával mára egyet jelent azzal a zenésszel, aki teljes szenvedéllyel éli a heavy metal prédikációját. Gyökeres választ szeretnél az örök kérdésre, hogy mi az igazi és mi a hamis metal? Hallgasd Blaze Bayleyt, és a hallójárataidból pillanatok alatt kitisztít minden hamis metalszennyet.
A „Promise And Terror” a klasszikus heavy metal örökségére megesküdött album. A dalok fele történelmi történetekről és/vagy fikcióról szól, a másik fele személyes vallomás. A számokat hangsúlyos szomorúság járja át. Az album kifejezetten sötét arca az őszinteségével rendkívül intenzíven és visszafordíthatatlanul sodorja a hallgatót Blaze személyes megtisztulásának örvényébe, amelyen az utóbbi időben főként a felesége elvesztésének tragédiája vezette át. Nehéz olyan zenészt találni, aki ilyen tiszta dikcióval diktálja a prédikációt a versszakok formálásán át, és aki ilyen elemi összhangban illeszkedik ilyen markánsan a kiválasztott himnikus dallamokhoz. Ez az, ami az Iron Maident életben tartotta 1994 és 1999 között, vagy ha úgy tetszik, ami 2000 óta önállóan és függetlenül él tovább, az Iron Maidennél való állás nélkül. És mégis annyira közel állnak egymáshoz az anyag megírásának egyes pontjain, hogy nehéz olyan metalrajongót találni, akinek tetszik az Iron Maiden, de fütyülne Blaze Bayley életművére. Az Iron Maiden ma már korrupt szörnyeteg, amely csillogó, vaníliaillatú csomagolásban árul minden egyes izzadságcseppet, akár tisztességesen csorgatták, akár „kevésbé tisztességesen”, miközben Blaze Bayley hozzászokott a véres verejtékhez. És vajon a „Promise And Terrror”-on még mindig izzad? A válasz: „A fenébe is, igen!” Az is igaz, a fenébe is, hogy Blaze Bayley a jellemével és őszinte hozzáállásával örökre a klubszíntérre lesz ítélve. Az ár nem magas, ha szem előtt tartjuk, hogy senkinek sincs joga megtagadni tőle az igazmondást és a tiszta lelkiismeretet, amelyet a tettei diktálnak.
Honnan az ugrás a „The Man Who Would Not Die” (2008) és a „Promise And Terror” (2010) albumokkal magasabb minőségi szintre? Elég lesz a megfelelő válaszhoz az a tény, hogy Blaze Bayley megtalálta maga körül a megfelelő embereket, akik mindkét album anyagának megírásában és formálásában aktívan részt vesznek. A kiválóan fogadott elődje után a zenekar rengeteg kreatív lendületet talált ahhoz, hogy az új albumon is ugyanazokban a szerzői szférákban maradjon. Ezúttal azonban a tipikus érzések mellett, amelyeket Blaze ilyen fékezhetetlenül tálal a hallgatónak, a szeretett személy elvesztése miatti gyász is hajtotta őket. Ez viszont nem jelenti azt, hogy Blaze véletlenül elpuhult volna. Szó sincs róla! Erről a legközvetlenebbül a Watching The Nightsky nyitány tanúskodik. Az ütős himnusz, amely minden ízében rokon akár a Man On The Edge dallal, akár a Blaze-korszak albumainak nyitányaival, a refrén fertőzően dallamos diktátumával azonnal magához ragadja a figyelmet. A Madness And Sorrow-ban az ötös kifejezésmódja ugyanazon a szinten marad, és a Blaze Bayley zenekar a második számban is fenntartja a zúzós, klasszikus irányultságú metalrohamot.
Ami jólesik, az a kiváló, élő hangzású produkció. A gitárok mélyebbre vannak hangolva a riffelésben, mindkét gitáros héthúros gitárt is használ. A riffelés agresszív, sötét, mégis masszív függönyt sző, amelybe Blaze vokális megközelítésének tompa, mélytől középig terjedő, egyedi színe úgy illik bele, mintha ráöntötték volna. A Blaze Bayley zenekar az előadásba hatalmas tempójú ritmusalapot ad, amelyet gyakran dupla lábdobbal támaszt alá (City Of Bones, Time To Dare), vagy ügyesen, a megfelelő pontokon sző bele, így változatossá téve a dalok képét és kitágítva az album dinamikájának jellegét. A zenészek maximumra „be vannak gyúrva”. Intenzív gitárpárbeszédek áradásának lehetünk tanúi, amelyekben a két gitáros teljesen egyenrangúan működik, ugyanakkor a szólókban a hangok kiszámíthatatlan elrendezése végtelenül tetszik, mert a szólók klasszikus megalkotási elemeiből ered, vagyis az elektromos gitározás óriásainak, Michael Schenkernek, Randy Rhoadsnak vagy Tony Iomminak az egyedülálló zsenijére támaszkodik.
A gitárzúzás egy pillanatra sem enged az albumon. Blaze Bayley nem ismeri a ballada fogalmát. A hangulatváltásokat természetesen Blaze diktálja a versszakok dallamaival, valamint a változatos ritmusszekció, amelyhez képszerű gitárpasszázsok kapcsolódnak. Galileo Galilei Blazétől ajánlást kapott az 1633 című dalban, amely az inkvizíció eljárásáról szól a heliocentrikus elmélet bátor védelmezője ellen. Itt a zenekar a riffeket menetelő, közepes tempójú morajlással támasztja alá, amely a szaracén lovasok szaharai üvöltésére emlékeztet. A God Of Speed gőgös himnusz, színpadra született, refrénje egy pillanat alatt a bőr alá mászik. Újabb történelmi állomás vár ránk a City Of Bones című dalban. Itt Blaze nem a kacsacsőrű dinoszauruszok jura kori faunájának ősmaradvány-lelőhelyére bukkant, hanem a leningrádi csata idejébe repít vissza. A háborús agónia érzését rendkívül hitelesen idézi meg.
A gitárdíszítések, a riffek feletti pengetés, a tercharmóniákkal együtt az NWOBHM idejéről örökölt elemek, amelyeket a testvéri Iron Maiden tett népszerűvé. Ma bármelyik albumon ilyen hitelesen hallani őket igazi isteni ajándék a hallgatónak és az ó-iskolás metal rajongójának, modern produkciós megközelítésben eljátszva. A Faceless című dal a nyugati társadalom átlagos konformistájának arctalanságáról szól, és stílusában, valamint kifejezett lényegében könnyedén leválthatná a Watching The Nightsky-t az album nyitányaként. A Surrounded By Sadness első része akusztikus hangzású. Kiváló félballada, amely a záró részben robban, és fenntartások nélkül helyet kapna a zenekar koncertrepertoárjában.
Blaze Bayley továbbra is a kiváló példa arra, hogyan lehet kiegyensúlyozni a metalban az agresszív, ütős hozzáállást és a dallamos himnikusságot. Mindent olyan stílusban játszanak és énekelnek el, hogy az érzelmek valóban élnek, és nyíltan provokálják az album hallgatóját. Ez a legtöbb, amit egy zenész adhat neked. A személyes megtisztulás tüze különös hevességgel lövell lángnyelveket főként az album záró részében, amikor Blaze Bayley a The Trace Of Things That Have No Words, a Letting Go Of The World és a Comfortable In Darkness dalokon vezet végig minket. A dalok megalkuvást nem ismerő tartása, amely sorrendben intenzív és érzelmekkel teli albummá fűződik, magas kifejezőerejű szinten tartja Blaze Bayleyt, aki ügyesen halad a „The Man Who Would Not Die” által kijelölt nyomokon.
Az albumon csak egyetlen dolgot találni, ami jobban is szólhatna. A basszusvonalak hangzását. Ezek kissé lapulnak a hangzásban, és egy kicsit feljebb lehetett volna tekerni őket, mert a pergődob csak egy hajszállal tolakszik túlságosan előtérbe. Ez igaz a dupla lábdobra is. Annak is maradt némi kihasználatlan hely az album hangképének spektrumában. Egyébként a szokásos hiteles élő hangzásra, erre a felhevített klasszikus metal-manifesztumra semmiben sem lehet panasz.
Két év telt el a két album megjelenése között. A zenekar fejlődése itt egy pillanatra megállt. Ugyanakkor másképp nem is ment volna. Ez az az időszak, amelyben Blaze Bayley személyiségét olyan életélmények formálták, amelyeket közülünk sokan a legőrültebb álmaikban sem merészelnének megosztani vele. Ehhez erősnek és dacosnak kell lenned. És Blaze Bayley kétségkívül az. A kitartás, a hűség és a megalkuvás nélküliség ennek a zenésznek az útján olyan tulajdonságok, amelyeket nem lehet tagadni. Ezért a „Promise And Terror” is minden tiszteletet megérdemlő manifesztum marad. Nem mutat észrevehető kifejezésbeli-alkotói elmozdulást az elődjéhez képest, de mindenben megtartja annak magas minőségi szintjét és természetesen Blaze Bayley egyedi kifejezésmódját. Az, hogy az Iron Maiden manapság ilyen haraggal álljon elő, igazi utópia, és ezért Blaze Bayley ezúttal is alapos leckét ad nekik!
Felállás
Blaze Bayley – ének
Nick Bermudez – gitár
Jay Walsh – gitár
David Bermudez – basszusgitár
Lawrence „Larry” Paterson – dob
Produkció
Jase Edwards & Blaze Bayley band
Dallista
1. Watching the Night Sky
2. Madness and Sorrow
3. 1633
4. God of Speed
5. City of Bones
6. Faceless
7. Time to Dare
8. Surrounded by Sadness
9. The Trace of Things That Have No Words
10. Letting Go of the World
11. Comfortable in Darkness
