Szerző: Jernej Vene
Előadó: Knopfler, Mark
Kiadó: Mercury Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: CD 1 45:16, CD 2 44:51
Értékelés: 3.4/5
Mark Knopfler brit gitáros, dalszerző és énekes zeneileg rendkívül nyitott művész, hiszen semmilyen stílus nem idegen tőle. A korábbi lemezekről ismert bevált recepttel a dupla Privateering is előáll. A helyi zenei hatások íze most is ugyanolyan erős, mint azelőtt, Knopfler pedig a maga könnyedségében talán még egy fokkal nyugodtabb is a szokásosnál. Rendkívüli nyugalom árad minden hangból és minden elénekelt szóból. A privateering a kifejezés egy olyan hajó kapitányára, aki más hajókat kísért, amelyek értékes rakományt szállítottak hosszú utakon. A dolog a tizennyolcadik század végére nyúlik vissza, a tizenkilencedikben pedig igazán kiterjedt. Mark Knopfler azért vonja párhuzamba mindezt a címmel, mert rendkívül szeret fellépni és a csapatával járni a világot, akik odaadóan játsszák a zenéjét. Közben persze azokról sem feledkezik meg, akik eljönnek a koncertjeire. És hát szereti, ha minél több terület van az ellenőrzése alatt. Mindezt azért nem kell szó szerint venni, inkább csak egy irány, amerre Mark Knopfler mostanában hajlik.
A korral haladva a lemez többféle kiadásban elérhető, a legluxusabb természetesen a dupla vinilből és három digitális lemezből álló. Markék új lemeze azonban már az alapváltozatban is dupla, vagyis húsz dalt hoz. A Get Lucky után három évvel a vén motoros egy zsáknyi zenével tér vissza, amely abban, amit kínál, éppen attól olyan érdekes, hogy ennyi minden került egy helyre. Itt persze nem arról van szó, hogy folyton azt kutatnák, mi készült már hasonló. A zene élő organizmus, akárcsak a nyelv. Minden talajon nő valami új, olykor valami olyasmi is, amit valaki már megalkotott a történelem során, de az új szerzőnek gondoskodnia kell róla, hogy az újdonság ne a bevett minták futó átirata legyen. Ez sokszor ártani is tud, de sikert is hozhat. Mark Knopfler a népe hagyatékában egyszerűen olyan szálakra lelt, amelyeket odaadóan és megfontoltan sző bele új hangzásvilágú szőnyegeibe. Olyan dolgokat kínál, amelyek a lelkén fekszenek, és amelyeket, mint minden igazi művésznek, el kell juttatnia az emberekhez. Az szerencséje volt, hogy a megközelítésével már a Dire Straitsszel is milliókat győzött meg szerte a világon, de ez nem lehet, és nem is szabad, hogy cél legyen, amelyet a szólókarrierjével el kellene érnie. Önálló alkotóként természetesen azt nyújthatja, amihez a legjobban ért. Felesleges azt írni és mondogatni, hogy a zenében is mások az idők. Bizonyos fokig ez igaz, de tudatosítanunk kell, hogy nincs ebben semmi baj, ha valaki nincs fenn a listákon, és mindenki egy másik zenekarban végzett munkájáról ismeri. Végül is el kell ismernünk egymásnak, hogy már az is szép, ha van közöttünk valaki, aki adott pillanatban képes segíteni a hallgatónak, hogy elmerüljön az ő világélményében. E cél eléréséhez viszont úgyis folyamatosan foglalkoznia kell a világgal és saját magával. A zene pedig önmagáért beszél, a szavakkal együtt egészen másfajta, talán magasabb rendű életre kel.
A Privateering olyan lemez, amely képes lenyűgözni, de el is taszítani. Hiába tökéletesen felvett és megproducelt, sokaknak talán túl nehéz falat lesz, legalábbis egyszerre. A két korong között a zene természetét tekintve nincs különbség. Knopfler gondoskodott róla, hogy stílusok tekintetében elég sokféle zene képviseltesse magát. Hogy ebben mennyi a koncepció, nehéz megmondani. Különösen hálátlan dolog következtetéseket levonni és kijelenteni, hogy valami így van, ha a lemez alkotója esetleg teljesen másképp gondolja. Itt a hallgató egy pillanat alatt tévedhet, hacsak nem az a szándék, hogy a zenei és szövegi üzenet értelmezése teljesen szabad. A legjobb, ha a Privateering esetében is ezt az utóbbi gondolatot követjük. Leírhatom, hogy a Privateering újabb szolid Knopfler-lemez. A hangban és a gitárjátékban megnyilvánuló könnyedség kiváló.
Mark Knopfler gitárjainak hangjával és higgadt baritonjával finoman mesél mély történeteket hétköznapi eseményekről és emberekről. A lemez lelkét a közepes tempójú dalok adják (Redbud Tree), a balladák (Bluebird), a munkásosan hétköznapi Corned Beef City-ben pedig boogie-ba csap át. Igazi férfias hencegés a Hot Or What, keserűséggel teli a Yon Two Crows, kritikus hangot üt meg a Blood And Water, amelyben a vidék kihalásáról énekel.
A nashville-i és skót remek zenészgárda közreműködésével Knopfler ismét gyönyörű zenei élvezeteket tudott megteremteni. Knopflernek elég, ha olyan zenei hangulatot teremt, amely képes meggyőzni a fáradt lelkeket a pihenés és a hétköznapi őrület utáni kikapcsolódás értelméről. A Privateering mély betekintést nyújt a mai nap egyik legnagyobb pop-rock zenészének munkásságába. Mark Knopfler gitárjainak hangjával és higgadt baritonjával finoman mesél keserű történeteket hétköznapi eseményekről és emberekről.
Felállás
Mark Knopfler – ének, elektromos, slide és akusztikus gitárok
Richard Bennett – gitárok, buzuki
Guy Fletcher – billentyűs hangszerek, ének, basszusgitár, vonósátiratok
Paul Franklin – pedal steel guitar
Jim Cox – zongora, orgona
Phil Cunningham – harmonika
Glenn Worf – basszusgitár
Ian Thomas – dob
John McCusker – hegedű, citera, síp
Michael McGoldrick – fuvola, síp
vendégzenészek:
Kim Wilson – szájharmonika
Ruth Moody – ének
Chris Botti – trombita
Nigel Hitchcock – szaxofon
John Charnec – klarinét
Produkció
Mark Knopfler, Chuck Ainlay, Guy Fletcher
Dallista
CD 1
- Redbud Tree
- Haul Away
- Don’t Forget Your Hat
- Privateering
- Miss You Blues
- Corned Beef City
- Go, Love
- Hot or What
- Yon Two Crows
- Seattle
CD 2
- Kingdom of Gold
- Got to Have Something
- Radio City Serenade
- I Used to Could
- Gator Blood
- Bluebird
- Dream of the Drowned Submariner
- Blood and Water
- Today Is Okay
- After the Bean Stalk
