Izvajalec: Sheehan, Billy
Založba: Magna Carta
Izid: 2006
Ocena: 4/5
Mindig is úgy gondoltam, hogy a Magna Carta kiadó „Prime Cuts” válogatássorozata kiváló módja annak, hogy gyorsan bemutassák a kiadó égisze alatt működő zenészeket. Bár már néhány más kiadó is hasonló lépésre szánta el magát, még mindig úgy vélem, hogy a Magna Cartának sikerül ez a legjobban. Az összes válogatásukon ragyoghatnak az előadók, a hallgató pedig a lehető legjobb keresztmetszetet kapja a zenész munkásságából.
Ezúttal a Magna Carta a világszínvonalú, egészen kivételes basszusgitárost, Billy Sheehant mutatja be nekünk. Az album 9 számot tartalmaz, így Mr. Sheehan életművéből összeválogatni őket elég nehéz munka lehetett. Öt szám az előadó szólómunkásságát öleli fel, a másik négy pedig a „monster progression fusion” zenekar, a Niacin közös munkájából, valamint a Rush-„tribute” album, a „Working Man” anyagából származik, ahol a remek Terry Bozzio dobol… A fülemnek ez a válogatás a „Prime Cuts” sorozat csúcsa, egyben remek alkalom arra is a közelebbi ismerkedésre, akik előtt Billy eddigi munkássága még nem túl ismert. Pedig valószínűleg mindannyian hallottátok már valamelyik felállásban, csak épp nem tudtátok, kiről van szó. Hát igen, a legjobban megbecsült zenészeket gyakran a legjobban alábecsülik.
Ha magát az albumot nézzük, ez nagyjából egy „ki kicsoda?” léptékű lemez: Billy mellett felbukkan rajta Jordan Rudess, Steve Morse, Mike Portnoy és Steve Howe is. Meglepő módon ezúttal nincs rajta sem a kereskedelmi célra megcukrozott David Lee Roth, sem a szóló Mr. Big. Egy szóval a lemezt a zenész gurmand rajongói albumának nevezhetnénk. A korong a Niacin „Elbow Grease” című számával indul, amely megmutatja Billy jazzes oldalának ismeretét, egyúttal elvezet a következő Niacin-számhoz, a „Sugar Blues”-hoz. Mindazoknak, akik még nem hallottak a Niaciről: egy említésre méltó projektről van szó, amely a blues és a jazz keverékét klasszikus rockos ízekkel vegyíti. Ezt követi a kiemelkedő Rush-klasszikus, a „The Trees” az összetéveszthetetlen Mike Portnoyjal a dobok mögött. A szám eredetileg a Rush-„tribute” albumon, a „Working Man”-en szerepel, és Billy főhajtása egy újabb prog-rock legenda előtt. Röviden: remek előadás egy remek számból. Az én ízlésem szerint az album legjobb száma a „Crack The Meter”, amely eredetileg Jordan Rudess „Feeding The Wheel” szólóprojektjén hallható, vendégként a szuper gitáros Steve Morse-szal és a dobmániás Terry Bozzióval. Ebben a számban alaposan kitündököl a szoros és bombasztikus Sheehan–Bozzio ritmusszekció, amelyet remélhetőleg még látunk valamilyen közös projekten, valamint Steve Morse, akit már az első néhány megszólaltatott hangról felismerünk. Közben fel is tehetjük a kérdést, van-e még a „rock” világában olyan gitáros, aki ilyen érzéssel és finomsággal, ugyanakkor matematikailag kimért pontossággal képes eljátszani a „kromatikus” skálát, mint éppen Morse úr?
Ha a többi hasonló projekt nem győz meg eléggé, és nem lendít akcióba, Sheehan úr „Prime Cuts”-ja biztosan meg fog. Ha pedig a fentiek mellett játszotok valamilyen hangszeren is, ennek a válogatásnak a hallgatása biztosan úgy „felpörget”, hogy kézbe kapjátok a hangszert, és legalább részben kielégítsétek a zenei vágyaitokat.
A Niacintól a Rush-„tribute”-ig, ahol véget ér a rendes stúdiórész, egészen a bootlegig, amely egy 1994-es, élőben, „hand-held” mikrofonra rögzített, Sheehan úr basszusszólóját tartalmazó részletet tartalmaz az általam leginkább vadrockeresnek tartott alkotói korszakából, a végére megmutatja e zenész igazi értékét, aki egyebek mellett átlépi és ledönti a klasszikus basszusgitár határait, ahogy a gitáros rockvilágból való társáról, Steve Vai-ról is mondhatnánk.
Röviden az album egy szóval: jó!
Seznam skladb
1) Elbow Grease
2) Sugar Blues
3) Sub Continent
4) The Trees
5) Clean Up Crew/Do A Little Dirty Work
6) Crack The Meter
7) Time Enough (More Than Enough Mix)
8) Super Grande
9) Bass Solo (Buffalo 1994)
