Előadó: Rush
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 1989
Értékelés: 3.5/5
A „Presto” az az album, amelyen a „volt” Rush-rajongók – korlátolt zenei horizontjukkal és „felvilágosultságukkal” – kifogást találtak a saját Rush-„bojkottjukra”: mivel az együttes 1982 és 1987 közötti életművének teljesen hátat fordítottak, most azzal jönnek, hogy a Rush a „Presto”-val újra „igazi, jó” albumokat kezdett komponálni, így hát újra felfedezték a Rush-t. Halló? „Presto, és egy rumos teát legyen szíves”, mondta az öreg, miután a méterekkel vívott hosszú csata után végre lihegve felért a Rožnik tetejére.
A „Presto” az az album, amellyel a Rush (nevezzük így) belépett a zenei alkotómunkájának „negyedik” korszakába. Miután az előző három lemezen a nagy, szintetikus hangzás felépítése uralta a produkciót, úgy döntöttek, hogy a hangzásukat újra egy kicsit természetesebb színekkel gazdagítják. Az alapvető változás az, hogy Alex Lifeson gitárja ismét a klasszikus rockelvek szerinti gitárfrázisok felé hajlik. Visszatért a hangzásba a félakusztikus, otthonosan csengő gitárriff, egyes dalokban a gitár már valódi akusztikus hangzású kitöltést is ad.
A billentyűs hangszerek megmaradtak a lemez hangzásában, de ezúttal teljesen függetlenül jelennek meg a korábbi párbeszédtől, amelyet a gitár echo-sustain kollázsaival folytattak, és amellyel az előző album dallamvilágának zömét közösen formálták. A billentyűk most produkciós szempontból külön helyezkednek el, nagyrészt csak a háttér kitöltését és a lemez hangulati állapotainak erősítését szolgálják. A refrénekben a gitár gyakran teljesen visszavonul, és ilyenkor Lee éneke a billentyűk színes kontrasztja és Peart dobolása között helyezkedik el. Egyedi, felismerhető, magas dallamos hangú énekesként Lee ismét győzedelmesen kamatoztatja pozícióját a produkcióban, és érzelmi síkon így is sikeresen idézi meg a kívánt érzéseket a versszakokban. Érdekes, hogy Peart pergődobja továbbra is meglehetősen szintetikus, magasabban csengő hangzást tart meg, amely még mindig érezhetően kontrollált, és éppen ezért semmiképp sem hivalkodó. A basszusvonalak is több élettel és természetes színnel telítődtek, bár a produkcióban megmaradt a vékonyított, lezárt finomság.
Itt tehát egy pop-art rock produkciójú album áll előttünk, amely különösen jót tesz az olyan daloknak, mint a kiváló félballada The Pass, majd a Scars, a Presto, az Anagram (For Mongo), a Red Tide, a Hand Over Fist és az Available Light. Ezek a dalok enyhén popos hatást keltenek, Lee éneke egyértelműen előtérbe kerül, és a színével határozott melankolikus, drámai árnyalatot visz beléjük.
Az olyan dalok viszont, mint a nyitó Show Don’t Tell, a Chain Lightning, a War Paint és a Superconductor, újabban csavarosabbak, és ezeké a legnagyobb felelősség abban, hogy a „Presto”-t olyan albumnak tekinthetjük, amellyel a Rush belépett az alkotómunkája negyedik korszakába. Érdekes kontraszt van bennük a gitárra épülő, hangsúlyos előrefrénék és a refrén dallamos pop-bájának között, ahol a gitár ismét szívesen teljesen átadja a terepet a billentyűknek. A Show Don’t Tell hozza vissza a legelszántabban a gitárt az új Rush-hangzás előterébe. A lemez elejére került, hogy világosan elvágja a „Hold Your Fire” örökségét. Sőt. A zenekar ebben jelzi, hogy az új albumra visszahoz valamit a kézügyességük lé- és erejéből, ami a középső részben mutatkozik meg igazán, ahol Lee basszusszólójába futunk bele, a dalt pedig Neil Peart számos, az alapmotívumok alatt húzódó ritmusváltásának bravúros színesítése jellemzi. A „Presto” a dalok átvezető részeiben is több dobos szellemességet tartalmaz. A fiúk tehát visszahoznak valamennyit a komplexitásból az albumra, de ezt egy pillanatra sem állítják a dallamos tömörség fölé, amelyet a trió hűségesen követ a megvalósításában.
Az art-pop báj dallami kiérleltség tekintetében a leginkább a Superconductor, a Chain Lightning és a kiváló záró Available Light refrénjeiben tűnik ki. Az olyan dalok, mint a Scars és a Presto, vagy a Red Tide záró része őrzik a legtöbb kapcsolatot a „Hold Your Fire” örökségével, és az említett album produkciójával úgy szólnának, mint az előző lemez elveszett pillanatai.
A „Presto”-n is a bevált, kipróbált recept szerint kommunikálnak egymással a fiúk. Az alapmotívumok dallamai világosan kidolgozottak, a zenekar megőrzi a dalok tömörségét, annak ellenére, hogy az új albumra több komplexitást hoz vissza. A dalok motívumok és hangulatok tekintetében változatosak, az album pedig – a tipikus Rush-hagyományokhoz híven – erőteljes nyitánnyal indul a Show Don’t Tell, a Chain Lightning és a The Pass hármasával, a záró Available Light pedig kifejezetten képszerű lezárás: kiemelkedik az albumról, így a „Presto” zárása az egyik csúcspontja. A lemez közepén a többi dal közül határozottan a Superconductor ragadja meg a figyelmet, a refrén előtti rész rockos ihletettsége és a refrén pop-rockos dallamossága közötti lenyűgözően merész kontraszttal.
A „Presto”-val a Rush visszatér szerves, rockosan fekvő gitárfrázisokra épülő hangzásának újradefiniálásához. A billentyűk, amelyek a nyolcvanas években fontos építőkövei voltak az együttes hangjának, háttérbe húzódnak, külön szólnak, és többnyire csak a hangkép hátterét töltik ki. A produkció még mindig vékonyabb és kontrollált, a hangzás építőelemei és Lee középre helyezett éneke közötti kontrasztok világosan kidolgozottak, és a zenekar időnkénti rockos kitörései ellenére is megmarad az album általános pop-retorikája, tiszta art rock jellege, amelyet csak ennek az együttesnek az egyedi zsenije ismer. Ezek a rockos kitörések viszont a zenekar következő albumain egyre gyakoribbak lesznek, és ennek megfelelően újra egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.
Felállás
Geddy Lee – ének, basszusgitár, basszuspedál, szintetizátorok
Alex Lifeson – gitár
Neil Peart – dobok, akusztikus és elektronikus ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZEK:
Rupert Hine – billentyűs hangszerek, vokál
Jason Sniderman – billentyűs hangszerek
Produkció
Rupert Hine & Rush
Számlista
1. Show Don’t Tell (5:01)
2. Chain Lightning (4:33)
3. The Pass (4:50)
4. War Paint (5:24)
5. Scars (4:07)
6. Presto (5:46)
7. Superconductor (4:47)
8. Anagram (for Mongo) (3:59)
9. Red Tide (4:30)
10. Hand Over Fist (4:10)
11. Available Light (5:04)
Az album hossza: 52.11
