Előadó: Comus
Kiadó: Cargo Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 40:27
Értékelés: 4/5
„Somebody is talking about me.” A kultikus Comus bemutatkozó lemezének, a First Utterancenek az ismerőitől és rajongóitól elakad a lélegzet, megremeg a testük, megfagy bennük a vér. „Out of the coma!” csap le ránk Wootton, ugyanazzal a vérszomjas tekintettel, ugyanazzal a szexuális kisiklottsággal és nem egészen ugyanazzal a rémisztően hátborzongató vokállal, mint 40 évvel ezelőtt. A Comus, Milton pogány teremtménye, aki álarcosan csábítja el a fiatal nőket, és barlangjában erőszakot tesz rajtuk, aki megszabadul mindentől, ami csak keresztény hitet lehel, 41 évnyi álom után visszatért. A kissé bolondos, furcsán hátborzongató fricc öreg, dühös és mindenekelőtt – elégedetlen lett. Akárcsak Wootton hangja. Az énekes dühös öregemberré változott nyers hanggal, amellyel képes megidézni a Comus teljes erejét, amelyet a 40 éves elégedetlenség táplál. Röviden – a Comus visszatért.
38 év telt el az utolsó lemez óta, a kultikus diszkográfia fekete foltja óta, attól a pop-folkos középszerűségtől, amelyet a mennyiséget hajszoló, minőséggel mit sem törődő kapitalista törekvés diktált. A Comus ugyanis a kultikus First Utterance után feloszlott, a kiadóval kötött szerződés azonban előírta, hogy vegyenek fel még egy albumot. Az eredmény persze ihlettelen, átlag alatti, lezser és mindenekelőtt teljesen átlagos lett: To Keep From Crying. Az ugyanis nem a Comus volt. Ők nem a Comus voltak.
Éppen ezért voltunk mi, rejtőzködő pogányok mind euforikusak az új album bejelentésekor. A címadó „Out of the Coma” előzetese maga volt a Comus. Ugyanaz a Comus 40 évvel ezelőttről, ugyanaz a teremtmény, ugyanaz a banda. Ugyanaz a hallgatói rettegés, hogy mögötted, valahol a sarokban, a sötétben ott lapul a pogány lény, és vár, vár, hogy széttépjen, és bendőddel lakmározzon.
Az első szám, a címadó, egyben a lemez csúcspontja is. Az „Out of the Coma” a debütálóalbum energiájával teli, dühös, gyönyörűen hátborzongató, átitatják a freak-folkos dallamok és Bobbie Seagroatt libabőrt keltő sóhajai. Egy szám Milton teremtményének visszatéréséről, pogány sötét rituálékról és naiv katolikus lányok holttesteiről. Ahogy a „Diana” a First Utterance-en, úgy az „Out of the Coma” is a névrokon lemezén nem engedi, hogy a hallgató abbahagyja a hallgatást. Ezt nem is annyira zenei zsenialitásával éri el – abból egyébként nincs hiány –, hanem, hát, a kiváltott félelemmel. A három új szám közül a második, a „The Sacrifice” erősen emlékeztet a debütálólemez második számára, a „The Herald”-ra. Nyugodt, gyönyörű gitárdallam, baljósan szép fúvóshangok, Bobbie szelíd hangja. Ha tetszett a First Utterance „The Herald”-ja, a „The Sacrifice” is megnyugtatja a füledet a borzalmas elődje után… Legalábbis az elején. Amikor a hangszeres alaphoz csatlakozik Wootton is, a szám sötétebb vágányra fut. A tempó fokozódik, a ritmus erősödik, a félelem visszatér. A „The Return”, a harmadik szám, az előd nyitányának modorában íródott. Még mindig érezni benne a hátborzongatást, a rémületet és az „Out of the Coma” zsenialitását, de ez csendes prog folk, nem az az őrült, tomboló bolondság, amely a First Utterance-en annyira mindent átjár. Talán Wootton hangja már nem engedi meg, hogy az „Out of the Coma”-nál többet nyújtson. A szám még mindig „comusos”, de a lemez elveszíti azt a feszültséget, amelyet a nyitány teremt.
Az album utolsó része egy elveszett gyémántot kínál a Comus aranykorából. Kazettás magnóra vették fel, ezért a hangminőség nagyon gyenge. Egy nagyjából 15 perces szvitről van szó, „The Maalgard Suite” a címe. Hallani, hogy olyan szerzemény, amely gond nélkül elférne a First Utterance-en is, de ennek a zenei eposznak bármiféle további értékelése hálátlan feladat – a felvétel minősége ugyanis nem teszi lehetővé. Mindenesetre üdvözlendő kiegészítésről van szó, bár inkább bónuszszámként kellett volna hozzáadni, nem az album részeként, hiszen nyilvánvaló, hogy a kreativitás még mindig megvan, és több is kitelne tőle 3 számnál.
Az Out of the Coma kétségkívül kötelező darab a Comus minden rajongójának. A banda nem okozott csalódást, és ez a legfontosabb. Világos, hogy a First Utterance érinthetetlen marad, de a To Keep From Crying és az Out of the Coma között olyan a különbség, mint éjszaka és nappal. Az Out of the Coma itt persze az éjszaka, tele pogány rituálékkal és mélyen alvó teremtmények ébredésével, sötét produktum, amely az aranykort idézi, a To Keep From Crying-ot pedig én magam még a banda koncepciójába sem számítom bele. Az Out of the Coma végül nem csupán kiemelkedő az első és a második Comus-album viszonyához képest – kiemelkedő a mai zenei élet egészében is.
_______________________________________________________________________________________
„Somebody is talking about me.” A Comus új albumának legelső szavaitól sebesebben kezd keringeni a vérünk, megremeg a testünk, megfagy bennünk a vér. „Out of the coma!” csap le ránk Wootton, ugyanazzal a vérszomjas tekintettel, ugyanazzal a szexuális kisiklottsággal és nem egészen ugyanazzal a rémisztően hátborzongató vokállal, mint 40 évvel ezelőtt. A Comus, Milton pogány teremtménye, aki emberi álarcot ölt, és csábítja a fiatal nőket a barlangjába, ahol erőszakot tesz rajtuk, és aki lemészárol mindent, ami csak távolról is keresztény, 41 évnyi szendergés után visszatért. A bolondos, furcsán baljós fricc dühös és elégedetlen vén szörnyeteggé változott. Ugyanez igaz Wootton hangjára is. Az énekes dühös öregemberré vált a legnyersebb hanggal, amellyel teljes mértékben meg tudja idézni a Comus erejét, amelyet a 40 éves szendergés szült. Röviden – a Comus visszatért.
38 év telt el az utolsó lemez óta, a máskülönben kultikus diszkográfia fekete foltja óta, attól a pop-folkos középszerűségtől, amely a To Keep From Crying volt, és amely akkor született, amikor a kiadó kapitalista hajlama nem hagyta magát. Az első album után a Comus feloszlott, de a lemezszerződés arra kötelezte őket, hogy készítsenek még egy albumot. A To Keep From Crying nem a Comus volt. Ők nem a Comus voltak.
Ezért volt minden rejtőzködő pogány euforikus, amikor bejelentették a Comus új albumát. A címadó „Out of the Coma” előzetese maga volt a Comus. A valódi, 40 évvel ezelőtti, ugyanaz a teremtmény, ugyanaz a banda.
Az első szám a címadó, egyben az album csúcspontja. Az „Out of the Coma” tele van a First Utterance energiájával, dühös, hátborzongatóan szép, átitatják a freak-folkos dallamok és Bobbie Seagroatt libabőrt keltő sóhajai. A szám Milton teremtményének visszatéréséről, a pogányságról és női holttestekről szól. Tetőtől talpig „comusos”. Ahogy a „Diana” a First Utterance-en, az „Out of the Coma” sem engedi, hogy a hallgatója megállítsa a lemezt, ezt pedig inkább a hallgatás abbahagyásától való félelem éri el, mint a zsenialitás, ami persze nem azt jelenti, hogy abból hiány volna – épp ellenkezőleg. Az „Out of the Coma” egyszerű emberi nyelven szólva zseniális. A három új szám közül a második, a „The Sacrifice” a First Utterance második számát, a „The Herald”-ot idézi. Nyugodt, gyönyörű gitárdallam, baljósan szép fúvóshangok, Bobbie szelíd hangja. Ennek meg kellene nyugtatnia a szívedet… legalábbis a legelején. Amikor beszáll Wootton éneke, a szám sötétebb útra tér. Az áldás kétségbeeséssé válik. A ritmus erősödik, a tempó gyorsul, a düh visszatér. A „The Return”, a harmadik szám, indulásakor az elődjéhez hasonló módon szól. Még érezni a baljós hangulatot, de többé-kevésbé ez a nyugodt prog folk, nem pedig az „Out of the Coma” és a First Utterance lángoló őrülete. Ne értsetek félre – a szám még mindig tele van mindazzal, amit a Comus képvisel, csak nem olyan feszült, mint a címadó.
Az album utolsó része egy elveszett Comus-gyöngyszemet kínál az aranykorukból. A számot 1972-ben vették fel kazettás magnóra, ezért rossz a minősége. Ez a 15 perces szvit, a „The Maalgard Suite”, mindenképpen a First Utterance szellemében fogant. Ennek a zenedarabnak azonban bármilyen értékelése igen nehéz volna, mert a felvétel minősége nem valami jó. Mindenesetre üdvözlendő bónusz az új anyag mellé, de még jobb lett volna, ha az album bónuszszámaként kapjuk. A Comus kreativitása visszatért, így kár, hogy nem került több új anyag a lemezre.
Az Out of the Coma kétségkívül kötelező darab a Comus minden rajongójának. A banda nem okozott csalódást, ami ebben az esetben nagyon fontos. Teljesen világos, hogy a First Utterance érinthetetlen marad, de az Out of the Coma mindenképpen a Comus aranykorát idézi. Végül az Out of the Coma nemcsak nagyon jó kiegészítése a Comus diszkográfiájának, és emlékeztető arra, mire voltak és mire képesek, hanem a mai zenei élet átlagánál messze jobb alkotás is.
Felállás
Roger Wootton – akusztikus gitár, ének | akusztikus gitár, szólóének
Bobbie Seagroatt – ének, ütőhangszerek | ének, ütőhangszerek
Glenn Goring – különféle gitárok, dobok, ének | 6-12 akusztikus gitár, elektromos gitár, slide, kézi dobok, ének
Colin Pearson – hegedű, brácsa | hegedű, brácsa
Andy Hellaby – basszusgitárok, ének | Fender basszus, slide basszus, ének
Jon Seagroatt – fúvósok, ütőhangszerek | fúvósok, ütőhangszerek
Produkció
Jon Seagroatt
Számlista
1. Out of the Coma
2. The Sacrifice
3. The Return
4. Roger Spoken Intro to „The Malgaard Suite”
5. The Malgaard Suite
