Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Zappa, Frank
Kiadó: Rykodisc Records
Megjelenés: 1979
Játékidő: 33:57
Értékelés: 5/5
Az „Orchestral Favorites” zenekari-instrumentális album, amelyen a legendás zeneszerző és sokoldalú művész, Frank Zappa klasszicista oldala pályafutása során először jutott világosabb kifejezésre. A „Lumpy Gravy” (1968) és a „200 Motels” (1971) után ez a harmadik lemeze, amelyen zenekarral dolgozott. A számtalan rockos és jazzes projekt után már csak idő kérdése volt, mikor tér vissza a határtalanul tehetséges és legalább annyira szellemes maestro első szerelméhez, és mikor kezd el klasszikus zenét írni zenekarra.
Frank pályafutásának egyik legizgalmasabb fejezete volt a klasszikus művek írása iránti szeretete, valamint az, hogy fokozatosan a klasszikus zene avantgárd formáinak mestereként érvényesült, jól hallható módon a legendás zeneszerző, Edgar Varèse hatása alatt, aki mindig is az egyik legfontosabb zenei hatása volt. Frank Varèse iránti rajongása, amely már gyerekkora óta tartott, kevés lemezén jutott olyan megrendítő és szellemes kifejezési formákhoz, mint az „Orchestral Favorites”-on, amelynek nemcsak minden régi Zappa-hívőnek kell ott lennie a gyűjteményében, hanem a 20. századi klasszikus zene minden rajongójának is.
A szerkezetileg rendkívül igényes, ám hangzásában végig csodásan szórakoztató zenekari hangszerelések és ritmikai ugrások megvalósításában az Abnuceals Emuukha Electric Orchestra volt a segítségére – akikkel utoljára a hajdani „Lumpy Gravy” albumon dolgozott együtt –, valamint két hűséges ritmusbeli csatlósa, Terry Bozzio a dobok mögött és Dave Parlatto a basszusgitáron. A lemez kompozícióinak többségét 1967 és 1972 között írta, de a szerkezetükbe számos új ötletet szőtt, és alaposan újrahangszerelte őket. Néhány figyelmes hallgató gyorsan rájön majd, hogy a darabok zöme az ambiciózus „Läther” (1996) projektre készült, amely Frank életében sosem valósult meg, bár ezek kissé eltérő változatban szerepelnek, mint ahogy ennek az izgalmas és soha teljesen meg nem értett projektnek az első kiadásán megjelentek. Ma már egyébként nehéz elhinni, hogy a lemez volt Frank utolsó tartozása a Warner Records, illetve a Discreet Records felé, amely nem sokkal később tönkrement, a maestro pedig időközben megalapította saját kiadóját, a Zappa Recordsot (a későbbi Barking Pumpkin Recordsot) – erről szól a borító is, amelyet személyesen nem hagyott jóvá, noha állítólag tetszett neki.
Kirándulás ezen a csodás, végig teljesen kiszámíthatatlan instrumentális lemezen: ugrás egy igazi zappaista kavalkádba, a tökéletes avantgárd klasszicizmus keverékébe. A maestro erre a különleges zenekari utazásra egy ritmikailag rendkívül élesre fent reszelőt használt, amelyen át a legkülönfélébb hangzásásványok rendkívül zamatos masszáját darálta le, olyat, amilyet csak ő tudott felszolgálni. Nem hiányoznak a klasszikus Zappa-burleszk helyzetek sem: egyes hangszerelések és dallamok szándékosan úgy vannak felépítve, hogy időnként az az érzésed, valami szellemes rajzfilm hangfelvételét hallgatod, amelyben emberi tulajdonságokkal felruházott állatok (mondjuk macskák és egerek) kergetik egymást, és óriási kalapácsokkal meg üllőkkel verik egymást, miközben a viszolyogtatóan iparosított környezet nagy toronyházainak hátterében nyakkendős disznók tapsolnak és fogadásokat gyűjtenek be. Röviden: ilyen szellemes zenekari zenét, mint amilyen itt található, nagyon nehéz találni, ha a mester életművén kívül keresed.
Az „Orchestral Favorites” kifejezetten epikusan nyit a „Strictly Genteel”-lel, amely eredetileg a „200 Motels” fináléja volt. Összességében az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott darabja, amelyet csak ritkán játszott élőben. Kivételesen felkerült Frank utolsó turnéjának repertoárjára, 1988-ban. Ez a verzió viszonylag hűen követi a nyolc évvel korábbi eredeti változatot, csak a főtémát színes zenekari hangszerelések nemesítik. A hatalmas fafúvós szekció pompázatos szimfonikus díszeket formál, a rendkívüli ritmikai változatosságot pedig a szájharmonika szellemes használata fűszerezi tovább. A burleszk atmoszférikus varázs is ugyanolyan erős, mint az eredetiben. Néhány zenekritikus többször is megfeszítette az izmait azzal a kritikával, hogy Frank komponálása kivétel nélkül összetett és disszonáns dallamok írására épült. De ha egy kicsit is odafigyelnének az albumon szereplő művek többségére, többször is a nyelvükbe kellene harapniuk. Aki figyelmesen végighallgatja a lemezt, rengeteg rendkívül kellemes dallamot fog észrevenni, köztük Frank pályafutásának néhány legszebbikét is.
A dallami kohézió nélküli ritka kivételek egyike az avantgárd „Pedro’s Dowry”, amely számomra a lemez leggyengébb alkotása, ami azonban korántsem jelenti azt, hogy el kellene siklani fölötte, hiszen tele van ritmikai bolondozással és szellemeskedéssel, a legkülönfélébb effektek használatával. Vagyis Frank és társasága avantgárd, végig változatos ütőhangszeres betétekkel zörög, miközben a háttérben bohókás témák hullámzanak harsonán és hegedűn. A Frank életművét régóta ismerők a xilofon bőséges használatát is észreveszik majd, hiszen ez volt a kedvenc ütőhangszere. Ez a sajátos avantgárd orgia váratlanul, mégis szervesen ömlik át a rendkívül rövid „Naval Aviation in Art?”-ba, amelyben hátborzongató hegedűdallam és disszonáns zenekari betétek szólnak a háttérben.
A „Duke of Prunes” a legendás „Absolutely Free” (1967) albumról ismert örökzöld átdolgozott változata. Itt a maestrónak még az eredetit felülmúlni is sikerült, hiszen megragadta, ami az eredeti verzióban a legjobb, és beleszőtt egy sor jellegzetes „galaktikus” gitárfrázist. Hozzátett a zenekar hatása is, amely ismét minden fronton megmutatkozott, valamint a fantasztikus Bozzio–Parlatto páros ritmikai őrülete. A számtalan szellemes-intelligens ritmikai kanyaron és epikus fúvós hangszerelésen át a kompozíció folyamatosan visszatér központi dallamához, amely könnyen beleragad az ember fülébe.
Az album újabb „200 Motels”-klasszikussal zárul, a tökéletes klasszicista-avantgárd kavalkáddal, a „Bogus Pomp”-pal, amely a tizenhárom percnél hosszabb játékidejével a lemez leghosszabb és legösszetettebb, de egyben legizgalmasabb és legszórakoztatóbb alkotása is. A zenekari hangszerelések drámai rétegein disszonáns hangeffektek törnek át, az egészet pedig a Bozzio és Parlatto közötti kivételes ritmikai változatosság köti össze. Egyes pillanatokban az egyes hangszerelések teljesen szétszórtnak és disszonánsnak hangzanak, de a következő pillanatban már teljesen spontán módon kidolgozott, szép dallamokká formálódnak. A hátborzongató pillanatok pedig túl gyakran csapnak át tiszta komédiába. Bár ez a szám még jobban fog ragyogni, amikor Frank a londoni szimfonikus zenekarral játssza el, ez a verzió is nagyon jó, és megérdemel egy makulátlan tízest.
Az „Orchestral Favorites” újabb sajátos műalkotás, amely bizonyítja, hogy Zappa egész pályafutása során a zenei formák kivételes mestere volt, műfajtól függetlenül. Még a kifejezetten összetett alkotásokon belül is világosan és pontosan megrajzoltak, fertőzőek, ha nem épp szellemesek voltak a zenei formái. Az album egyes hangszerelései a zenekari hangzás kiváló felhasználása mellett olyan kivételes humorral szólnak, amely nagyon közel áll ahhoz, amit Frank énekes, „rockos” lemezein szokás találni. Az „Orchestral Favorites” csodás zenekari kompozíciókkal van tele, amelyek roskadoznak a sajátos Zappa-humor súlya alatt, és amilyet csak az a zseniális zeneszerző tudott megidézni, aki azért élt, hogy szüntelenül műalkotásokat hozzon létre. Ezt a gyakran figyelmen kívül hagyott mesterművet különösen ajánlom mindazoknak, akik szeretik Frank klasszicista kirándulásait, továbbá korai, múlt századi, hatvanas évekbeli inkarnációinak rajongóinak is.
Felállás
Frank Zappa – gitár
Terry Bozzio – dob
Dave Parlato – basszusgitár
Mike Lang – billentyűs hangszerek
Emil Richards – ütőhangszerek
Pamela Goldsmith – hegedű
John Wittenberg – hegedű
Bobby Dubow – hegedű
Jerry Kessler – cselló
Bruce Fowler – harsona
Earle Drumler – oboa
Mike Altschul – fuvola, trombita
Malcolm McNabb – trombita
David Duke – kürt
Dana Hughes – basszusharsona
Ray Reed – fuvola
David Shostak – fuvola
Tommy Morgan – szájharmonika
Marty Perellis (?)
Don Van Vliet – tánc
Produkció
Frank Zappa
Számlista
1. Strictly Genteel
2. Pedro’s Dowry
3. Naval Aviation in Art?
4. Duke of Prunes
5. Bogus Pomp
