Kiadó: Nostromo Records
Megjelenés: 2009
Produkció: Grega Habič
Az album hossza: 40.18 perc
Stílus: Instrumental Rock / Art Rock
Értékelés: 9.5/10
Grega Habič önálló, független lovas, és olyasvalaki, aki zenei prédikációinak függetlenségével, no meg az érmék csörgésével és a zöld százasok zizegésével szembeni teljes immunitásával talán még az „indie” műfaji előtagnak is visszaadná a létjogosultságát. Grega Habič gitárvirtuóz, olyan gitárhős-típus, aki nem akar az lenni. Gitárhős, aki Joe Satriani, Jason Becker, Paul Gilbert és társaik nyomdokaiban „lépdel”. Szlovéniában elég ritka jelenség, de nem teljesen szokatlan. Országunk a történelme során jó néhány gitárnyakon száguldó ralit kedvelő zenészt felmutatott. Az első generáció képviselői Szlovéniában Marko Lemer és Andrej Janežič, a másodikéi és kicsit fiatalabbaké pedig Andrej Gasar és Grega Habič.
A „Self Destruct Sequence” Grega harmadik stúdióalbuma. Sajnos az elődöket nem hallottam, így az albumok összehasonlítása szempontjából ez a kritika némileg csonka lesz. Másrészt viszont ez a tény eggyel kevesebb terhet jelent, ami a gondolatok összegzésekor nagyobb fókuszt enged a „Self Destruct Sequence”-re.
Az album alkotója „műalkotói” értelemben természetesen Grega. Fizikai értelemben is ő az, aki a hangszerek zömét felját az albumon, néhány basszusvonalat a szerb basszusgitáros, Miša Tricković tett hozzá (a címadó dal, Voodoo Sex Thing), valamint az amerikai Jesse Adams, aki a Scars énekén túl néhány billentyűs- és ritmusgitár-szólammal is hozzájárult. A gitár minden elképzelhető változata mellett Grega a basszusgitárhoz és a billentyűkhöz is hozzányúlt, és játszott a dobprogramozással is, ami hihetetlenül élőn szól, és alig észrevehető a különbség a stúdióban egy igazi dobos izmainak hajlításával és nyújtásával létrehozott hangzáshoz képest. Sikerült húzás, érdemes tanulni belőle.
Grega tehát a saját stúdiómestere. Teljesen egyedül képes megalkotni egy albumot (és kiadni is). A hangzás kiemelkedően testes, széles és dinamikus, a hangzóelemek közötti kontrasztok hangsúlyosak. Nagyon fontos a sziklaszilárd dobprodukció, a cintányérok nyers csengése, amely megtölti a képet, különösen Grega egyszólamú szólókalandozásainak „elvékonyodott” gitárrészeiben. Ehhez természetesen aktív basszusvonal társul, amely távol tartja az album hangzását attól a veszélytől, hogy egyrétegűen dimenzionált, fojtogató hangzásba fulladjon.
Ez a gitáralbum végig tipikusan amerikai megközelítést és az amerikaihoz kacsingató hangulatot hordoz. Néhány irányvonal Joe Satrianival nyilvánvaló, de egyáltalán nem zavaró, hiszen Grega a saját, jól felismerhető cipőjében jár, mint zenész, aki a maga kifejezésmódját műveli. Ezért a „Self Destruct Sequence” nem klón, nem a világhírű gitárhősök lemásolásából született, akik a műveikből meg tudnak élni és nagy megbecsülésnek örvendenek, és akikre a bizonyítási vágy kényszerítené, hogy ugyanolyan jó lehessen, mint S. Vai, J. Satriani, J. Petrucci stb… Nem. Grega nem törődik ezzel, hanem önmagára hallgat. Ezért a vezérötletek, a vezérmotívumok, az átvezető trükkök és a szólók is, amelyekkel a dalokat keretezi, frissek, ihletettek, különlegesek, és leegyszerűsítve végig szórakoztatják a hallgatót, és magas fokú figyelemben tartják az anyaggal szemben.
Szaladjunk át gyorsan az anyagon. Az albumot a lüktető Razor’s Edge nyitja dinamikus, kalandozó wah-wahozással, amelyet néhány pillanat múlva izzó metálriffelés ölel át, és az album hamar sikeresen hullámzani kezd a magas riffelési ütőerőben. A Flashback, az album záródala tipikus, klasszikus gitárbeállítású epitáfium, a két említett szám között pedig rengeteg kifejezésbeli és motivikus fűszerezés van, amely Grega Habič zenei szélességét, víziójá és kifejezőerejét tükrözi művészként. Az albumon magasabb szintű kísérletező kacsintgatás is van. Ilyen főleg a Voodoo Sex Thing kimenő része, vagy például az A Little Love Song, míg a Beyond Redemption közepén a jazzes szólókalandozás után következő billentyűs átvezetést a progresszív hajlam jelzőjével illethetnénk. A Wonderin’ nem titkolja jazzes lovaglását, amely sikeresen kacérkodik az „álmodozó” akusztikus atmoszférával (főleg a bevezető), és valahol a közepén már blues irányba kanyarodik. Ebben a dalban kivételesen jól esnek a basszusgitár, a testes dobok és a tiszta, természetes gitárhang közötti kontrasztok, amelyek a lustán funkyba révedő Scars-ból sem hiányoznak, ahol Jesse Adams rapelése kiváló és rendkívül ízléses (nagyon is üdvözlendő) választásnak bizonyul. Talán éppen a blues vizei jelentik a klasszikus iskola gitárosainak a legnagyobb szálkát a szemében, amit a Vicious Circle meglehetősen steril hangzású bevezetője bizonyít (Hendrix gitárfrázisainak suttogása egegyenesen a mennyekből), amit azonban gyorsan eloszlat a folytatás, amely persze mindennel mással szolgál. Remek a fejlődés és a kibontakozás, amely változatos, de szellemes motívumokat sorakoztat, amelyeket a srác többrétegűen ráz ki a kisujjából. Az utolsó mondat természetesen a lemez nagy részét jellemzi, amely minden lépésen olyan minőséget hordoz, amilyet manapság egyre ritkábban találunk albumokon. A fejlődés sokkoló kiszámíthatatlanságának és a lenyűgöző alkotói szellemességnek az ismérve. Grega Habič ugyanakkor az az ember, aki az abszolút vörös fonalat is meg tudja tartani a dalokban, hogy ne szenvedjenek a töredezettség szindrómájától, amelyet könnyedén elérne, ha az albumon abszolút előnyt adna az ultraszónikus sebességű szólók minden lehetséges pozícióból való lövöldözésének! Ezért a „Self Destruct Sequence” album rendkívül befogadható minden fül számára, nem csak a gourmand-ok – a legelkényeztetettebbek – számára.
Grega Habičnak semmi motivációja nincs arra, hogy bármiféle kereskedelmi sikert arasson. Ez a munka a magunkkal szembeni teljes őszinteség gyümölcse, ezért biztos lehetsz benne, hogy ami a „Self Destruct Sequence” albumon le van írva, az a legtöbb, amit ez a zenész egyáltalán nyújtani tud. Ha mindez mély kifejezőerőt hordoz, az így megalkotott forma szellemének erőteljes esszenciáját, amely egyedi és nehezen megismételhető lenyomatot ad arról a pillanatról, amelyet a „Self Destruct Sequence” albummal megtett fejlődési lépés elkapott, akkor biztos lehetsz benne, hogy ez újabb kiemelkedő teljesítmény Szlovéniában, amely minden valószínűség szerint mélyen észrevétlen marad nálunk, miközben külföldön a kiadók és a kritikusok is rárepülnének! Le a kalappal Grega előtt a nagy bátorságért, és hogy mindent egy lapra tett fel!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dalok listája:
1. Razor’s Edge
2. Self Destruct Sequence
3. Voodoo Sex Thing
4. Scars
5. Revolution
6. Vicious Circle
7. Beyond Redemption
8. A Little Love Song
9. Wonderin’
10. Flashback
Felállás:
Grega Habič – gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, dobprogramozás
VENDÉGZENÉSZEK:
Jesse Adams – ének (4. dal), ritmusgitár (2. dal), billentyűs hangszerek (2., 4., 7., 9., 10. dal)
Miša „Tricko” Tricković – basszusgitár (2. és 3. dal)
