Operáció: Bluesiana begőzölése – második rész! (2013)

0 15

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2013. szeptember 12.
Látogatók száma: 90
Jegyár: 44,00€

Aztán jött a Steamroller! És jött a Bluesiana! És másodszor is jól megkapta a magáét!  Alaposan kigőzölték. A gőzhenger Doug Aldrich (gitár), Michael Devin (ének, basszusgitár) és Matt Starr (dob) trió felállásában gördült végig a klubon! Felismeri már valaki a neveket? Aldrich és Devin a mai Whitesnake egyik tengelye, Aldrich és Starr pedig a újjáéledt Burning Rain párosa! Forró, nem igaz?

Már jócskán elmúlt este kilenc, amikor a szuper rocktrió beviharzott a színpadra, egy egyedülálló klubszíntér még egyedülállóbb klubjában, Karintiában. Bluesiana Rock Cafe. A verebek is azt csiripelik a háztetőkön, hogy Bluesiana nélkül a világ feleannyira lenne érdekes és színes!

Ezúttal tényleg feltámadt az összes osztrák rocker is, akik a „bujaság” estjein – amelyekről a megrendíthetetlen és utolérhetetlen jó lélek, Gudrun Kofler gondoskodik – általában jogtalanul hiányoznak. Eljöttek a szlovének, eljöttek az olaszok. Eljöttek azok az arcok, akikkel ebben a klubban mindig összefutunk! A felpörgetett trió pedig, amely a fiatalos lendület összes felhalmozott erejétől pattog, és amelynek tüzét az adrenalin meg a tesztoszteron még mindig teljes adaggal táplálja, az nyitó rock ‘n’ roll klasszikus, a Burn alatt teljesen megvadult. Az azonnal felismerhető Douglas Aldrich – ahogy a Whitesnake színpadi fellépéseiről újra meg újra szívesen emlékezünk rá – és a frissen sült „whitesnake-es” legény, Michael Devin a Whitesnake idei oroszországi koncertje után tulajdonképpen Európában maradt, és meghosszabbította a „szolgálati kötelezettségeit”. Lebonyolítottak egy telefonhívást. A „pocsolya” túlsó partjára. Az Atlanti-óceánra, persze. A vonal másik végén épp Aldrich bajtársa jelentkezett az újjáéledt Burning Rainből, akik idén kiváló visszatérő albumot adtak ki „Epic Obsession” címmel. A dobos Matt Starr. És a Steamroller újjászületett.

Ez az erőteljes trió tavaly októberben ugyanezen a helyszínen tombolt! A szemtanúknak és a „fülbenyomás-gyűjtőknek” volt mit mesélniük, amikor hazatértek erről a kis klubos látványosságról! Ezúttal a trió semmivel sem halkabb, zajosan dühöngő felállásban tért vissza. Matt Starr remekül kitöltötte a űrt, amikor beugrott Brian Tichy helyére – ő tavaly játszott a Steamrollerrel. A trió idén teljesen a feje tetejére állította a setlistet a tavalyihoz képest. Nagyon élveztük, hogy többségében Deep Purple- és Whitesnake-klasszikusokat játszottak, ami várható kalandozás volt Aldrich és Devin munkaadója, David Coverdale zenei karrierjének útvonalán, ugyanakkor nem maradhatott el legalább egy Led Zeppelin-klasszikus sem. Utóbbiak hatása erősen érződik a Burning Rain zenéjében, és világos, hogy Aldrich nagy Led Zeppelin-rajongó. Idén a Heartbreaker szólalt meg a fiúktól!

Elsősorban a trió kémiáját kell kiemelni, amely fantasztikusan működik. Élvezik! A változást. Ez főleg Dougra és Michaelre igaz, akik biztosan jól laktak egy időre a Whitesnake-kel való intenzív utazások színpadias csillogásából. Megfordítani a hangulatot, és bensőséges klubhangulatban végigturnézni, ahol a zenével és azzal a zenei figurával, akit művészként képviselsz, őszintébb és szívhezszólóbb a kapcsolat. Ennél többet tényleg nem kívánhatsz! Ennél többet nem adhatsz a zenéd rajongóinak.

És pontosan így zajlott le az előadás! A trió élvezte. A közönség élvezte! És az első harmad közepén érezted, hogy a páratelt gőz hogyan önti el a klub terét! Az együttes sokatmondó nevéhez híven! Doug Aldrich bravúros szólózásának nem akart vége szakadni. Megspékelte a hangok kicsavarásával is, a slide bőséges használatával! A Purple- és Zepp-klasszikusok, a Space Truckiin’ és a Heartbreaker egymás utáni előadása után Doug megjegyezte: „Remélem, Richie Blackmore és Jimmy Page nem öl meg, amiért összekuszáltam a számaikat!” A jobbján álló Michael Devin, aki első pillantásra az elmúlt két év dús „szőrzetében” a mindannyiunk által jól ismert mártírra és mennyei atya fiára hasonlított, fekete Rickenbackert viselt. Ez nemcsak hangzásában, hanem értelemszerűen is remekül illett a Purple-klasszikus, a Space Truckin’ előadásához. Devin valójában alig várta, hogy átvegye a főénekes szerepet, vagyis hogy a Steamrollerrel turnéra induljon, és énekelhessen. Hogy pedig 100%-ban elkerüljék a véletlen égést, a srácok előre lejjebb hangolták a gitárokat, így Devin hangja minden sort elbírt, a legmagasabb énekdallamokat is! Remek stílusban! Ez különösen a Still of the Night (Whitesnake) alatt érződött. Különös örömet szereztek a keményebb rockos hangszerelésű átdolgozások, amelyek a rádióbarát örökzöldek lágyabb eredetijéből készültek: a Walking on the Moon (The Police) és az I Shot The Sheriff (Eric Clapton). Remekül szólt a fantasztikus Cryin’ In The Rain (Whitesnake). A már említett Still of the Night előtt Devin és Aldrich szándékosan ugratta a közönséget, melyik Whitesnake-számot szeretnék hallani, hiszen 100%-ra számítottak rá, hogy előbb-utóbb valaki odakiált: „Still of the Night”. Meg is történt. Ezt követte a begyakorolt színpadi poén Michael és Doug között, amelyet utóbbi megfűszerezett: „Hogy a fenébe játsszuk el ezt a számot, amikor csak hárman vagyunk?” Áhh, Doug… Ne hülyéskedj. Aldrich ezt a számot már közel 10 éve játssza minden Whitesnake-koncerten. A Steamroller triójának előadásában pedig kevésbé hangzott glamúrosnak, és keményrockosabban, földhözragadtabban. Külön élmény volt nézni a nagy riffeket, amelyeket még a legendás Adrian Vandenberg alkotott, Aldrich ügyes és mindig megbízható kezei által újraértelmezve, égnek állt tőle a szőr a hátunkon. Felbecsülhetetlen élmény, amikor alig egy méterre állsz mindettől a rockvalóságtól!

Zajos élmény! Remegtek a klub falai! Még Gudrun Kofler is bevallotta, hogy ilyen zajra ritkán emlékszik a klubjában. Hard rock a lehető legszebb formájában, ami az őszinteséget és a varázslat teremtését illeti, amely a maga erejében és hiteles szenvedélyében nem hagy cserben! Felbecsülhetetlen! A végén még egy intenzív Deep Purple-lecke a Smoke on the Water és a Stormbringer képében, és a show villámgyorsan véget ért.

Biztos vagyok benne, hogy a Steamroller az utolsó sarokig megtöltene egy olyan szlovén klubot, mint az Orto bar Ljubljanában. Ha a Whitesnake két éve majdnem kiárusította a ljubljanai Hala Tivolit, akkor lehetetlen, hogy a Steamroller ne töltené meg az Ortobart. Egy szóval: csúcs. Fantasztikus zenészek. Mint a tenyerünkön, leplezetlenül. Egy szemernyi giccs és cikornya nélkül. Csupa nyers, megalkuvást nem ismerő, vérbeli csibészség, a rock ‘n’ roll erejének tiszta esszenciája!  

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik