Helyszín: Zagradec / Park „Loka” / Szlovénia
Dátum: szombat, 2013.09.07.
Ezúttal Dolenjskában dördült el a puska! Žužemberk és a Krka között, Zagradec közelében. Egy kőhajításnyira Szlovénia egyik legszebb folyójától. A Krkáról beszélek – főleg az alsó szakaszáról, amely az egyetlen, ami még érintetlen maradt, (egyelőre) a kapitalizmus rothadt tévútjától, a vízerőműtől mentesen. Az erdőben vagyunk! Messze mindentől… Rockért jöttünk!!!
És? Majdnem el is tévedtem. Senki nem tudta pontosan megmondani a helyszínt. Sőt, még a beharangozók is nagyon szűkszavúak voltak ez ügyben. Szerencsére a zagradeci Toplar pizzéria vendéglősnője azonnal rávágta: „Menj még egy kilométert, és az út mellett meglátod a maroknyi parkoló autót!” Remek. Mire szerencsésen kiszálltam a helyszínen, a Freewaay Machine épp megütötte műsora első hangját! Csupaszon rongyos, dühödten zajos, mindenesetre rendkívül hiteles rock ‘n’ roll zászlóalj a Freeway Machine. Az ötös Ivančna Goricából származik, bocsánat, Stičnából! A „Mlin pri Marjanu” nevű hírhedt bisztrót biztosan ismerik, hiszen az ott fellépő zenekarok már jó párszor majdnem felgyújtották a gazdaságot a Stiški potok partján! Na jó, legalábbis megfüstölték. Viccet félretéve. Remek megoldás nyitányra és bemelegítésre az erdő közepén. Az ötös – Jure Hauptman (ének), Gašper Tomaševič (gitár), Matej Pižm (gitár), Anže Hauptman (basszusgitár) és Matija Lampret (dob) – folyamatosan, érezhetően fejlődik. Egyre-másra születnek az új saját dalok, a színpadi kémia egyre erősebb, a közös karizma egyre valódibb! Ebben persze segít az is, hogy egyre gyakrabban lépnek fel. A srácok érnek. A csapat rendkívül rokonszenves, energikus rockpózt tol, ami teljesen meggyőz. Beállnak a hasonló szlovén „bad ass” bandák sorába, amelyek valahogy a rock revival kapuját döngetik, mint például a dolenjskai Stara Šula és a kamniki Deck Janiels. Mindkettő remek bemutatkozó lemezzel lepett meg alaposan, és bizonyította, hogy Szlovéniában az igazi rock ‘n’ roll korántsem halt ki. A saját dalok – Sunday Night, Bad Times, Belzebub, My All Mine, Blue Town, Sunshine, Born To Rock ‘N’ Roll – retró hangzásról árulkodnak, egyúttal a tehetséges, sokat ígérő zenekar jól kivehető kifejezőerejű karakteréről. Reméljük, minél előbb jön a stúdiós bemutatkozó lemez. A banda a repertoárt egy The Beatles-feldolgozással, a Helter Skelterrel is megfűszerezte, ahol Jure torkos, zsíros hangja a refrén magasabb részeinél enyhén megbicsaklott. Apró hibapont. Ez egy színpadra, szórakozásra, kicsapongásra született banda. A színpadon nem tud csalódást okozni. Az alkoholgőz szaga valódi volt. Elég volt behunyni a szemet.
Színpadra léptek a žužemberkiek, a Seisenberg Blues Band. Valvasor korából örökölt név, mondjátok majd. A srácok a nyolcvanas évek hazai sztenderdjeiből fűztek egy csokrot. Ismert szlovén középhullámos előadók dalaiból. Az ember szívesen hallana több saját zenét, de hát… Szombat este. Valószínűleg én voltam az egyetlen „begombolkozott” a közönségben, és egyedül én hegyeztem „begombolkozva” a fülem, míg a többiek gondtalanul élvezték! Ugyan kit érdekel ez? Ideje volt kikapcsolni, meg annak, hogy Szlovénia az utolsó 40 másodpercben megverje a grúzokat kosárlabdában! Azért érezni lehetett, hogy a Seisenberg Bues Band nem sok tapasztalatot gyűjtött eddigi pályafutása során. Nem az egyénekről beszélek, a gitár rendkívül szép reverb effektet vitt, a srácok tapasztaltak és nagyon jó zenészek. Ebben nem szabad kételkedni. Valószínűleg a Seisenberg Blues Band megalakulása előtt más helyi zenekarokban játszottak. Reméljük, az új felállásban a jövőben többet hoznak ki magukból. Főleg saját szerzeményekben!
Az El Kachon mindenképp az est zenei csúcspontja volt. Valójában remekül illeszkedtek az erdőcske ambienséhez, amelyet törzsi módon izzó farönkök szegélyeztek, s a tűz lángjai lassan nyaldosták és rágcsálták őket. Az „In The Bush” bemutatkozó album minden bizonnyal kiemelkedő az idei szlovéniai lemezkiadások között. A banda egészében eljátszotta egy maratoni műsorban, amely két, egyenként tizenöt számos részből állt. Összesen tehát harminc dal! Az El Kachontól ezúttal tényleg teljes adagot kaptál, frissen! A hétfős banda ismét remek összeszokottságot és tökéletes színpadi kommunikációt mutatott a vokális harmóniákban, a vezető énekek megosztásában. Mondhatjuk, finoman kifinomult elosztás a vokális kihasználtság terén, hiszen a vezető vokált akár négyen is vihetik a csapatban.
Az El Kachon hétfős, és nehéz azt mondani, hogy valaki kiemelkedne a csapatból. Egyénileg rendkívül tehetségesek, és a csapatban mindenki a maga ideális pozícióját tölti be, ahol kényelmesen és felszabadultan, teljes kihasználtsággal ki is bontakozhat. Ez nagy siker egy szlovén zenekarnak. Köztudott, hogy mi, szlovének nem vagyunk igazán csapatjátékosok. Kézzelfogható bizonyíték kell? Nézz körül a politikai „nagyokon”, akik eladták az országot külföldieknek, nézz a sporteredményekre, ahol a labdajátékokban mindig egy hajszállal „hidegen” maradunk. Ólmos időket élünk! És itt van az El Kachon, amely megcáfolja az előbbi sötét gondolatokat! Egységesen működő, egységesen lélegző csapat! Az El Kachon úgy működik, mint egy család, ahol minden stimmel. A remek vokális összhang mellett – amelyből főleg a dallamos hang tűnik ki, vagyis Tináé, amelyet alaposan megsúlyoz két robosztus „macho Rambo” enyhén „göcsörtös” hangja: az egyik oldalon Tomi, a másikon Dejan – az El Kachon bőven épít a kivételes ritmikai kinetikára is, ahol (a mozgékony dob és basszusgitár mellett) különleges helyet foglalnak el Primož Malenšek „PimpS” ütőhangszerei. Tökéletes fantasztikum, amit az El Kachon az ütőhangszeres beépítésével elért. Itt van a (főleg) ritmusgitáros Andrej Barbič „Krt”, aki Tomi tökéletes ellentéte a színpadon. Krt hajlamos kiengedni a gőzt, érezni, hogy a Stara Šula rockere, és ránézve már önmagában is sorakoznak a párhuzamok a példaképeivel, Lemmytől és Angus Youngtól Phil Lynottig. Lehetetlen megkerülni a billentyűk fontos, meleg takaróját is, amelyről Mladen gondoskodik művészien. Itt minden a helyén van!
A vezető és a harmóniás vokálok kivételes kidolgozottsága mellett van még egy fontos elem, amely az El Kachonnak különleges értéket és helyet ad nem csak Szlovéniában, hanem a tágabb régióban is. Mivel a rock magja az elektromos gitárjátékból fakad, ez az az elem, amely bármely rockbanda zenei kifejezését meghatározza. Hatókörét. Ez választja el a nagyokat az átlagostól! Tomi Perinčič hozzájárulásáról beszélek. Ez a zenész a munkájával minden bizonnyal kiemelkedőt nyújt, ha a szlovéniai rockgitárosok átlagos teljesítményéhez mérjük. Ez az ember egykor határozottan a blues zenével és a gitárjával aludt. Rendkívül magabiztos mindenben, amibe belekezd, de mindennél jobban a slide-dal játszott szólókon átívelő magabiztos száguldása győz meg. Érzed a szenvedélyt, a töltetet, a buzgó összpontosítást. Érzed azt az igazi szeretetet abban, amit csinál. Ezt azonnal általánosíthatjuk a zenekar összes tagjára, és ezért győz meg az El Kachon ennyire.
Így nem csoda, hogy az El Kachon teljesen gondtalanul vág bele igényesebb R&B-sztenderdek játékába, mint a Mustang Sally, vagy két nagy barát, az amúgy rocktitán Eric Clapton és George Harrison különleges alkotásába, a Badge (Cream) című számba. Megkapták a magukét a mindig forró Susan Tedeschi rajongói is (Hurt so Bad, Little By Little), itt volt a The Hunter, amelyet egykor a Free szívesen játszott, meg a Neil Young-szám, a Cinnamon Girl, stb…
Az új album mellett az El Kachon egy rakás új dalt is bemutatott! Annyi volt belőlük, hogy egyértelmű: az El Kachon zsebében már ott a második stúdióalbum. Csak fel kell venniük és kiadniuk. Ígéretesen hangzik. Mindenesetre a zenekar a koncert alatt udvariasan a merch-asztalhoz és Tjaša barátnőhöz terelte a jelenlévőket, ahol fejenként 10,00€-t adományozhattak a zenekar anyagi támogatására – akár egy gyönyörű pólóért, akár a remek stúdióbemutatkozóért. Mindezért tényleg nem kérnek sokat, cserébe viszont rengeteget kínálnak. Az új dalok megőrzik a zenekar első lemezén hallható remek hangszerelési megoldások tüzességét, ezért semmi aggodalomra nincs ok, hogy az El Kachon véletlenül elhasalna az új album megjelentetésének következő vizsgáján.
Hosszú volt az éjszaka, és nem látszott a vége. Lehetett volna egy kicsit több ember, de tény, hogy a helyszín alig nyílt meg frissen, és még többet kell tenni a reklámozásáért és promóciójáért. Különleges atmoszférát hordoz. Erdő öleli körül. Tehát az akusztika természetes. Ezért remek. Az idilli természetről nem is beszélve. Egyszerűen. Ide még nagyon szívesen visszatérünk! Remek este tehát a remek El Kachonnal! Amikor élvezettel mondod: „Még!”
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
