Előadó: Gillan, Ian
Kiadó: Eagle Records
Megjelenés: 2009
Játékidő: 40.00
Értékelés: 3.5/5
Ian Gillan szabadidejében, vagyis amikor éppen nem a hard rock dinoszauruszai, a Deep Purple érdekeit szolgálta, a múltban már többször letért azokról a bejáratott zenei ösvényekről, amelyek az örökös viaskodás lázában égő, kimeríthetetlen fantáziájú és maróan humoros úriember számára már réges-rég kiharcolták a helyét a kemény rock ikonográfiájában. Ian legutóbbi albuma óta jó 10 év telt el. A bő évtizednyi zenei téli álom láthatóan elég volt ahhoz, hogy az öregúr megvénült csontjai alaposan visszarázódjanak eredeti, 1853-as helyzetükbe, ahol most gondtalanul sütkéreznek a napsugarakban. Valószínűleg ezért is lett a One Eye To Morocco Ian egyik leglazább, de inkább úgy mondanám: leghangulatosabb albuma egész pályafutása során.
Gillan időt hagy magának a „kávécskák és rahatlukumok szédítő varázsának átadásában”, és ahogy az öreg motorosokhoz illik, egy szemernyi türelmetlenség nélkül, nyugodtan tárja fel rétegről rétegre azt a színes műfaji kollázst, amellyel a One Eye To Morocco rendelkezik. Ahogy egy érett korú úriemberhez illik, Ian széles látókörrel szemléli a körülötte nap mint nap forgó világot, nyughatatlan művészlelkét pedig mindig új ihletforrások táplálják. A különböző világlátások kiaknázása a zenei kifejezés színessége szempontjából persze mindig üdvözlendő, feltéve, hogy nem esünk túlzásba a játszadozással. Gillan ebből a szempontból legújabb alkotásának ingadozásával helyenként valóban elveszti a talajt a lába alól, de a helyzet közel sem kritikus. Ian jó formában van, a hangja magabiztos, az úriember pedig szokás szerint most is lenyűgöz a cinizmus és a szarkasztikus megfigyelések jellegzetes, spontán kirohanásaival.
Mint mondtuk, a One Eye To Morocco izgalmas útibeszámoló-előadásnak hat, amely nem fukarkodik az érzelmi hangulatváltásokkal, a keleties aromákkal és az orientális eredetű díszítésekkel. A lendületes zenei utazás érzésének csábításából itt aligha tudsz kibújni. Az album nem terheli a hallgatót, inkább szabad utat enged a képzeletének. Spontán hatása Gillan kísérőbandájának elképesztő sokszínűségéből ered, amely könnyedén, erőlködés nélkül, a könnyed produkció szárnyán oldja fel a műfaji tájak magától értetődően betonozott határvonalait. Gillan elégedetten kalauzol minket a címadó dal élesen fűszerezett arabos motívumaitól a Change My Ways-ben a szájharmonikás blues alapelvei szerint épített mámorító zenei koktélig, miközben a Don’t Stop-pal egy pillanatra még a latin ritmusok ugrándozó ölelésében is ringatózunk. Üdvözlendő a régi rockos fogások jelenléte, az egyszerűen kerítésezett és ritmikailag keményebben megpatkolt ötletek a Texas State Of Mind-ban és a legkonkrétabb No Lotion For That-ben. A testvér Better Days többé-kevésbé bekötött szemmel keresi a boldogságot a szentimentális blues fűszerespolcain szimatolva. Kár, hogy ezen a ponton, a magas hangulatiság közepén a gyeplő hirtelen kicsúszik Ian kezéből. A minőségellenőrzés hiánya szembetűnő az Ultimate Groove-on, a Deal With It-en a ritmusgép ízléstelen beültetése pedig kifejezetten bizarrul hat. A kellemetlen, általános tájékozatlanságérzetből a Girl Goes To Show ránt ki minket, amely alternatív rockos irányt diktál, miközben a környezetvédelmi tudatossággal bőven megtöltött The Sky Is Falling Down, és főleg a szimpatikus, sokatmondó című költemény, az Always The Traveller üdvözlendően gyarapszik saját kifejezésmódjának szerves jellegéből.
A One Eye To Morocco a ritka botlások ellenére is dicséretre méltó csorba, amelyben ott van Gillan zenei konyhájának minden lényeges hozzávalója, egyben bizonyíték arra, hogy az évek nem fosztották meg Iant jellegzetes báját és karizmáját. Ian Gillan továbbra is különleges fajta attrakció maradt, kivétel nélkül, még a szellemi kutakodás nyugodt állapotában is, amelyet a One Eye To Morocco mutat. Ian régebbi rajongói hamar megbarátkoznak az albummal, lazasága és felhőtlen energiája pedig, amellyel dolgozik, sikerrel szólíthatja meg azokat is, akik csak felszínesen ismerik a legendás zenész személyét és munkásságát.
Felállás
Ian Gillan: ének
Steve Morris: gitár
Michael Lee Jackson: gitár
Rodney Appleby: basszusgitár
Howard Wilson: dob
Joe Mennonna: szaxofon
Lance Anderson: billentyűs hangszerek
Jesse O’Brien: billentyűs hangszerek
Producer
Nick Blagona
Dallista
1. One Eye To Morocco
2. No Lotion For That
3. Don’t Stop
4. Change My Ways
5. Girl Goes To Show
6. Better Days
7. Deal With It
8. Ultimate Groove
9. Sky Is Falling
10. Texas State Of Mind
11. It Would Be Nice
12. Always The Traveller
