Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Parsons, Alan
Kiadó: Import
Megjelenés: 1996
Játékidő: 49:36
Értékelés: 4/5
Az „On Air” a legendás zenész és producer, Alan Parsons második, önálló produkcióban készült albuma volt. Miután véget ért a The Alan Parsons Project hihetetlenül sikeres története, Parsons a szólókarrierre váltva is ott folytatta, ahol a nyolcvanas évek végén abbahagyta: továbbra is nagy lelkesedéssel építgette többé-kevésbé izgalmas koncepcióalbumait. Az „On Air”, a „Try Anything Once” (1993) utódja – amelynek borítóját szintén a legendás grafikus, Storm Thorgerson tervezte –, folytatta Alan koncepcióalbum-hagyományát, hiszen a dalszövegek mind a repülés történetét érintik: a Daidalosz és Ikarosz ókori görög mítoszától Leonardo da Vinci látnoki repülőszerkezetein és az amerikai Apollo-expedíció holdraszállásán át a modern űrutazásokig.
Az „On Air” koncepcióját és szinte az összes szerzeményötletet azonban nem Parsons úr hozta, hanem régi munkatársa, Ian Bairnson gitáros, aki Stuart Elliott dobos mellett az egyetlen egykori TAPP-tag, akit Alan a szólókarrier kezdete után is hívott az együttműködésre. Az „On Air” egyes dalainak szövegei közvetve Ian néhai unokatestvérére, Eric Mounseyra is utalnak. Ő helikopterpilóta volt, akit 1994-ben egy „baráti tűzben” elkövetett „hiba” (ó, az a politikai korrektség) miatt lőttek le Irak felett. A tragédia még súlyosabbnak hangzik annak fényében, hogy Ian unokatestvére fegyvertelen békefenntartó volt.
A zenekari hangszerelést Andrew Powell játszotta fel, a szintetizátorok többségével pedig – megfelelő, alkalmi segítséggel – ismét maga a legendás producer játszadozott. Az énekesek nevei ezúttal nem voltak annyira rangosak, mint szokás szerint, de így is néhány kultikus hang szerepel köztük: Eric Stewart (ex-10cc, Paul McCartney zenekara), Steve Overland (ex-Wildlife, FM) és az amerikai Chistopher Cross (híres slágerét, a „Ride Like the Wind”-et a legtöbb európai inkább az angol metalbajnok Saxon feldolgozásában ismeri). Az „On Air” hangzása nem sokban tér el attól, amit Alan a bandájával már a „Try Anything Once”-on is csinált: dallamos art rock modern produkcióval és szép számú szimfonikus hangszereléssel, néhány dalban pedig némi ambient TAPP-varázs is felsejlik.
Eric Stewart a rövid (nyitó és záró) akusztikus balladában, a „Blue Blue Sky”-ban mutatkozik be, amely az album elején és végén afféle összekötő szövetként fogja egybe az egész koncepciót. A „Too Close To The Sun”, amely Daidalosz és a szerencsétlen Ikarosz krétai szökéséről mesél, kifinomult dallamos rock art rockos szeszélyekkel, amelyeket főleg a szaxofonbetétek és a kifejezetten finom szintetizátorfüggönyök hoznak be. Neil Lockwood kiválóan teljesít főénekesként, gyönyörűen adja át Daidalosz érzelmeit, miközben az (hiába) óvja a fiát, nehogy túl közel repüljön a naphoz. A „Blown By the Wind” megközelítő választ ad arra, mi sülne ki a The Alan Parsons Project és a 10cc keresztezéséből: Eric Stewart melankolikus éneke remekül illeszkedik az epikus hangszereléshez, ez a többszólamú refrénben szólal meg a legjobban.
A „Cloudbreak”, az „On Air” két instrumentálisának első darabja nemcsak a TAPP és Alan szólókarrierjének rajongóit nyűgözi le, hanem a Pink Floyd és legendás gitárosuk, David Gilmour tisztelőit is, akitől Bairnson jó pár gitártrükköt eltanult. A csúszógitáros technikával játszott finom improvizációkat a háttérben hömpölygő hatalmas szimfonikus hangszerelés támogatja meg, így a végeredmény valóban éteri hangulat. Az „I Can’t Look Down” stílusában erősen emlékeztet néhány TAPP-klasszikusra, vagyis az „On Air” jobb szerzeményei közé tartozik. Egy olyan dalról van szó, amelyben kifinomult és dallamos átmenet vezet egy art/pop szakaszba, ami a ritmikai finomságok és Lockwood éneke miatt a kultikus The Police rajongóinak is tetszhet. A „Brother Up in Heaven” melankolikus ballada, amelyet Bairnson fent említett, szerencsétlen sorsú unokatestvérének ajánlottak. Lockwood megható zongorahangszerelésre támaszkodva szívből és kivételes pátosszal énekli végig az egészet, úgyhogy nyugodtan mondhatjuk: méltó tisztelgés az elhunyt rokon előtt.
A „Fall Free”-n, egy újabb, a TAPP-örökség minden rajongója ízlésére épített dalon különösen Steve Overland énekes brillíroz, akinek a hangja mintha AOR-slágerekre született volna. Ez főleg a remek, emelkedő refrénben hallatszik, amely egy másik korszakban talán még slágerstátuszt is hozhatott volna ennek a kiváló szerzeménynek. A határozott gitárfutamoknak és a dinamikus dobjátéknak köszönhetően ez az egész album legütősebb dala. Az „Apollo” című instrumentális, amelyet az Apollo-űrmissziók előtt tisztelegve írtak, és amelyben az egykori amerikai elnök, Kennedy hangja is hallható, az album egyetlen bizarr pillanata, ami stílusában semmiképp sem illik ide. Alan itt elektronikus textúrákkal és beprogramozott trance ritmusokkal kísérletezik, ami a következő években sajnos egyre jobban vonzza majd.
A „So Far Away” melankolikus balladán, amely az első ember űrbéli repüléséről, vagyis a szovjet kozmonauta, Jurij Gagarin útjáról szól, kifejezetten gyengéd hangszerelés uralkodik. Ezúttal az amerikai Chistopher Cross áll a főmikrofonnál. Az „One Day To Fly” szövegét, amelyen Elliott dobos is közreműködött, Leonardo da Vinci, a legendás látnok repüléssel kapcsolatos találmányaira, közelebbről az ornitopter nevű repülőszerkezetére építették, amely a művész évekig tartó madárrepülés-tanulmányozásából született. Graham Dye (ex-Scarlet Party) hangszíne, amely kissé John Lennonra emlékeztet, érezhetően „beatles-es” pecsétet ad a hatalmas hangulatnak, ahol pazar zenekari függönyök uralkodnak.
Az „On Air” rendkívül kellemes és érdekes lemez lett, amely szinte pontosan úgy készült, ahogy Parsons fenséges zenei és produceri pályájának hosszú ideje hű rajongói többsége elképzelte. Az elektronikus kísérletet, az „Apollo”-t leszámítva, amely teljesen kontextuson kívülinek hangzik, nincs rajta komoly hiba, így nagyon jól hallgatható album, amely ma is lenyűgözi az intelligens, dallamos art rock minden rajongóját, egyes pillanatai pedig a TAPP legnagyobb sikereinek idejét idézik.
Felállás
Alan Parsons – billentyűk, hangmérnök
Andrew Powell – zenekari hangszerelő és karmester
Ian Bairnson – gitár, basszusgitár, szintetizátor
Stuart Elliott – dob, ütőhangszerek
Eric Stewart – ének (1., 3., 11. dal)
Neil Lockwood – ének (2., 5., 6. dal)
Steve Overland – ének (7. dal)
Christopher Cross – ének (9. dal)
Graham Dye – ének (10. dal)
Peter Beckett – vokál (6. dal)
John Giblin – basszusgitár
Richard Cottle – szaxofon
Gary Sanctuary – billentyűk
Christopher Warren-Green – zenekarvezető
Storm Thorgerson – borítótervező
Produkció
Alan Parsons
Számlista
1. Blue Blue Sky (1:39)
2. Too Close To The Sun (5:04)
3. Blown By The Wind (5:26)
4. Cloudbreak (4:40)
5. I Can’t Look Down (4:37)
6. Brother Up In Heaven (4:02)
7. Fall Free (4:22)
8. Apollo [speech by John F. Kennedy](6:05)
9. So Far Away (4:08)
10. One Day To Fly (6:19)
11. Blue Blue Sky 2 (4:26)
