Előadó: T.M.S. Crew
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 45:07
Értékelés: 3/5
Ha a szlovén zenei polcokra kerülő rapkiadványokról van szó, általában a régióközpontokból hallani kimondott elégedetlenséget: Ljubljanából, Mariborból, Kranjból, Novo Mestóból, Muraszombatból (a szabályt csak Jesenice és Velenje töri meg). Most viszont a szavakban sűrített potenciál térképére a kissé elfeledett Tržič kerül fel. Tulajdonképpen nem is tudom, mi zeneileg említésre méltót adott ez az egykor virágzó ipari, főleg cipészváros valaha Szlovéniának és a világnak, most viszont úgy tűnik, ott is reneszánszát éli az ötlet és az inspiráció. Ennek bizonyítéka a zenei potenciállal bíró, fiatal, életerős rímfaragókból álló The Masta Skills Crew, röviden T.M.S. Crew. A társaság tulajdonképpen csak 2011 óta aktív, és alig két év generálás, kísérletezés és csiszolgatás után a rímek, a jó emberi kémia dallamos-ritmikus kitörései és a zenével megpuhított, globális elégedetlenséget kimondó sorok egy konkrét debütálásban csaptak le: az első lemez egy tucat zenei ajándékot tartalmaz, és a srácok meg a lányok ezzel szállnak harcba a saját igazukért, valamint az eddig végzett munka elismeréséért.
A hip-hopról elsőként három végletre gondolnék: vagy arra a meglehetősen elcsépelt litániára, hogy mi otthon a gettókban élünk, ahol nigga gangsta erőszak dúl (nemcsak Velenje, de ha hiszed, ha nem, a ljubljanai Fužine is életveszélyes …), vagy a blink-blink butításra (az MTV csillogó receptje szerint: autók, a felszínesség és a test szépsége, az üresség – ehhez az egyszerű mentális vákuum-recepthez számos, főleg gyors instant hírnévre éhes egyed csatlakozik, és hála az isteneknek, csak gyors feledés a jussuk …), vagy a mélyen intellektualizáló elmélkedésre az élet értelméről, a lázadásról, a forradalomról és az emberiség evolúciójáról (ezt jól csak kevés tanult, kiélezett nyelvű gondolkodó képes kimondani, nekem rögtön a kiváló N’Toko jut eszembe). A rap mindig is saját víziót, saját tükröt tartott a társadalom, a valóság elé, de nem biztos, hogy a tükrök felszínén mindig a valódi színek látszanak annak a világnak, amelyben élünk és amelyet formálunk, kedveseim. Engem viszont mindig jobban vonzott a potensebb, velősebb tartalom, mint a sekélyes szar, így kritikusan, de sok optimizmussal álltam neki a Gorenjska szociálisan depressziós peremvidékéről érkező csapat anyagának.
A T.M.S. Crew a Kdo miži? című lemezzel mindenekelőtt konkrétan újragondolja a zenei munka receptjét. Szintetikus alap helyett a projekt két rapper-tartóoszlopa, a Tha Masta Skillz inkább valami élőbbet és kiszámíthatatlanabbat, frissebbet választott, valamit, aminek igazi pulzusa van. A duóból tízfős expedíció lett: nyolc tehetséges fiú és két legalább ennyire tehetséges lány, az esztétikai csiszolgatás paravánja mögé pedig konkrét társadalmi problémákat állítottak. A bevezető után, amely egy megszimulált Gandhi-beszéddel jelzi a kreativitás kollektív kitörését, már jön is a lemez első rádióbarát kislemeze, a Naumi. Egy képzeletbeli világ vetülete ez, ami ugyanakkor teljesen valósághű, és összhangban van a társadalom tényleges állapotával. Apatikusak vagyunk az aktuális eseményekre, a kritikai érzék és a saját gondolkodási út elvesztése mellett pedig az emberek inkább az instant, fáradság nélküli, felszínes vegetálás logikáját választják. A társadalom inspiráció nélküli, teljesen irreleváns üres technikaiságok kormányozzák a teljes kiüresedés világát a vízió nélküli, teljes rövidlátás irányába. A T.M.S. Crew a súlyos témák közvetlen ütését dallamos stikliben csomagolja, amely a rock mellett a reggae elemeit és a skát is egybefogja, és lazán úszik el minden támpont mellett egy teljesen korrekt, középpontos rímfaragás felé. A gitárok kellemesen, éppen csak annyira torzítva támogatják meg a fuvola, a dob és a basszus hangját, amelyek még egy kis drum’n’bass ritmikát próbálnak vinni a hatások mozaikjába, a mikrofon fókuszát pedig Jo-Joe, Lucky L és Sanjin édes hangja adogatja egymásnak, a rasztafári hangulatot (szinte kingstoni stílusban) pedig Rasta gitáros tesz hozzá. Az egész már elsőre megy a fülbe, ami engem általában aggaszt és zavar, mert az ilyen túl egyszerű energiafolyamban gyakran sok az instantoid diktátum, amit én inkább elkerülök. A T.M.S. Crew társadalomkritikus kis drámát kínál, ami viszont nem elég dühös ahhoz, hogy azonnal torkom szakadtából helyeselnék, de el kell ismerni, hogy az első rádiós slágert rögtön kihallani belőle. Nem kevésbé tetszetős a Moj krog című szám sem, amely a társadalmi elégedetlenség tágabb kitörése helyett inkább a család, az ősi, szociálisan terhelt társadalmi sejt mikrokozmoszához fordul. Mindannyiunknak megvan a magunk összeesküvőkből és sorstársakból álló köre, akik nekünk, a homo sapiens faj szociális példányainak a negatív vibrálások levezetésének tereként, a mentális és fizikai túlélés színhelyeként szolgálnak. Az egyszerű, de ízléses gitárok, a klarinét, a fuvola, a ritmika és a jól összecsiszolt, ravasz vokálok dallamos játéka viszi tovább az események vonatát a fennakadás nélküli hallgatás irányába, ami viszont ezúttal nem szitok és nem is kritika.
A T.M.S. Crew már az első harmadban időt szán a duettek uralmára. Zlatan Čordić a.k.a. Zlatko az Učer, dons, jutr című számhoz a társadalmilag elfogadható, a rádióhullámokon is elképzelhető rap határozottabb alaphangját teszi hozzá. Az egyszerű riffek trombitával, harmonikával és táncos groove funkkal vegyülnek, a gondtalanság friss alapján ezúttal három MC adogatja egymásnak a mikrofont, köztük a legrégebbi múlttal és legtöbb kilométerrel rendelkező ász a számban lazán, önmagához hasonlóan funkcionál. Az amúgy korrekt (talán túlságosan is korrekt) számban nem érezni többletértéket, viszont teljesen koherensen illeszkedik az igénytelenebb hallgatótábor kényelmi kalkulusába. Inkább new orleansi, rusztikus hangulatú az a szám, amelybe Tanja Bukovec hozza a női hangot. A Kva hočte od nas bebizonyítja, hogy a tangóharmonika hangjaira tényleg lehet rapelni, a csípős nyelvű kritika helyett pedig lágy szentimentalizmus jön, ami – megint ott tartunk – nagyon puhán és egyszerűen megy a fülbe, és semmivel sem terhel. Jó, a gondtalan kikapcsolódáshoz mindenkinek van elég anyag. Aztán jön az asszociációs játék. Emlékszel még a S.A.R.S. kiváló slágerére, a Buđav lebacra? Hasonló húrokat penget meg benned a Rata res, és valami esztétikailag hasonló érezhető a harmonika visszafogott húzásainak dallamában és a trombita rézteste mellett a fúvókán át belefújt lélegzetben. A lazább ska-szinkópákat játszó gitár egy kissé melankolikus történet közegébe esik, amely az elveszett eredeti, ihlettel teli valami keresésről és futó megérintéséről szól, arról, amire, ha egyszer elveszted, könnyen egy életen át hiába vársz. Mi a boldogság alapja? Erre a kérdésre a T.M.S. Crew nem ad éles, egyértelmű választ, a Kdo miži kérdésére viszont ebben a világot teljesen szétszóró társadalomban időnként úgy érzem, hogy a különben könnyed rímes petingbe sok volt a töltelék, és kicsit kevés a társadalomkritikai hang, a düh, a lázadás, az élesség, ami elmélyült hallgatásnál az értelmet is megmozgatná. A zenéről és a hangzásról nem beszélek, mert a lemez címadó száma, akárcsak a többi, elég ritmikus csábítást hordoz ahhoz, hogy a versszakok, a refrének és a közbeiktatott részek minden ütemére nagyon szépen lehessen táncolni. Mit mondjak? N’Toko és Trkaj után eléggé megéheztem az agy kritikai gondolkodásért felelős központjainak intenzívebb stimulálására …
Beleestél a filing notba? A Pad u filing not balkáni dallamos alaphanggal, jó ritmikával és függőséget okozó gitárriffel adja tudtunk, hogy a mostani időkben és világban úgyis túl sok a negatív sötétség és a reménytelenség felé húzás, a T.M.S. Crew pedig ezúttal buliszerű metrikával és jó folyással old fel minket, a „vibe” inkább nosztalgikus, rusztikus játék az X pont ellenségeivel a túlvilági koordináták találkozásánál. Ha minden a francba megy, még nem biztos, hogy ne lehetnénk legalább egy kicsit mentesebbek a kapitalista felszippantás programozott diktátumainak ballasztjától, amely a teljes nihilizálás fekete lyukaiba húz. Ideje táncolni, a tánc után pedig egy kis reality check jön a To je u men szentimentálisabb alaphangjaival. Mintha egy Pandára ragasztanál egy kis folyékony „wordflow”-t, a trombita meglehetősen éjszakai árnyalata, az álmodozó gitárok és a dobok folyékony kopogása viszont nem hozza el a dörgés színvonalát. A zaj amúgy is elfogadhatatlan annak a társadalomnak az oroszlánrésze számára, amelyben élünk, a T.M.S. Crew pedig ezúttal alaposan a többség ízlésére hangolódik. A P.L.U.R., azaz „Peace Love Unity Respect” a világ felett kimondott elégedetlenség egyik tömörebb pillanata, a negatív mentális mantrát pedig a T.M.S. Crew egy kis hippis idealizmussal fűszerezi a békés egymás mellett élés és a szeretet ideális világának szépsége iránt. A szeretet többrétegű fogalom, és a világban létezés különböző rétegeiről, a gondokról, az emberiség kataklizmikus természetéről, amelyen csak akkor lesz úrrá a béke, ha valóban elkezdjük megélni Krisztus feltétel nélküli szeretetről szóló tanítását, a sorok között olvashatunk a lemez egyik kontemplatívabb pillanatában. A rímek is sokkal jobban meggyőznek, mint korábban, amikor pedig jön még egy kis piacos szépség az apokaliptikusan feltuningolt Apokalipse formájában, még többet szeretnék a lemez lezárása felé, de jóval nagyobb élességgel és kompromisszumok nélkül. A zárás ismét Gandhi jegyében telik, a rendszer és a társadalom elleni erőszakmentes ellenállás pedig úgy ér véget, ahogy kezdődött: bonyodalmak és égő érzés nélkül a hasüregben.
Tény, hogy a gorenjskai külvárosi raptől egy kicsit több keménységet, elégedetlenséget, lázadással megtámogatott erőt vártam, kaptam viszont egy meglehetősen langyos, a rádióállomásoknak inkább tetsző zenei egyveleget, amelyből a rádiós szerkesztőknek való megfelelés rovására hiányzik néhány adag tesztoszteron, pikantéria és felforgató szellem, amire legalábbis most jobban szükségünk van. Ne érts félre: a Kdo miži? teljesen korrekt, és ami a produkciót és az esztétikát illeti, az utóbbi pár év egyik leghallgathatóbb pop-funk-rap terméke, de nem szabad benne teljes egészében rejtélyes üzeneteket, forradalmi evangéliumokat keresni egy jobb holnapért. A T.M.S. Crew nem kínál végső választ, receptet a megvilágosodáshoz, az élet értelmének megértéséhez, viszont időt és teret ad magának egy kissé túl puha rímek sorok közötti játékára, amelyeknek nincs igazi gravitációs súlyuk, és nincs bennük a tiszta villám energiájának megrázó ütése, amitől az ember el szeretne találtatni. Ez most alacsonyabb potenciálú, és a komfort potenciométereit nem tolja el a tiszta tízes szférájába vagy a vörös túlmutatás tartományába, amitől még évekig pörögne a fejetekben, és a felismerésektől konkrétan csengene a fületek. Forradalom nincs, de van könnyedség és kellemesség, ami időnként, egészen egyszerűen, jólesik. A T.M.S. Crew potenciállal bíró társaság, amelynek egy kicsit több csiszolásra és egy kicsit explicitebb izomtömegre van szüksége. Legközelebb valamivel kevesebb korrekt óvatosságot és több merészséget remélek, így hangosabban jósolhatnék ragyogó jövőt a srácoknak és a lányoknak. Másképp fogalmazva: amit most kínálnak, az nem rossz, de lehetne jobb is. A fejlődésre, fogadni mernék, már a következő lemez lehetőséget ad, hiszen a T.M.S. Crew ezt egyszerűen megcsinálja.
Felállás
Luka Vogelnik a.k.a. Lucky L – ének, rap
Jošt Tadvan a.k.a. Joe-Joe – ének, rap
Sanja Potežica – háttérének, ének
Mitja Slabe a.k.a. Rasta – gitár, háttérének
Tomi Eler – dob
Simon Roblek a.k.a. Sine – basszusgitár
Leon Slabe – trombita
Maruša Žlindra – fuvola
Jan Ulčnik – harmonika
Robert Bone – klarinét, szaxofon
Vendégzenészek:
Zlatan Čordić – Zlatko – ének a #4 számban
Tanja Bukovec – ének a #5 számban
Produkció
Željko Mladenovič
Számlista
1. Intro
2. Naumi
3. Moj krog
4. Učer, dons, jutr (feat. Zlatko)
5. Kva hočte od nas (feat. Tanja)
6. Rata res
7. Kdo miži
8. Pad u feeling not
9. To je u men
10. P.L.U.R.
11. Apokalipsa
12. Outro
