Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magnum
Kiadó: Sanctuary Records
Megjelenés: 1985
Értékelés: 5/5
Az „On A Storyteller’s Night” azon varázslatos albumok egyike, amelyek az eltelt évek sokasága után is teljes fényükben, csorbítatlan erővel ragyognak, és szerte a világon számos hallgatóban és zenekarban ébresztenek inspirációt. A melodikus rock bajnokai, a Magnum számára nemcsak a megérdemelt áttörést hozta el a korszak legnagyobbra tartott formációi közé, hanem mércét is állított arra, hogyan készül olyan AOR-remekmű, amely egyszerre hangzik misztikusnak, fenségesnek és szerelmesen vallomásosnak. A Magnum ezt a diadalmas pillanatot gyakorlatilag pályafutása kezdete óta gondosan készítette elő. Évekig finomhangolták a melodikus art rock saját, egyedi változatát, és közben négy nagyon jó albumot is letettek az asztalra, de mindegyikről hiányzott az i-re a pont, az a varázslatos összetevő, amely remekműstátuszt hozott volna nekik, és örökre az minden idők legjobb melodikus rockzenekarai közé emelte volna őket.
A semmihez sem fogható „On A Storyteller’s Night” végre megszületett az első remekmű (a „Vigilante” (1986) és a „Wings Of Heaven” (1987) mellett az egyetlen album, amely joggal viseli ezt a címet), amelyen a zenekar összes hagyományos zenei eleme és gazdag ötlete a megfelelő harmóniába rendeződött, olyanba, amely egy műnek halhatatlanságot ad. A „tündérherceg”, a fenomenális énekes, Bob Catley mellett, aki végig kiváló vokális teljesítménnyel lenyűgöz (egyik albumukon sem tett az éneklésébe annyi szívet és lelket, mint ezen), a többi zenész is hihetetlen összhangot mutat: nincs helye dominanciának, azaz köznyelven szólva szólós hepciáskodásnak, hanem mindenki képességei egyenrangúan csillognak fel.
Tony Clarkin, a gitáros, a Magnum zenéjének és szövegeinek túlnyomó részét jegyző szerző, és Catley mellett a zenekar központi motorja nemcsak alkotói csúcsot élt meg komponistaként, hanem a játéka is új dimenziókat nyert számos eredeti riffnek, finom szólódíszítésnek és rengeteg dallamos futamnak köszönhetően. Az album rendkívül gazdag, teljes hangzásának megteremtésében sokat segítettek Mark Stanway billentyűs kiváló szimfonikus textúrái is, aki a szintetizátorokon szépen megmutatja, miért a progresszív rockból nőtt ki az AOR. A ritmusszekció végig nagyon szilárd és változatos, de külön ki kell emelni Jim Simpson dobost, aki az eredeti dobos, Kex Gorin helyére lépett, és számára ez volt az első és egyben egyetlen album a zenekarral. Masszív dobolása, a cinek bőséges használatával, nagy részt vállal az egyes dalok hatalmas hangzásának felépítésében.
A legfőbb dolog, ami miatt ez az album ennyire kivételes, mégsem a zenekar tagjainak hangszeres tudása, hanem elsősorban az a hihetetlen energia és misztikum, amely szinte az összes dalt körüllengi. Nincs itt egyetlen gyenge szerzemény sem; a power balladák és a hatalmas epikus himnuszok egyaránt fenségesen, és a legkevésbé sem émelyítően szólnak. A szövegek is a zenekar legjobbjai közé tartoznak, és ezúttal is a fantasy témájú álcajelmez alatt többnyire erős kritikát fogalmaznak meg mindenféle háborúval és társadalmi kizsákmányolással szemben. Az album lírai csúcspontja kétségkívül a „Les Morts Dansant”, amely egy igaztalanul elítélt ember utolsó pillanatairól szól, amint egy diktatórikus rezsim kivégzőosztaga elé áll. Néhány szövegben az angol jellem bizonyos jó oldalaira is találunk utalásokat, ami megint csak megerősíti, hogy a Magnum mindig hiteles angol hazafi volt.
Az „On A Storyteller’s Night” hangulatával így nem csupán a legkülönfélébb fantáziavilágokat és az erdő közepén álló kunyhót idézi a hallgató elé, ahol esős éjszakán, a ropogó kandalló mellett törpék és tündérek feszülten hallgatják a mesélő történeteit (ezt a képet a címadó dal testesíti meg, és Rodney Matthews kiváló borítója örökítette meg), hanem számos más, a valós világból vett szerelmi és tragikus történetet is. A rengeteg ultradallamos, epikus refrén még sokáig cseng a fülben, és szinte arra kényszeríti a hallgatót, hogy az album meghallgatása után is újra és újra magában dúdolja őket. Nem szabad szó nélkül hagyni a korát megelőző kiváló produkciós minőséget sem, amelyért Kit Woolen felel, aki már a Thin Lizzyvel, Phil Lynotttal és David Gilmouróval való együttműködésével is bizonyított.
Lehetetlen lenne egyes számokat kiemelni, hiszen mindegyik a maga módján kiváló, ezért a legjobb, ha sorra vesszük őket. Az epikus „How Far Jerusalem”, amely a lenyűgöző misztikum és a heavy rockos erő kombinációjával libabőrt csal elő, gyakorlatilag tökéletes felvezetése az albumnak. A szintetizátorhullámokkal induló drámai bevezető után hatalmas gitárriff csap be, amely megágyaz a fenséges refrénnek. A háttérben a szintetizátor-textúrák végig csodásan áramlanak, és kiváló hátteret adnak az epikus éneknek, a ritmikai játéknak és az ütős gitárfutamoknak. Eközben Catley hangja misztikus történetet mesél a keresztesekről, akik Londonban gyülekeznek, hogy elinduljanak a „szent földre” vezető hadjáratukra.
Jön a fenomenális „Just Like An Arrow”, a zenekar történetének legnagyobb slágere. Egyetlen szóval jellemezhetnénk – tiszta AOR-mese, amitől az ember be akarja járni a világot, és meg akarja érinteni a csillagokat! Ha valaha készült tökéletes AOR-sláger, vagy legalább ennek a tökéletességnek a közelében járó dal, amelynek refrénje egyszerűen nem akar kimenni a hallgató füléből, és arra ösztökél, hogy a súlytalan szabadság szárnyain felrepülj, akkor ez az, ez a fenomenális popos rocker, kétségkívül a zenekar története három legfenségesebb teljesítményének egyike. Hihetetlen, milyen elképesztő módon képes a Magnum hiperintenzív hangulatot teremteni a központi, ultra fülbemászó dallammal, amely remek dobátmeneteken, a szintetizátor és a gitár harmonikus összefonódásán, valamint az orgazmikus refrénen alapul, ahol Catley hangja felejthetetlen lírai üzenetet közvetít. Az egyetlen „hiba”, hogy túl gyorsan lepereg, és a hallgatót újabb élvezet utáni vágyakozásban hagyja. Erre szolgál a lejátszón a rendkívül hasznos gomb, amellyel ezt a halhatatlan slágert újra és újra lejátszhatod.
A kivételes dalok sora a címadó epikus mesével, az „On A Storyteller’s Night”-tal folytatódik, ahol a ropogó kandalló mellett ismét életre kelnek a mesék és legendák, a Magnum pedig újabb felejthetetlen AOR-klasszikust mutat be. Mint minden nagy rockeposz, ez is egy rövidebb, drámai, zongorás és szintetizátorhullámos bevezetővel indul, amelynek menetét a melankolikus ének diktálja. Mindez egyszer csak átfordul az orgazmikus refrénbe, amelynek központi, himnikus szállóigéje a „keep your night light burning”, ízléses szintetizátoralappal és erős gitárriffel megtámogatva. Clarkin időt szán egy kifejezetten ízléses heavy rockos szólóra is, amely a következő átvezetést a varázslatos refrénbe köti, és az dallamosságával még sokáig a hatása alatt tartja a hallgatót e csodás szerzemény lezárulta után is.
A „Before First Light” valamivel földhözragadtabb, klasszikus melodikus rocker kiemelkedő gitárriffel és szellemes arpeggiókkal, hatalmas ritmikai átmenetekkel és az elkerülhetetlen himnikus refrénnel, ahol Catley ismét az egész lelkét beleteszi az éneklésbe. Klasszikus, mint szinte az összes dal ezen az albumon. A fenomenális szerzemények sorát a korábban már említett drámai eposz, a „Les Morts Dansant folytatja, amely egy politikai fogoly tragikus történetét meséli el a kivégzőosztag előtt, és az utolsó gondolatait. A zenekar fokozatosan építi a drámát a billentyűk melankolikus csúcsra járatásával és rendkívül átélt énekkel, ami a himnikus refrénhez vezet, és egyszerre kelt nosztalgiát és együttérzést az elnyomó rezsimek összes áldozata iránt. A hatalmas billentyűtextúrák, az ütős gitárriffek, a dobátmenetek és az erőteljes ének összjátéka megint csak ujjnyalogató, a Magnum pedig ismét az epikus drámaiság mestereként örökíti meg magát. Az záró lírai metaforák azok, amelyek döntően hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a szám ilyen mélyen belevésődik az ember szívébe.
Az energikus-romantikus „Endless Love” hatalmas heavy rockos riffel büszkélkedik, amelyet kiváló énekteljesítmény és drámai szintetizátorfutamok kapcsolnak össze. Különösen lenyűgöző a drámai szakaszba való átmenet, ahol a gazdag hangszeres futamok és a monumentális refrén dominál. A fülbe mászó popos rocker, a „Two Hearts” újabb kivételes, számos erényt felmutató szerzemény, amely rendkívül ötletes riffel és szellemes szintetizátoreffektekkel nyit, majd sodró hangszeres futamokon át himnikus, kiemelkedően dallamos refrénbe megy át. Mondhatni, a „Just Like An Arrow” valamivel kevésbé intenzív és drámai rokona, így nem meglepő, hogy az album egyedüli kislemezeiként egymás társaságában jelentek meg.
A „Steal Your Heart” is elsőrangú AOR-himnusz, amelyben az egyszerű, mégis rendkívül fülbemászó dallam és a központi refrén nyűgöz le, amely a keményen odacsapó riff és a szívbe markoló ének összefonódásában csúcsosodik ki, és minden rendes autórádióba való. A Magnum az „All England’s Eyes” című remek hazafias himnuszon ismét egy keményebb oldalát mutatja. Ez nem is annyira fülbemászó refrénnel, mint inkább nagyon jó hangszeres szakaszokkal és titokzatos, misztikus hangulattal operál. Clarkin és Stanway egyaránt kiváló szólót játszik a hangszerén. A nagy finálé pedig a romantikus-nosztalgikus „The Last Dance”, az album szinte álomszerű lezárása, amelyet túlzás nélkül a zenekar történetének legszebb power balladájaként lehet jellemezni. Ez a csodás, zongorakíséretes ballada a végsőkig kiemeli Catley rendkívül szívből jövő énekét, és ideális módon zárja le a „mesélő éjszakáját”, amikor a harcosok elindulnak megérdemelt pihenőjükre.
Az „On A Storyteller’s Night” mindannak a megtestesítője, ami a legjobb ennek a csodálatos zenekarnak a zenei kifejezésmódjában, sőt, a melodikus rockban általában. Ez egy olyan album, amelyet egyszerűen nem lehet eléggé dicsérni, ezért minden kritikai méltatás biztosan igazságtalan vele szemben. A Magnum vele kivívta a helyét a halhatatlan és legtiszteltebb angol rockzenekarok között, és gyönyörű melodikus rockhidat épített a fantázia és a valóság közé. Egyúttal azonban afféle kissé igazságtalan mércévé is vált, amelyhez azóta az összes következő albumukat mérték. Bár kiváló Magnum-kiadványok sora követte, rengeteg felejthetetlen AOR-sztenderddel, köztük különösen kiemelkedik a „Wings Of Heaven”, amelyet a zenekar rajongói közül néhányan szinte ugyanúgy becsülnek, mint a „Storyteller”-t, egyik sem ismételte meg annak az elejétől a végéig tartó intenzív varázsát és tökéletességét. Az „On A Storyteller’s Night” ezért nemcsak a legjobb melodikus rockalbumok egyike, hanem joggal tartozik a rockzene történetének legnagyobb teljesítményei közé, és mint ilyen, minden háztartásba kötelező. „Keep your night light burning”.
Felállás
Bob Catley – ének
Tony Clarkin – gitár
Wally Lowe – basszusgitár
Mark Stanway – billentyűk
Jim Simpson – dob
Produkció
Kit Woolen
Számlista
1. How Far Jerusalem (6:26)
2. Just Like An Arrow (3:22)
3. On A Storyteller’s Night (4:59)
4. Before First Light (3:52)
5. Les Morts Dansant (5:47)
6. Endless Love (4:30)
7. Two Hearts (4:24)
8. Steal Your Heart (3:59)
9. All England’s Eyes (4:47)
10. The Last Dance (3:43)
Az album hossza: 45:49
