Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: RC2
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 3.5/5
Az RC2 viszonylag fiatal progresszív rockzenekar Venezuelából, abból az országból, amelyről a világ általában inkább a csodálatos trópusi tengerpartokat, a buja trópusi flórát és faunát, valamint a gyönyörű lányokat ismeri, mint a zenei teljesítményeket, az utóbbi időben pedig karizmatikus államfőjének festői „retorikai készségeit” is. Mindenesetre nem a progresszív rock fellegváráról van szó. A legrégebbi, régóta halott venezuelai prog zenekar, az Estructura a hetvenes évek végére datálható: a prog kereskedelmi hanyatlása idején tűnt el két homályos, de rendes albumot követően. Az idő halad, az RC2 pedig az újabb venezuelai prog zenekarok hullámába tartozik, amelyek úgy döntöttek, hogy országukat fontos tényezőként a nemzetközi prog rock térképen is bemutatják.
A nevük, amely az informatikában változó kulcshosszúságú titkosítási algoritmust jelent, azt sugallhatná a hallgatónak, hogy valamiféle nagyon racionális, matematikailag fegyelmezett progresszív rockról van szó, unalmas szövegekkel az elektrotechnika legújabb vívmányairól. Szerencsére azonban nem ez a helyzet, hiszen a zenéjük minden, csak nem hideg és racionális. Ehhez bizonyára sokban hozzájárulnak a hagyományos latin elemek, amelyek a szerzeményeknek sajátos bélyeget adnak, és rögtön megkülönböztetik őket a stílusrokon zenekaroktól.
Az RC2 gyakran nem riad vissza valamivel keményebb riffektől sem, ez azonban semmiképp sem ok arra, hogy a prog metalba sorolják őket, ahová némelyik kritikus és hallgató a legkisebb világos ok nélkül mégis besorolja. Zenei kifejezésmódjuk a billentyűkön használt sokféle szimfonikus-ambientális hangszín miatt a szimfonikus prog rockhoz áll a legközelebb, valamint a legendás brit prog zenekarok, a Genesis, a Camel és a Yes örökségéhez, a jellegzetes latin melegség miatt pedig kissé az olasz zászlóvivőkhöz is, élükön a PFM-mel, a Banco Del Mutuo Soccorsóval és a Le Ormével. A valamivel keményebb gitárvonalak miatt időnként egyes neo prog zenekarokhoz is közelítenek, például az Arenához és az Enchanthoz, amelyek kifejezésmódjukban gyakran nem riadnak vissza a hard rock (és olykor a metal) elemeitől. Szerencsére ezekből a hatásokból csak a legjobbat veszik át, ugyanakkor nem követik a szokásos neo prog közhelyeket. A hispán dallamvilág, különösen a lassabb szakaszokban, szinte már bájos melegséget visz egy-egy szerzeménybe, ami teljesen ellentétes például néhány modern skandináv prog zenekar gyakran szinte hideg instant jellegével.
Az énekes, Felix Duque meglepően jól énekel angolul, amelyben ugyan érezhető enyhe latin akcentus, de korántsem olyan mértékben, hogy zavaró lenne. Ez annál meglepőbb, mert az „RC2” (2003), az előző, debütáló albumuk teljes egészében spanyolul szólt, az ilyen hirtelen nyelvváltások (főleg a latin világban) pedig általában nem túl sikeresek. A billentyűs hangszerek végig nagyon igényesek, és folyamatosan váltanak a modernebb analóg szintetizátorhangok, valamint a hagyományosabb zongora-, mellotron- és moogrétegek között. Dicséretes az is, hogy egyik hangszeres sem válik egy pillanatra sem dominánssá, és nem kezd túlzottan a technikai tudása szólisztikus fitogtatásába, ami a mai prog zenekaroknál gyakran taszító is lehet. Nagyon fontos az is, hogy a dobok egy pillanatra sem szólnak sablonosan, hanem nagyon jó ritmikai kombinatorikával büszkélkedhetnek. A latin dallamvilág a finom gitárbetétekben is nagyon érezhető, főleg az „El Diablo Suelto” és a „Voice Of The Storm – Part 1” című számokban. Az albumon nincs egyetlen gyenge szerzemény sem. Minőségben nagyon kiegyenlítettek, a különféle szakaszok miatt pedig kellően változatosak is egymás mellett, kísérletező szimfonikus kalandosságukban és meditatív-ambientális jellegükben, így értelmetlen kedvenceket kiemelni.
Az RC2 a „Future Awaits” albummal (egyelőre) nem alkotott remekművet, de nagyon jó lemezt tett le az asztalra, amely szépen kikerüli a különféle neo prog közhelyek vak követését, ugyanakkor teljes latin egyediségében és temperamentumában ragyog. Kompozíciós és technikai tudásuk az első album megjelenése óta kétségkívül érezhetően fejlődött, és biztosan még tovább fog. Az RC2 ezzel az albummal meggyőzően bebizonyította, hogy kétségtelenül megérdemli a modern prog rockot kedvelő közönség figyelmét, hiszen igazi zenekar mindazoknak, akik torkig vannak az ilyen-olyan neo prog retro közhelyekkel, és szívesen kipróbálnának valami újat egy csipetnyi trópusi egzotikummal. Mindenképpen érdekes zenekarról van szó, amelynek fejlődését az elkövetkező években a lehető legéberebben érdemes követni. Jó érzés felismerni, hogy Venezuela is, ahol az utóbbi években az RC2 mellett még néhány fiatal és ígéretes prog zenekar bukkant fel, csatlakozott azoknak az országoknak a listájához, amelyek az új évezredben megmentik a progresszív rock becsületét.
Felállás
Felix Duque – ének
Mauricio Barroeta – gitár
Pedro Misle – basszusgitár
Rafael Paz – billentyűk
Eduardo Benatar – dob
Számlista
1. Time Pieces (10:58)
2. Future Awaits (7:07)
3. 11 (7:29)
4. Autumn (8:02)
5. El Diablo Suelto (4:02)
6. Coming Down Again (6:12)
7. Voice of the Storm – Part 1 (6:06)
8. Voice of the Storm – Part 2 (9:49)
Az album játékideje: 59:41
