Előadó: Asia
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 61:50
Értékelés: 3/5
Az Asia a „Phoenix” után, amely a klasszikus felállás – John Wetton (ének, basszusgitár), Steve Howe (gitár), Geoff Downes (billentyűk) és Carl Palmer (dob) – visszatérését jelentette, úgy döntött, folytatja. A srácok rájöttek, hogy megéri, hogy jól érzik magukat együtt, és végül, ami a lényeg: úgy érezték, még mindig képesek együtt dalokat írni. Olyan anyagot, amilyet a klasszikus Asiától megszoktunk. Egy apró célzás mindazoknak, akik talán még mindig abban a tévhitben élnek, hogy létezik ma egy másik Asia is: ez az Asia FJP (azaz Asia featuring John Payne). Ők örökölték az 1992 és 2004 között megjelent összes Asia-album hagyatékát. Ebben az időszakban az eredeti tagok közül csak Geoff Downes maradt a zenekarban. Mivel ebben a korszakban gyakorlatilag az összes dalt John Payne írta, a szerzői jogok is őt illetik. Downes viszont a nyolcvanas évek Asiájának három másik tagjával ismét megérhette a klasszikus Asia új lemezét, amelynek címe „Omega”. Ez a klasszikus felállás összesen ötödik Asia-albuma. Gyorsan sorolom: „Asia”, „Alpha”, „Astra”, „Phoenix”, „Omega”.
A „Phoenix” elég vegyes érzéseket hagyott maga után: az eredetiség hiányát és az önismétlést, a nyolcvanas évek régi slágerei dicsfényének mögé bújást, művészi szempontból pedig nem győzött meg teljesen. Ha maradok a gonoszkodó vonalon, még az is felmerült, minek kellett egyáltalán új lemez. Az „Omega” orvosolja ezt a keserű szájízt. A zenekar karrierje során először stúdióba hívott egy producert is: a „Phoenix”-ig mindig maguk producerelték az albumaikat. A produceri pult mögé így Mike Paxman ült be, aki például az Uriah Heep legújabb stúdióalbumának, a „Wake The Sleeper” (2008) hangzásáért felel.
Paxman meleg, élő hangzást hozott a dalokba, ami újdonság a zenekar addigi, szándékosan felfújt (arénás) produkciós hangzása után. Így a dalokból még nagyobb kompaktságot sikerült kihoznia, jobban összekapcsolta az egyébként egyedi Asia-hangzás építőköveit, és kiemelte a négy zenész közötti köteléket, mondhatni egyfajta stúdiókémiát. Az új album hangzása sokkal szervesebb és valósághűbb. Ez segít a dinamika és az intenzitás növelésében, főleg a középtempós daloknál, amelyek ezúttal is a lemez élén járnak. Ez a produkció leginkább az olyan számoknak áll jól, mint a Still The Same vagy a Don’t Wanna Loose You Now. Mindkettő kidolgozott dallamosságába beleszövődött egy csipetnyi örökölt Beatles-báj.
A lemez másik száma, a Through My Veins is fenomenális színpadias hangulatot teremt ilyen produkcióval. A dal egy drámai gitármotívumra épül, amely középtempóra támaszkodik. A gitármotívum szépen belesimul a háttérben szóló billentyűfüggönybe, amely tovább mélyíti a dal drámai, ambientes jellegét. A Through My Veins az album egyik legdrámaibb, hogy ne mondjam, legsötétebb dala, és az Asiától megszokott melankóliát optimálisan aknázza ki. Egy percig sem érzed patetikusnak. Ugyanez igaz a There Was A Time balladára is. Ez a szám, kelta dallamvilág-szállal, körről körre fokozatosan építi a hangulatot. Itt az Asia megmutatja, hogy a motívumok „elhajlításának” és összefonásának mesterei, hiszen körről körre új hangszeres díszítéseket adnak a vezérmotívumok magjához. Wetton jellegzetes hangszíne az ilyen pillanatokban, mint a There Was A Time, érvényesül a legintenzívebben. Érzelmekkel, persze. Ez a két dal van optimálisan felöltöztetve, és ezek hozzák ki a legjobbat a kvartettből az új lemezen. Sajnos az „Omega” albumon kevesebb az ilyen, teljesen meggyőző pillanat.
A Finger On The Trigger az Icon projekt „Rubicon” albumán szereplő dal feldolgozása. Kiszámíthatóan azt a módot keresi, ahogyan a zenekar többi, ebben a felállásban rögzített albuma megnyílik. A refrénsorok egymásutánja, mint a „You have your finger on the trigger,…”, majd a „You know this thing is getting bigger…” arra figyelmeztet, hogy a kvartett érrendszere és idegrendszere 2010-ben is megőrzi ifjonti erejét, valahányszor az erekciós állapotra vágyik. A dalban minden megvan. Nagy és igényes refrén többszólamú harmóniákkal, részben Downes vokóderén keresztül vezetve, Wetton felismerhető énekstílusa, amely magabiztosságról és remek kondícióról tanúskodik, és persze kis, de szükséges adagban Howe „matatása” a gitárnyakon. A dal fő változása természetesen a gitárok kidolgozása. Ez közvetlenül bizonyítja, hogy Howe nem rockergitáros, hanem dzsesszes. De ha a Finger On The Trigger-t Asia-albumon akarjátok hallani, akkor azt Howe-nak kell (!) játszania!
Ezután a következő történik. A melankóliát nem mindig sikerül optimálisan kiaknázni, így olyan pillanatokat élünk át, amelyek 2010-hez képest patetikusnak, sőt gyerekesnek és rég túlhaladottnak hatnak. Ezekben a dalokban az a legérdekesebb, hogy a legmeggyőzőbb részek vagy a hangszeres középrészek, a nyitó- és záró motívumok, vagy a rövidebb hangszeres passzázsok. Előfordulhat, hogy teljesen vidám és gyerekes versszakmotívumot kapunk, de aztán a refrén példás drámaisága kijavítja a cukorszirup-érzést (Holy War, I Believe). Ettől az érzéstől aligha lehet megszabadulni a Listen Children és/vagy az Emily (az európai kiadásra felkerült bónuszszám) során sem, utóbbit egyszer megint egy hangszeres trükk menti meg, amikor a záró részben Steve Howe kezébe veszi a steel pedal gitárt.
Az Ever Yours mint az album első balladája, az Icon nevű Wetton/Downes-projekt „ellopott” darabja. Különösebb kifejezőerő nélküli, és nagyobb kár nélkül könnyen el lehetne siklani felette. Helyette a 4. helyen kiválóan megállná a helyét a balladisztikus There Was A Time. Így megszabadulnánk egy „töltelék” számtól, és az album is üdvözlendően rövidebb lenne. Az „Omega” több mint 61 percnyi zenéje határozottan túl sok az Asia kiszámítható dalszerzési sablonjához.
Az End Of The World Wetton és Downes tipikus együttműködésének pillanata, ahol a zenekar a dal nyugodtságán keresztül még egyszer kipréseli a lényeget, a benne rejlő melankólia pedig életre kelti az Asia hallgatásakor megszülető jellegzetes érzéseket. Ez viszont az a fajta szám, amely gond nélkül helyet kaphatna az Icon projekten is.
Csak a Light The Way az a dal, amelyben az Asiának sikerült az, amit a vidám motívumokban, az új dalok kiszámítható (már hallott) hangszerelésében keresett. Tetőtől talpig. Anélkül, hogy triviálisan az Icon projekt szagát árasztaná. Ebben a dalban az Asiától szokatlan és eddig nem hallott vezető billentyűmotívum viszi a prímet. Összességében más Asia-számról van szó, bár a srácok továbbra is hűek maradnak John Wetton jellegzetes énekaranzsainak vonalához.
Hogyan vonjuk le a konklúziót? Az érzés azért megoszlik. Néhány dal kiváló, néhány szolid, néhányból pedig hiányzik a nagyobb magabiztosság. Mindenképp elférne még egy rockosabb szám. De a dzsesszpurista Steve Howe-tól csodát nem várhatunk. Még a Finger On The Trigger-t is, amely egyébként egy Icon-dal, Wettonnak és Downesnak kellett az orra elé tolnia, hogy Dr. Sova eszébe jusson, mi az a „dörgő” gitárriff. Az „Omega” jobb lemez, mint a meglehetősen „steril” „Phoenix”. De nem olyasmi, amitől az egekig ugrálnánk örömünkben (már ha léteznek egyáltalán egek, amiben kétlem). Mindenekelőtt sokkal konzisztensebb, kompaktabb, kerekebb a lemez. Ez főleg az album remek producerválasztásának köszönhető. Az kiváló produkciós kozmetika mögé gondosan elbújik néhány dal triviálisan kiszámítható felépítése, amelyek azt a „gyerekes – eighties” dalszerzői arcot viselik. Ezek a dalok megkapják a kívánt élő és dinamikus karaktert, amely az „Omega”-t végig a minőség szférájában tartja. Az „Omega” mindenesetre nem a legjobb, amit az Asia ki tud magából préselni, de végre kaptunk egy lemezt, amely joggal büszkélkedhet az Asiára jellemző konzisztencia igazi tömörségével. Mondjuk ki így is: az Asia az „Omega”-val megfelelően „felfrissítette” zenéjének azokat a pontjait, amelyeket a zenekar rajongója valahogy zsigerből elvár. Ahhoz, hogy a „megfelelően” jelző igazi felsőfokká nője ki magát, a következő albumra kell majd várnunk. A bölcsek úgy tartják, a harmadik próba szerencsés.
Felállás
John Wetton – ének, basszusgitár
Steve Howe – gitár
Geoff Downes – billentyűk
Carl Palmer – dob
Produkció
Mike Paxman
Számlista
1. Finger on the Trigger
2. Through My Veins
3. Holy War
4. Ever Yours
5. Listen Children
6. End of the World
7. Light The Way
8. Emily (*)
9. Still The Same
10. There Was a Time
11. I Believe
12. Don’t Wanna Lose You Now
(*)… bónuszszám
