Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Trainstation Squat, Kranj, Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. november 29.
Jegyár: 5 €
A tél az emberiség és a civilizáció kezdetei óta egy korszak végét jelenti: zuhanást a sötétségbe és a homályba, a halált. A telet megtestesítő istenségeket számos nép ismerte – a görögök Boreast imádták, a skandinávok Hodert, a szlávok pedig Moranát, a halál, a tél és a sötétség istennőjét. Egyikük sem jut azonban a nyomába a Semmi isteneinek és Lovecraft remekeinek kozmikus borzalmának. Illő hát, hogy ezen kozmikus erők előtt is hangrituáléval hajtsunk fejet, így hát mi, az „Unaussprechlichen Kulten” tagjai ezúttal a kranji Trainstation Squatba özönlöttünk a ljubljanai doom metal csapat, a Mist, a tolmini homályos figurák, a Mothermound és a postojnai Ördög-imádók, a Vigilance szentségtelen triójára.
Az első gyertyát rituálisan a ljubljanai doomer lányok, a Mist gyújtották meg, akik lassan, de kitartóan hódítják meg a hazai metalszínteret, és az első demójukkal már le is tették a névjegyüket (a kritikát ITT olvashatod). A kizárólag nőkből álló társaságnak most volt egy bökkenője – egy férfi gitáros, hehe. Nino Grizoničot ugyanis jelenleg Beny Kic (Metalsteel) helyettesíti, aki a demo producere is volt, a banda fellépésébe pedig ezúttal több energiát és magabiztosságot vitt. Benyn meglátszik a rengeteg koncert, de lassan, mégis kitartóan javul a többi tag színpadi formája is. A Mist ezúttal is a romboló doomhimnuszok vasrepertoárját hozta, a Phobia és a The Living Dead vezetésével, amelyek lassan beszivárognak a zenekar gyarapodó rajongótáborának pórusaiba. A ritmusszekció ismét megbízhatónak és dübörgőnek bizonyult, ahogyan Ema masszív riffjei is, amelyek szépen alátámasztották a vendéggitáros gyorskezű megmozdulásait. Nina baljós hangja újfent pont megfelelően komor hangulatot teremtett, Ema vokálja pedig fantasztikusan sikerült: a suttogás és a visszhang szerepében úgy csiklandozta a talpunkat, mint Cthulhu csápjai. Az egyik új szám megmutatta, hogy a Mist szerzőként is jó irányba halad, a Candlemass- és Pentagram-klasszikusok pedig a pontot tették az i-re egy olyan zenekar koncertjén, amely biztosan veszít „fafejűségéből” és statikusságából, és szembetűnő, folyamatos, nagy fejlődést mutat.
Másodikként hosszú idő után tért vissza Kranjba a tolmini Mothermound, bizonyítva, hogy Tolmin nem csak a fesztivál miatt metal. A négyes, amely évekkel ezelőtt Expulsion néven volt ismert, és e név alatt adta ki kiváló debütálólemezét, az In These Glorious Epitaphs című albumot, 2009-ben az új névvel találkozott újra, a kranji koncert előtt alig egy héttel pedig Mothermound néven megjelentette bemutatkozó lemezét, a The Burden of Tomorrow-t. Ezen sikeresen ötvözték a doomot, a death metalt és a progresszív metalt rockos (sőt, grunge-os) fogásokkal, és bebizonyították, hogy a hazai metalcsapatok egyik legegyedibbike. Pontosan ezt hozták a színpadon is, és bár a fellépésük alatt elég sokan leléptek a közönségből (ez leginkább a zenekar igazi „vagy szereted, vagy gyűlölöd” különlegességének számlájára írható), a Mothermound játszotta a este legenergikusabb és legmagabiztosabb, valószínűleg a leginkább meggyőző szettet. Könnyű volt elmerülni a vastag riffek, a melodikus pengetések, a zsíros basszus, a romboló dobok és az elcseszett ének összefonódásának gyönyörű, ugyanakkor morbid világában. Janez hangja ugyanis képes egyszerre vonzani és taszítani, de ezek a tényleg sajátos énekdallamok a hallgatót csak megjutalmazhatják. A The Burden of Tomorrow mindenesetre olyan kiadvány, amely minden szlovén metalos otthonban megérdemelné, hogy pörögjön a lemezjátszón.
A pénteki trió istentelen fejét a postojnai speed/heavy metal megszállottak, a Vigilance alkották, akiknek az okkult témákkal való packázása – amiért valószínűleg blues-módra eladták a lelküket az Ördögnek valamelyik postojnai keresztútnál – egyben a banda fényévekben mérhető fejlődésének eredménye is. Az elsőlemezük, a Queen of the Midnight ugyanis kiváló kiadvány, az idei hazai metalalbumok egyik legjobbika. A Vigilance éppen elég hátborzongató „soundtrackkel” indított; a fellépésükbe a legendás Diablo Tristram falujának baljós zenéje kalauzolt be minket. És tényleg: a Vigilance a műsora alatt lassan egyre mélyebbre és mélyebbre eresztett minket a Pokol kilenc körén át. A Necronomiconból való olvasásuk (értsd: játékuk) ezúttal már a látványosság határát súrolta, Jakob és Gilian sebészként szelte a riffeket és a szólókat, Anže úgy csörömpölt a basszuson, mint maga Steve Harris, Tine úgy tépte a dobokat, mint Nyarlathotep az ártatlan alattvalókat, Jakob pedig mindezt még egy kiváló énekteljesítménnyel és a műsor remek összekötésével tetézte, amivel bizonyítja, hogy nálunk az egyik legjobb metal frontemberré fejlődik. A Vigilance fellépését egyetlen szóval lehetne leírni: telitalálat! Éppen ezért elszaladt túl gyorsan, még legalább a Four Crowns of Hell és a SpeedWave is jól esett volna, de így is kiváló tapasz volt a stigmákra a Királyt nagy tisztelettel idéző klasszikus, a Come to the Sabbath!
Képgaléria
