Előadó: Bees, The
Kiadó: Astral Werks
Megjelenés: 2007
A The Bees a harmadik albumával, az Octopusszal folytatja odüsszeiáját a – főként brit – zenetörténetben, a The Beatlestől a The Specialsig, közben pedig bőven jut hely az R & B-nek is. És ha néha úgy tűnik, mintha Al Green vagy valami hasonló soulzenész szólna a hangszórókból, az nem véletlen: a The Bees, vagyis az Egyesült Államokban Band Of The Bees néven ismert csapat teljesen korlátlan zenei egység, amely ihletét éppúgy meríti az említett előadókból és zenekarokból, mint a hétköznapi életből, például abból, amikor sorban állsz a boltban egy doboz cigiért vagy valami hasonlóért. Ha van olyan határ, amelyet tényleg nem lépnek át, az leginkább csak az időbeli, hiszen ennek a tarka társaságnak a hangzása semmiképp sem hangzik modernnek. Vagy mégis: a hangzásuk rendkívül retro, retrónak lenni pedig mostanában végtére is nagyon népszerű. Szóval a The Bees nagyon menő? Abszolút, csak a nagyközönség ezt még nem veszi észre, mert a tömegízléshez képest kicsit túl mély vizeken úsznak. De valószínűleg az ő idejük is eljön, amikor majd valahol partra sodorja őket a víz – reméljük, nem a minőség rovására, ami általában a rövidebbet húzza.
A polip (octopus) tehát több mint megfelelő mindenkinek, aki még nem ismeri a zenéjüket; valójában pontosan annyira jó belépő, mint az előző albumuk, a Free The Bees (2004) vagy a debütálásuk, a Sunshine Hit Me (2002), hiszen az alapformától nem térnek el túlságosan. Nagyobb hangsúlyt fektetnek a dalok belső felépítésére, ami legtöbbször apró darabkák szinte skizofrén keveréke, amelyekből mégis kiváló egész áll össze. Akár a hatvanas évek pszichedéliájához, a hetvenes évek funkjához, a reggae-vel kevert countryhoz vagy a könnyed jazz időtlenségéhez állnak épp közelebb, mindig magára a tartalomra figyelnek, amely folyamatosan fejlődik és változik.
Bár az Octopus talán nem a zenekar legnagyobb teljesítménye, hétköznapokra éppúgy megfelel, mint egy színes hétvége kezdetére. Meg a végére is. A The Bees végig kifejezetten optimista, sosem erőltetett és teljesen felszabadult, ami manapság már nem is olyan retro.
Felállás
Paul Butler – ének, gitár, zongora, szaxofon, trombita, klarinét, mandolin, dobok, ütőhangszerek
Aaron Fletcher – basszusgitár, gitár, zongora, dobok, ütőhangszerek, ének
Kris Birkin – gitár, ének
Michael Clevitt – dobok, basszusgitár, ütőhangszerek, Hammond-orgona, ének
Tim Parkin – trombita, harsona, billentyűs hangszerek, basszusgitár, rhodes, ének
Warren Hampshire – billentyűs hangszerek, Hammond-orgona, celesta, akusztikus gitár, ütőhangszerek, citera, ének
Produkció
Paul Butler
Számlista
01.Who Cares What The Question Is?
02.Love In The Harbour
03.Left Foot Stepdown
04.Got To Let Go
05.Listening Man
06.Stand
07.(This Is For The)Better Days
08.The Ocularist
09.Hot One!
10.End Of The Street
Az album hossza: 39:25
