Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Barclay James Harvest
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1976
Értékelés: 4.5/5
Az „Octoberon” a legendás brit progresszív rockzenekar, a Barclay James Harvest történetének egyik legfenségesebb pillanata. Az album címe egy szellemes szójáték eredménye: az Oberon névből (a tündérkirály Shakespeare Szentivánéji álom című klasszikusából, akit az album borítója is festői módon ábrázol) és az október hónapból (az album megjelenésének ideje) áll össze. Egyúttal szimbolikusan arra is utal, hogy ez volt a zenekar nyolcadik albuma (a „Live” koncertlemezzel együtt számolva). Az „Octoberon” hallatán úgy érezheted, a zenekar tagjai valóban elérkeztek a sajátos BJH-varázslat szövésének egyik csúcspontjára. Ez a varázslat az aranykorban elsősorban az ötletes riffek, az akusztikus gitárra épülő pásztorjellegű motívumok, a fenséges szimfonikus hangszerelések, valamint a dallamos és változatos vokális harmóniák összefonódásából született. A kórus használata is hozzátett az album dinamikájához.
Bár a billentyűs mester, Woolly Wolstenholme mindössze egyetlen saját szerzeményt jegyez az albumon (a kiváló „Ra”-t), ez azon BJH-lemezek egyike, amelyeken a zenekari hangszerelések különösen kiemelkedőek, és könnyedén megnyerik a minőségi szimfonikus progresszív rock rajongóinak többségét. A zenekar egyedi zenei világában ugyanis ez a műfaj állt a legközelebb hozzájuk. Talán ez a legszimfonikusabb albumuk, annak ellenére, hogy nem szerepel rajta zenekar, mint a csapat korai éveiben. Woolly, a zenekar progrock-motorja a mellotron fenséges függönyeivel új szintre emelte a játékát, és ezek a hangfüggönyök drámai zenekari hatást keltenek. Közben a basszusgitáros-énekes Les Holroyd és a gitáros-énekes John Lees az album néhány legjobb szerzeményét tette le az asztalra, olyanokat, amelyek átlépték a folk-rock balladák vagy az energikus hard rock dalok megszokott határait.
A lemezt a BJH-klasszikus „The World Goes On” nyitja, Les egyik pásztorjellegű, optimista hangulatú félballadája, amely emelkedő természetével mindig mély nyomot hagy a hallgatóban. Az egyszerű akusztikusgitár-dallamot a mellotron fenséges zenekari hullámai és Les „angyali” falsetto éneke kíséri. A második részben John melankolikus elektromosgitár-futamai is megjelennek. A dalban keveredik a melankólia és az optimizmus, amit a szöveg fejez ki Les kedvenc témájával, a repüléssel mint a bajok elől való menekülés módjával. Ezt követi az ellentétekkel teli „May Day”, amely John számos társadalmi-politikai kritikájának egyikét tartalmazza (ezúttal főként az elnyomó rezsimekről szól; a Szovjetunió május 1-jén mindig pompázatos katonai parádékat rendezett). Ez a szám is nagyon jó pásztori hangszereléseket kínál, rengeteg szimfonikus finomságot mellotronon és Hammond-orgonán, valamint számos kiélezett gitárfutamot. Az akusztikus gitár egyszerű akkordjaiból épülő központi pásztormotívum szinte hipnotikusan hat. A pompát leginkább a dal végén megszólaló kórus adja, amely a mellotron fenséges zenekari hangszerelésének kíséretében hagyományos angol hazafias dalok részleteit énekli.
A „Ra” című fenséges szimfonikus eposz az ókori egyiptomi napistenre utal. Ez az album egyetlen Woolly-szerzeménye, de kétségkívül a legjobb is rajta, ha nem a zenekar történetének egyik legjobb alkotása. Azon ritka esetek egyike, amikor a BJH teljesen megközelítette a klasszikus szimfonikus progrock fogalmát, és csodálatos módon szőtt bele elemeket a klasszikus zenéből. A kompozíció végig melankolikus-drámai szimfonikus hangszerelésektől forrong, amelyeket a mellotron hullámzása teremt meg ügyesen. Az emelkedő, szinte kelta hangulathoz energikus Hammond-futamok és Woolly melankolikus éneke is hozzátesz. Ráadásul John itt nagyon szép módon domborítja ki gitárkészségét néhány kiváló, „síró” slide-futammal. A „Rock ‘N’ Roll Star” újabb BJH-klasszikus, és talán Les legnépszerűbb BJH-alkotása, amelyet Les ma is játszik a saját BJH-felállásában. Címe és a rocksztárélet szépítetlen valóságáról szóló szövege alapján nyilvánvalóan a The Byrds klasszikusára, a „So You Wanna Be a Rock ‘N’ Roll Star”-ra utal, bár zeneileg semmi köze hozzá. A billentyűs, titokzatos szimfonikus bevezető után hatalmas riff és ugrándozó ritmus csap be Mel dobján. A drámai hangulathoz leginkább a dallamos refrén járul hozzá Les kiváló énekteljesítményével, további vokális harmóniákkal megtámogatva. A központi motívum, amelyben a két gitár hangja és a billentyűs hullámzás fonódik össze, szinte himnikus, miközben a fenséges szimfonikus hangszerelések jelentősen elmélyítik ezt a kiváló szerzeményt, amely egyébként csak egy energikus, de egyszerű rockdalnak hangzana.
Ebben a stílusban szól a „Polk Street Rag” is, John egyik szórakoztató heavy rock dala, amely szinte anomália a BJH-dalok szöveges tartalmát tekintve, hiszen a vitatott „Mély torok” című filmre utal. Ez állítólag egy soft pornó volt egy nőről, akinek a nemi szervei állítólag a torkában voltak (!), és alaposan megkavarta az akkori médiavilágot. A BJH-hoz képest meglehetősen szokatlan téma ez, amely könnyen vulgárisra, ha nem kifejezetten ízléstelenre sikerülhetett volna, a zenekarnak azonban kiválóan sikerült játékos és nem tolakodó szerzeménnyé formálnia, ugrándozó ritmussal, energikus gitárfutamokkal és jó vokális harmóniákkal. Les szerelmes-pásztori akusztikus balladája, a „Believe In Me”, amelyben van némi beatles-es pátosz, nem is lehetne nagyobb ellentét. A látszólagos egyszerű bevezető ellenére rendkívül változatos szerzemény, számos kiváló szimfonikus hangszereléssel és festői hangszeres motívumokkal. Az akusztikus gitár, a basszus és a billentyűk közötti átmenetek ujjnyalogatóak, miközben a vokális harmóniák rendkívül éteri hangulatot teremtenek (ezek az átmenetek között kifejezetten Yes-esen szólnak, amiért Les és Jon Anderson hangjának rokonsága a „hibás”).
Az album zárásáról a kiváló szimfonikus eposz, a „Suicide?” gondoskodik, amellyel a BJH ismét eléri egyik szimfonikus progresszív csúcspontját. Ez a nagyszerű dal címével és szövegével megjelenésekor jócskán felkavarta a kedélyeket, mert az öngyilkosságról, illetve egy toronyházból való leugrással elkövetett gyilkosságról szól. Kritikusai gyakran megfeledkeznek a címben álló kérdőjelről, amely arra a titokra utal, hogy a férfi magától ugrott-e le, vagy valaki más lökte át a peremen. Fő rendezője Woolly volt, aki drámai billentyűs hangszereléseivel (főként mellotronnal) rendkívül éteri hangulatot teremtett, és John, aki kiváló akusztikus és elektromos gitárfutamokkal kísérte, és karrierje egyik legjobb szólójáról is gondoskodott. Az álmodozó kórusharmóniák remekül olvadnak össze a zenekari hullámokkal és az akusztikus gitáros főmotívummal, és lassan rendkívüli drámaiságot építenek, amit számos homályos hangeffekt fűszerez. Ezek között van a főszereplő záró menetelése is: először átvergődik a forgalmon, aztán végigmegy egy bárön és egy liften, végül a toronyház tetejéről drámai módon elvágja életének fonalát (vagy valaki más vágja el), a „just in time” szavakkal. Nehéz lenne drámaibb befejezést kitalálni.
A fenséges zenekari hangszerelésekkel koronázott „Octoberon” a zenekart (ismét) rövid időre a szimfonikus progresszív rock elitjéhez közelítette, noha oda valójában sosem tartoztak igazán, mert mindig is az art rock sajátos iskolája állt hozzájuk közelebb, amelyet a tagok közötti kompozíciós és stílusbeli különbségek testesítettek meg. Az albumot végig a jellegzetes BJH-féle pásztori misztika jellemzi, amely ezoterikus, többnyire őszi hangulatot teremt, és a szentivánéji éjszaka idejét idézi, amikor életre kelnek az ősi kelta legendák. A BJH a következő években még néhány remek és kereskedelmileg sikeresebb albumot készít majd, amelyek hatalmas sikert hoznak nekik Németországban és Közép-Európában, de az „Octoberon” az utolsó remekművük, hiszen azon albumok egyike, amelyeknek ott a helye minden zenei gourmand polcán.
Felállás
John Lees – ének, gitár
Les Holroyd – ének, basszusgitár, akusztikus gitár
Mel Pritchard – dob, ütőhangszerek
Woolly Wolstenholme – billentyűs hangszerek, ének
VENDÉGZENÉSZEK:
The Capriol Singers – kórushangszerelések
Ritchie Close – zenekari hangszerelések
Produkció
David Rohl
Számlista
1. The World Goes On (6:27)
2. May Day (7:57)
3. Ra (7:18)
4. Rock’N’Roll Star (5:17)
5. Polk Street Rag (5:37)
6. Believe In Me (4:21)
7. Suicide? (7:56)
Az album hossza: 44:53
Bónuszszámok az újrakiadáson (2003):
8. Rock ‘N’ Roll Star (alternative mix)
9. Polk Street Rag (alternative mix)
10. Ra (first Mix)
11. Rock ‘N’ Roll Star (Top Of The Pops recording)
12. Suicide? (alternative mix)
