Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Porcupine Tree
Kiadó: Kscope
Megjelenés: 2012
Játékidő: 129:00
Értékelés: 4/5
A brit progresszívrock-újjáélesztők, a Porcupine Tree a modern prog nagy „mecénásának”, a sokoldalú gitáros, énekes és producer Steven Wilson vezetésével az évek alatt kísérletező terepük vezető erejévé nőtték ki magukat, és azon zenekarok közé tartoznak, amelyek élőben általában még a stúdiónál is jobban szólnak. Az „Octane Twisted” kettős koncertdokumentum abban a többé-kevésbé érdekes live albumokból álló sorozatban, amelyet a remek zenekar pályafutása során már szép számmal felhalmozott. Fő különlegessége, hogy a Grammy-jelölt, ambiciózus konceptlemez, a „The Incident” (2009) teljes koncertváltozatát tartalmazza, amely után a Porcupine Tree-ből pár évre „kifogyott a szusz”, és inkább hosszabb szünetet tartott. Az utolsó három szám kivételével, amelyeket a londoni Royal Albert Hallban vettek fel, minden felvétel 2010. április 30-án készült a chicagói Riviera Theaterben.
Ahogy az az utóbbi években már szinte szokás, a zenekart a „The Incident”-turnén is kiegészítő gitáros és vokalista, John Wesley kísérte, és az ő jelenléte kulcsfontosságú: ettől egyértelmű a különbség a „The Incident” stúdió- és koncertváltozata között, és ettől hallható, hogy Wilson ezúttal némileg „nyersebb” énekstílust választ, mint amihez a többség stúdióban hozzászokott. Kissé szokatlan talán, hogy a banda az említett stúdióteljesítményt szinte doktori precizitással és buzgalommal „nullára” játssza le, majdhogynem másodpercre pontosan követve a stúdióeredetit, valóban minimális improvizatív eltérésekkel.
Egyeseket az „Octane Twisted” első korongját hallgatva bizonyára zavarni fog ez a viszonylag hideg, rögtönzésszegény stílus és a stúdióváltozatok tökéletes másolása, de a Porcupine Tree a „The Incident” teljes előadása alatt érezhetően szétfeszíti a megzabolázatlan energia, főleg ami a hangszeres összjátékot illeti, legyen szó a progmetalosabb darabokról, mint a nyitó „Occam’s Razor” és a „The Blind House”, vagy a finomabb pillanatokról, mint a „The Great Expectations” és a „Kneel and Disconnect”.
Az olyan előadásokon, mint a „Drawing the Line”, ahol a rétegzett finomságok mesterei élőben is varázslatos ambientet teremtenek, hallatszik a legjobban a Porcupine Tree híres kettős természete: Richard Barbieri lágy szintihullámai és a brutális gitárfrázisok váltják egymást, utóbbiak egy hajszállal agresszívebbek, mint a stúdióváltozaton, ehhez pedig kiválóan illeszkedik Wilson hallhatóan „érdesebb” éneke. A Porcupine Tree egyike azon kevés mai progresszívrock-zenekaroknak, amelyek teljesen reprezentatív hanggal büszkélkedhetnek, és bár a zenéjük nagy része az atmoszférát tekintve meglehetősen sötét és melankolikus, gyakran keserű társadalomkritikus üzenetekkel, időnként mégis érezni, hogy nem veszítették el teljesen a hitüket a „jobb holnapban”, ellentétben például a King Crimsonnal vagy a Van Der Graaf Generatorral.
A címadó számon, a „The Incident” központi művén hallatszik a legjobban Wilson zeneszerzői, produceri és filozófiai etikája, ahogy sikeresen ötvözi a teljesen modern színezetű variációs trükköket a progresszív rock aranykorának ötleteivel, mindezt sajátos hangzásbeli perfekcionizmussal fűszerezve. Wilson a szövegben azt üzeni a közönségnek, hogy „szeretni akarják”, bár a dal szövege korántsem rá vonatkozik, hiszen a zenei mester nagyon féltve őrzi a magánéletét, és szinte aszexuális személyiségnek tűnik, akit a szexualitás és a párkapcsolatok igazából „cseppet sem érdekelnek”. Pedig a különc filozófiai nézetei és a számítógépes molyok netovábbját idéző külseje ellenére Wilson, amint kezébe veszi a hangszert, a gitárt vagy a billentyűket, és kinyitja a száját, teljesen más ember, mint amilyennek első pillantásra látszik. Csak egy zseni képes kitalálni valami ennyire csodálatosat és inspirálót, mint az emberi tudat nosztalgikus labirintusain át vezető epikus utazás, a „Time Flies”, amelyben a Porcupine Tree a remek koncertváltozaton lenyűgöző összjátékkal, improvizációs érzékkel és főként varázslatos ambientális árnyalatok gyúrásával nyűgöz le.
A második korong sem „utolsó a sorban”, pedig a „The Incident” „Bonnie the Cat” című száma kivételével a zenekar legkedveltebb darabjainak koncertváltozatait, no meg néhány nem éppen magától értetődő meglepetést is tartalmaz a korábbi lemezekről, még ha az improvizációs visszafogottság itt-ott kissé zavaró is. A „Hatesong” révén a Porcupine Tree visszatér a „Lightbulb Sun” albumra, egyik első, „kereskedelmibb” hangvételű megmozdulásukra, amikor a nevük lassan kezdett kitörni a „underground” homályból a szélesebb közönség felé, majd épp a „The Incident” albummal érte el kereskedelmi csúcspontját, ami enyhén szólva elég különös volt a zenéjük összetettségét és azt tekintve, hogy soha nem volt „hivatalos” slágerük. Nem meglepő, hogy Wilson a „The Incident”-turné végén felfüggesztett minden Porcupine Tree-vel kapcsolatos tevékenységet, hiszen az egyik oka bizonyára az volt, hogy nem kedvelte a kereskedelmi média egyre nagyobb figyelmét, amelyben kényelmetlenül érezte magát.
Különösen jól sikerült a „Lightbulb Sun”-klasszikus, a „Russia On Ice” és a „Fear of a Blank Planet” (2007) albumról származó „The Pills I’m Taking” epikus fúziója, míg az est két legrégebbi száma a „Dislocated Day” és a „Stars Die”, amely eredetileg 1994-ben jelent meg kislemezen, majd a „The Sky Moves Sideways” (1995) amerikai kiadásán is szerepelt, azon az első művükön, amelyen már egy igazi banda állt össze, nem csak Wilson egymaga. Remekül játsszák a „Stupid Dream” (1999) klasszikusának, az „Even Less”-nek a teljes, több mint 14 perces változatát is, amely jobb, hosszabb verzióban később a „Recordings” (2001) válogatáson jelent meg.
Ez a kettős koncertdokumentum a „Deadwing” (2005) sztenderdjével, az „Arriving Somewhere But Not Here” című számmal zárul, amely kétségkívül az egész felvétel csúcspontja, és amelyért a leghangosabb közönségreakciót kapják. Az „Octane Twisted” lemezen egyesek biztosan hiányolni fogják az olyan régi kedvenceket, mint a „Trains”, az „Open Car”, a „Blackest Eyes”, a „Shesmovedon”, a „Lazarus”, a „Sound of Muzak”, a „Fear of a Blank Planet”, a „Piano Lessons”, a „Radioactive Toy”, a „Mellotron Scratch” és a „Shallow”, de valahogy helyénvaló, hogy a Porcupine Tree ezúttal az újabb művekre helyezte a hangsúlyt a „The Incident” teljes előadásával, amiért a leginkább megéri megvenni ezt a kettős koncertlemezt.
A Porcupine Tree az „Octane Twisted” lemezzel ismét bebizonyítja, hogy élőben, ezúttal némileg agresszívebb megközelítéssel is legalább olyan meggyőzően szólnak, mint stúdióban, ami aligha lepi meg azokat, akik ismerik a színpadi etoszukat. A koncertenergia az egész felvétel alatt szokatlanul intenzív, miközben szinte minden előadás, ahogy már mondtam, pontosan „úgy szól, ahogy kell”, minimális improvizációs változtatásokkal és maximális összeszokottsággal a tagok között. Ez egy olyan koncertfelvétel, amely a tartalmával, annak ellenére, hogy a banda óvatosan spórol mindenféle improvizációs „kilengéssel”, elsősorban a régi hívek számára lesz élmény, vagy azoknak, akik épp a „The Incident” miatt hallottak először a Porcupine Tree-ről. Annak viszont, aki épp most ismerkedik a zenekarral, nem nyújt igazán jó betekintést az együttes arculatába és munkásságába, mert a régebbi és „hírhedtebb” művek ezen a máskülönben minden más tekintetben több mint lenyűgöző kettős koncertgyűjteményen mégiscsak kevéssé vannak képviselve.
Felállás
Steven Wilson – ének, gitár, billentyűs hangszerek
Richard Barbieri – billentyűs hangszerek
Colin Edwin – basszusgitár
Gavin Harrison – dobok, ütőhangszerek
John Wesley – gitár, vokál
Produkció
Steven Wilson
Számlista
CD 1 – The Incident – Chicago
1. Occam’s Razor
2. The Blind House
3. Great Expectations
4. Kneel And Disconnect
5. Drawing The Line
6. The Incident
7. Your Unpleasant Family
8. The Yellow Windows Of The Evening Train
9. Time Flies
10. Degree Zero Of Liberty
11. Octane Twisted
12. The Seance
13. Circle Of Manias
14. I Drive The Hearse
CD2
1. Hatesong (9.57)
2. Russia On Ice / The Pills I’m Taking (15.02)
3. Stars Die (5.57)
4. Bonnie The Cat (6.11)
5. Even Less (14.28)
6. Dislocated Day (7.05)
7. Arriving Somewhere But Not Here (12:59)
