Előadó: Ten Years After
Megjelenés: 2004
Értékelés: 4/5
A dolog korántsem rózsás, amikor bevonulsz a stúdióba albumot írni, és a zenekarban nincs olyan gitáros-énekes egy személyben, akit megáldott a sors azzal a ritka szerencsével, hogy mérföldekről felismerhető a játék- és énekstílusa. Az „About Time” (1989) után, és miután a TYA 1974 óta ezt leszámítva nem adott ki igazi stúdióalbumot, a „Now” végre visszahozza a TYA-t az élők közé. Alvin Lee nélkül. Hogy lehet ez? Mennyire kockázatos, és egyben mennyire bátor húzás.
Sokan hisznek a Szűzanyában, de jóval kevesebben hiszik el, hogy a Szűzanya tényleg meg is jelenhet. A TYA viszont öreg napjaira biztosan látta a Szűzanyát, és jól összebarátkozott vele, amikor 2002-ben csatlakozott hozzájuk a akkor még csak 29 éves Joe Gooch. Miért „csak”? Mert az eredeti három TYA-tag korkülönbség alapján simán lehetne a megmentő Gooch apja.
A „Now” hihetetlenül friss album, és a TYA ezen egyértelműen új alkotói lendületre lelt. Egyes részeken úgy vágnak bele, mint a virgonc tinédzserek, akik debütálásuk felvételekor még csordultig vannak az alkotói lelkesedés szeplőtlenségével. Persze ez nem debüt, de túl sok ötlet gyűlt össze, és ezekből tényleg nagyszerűek is születtek, hiszen a hetvenes évek első felének egymást követő stúdióalbumai óta egy tengernyi víz lefolyt a Dunán. Ezeket az ötleteket meggyőzően életre kelteni, és a bluesz prizmáján át a tömegre sokkoló, feltűnő és más hatást gyakorolni csak akkor lehet, ha van a zenekarban egy Alvin Lee kaliberű különc. Vagy mégsem? Gooch a válasz. A Ten Years After Goochcsal új „progressive blues rock” lemezt ad ki, pályafutásuk eddigi legérezhetőbben „hard rockos” csúcsaival, és ez a lemez hozza azt a bizonyos „valamit”. Megvan benne az a felismerhető energia, az a „beat”, amelyben ott lüktet és vibrál a tökös erő. Hogy sokkal feszesebb rockban forr valami, azt már a nyitó „rocker roller”, a huncut és hihetetlenül folyékony When It Falls Down jelzi, amely elhozza azt, ami a Ten Years Aftert igazán naggyá tette. A robbanékonyságot! A félreismerhetetlen robbanékonyságot. Persze a mai 20 évesek generációja mást ért a rockzenei robbanékonyság alatt, de a Woodstock-generáció, amelyik a TYA-val nőtt fel, átkozottul jól fel fogja ismerni a „Now” robbanékonyságát. Rögtön az igazi, klasszikus blues rock varázsába csöppenünk, amelyet feszes gitárriff ölel körül, mellette pedig a kontraszt kedvéért ott a szikár, nélkülözhetetlen, élő és vaskos ritmusvonal. A nyitódal elérte célját, úgy elvarázsolta a hallgatót, hogy az egyetlen nagy fül lett. A Hundred Miles teljesen más hangulatot teremt: közepes tempójú dal, több „blues-homállyal” és misztikus beütésekkel, amelyet mesterien ötvöz a rock’n’roll ütőerő a refrénben megszólaló lenyűgöző gitárriffel. A TYA kifinomultan, szép, szelíd, ezoterikusan álmodozó előadással folytatja.
Gooch kivételes szerzemény. A TYA vele megőrizte azt a bizonyos rést, azt a sajátos területet. Nem mondom, hogy pontosan ugyanazt, mint Alvin Leevel, de elég közel ahhoz, hogy azt mondhassuk: ezt a rést csak ők ismerik, senki más. És amit csak ők tudnak megismételni, senki más. A „Time To Kill”, a „King Of The Blues”, a záró „Changes” és a „Long Time Running” lenyűgöző „slide” szólózásával, amely valójában szerves szerepet játszik a dalban, technikailag a legcizelláltabb darabok közé tartoznak, amelyeket a megújult Ten Years After valaha összehozott, és Gooch ezekben bizonyítja teljes mesterségbeli tudását, és azt is, miért kapta meg az engedélyt, hogy belebújhasson Alvin Lee nagy cipőjébe. A riffeket átélten, élesre fent hozzáállással játsszák, és különösen Churchill orgonájával összhangban ragyognak. A „Now” egyik csúcspontja az I’ll Make It Easy For You balladája. Tipikus, hatalmas atmoszférájú blues sláger, zongorával a főszerepben, vele szemben a basszusgitár hangsúlyos mélységével kiegyensúlyozva, amely szenvedélyesen lüktet, és amelyet zamatos blues gitárdíszítések itatnak át. Gooch hangja felismerhető, és éppen alkalmas arra, hogy megőrizze a Ten Years After Alvin Lee-korszakból ismert arculatát. A versszakok hangsúlya néhol egyenesen Alvin Lee bluesos hangsúlyára emlékeztet.
A TYA mindenesetre nem állt meg. Ám a „Now” elsősorban a TYA Alvin Lee-féle örökségének újraigazolása. Egy újraigazolásé, amely abszolút sikerült nekik. Mindenképp a tapasztalatnak köszönhetően, amelyet közel 40 évnyi fennállásuk alatt szereztek. Gooch mindeközben fontos hajtóerőt jelent, amely talpon tartja a bölcs ősök hármasát, akik valószínűleg már teljesen letettek arról, hogy Alvin Lee látszólagos „délibábként” kísértő pótolhatatlansága ellen bármit tegyenek. A délibáb végül szertefoszlott, és a „Now” nagyon-nagyon is visszahozza a Ten Years Aftert az élők közé. Egyszerűen, ahogy már mondtam! Egy album, amely a korábbi művek gyökereit lehelli, ügyesen manőverezik a saját résén belül, amelyet a Ten Years After rég felfedezett, és amely csak az övék, illetve felismerhetően az ő sajátjuk. Érdekes lesz figyelni, mit tartogatnak még számunkra a legendák az új évezred első évtizedének hátralévő részében. Egyelőre azt mondhatjuk, hogy több mint sikeresen vették a visszatérés nehéz akadályát. Hogy mennyi felfedezői bátorságot és fiatalos lázadást hordoznak még magukban, hamarosan kiderül a következő albumon. A „Now” óvatos album, amellyel a TYA biztonságosan landolt az élők között, és szépen otthonra lelt a megszokott, felismerhető talajon. Ne feledjem: ez egy érett album, érett férfiaktól, érett férfiaknak. Kiváló „come back” lemez, kidolgozott dalokkal és lenyűgöző blues rock motívumokkal, amelyekbe nem lehet könnyen belefáradni.
Felállás
Joe Gooch – gitár, ének
Chick Churchill – billentyűk
Leo Lyons – basszusgitár
Ric Lee – dob
Produkció
Leo Lyons
Számlista
1 When It All Falls Down (3:29)
2 Hundred Miles High (7:07)
3 Time to Kill (4:33)
4 I’ll Make It Easy for You (5:34)
5 Voice Inside Your Head (4:34)
6 King of the Blues (3:36)
7 Long Time Running (6:15)
8 Reasons Why (4:42)
9 Changes (5:14)
Az album hossza: 45:09
