Előadó: HammerFall
Kiadó: Nuclear Blast
Megjelenés: 2009
Játékidő: 49:49
Pontszám: 4/5
Itt a HammerFall hetedik stúdióalbuma – az óiskolás heavy metal revival első számú nevéé, amely a kilencvenes évek közepén robbant be, amikor az ilyen bandák tömegesen kezdtek a „power” (plusz) metal előtagba kapaszkodni.
Ezúttal is a HammerFall teljes lényével hűségesen és szilárdan ragaszkodik a saját receptjéhez, amely még az elmúlt évezred végén a heavy metal eredeti formáit újraélesztő korszak legkedveltebb heavy metal együttesei közé lőtte fel őket. Természetesen a HammerFallnak (amit a „No Sacrifice, No Victory” is bizonyít) ezért elsősorban az Iron Maidennek kell a legnagyobb hálával tartoznia. A híres háromszólamú harmóniák elől, a nyolcvanas évek első felének klasszikus riffelése elől, amelyet a legismertebb Maiden-ritmika edzett meg, ezúttal sem menekülhetsz. Ha csak végigfutunk a dalcímeken, és mellékesen megakadunk a Hallowed Be My Name-en, az ember felteszi a kérdést: ez valami rejtett komédiázás, vagy csak a nagyok előtti főhajtás? Ja, és mellesleg a dal alap gitártémája tipikus „Renegade”-fogást hordoz.
Meg kell említeni, hogy a HammerFall tavaly új gitárost fogadott a soraiba: Pontus Norgrent, aki a svéd melodikus hard rock együttestől, a The Poodlestól érkezett. Hatékonyan lépett Elmgren csizmájába, és átvette a szólók zömét, vagyis a legnehezebb szólókat. Norgren alaposan megtanulta ezt a mesterséget, hiszen a The Poodlesban is nagyon eredményesen töltötte be ezt a szerepet. Határozottan érződik a frissesség, amely átjárja az új dalokat. Nyilvánvaló, hogy a HammerFallnak pont erre volt szüksége. A Legionban az extrém gyors tapping a produkcióban a bal és a jobb monitor között van elosztva, így felváltva szólal meg. Amennyiben ezt mindkét gitáros játssza, érdekes lesz majd megfigyelni a köztük zajló kommunikációt, főleg az első közeli HammerFall-koncerten. A Legion az új album dalai közül az egyik (természetesen a HammerFall kifejezési keretein belül) igényesebb hangszeres részt kínálja, ahol mindkét gitár tevékenysége intenzívebb. Norgren, az együttes újoncaként pedig a lehető legszebb módon mutatkozik be a Something for the Ages című instrumentális dalban, amely (el se hiszed!) a virtuóz zenészi megoldásokkal teli, ízléses motívumvillanások sorában helyenként még prog metalosnak is hat. Persze, semmi gond! A szám alap riffje tisztán power metalos, Norgren pedig mint a dal szerzője tapasztaltan kovácsol belé kompaktságot, így az sehol sem veszíti el magas áramló dinamikáját (a vezérfonalat).
Ennél a bandánál mindig is nagy erény volt a elképesztő racionalitás. Minden hang mindig gondosan, pontosan kimért helyre került, legyen szó átvezető díszítésről, riffről vagy szólóról. Ez az az együttes, amely mindig takarékoskodott a hangokkal. A debütalbum rendkívül banális szólóitól kezdve, amelyek ennek ellenére csak nőttek az együttes érésével. És ez határozottan meglátszik a „No Sacrifice, No Victory”-n is. Nem lőnek mellé. Igen, a generikusság árán, amely (akár) győzedelmesen szolgál, főleg annak köszönhetően, hogy a HammerFall a fennállása évei alatt kiharcolt magának egy darab helyet a nap alatt, így rájuk akaszthatjuk a „felismerhető” jelzőt.
Érződik, hogy a HammerFall a mai napig a hatalmas sikerű debütalbum terhével él, hiszen például a Between Two Worlds szégyenkezés nélkül olyan vágányokon halad, amelyek a debütalbumról a Glory To The Brave varázslatos pillanatát próbálják elkapni. Ha már a debütalbumot említjük: érdekes esemény az új HammerFall-album megjelenésének apropóján Fredrik Larsson basszusgitáros visszatérése is, aki tagja volt annak a HammerFall-felállásnak, amely a „Glory To The Brave” című debütalbumot kiadta.
E racionalitásnak köszönhetően a HammerFall most is hatékonyan helyezte a középpontba az alap ütős gitárriffeket, amelyeket a nélkülözhetetlen Anders Johansson ütős vágtája edz meg, a csúcsra pedig Joacim Cans felismerhető éneke kerül. A refrénekben a fiúk többnyire többszólamú, „férfiasan” dörgő kórusénekekkel látták el, így járultak hozzá a drámai hangulat építéséhez az amúgy is ismerten fennkölt, himnikus refrénekben. Az Any Means Necessary vagy a One Of A Kind könnyedén felcserélhető lenne az album nyitó- vagy záródalaként. A kompaktság és az ütős dallamosság hatékony elérésében mindketten – a Legion minialbum mellett – valószínűleg az album elsőségén osztoznak. Az Any Means Necessary a „Crimson Thunder” album varázsának visszhangja, a One Of A Kind pedig nem is titkolja a még hosszabb utat: egyenesen visszatér az első két album gyökereihez.
A HammerFall híres a sok feldolgozásról, amelyekben ismert előadók dalait többé-kevésbé hatékonyan építették be a saját kifejezésmódjukba. Ezúttal a The Knack klasszikus slágerére, a My Sharonára vetették rá magukat, amely a „Get The Knack” című 1979-es debütalbumukon szerepelt. Az együttes nagy stúdiós mulatsága ez, amelyben az eredeti punkos akcentus átkódolásakor az alkalmazott metálgépezeti karok egy kicsit esetlennek bizonyulnak, de az alapszándékot tekintve behunyhatjuk fél szemünket, és átadhatjuk magunkat a mulatságnak.
Az új gitáros érkezése határozottan megerősítette a bátorságot a dalok aranzsírozásában az új albumhoz. A „No Sacrifice, No Victory” érett, friss, kipróbált hangzású. Sok tekintetben retró HammerFalles, ami határozottan nyálcsorgatásra készteti a nosztalgiázókat, emellett néhány rendkívül szép, dallamosan kidolgozott aranzsmányt kínál a vezérmotívumokhoz (főleg a refrénekhez), ami már a legelejétől jellemezte ezt a bandát. Olyan album ez tehát, amelynek a banda minden hűséges rajongója a legjobban fog örülni – a banda mindig is olyan metálstílus híve volt, amely csak „kellemesen csiklandoz”, és ettől a mérgező dallamosságtól mindig tömegesen hozzáférhető tud maradni. „Pedal to the metal!”
Felállás
Joacim Cans – ének, vokál
Oscar Dronjak – gitár, vokál
Pontus Norgren – gitár, vokál
Fredrik Larsson – basszusgitár, vokál
Anders Johansson – dob
Produkció
Charlie Bauerfiend
Dalok listája
1. Any Means Necessary (3:34)
2. Life Is Now (4:43)
3. Punish And Enslave (3:57)
4. Legion (5:35)
5. Between Two Worlds (5:27)
6. Hallowed Be My Name (3:56)
7. Something For The Ages (5:03)
8. No Sacrifice, No Victory (3:31)
9. Bring The Hammer Down (3:41)
10. One Of A Kind (6:14)
11. My Sharona (3:56)
