Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Caravan
Kiadó: Decca Records
Megjelenés: 1970
Játékidő: 43:18
Értékelés: 4.5/5
A brit progresszív rock nagyjainak számító Caravan második albumának illetlen címe tökéletesen illett a zenekar védjegyének számító kamaszos humorához. A Caravan már kultikus, pszichedelikus rock bemutatkozó lemezével a Canterbury-szcéna egyik vezető formációjává vált, és a humorukból nem hiányoztak a sokféle, rendkívül szaftos szexuális utalások. Szégyellje magát, aki ezek miatt rosszat gondolna a Caravanról, hiszen a zenekar minden tagja mindig is igazi angol úriember volt, aki semmi pénzért nem hagyná ki a déli tejes teát kekszekkel, meg a petúniák öntözését. A szövegeikben azonban időnként szívesen gúnyolódtak a közmondásos angol merevségen és őfelsége társadalmi berendezkedésének tévutjain, sőt őeminenciája, a canterburyi érsek görbe pásztorbotján is.
Ez az angolos, szarkasztikus erényesség a zenéjükben is erősen megmutatkozott. Hangulatát tekintve nehezen találsz náluk reprezentatívabb angol zenekart, ők voltak a Canterbury-szcéna örök tréfamesterei. Az első lemezük óta egy év telt el, és a Caravan ezalatt nagyot lépett előre a hangzásban. A késői Beatles által erősen befolyásolt pszichedelikus pop-rock mantrák az „If I Could Do It All Over Again…” lemezen kezdtek alárendelődni az egyedi, egyre felismerhetőbb stílusuknak, amelyet a szimfonikus elemek, a folk, a pszichedelia, a rock és a jazz eklektikus keveréke jellemzett.
A legtöbb prog rock kortárssal ellentétben a Caravan sosem bonyolította túl a dolgokat, az egyes hangszerelési ötleteket és harmóniákat mindig kompakt, könnyen befogadható dallamokra épülő szerkezetekbe szőtték. Ezek a kedves fiúk, akik kiélezett érzékkel figyelték a maró társadalmi szatírát, a hangzásvilágukban mindig ápolták a finom vokális harmóniákat, amelyekről általában a szellemes gitáros, Pye Hastings és az éleselméjű basszusgitáros, Richard Sinclair gondoskodott. Az ő vokális és hangszeres ügyességüket művészien támasztotta alá Richard unokatestvérének, a billentyűs David Sinclairnek a Hammond-orgonáinak meleg hangzása, valamint a dobos Richard Coughlan kifejezetten jazzes megoldásai.
A Caravan a pszichedelikus rock, a szimfonikus zene és a jazz szellemes fúziójával számos pasztorális hangulatot teremt az album során, amelyek remekül illenek az élénkzöld borítóhoz, amelyen a zenekar tagjai környezetvédelmi szakkört játszanak. Az egyes szerzemények kamaszos címeket és még kamaszosabb szövegeket kaptak, kezdve a tréfás címadó dallal. Az egyszerű pop-rock dallamokat játékos Hammond-futamokkal és kifejezetten vastag basszusvonalakkal építik tovább, amelyekbe bolondos vokális harmóniákat szőnek. Ezek közül szokás szerint Pye tenorja emelkedik ki.
Az „And I Wish I Were Stoned” és a „Don’t Worry” alkotta kétrészes epikus szvitben kifinomultan gúnyolódnak a félresiklott hippiszcénán, amelynek lényegét a zenekar intellektusa gyorsan átlátta. A nyitó, álmodozó-pszichedelikus rész, amelyben Pye és David váltják egymást az énekmikrofonnál, meleg Hammond-hangzásokon és sokféle szólón át csap át egy vidám hangszeres szekcióba, majd a játékos hangulatot finom dallamok csillapítják lassan egészen Coughlan záró dobszólójáig. Az „As I Feel I Die” álmodozó balladaként indul, kifejezetten angol fekete humorral, de idővel számos különböző hangulatot felvonultató dallá alakul. Az egészet remekül köti össze Pye dallamos éneke, a hangszeres részekben pedig nem hiányoznak David Hammond-csínytevései és Richard basszusimprovizációi.
A következő epikus szvit négy különálló részből áll: a „With an Ear to the Ground You Can Make It” balladájából, a temperamentumos, hangszeres mulatság „Martinian”-ból, amelyben hemzsegnek a barokk díszítések és a jazzes ritmikák, a pasztorális „Only Cox”-ból, ahol Pye testvérének, Jimmynek a fuvolája uralkodik, és a záró „Reprise”-ból, amelyben visszatér a balladás nyitótéma. A pattogós „Hello, Hello”, amelyen Richard éneke vezet (ez Pye angyali énekéhez képest érezhetően rekedtesebb), igazi Caravan-klasszikus, tele pasztorális motívumokkal az ütőhangszereken és a billentyűkön, a központi, rendkívül dallamos téma körül. Az „Asforteri” rövid folk-rockos előétel hipnotikus többszólamúsággal, amely az album fő attrakciója előtt hangzik fel.
A lemez csúcspontja az örökzöld epikus szvit, a „Can’t Be Long Now/Francoise/For Richard/Warlock” (az évek során csak „For Richard” néven vált ismertté, Richard Sinclair tiszteletére, aki ekkor már a zenekar volt tagja volt). A „Can’t Be Long” balladás nyitány erős pasztorális hangulattal, amelyet Jimmy fuvolájának hangja és Pye álmodozó éneke teremt meg. Richard basszusának temperamentumos improvizációi csapnak át az izzó hangszeres szekcióba, a „Francoise”-ba, ahol az egyes tagok hangszeres tehetsége teljes erejével ragyog fel. Jimmy szaxofonja a szólisztikus csínytevések közé rendkívül erős jazzes töltetet visz. A jazz és a rock e féktelen összeolvasztása közben sikerül megőrizniük a dallamosságnak azt az irigylésre méltó mértékét. A szvit kulcsrésze a „For Richard”, ahol Pye égető gitárriffjétől drámai fordulat következik, amelyet vastag Hammond-réteg és agresszív szaxofon tesz gazdagabbá. A záró „Warlock” a jazz-rock fúziós futamok fokozásával és gyilkos dobátvezetésekkel nyűgöz le, ami tökéletesen illik a fekete mágia kelta mesteréhez. Az album zárásaként a „Limits” hawaii ritmusokra épül fuvolahangok kíséretében, és a zenekar még kicsit saját magán is élcelődik, amikor ráébred a szerzői korlátaira.
Az „If I Could Do It All Over Again…” sok szempontból a védjegyszerű hangzásviláguk prototípusa lett, amelyet a következő években még tovább csiszoltak. Ezen az albumon, amely az évek során megérdemelten kivívta a prog rock klasszikusa címet, kezdték el először gyakorolni azt a népszerű taktikát, hogy az egyes hangszeres részeket és motívumokat hosszabb szvitekké fűzik össze, és ezzel számos mércét állítottak a későbbi progresszív rock eposzoknak. Ugyanakkor itt már kialakították a pop-rock egyszerűség és a prog rock összetettség fúziójának jellegzetes stílusát is, jellegzetes angol, atmoszferikus fűszerezéssel. A Soft Machine-nel és a Gonggal, a Canterbury-szcéna másik két vezető zenekarával együtt a Caravan a következő években is szép számú progresszív rock klasszikust fűz még fel.
Felállás
Pye Hastings – ének, gitár
Richard Sinclair – ének, basszusgitár, tamburin
David Sinclair – billentyűk
Richard Coughlan – dobok, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
Jimmy Hastings – fuvola, szaxofon
Produkció
Terry King
Számlista
1. If I could do it all over again, I’d do it all over you (3:07)
2. And I wish I were stoned – Don’t worry (8:21)
3. As I feel I die (5:17)
4. With an ear to the ground you can make it / Martinian / Only cox / Reprise (9:56)
5. Hello Hello (3:46)
6. Asforteri 25 (1:21)
7. Can’t be long now / Françoise / For Richard / Warlock (14:18)
8. Limits (1:34)
A 2001-es újrakiadás bónuszszámai:
9. A Day In The Life Of Maurice Haylett (5:40)
10. Why? (And I Wish I Were Stoned) (4:22)
11. Clipping The 8th (Hello Hello) (3:13)
12. As I Feel I Die (4:39)
