Előadó: Frozen Tears
Kiadó: My Graveyard Production
Megjelenés: 2007
Értékelés: 3/5
Az olasz heavy metal kvintett, amely Firenzéből indult, immár negyedik egymást követő stúdióalbumával, a „Nights Of Violence”-szel jelentkezik. A srácok az anyaggal bizonyítják, hogy kiváló zenészek, szilárd, összeszokott, kompakt csapat, kiváló stúdiókémiával. A zenéjük klasszikusan szól, sokkal közelebb áll az n.w.o.b.h.m. elemeihez, a Judas Priesthez vagy az Accepthez, mint holmi revival power metal újdonságokhoz. Már a nyitó Instability is azt a jól ismert, gördülő Judas Priest/Accept-galoppritmust hozza, a rutint pedig hamarosan a Heart Of Stone is megerősíti.
A Frozen Tears főleg a középső hangszeres részekben pörög igazán: ezek több összetett szakaszra oszlanak, amelyek különböző tempóváltásokon és gyilkos gitárszólókon át ívelnek tovább. A két gitáros teljesítménye egyenrangú, és gördülékenyen kapcsolódnak egymásba. A srácok bónuszként az album végére feltettek egy ügyes Accept-feldolgozást, a Run If You Can-t („Breaker”, 1981). Mindez azt bizonyítja, mennyire technikásan csiszolt, kiforrott zenészek a zenekar tagjai.
Az énekhang színe éppen elég sötét ahhoz, hogy beleillen a heavy metal műfajába. Az alapvonalakat „sikolyokkal” egészíti ki és színesíti, amelyek a Rob Halford-iskolából erednek. Arról sem feledkeztek meg, hogy az alapvetően dallamos, tiszta énekvonalakat „díszítő” growlokkal fűszerezzék (Who Am I?). A Frozen Tearsnek viszont akadnak gondjai a refrénekkel. Az énekvonalak megválasztása miatt ezek túl bonyolultak, és ez olykor megakasztja azt az ultrafeszültségű töltetet, amelyet a zenekar a refrén előtt még hatékonyan épít. Épp azokon a pontokon, ahol a hangulatnak a csúcsra kellene érnie, valahogy nem sikerül kijátszaniuk a végső győzelmet, hogy az ember azt mondhassa: a „Nights Of Violence” nagyon jó album. Ennek egy része a különféle énekstílusok (growl, magas, fület hasogató „sikolyok”, normál dallamos tiszta ének,…) túlzott beleerőltetésének a számlájára írható, ami egyetlen dalon belül messze túlbonyolítja az emlékezetes, minél előbb a fülbe mászó vezérdallam megteremtését, így az album ezeken a pontokon veszít a vonzerejéből, hiszen a heavy metal ütőerő ilyenkor háttérbe szorul. Persze az angol szövegek előadásánál is gyűlnek a mínuszpontok, de a Frozen Tearsnél ez nem zavaró annyira, mint az olasz „forró új hullám” legtöbb mai heavy metal zenekaránál.
Az albumról a mérgező nyitány, az Instability mellett érdemes kiemelni a közepes tempójú Fortress-t, az album leghosszabb dalát, amely valamivel kevesebb mint 6 perces. Itt a srácoknak minden pozitívan összeállt, és a Fortress például olyan szerzemény, amelynek hangulata sikeresen fokozódik az előrefrénen és a közjátékokon át, majd zökkenőmentesen torkollik a dallamos, himnuszos refrénbe. Itt is lehengerlik a hallgatót a dal záró hangszeres részével, amely ördögien csábító dallamos futamot rejt: gyorsan rángatózó, háromszólamú gitárharmóniákat az alapmotívum fölött, mielőtt még egyszer szembenéznénk a dal refrénjével.
Kevesebb bonyolítás az énekdallamokban nagyon hasznos lépés lenne a jövőre nézve, hiszen így a zenekar még hatékonyabban bontakoztathatná ki azt az ütőerőt és drámai hangulatot, amit a heavy metal megkövetel, a Frozen Tears zenéje pedig egészében kompaktabbá, folyékonyabbá és persze kiforrottabbá válna. A „Nights Of Violence”-szel a Frozen Tears továbbra is szép fejlődési potenciált mutat. Az viszont aggasztó, hogy ehhez már négy ütőkártyát, vagyis négy stúdióalbumot elhasználtak, mert láthatóan elérték az alkotói zenitjüket, és azzal az értékeléssel, hogy a „Nights Of Violence” (ismét csak egy) jó Frozen Tears-album, a zenekar korántsem lehet elégedett.
Felállás
Alessio Taiti – ének
Leonardo Taiti – gitár
Lapo Torrini – gitár
Massimiliano Dionigi – basszusgitár
Giovanni Guarnieri – dob
Számlista
1. Instability
2. Queen of Solitude
3. Heart of Stone
4. Don’t Waste Your Time
5. Who Am I?
6. The Fortress
7. Stories
8. Child’s Prayer
9. The Prison
10. Run If You Can (bónuszdal)
Az album játékideje: 49.34
