Előadó: Invisigoth
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 3.5/5
Újabb divatos rockhódítók támadnak ránk a progresszív galaxis szent bolygójáról: az amerikai Invisigoth. Rendkívül ambiciózusan felépített zenéről van szó, valójában egy duó projektjéről, amelyet egy multiinstrumentalista, művésznevén Cage, és társa, az Egyesült Államokba kivándorolt olasz énekes, Viggo Domino alkot.
Már maga a „Narcotica” nyitánya is erősen meglep: egy több mint 40 percig tartó, négy tételes epikus szvit, a Dark Highway. A bevezető rész pompázatos és nagyon megtévesztő, mert fogalmad sincs, hogy a következő pillanatban „power metal double foot pedal drive”-ba csap-e át, vagy valami egészen másba. Az ének is erősen Damian Wilson (Threshold) megoldásait idézi tisztaságával és a magas fekvésekben megmutatkozó erejével. Sokkoló viszont a folytatás, amikor a srácok teljesen lecsendesednek, és kollázsok, szamplerek keverékét kezdik gyártani egy ringató, nyugodt ritmusra, szinte transzcendentális összhatással. A hangulat, amelyet itt felvázolnak, nagyon „lengyel”. Érdekes párhuzam a borongós Riverside. A változatosságnak azonban még nincs vége: a nyugodt részeket kérdőbb, pörgősebbek követik, ahol a hangulatváltásra nagy hatással vannak a többszólamú vokális harmóniák. Ezek, főleg a refrén dallamválasztása miatt, az egészet az Invisigoth esetében az Ayreon művei felé húzzák.
Az Invisigoth rendkívül szép stúdiómunkát tett le az asztalra. Komplex, műfajilag sokszínű összefonódása mindennek. A dolgok erős kontrollal vannak összeragasztva, a magas fokú dallamosság felépítése és megtartása mellett. Az album közös nevezője az éteri jelleg. Az Invisigoth rendkívül ravasz építői a nagyon drámai hangulatoknak, különleges hangulatoknak, olyanoknak, amelyek egyszerűen beszippantják a hallgatót egy másik dimenzióba, egy különleges kaland felé. Éppen ezért annyira vonzó az album, mert ez az atmoszféra teljesen szétzúzza az említett előadókkal kapcsolatos esetleges hasonlóságokat.
Amerikaiakhoz képest az Invisigoth nagyon európaian szól. Ha maradunk a Dark Highway szvitnél, annak második része érezhetően keleti skáláknak van alávetve, és a fiúk ezt az érzést ütőhangszerekkel is megtámogatják. Az ezt követő dallamosan dinamikus részek tovább húznak az Ayreon felé. Energiájában az Invisigoth mindig közel áll a napsütötte svéd prog rock-revivalistákhoz, a The Flower Kingshez vagy a The Tangenthez (különösen a Scars And Dust című szám). Jazzelemek is felbukkannak az albumon, ahogy a másik oldalon némi keményebb (metal) riffelés is, amely viszont a hangképben kiegyensúlyozottan simul a többi hangszerhez és az énekes részekhez.
Viggo Domino joggal büszkélkedhet igazi kaméleontehetséggel. Rendkívüli mennyiségű dallamot visz a zenébe. Ahogy mondtam, amikor kitett helyzetben és feszülten énekel (vagyis a magasabb fekvésekben), Wilsont idézi, amikor pedig magasabb fokozatra kapcsol, a The Flower Kings énekes-gitárosát, Hasse Fröbergöt, a lágyabb, finomabb részeknél pedig még Russel Allenhez (Symphony X) is közel kerül. Érdekes keverék tehát.
Az Invisigoth zenéjében az éteri jelleg mellett mindenekelőtt a kiszámíthatatlanság az, ami kiemelkedik. A komplexitás közepette a töredezettség érzete, amely a progresszív rockra oly gyakran jellemző, ezúttal a rendkívül kidolgozott dalon belüli motívumoknak köszönhetően nem kerül felszínre. A billentyűk, a hozzáadott szamplerek és Viggo vokális harmóniái között az átfedések optimálisan vannak összeszőve, a hangkép kitöltésének gyakorlatilag a lehető legnagyobb kihasználásával. Az album zeneszerzői értelemben folyamatosan meglep, így az igazi prog rock és art rock gourmand-oknak jókora kihívást jelent, hiszen az Invisigoth kemény, de szaftos csontot dob nekik rágcsálni.
Valójában az Invisigoth a második albumával nem talál fel semmi újat. Viszont felkínálja a saját, jól felismerhető lemezét, amely a zenei többdimenziósága ellenére végig rendkívül befogadható a hallgató számára. A hangulat hipnotikus és fertőző. Az éteri jelleg egészen 80 percen át hangsúlyos, ennyit tesz ki ez a kiadvány. A „Narcotica” alig egy évvel az „Alcoholocaust” (2006) című debütalbum után született. Mindkét zenész ihletettsége magas szinten maradt. Ez az album mindazoknak szól, akik szeretik az Ayreont és a skandináv divatos prog rock revivalizmust, de a bőr alá bújhat azoknak is, akik szeretik a Porcupine Tree, a Riverside vagy akár az Opeth által fűzött atmoszférákat.
Felállás
Viggo Domino – ének
Cage – gitár, basszusgitár, dobok, programozás, szamplerek
Produkció
Invisigoth
Számlista
1. Dark Highway, Pt. 1: Transmission
2. Dark Highway, Pt. 2: Before First Light
3. Shine On
4. Scars and Dust
5. Pornocopia
6. Narcotica
7. Beautiful Disaster
8. Dark Highway, Pt. 3: New Rome
9. Dark Highway, Pt. 4: Take the Blood
Az album hossza: 79.58
