Szerző: Sandi Sadar Šoba
Helyszín: Kino Šiška / Ljubljana / Szlovénia
Az interjú dátuma: 2011. június 17.
A statisztika nem hazudik: egy rengeteg tehetséggel, minőségi ötletekkel és kreatív maggal rendelkező zenekar kibírhat tíz évet, felvehet négy lemezt, és a hazai alternatív színtér egyik fő oszlopaként megszilárdíthatja a helyét. A Moveknowledgementről beszélünk, és arról a tüzes parázsról, amelyet változó, mégis mindig friss formában visz tovább az első, Sun Sun című lemeztől az Ant Peopleön és a Listen To Nebukadnezaron át egészen a Pump Down!!! alig felismerhető frissességéig. A negyedik album apropót adott a júniusi találkozóhoz is: a rockos alapokra épülő dub régi és új generációs rajongói a ljubljanai alternatív városi kultúra templomában, a Kino Šiškában gyűltek össze. A tűzkeresztség és a negyedik stúdiógyermek nagy színpadi kilövése előtt a backstage-ben, egy emelettel a színpad alatt kaptuk mikrofonvégre Miha Šajinát és a torokhangú szónokot, a szavak mesterét, az énekes N’Tokót. Ők ketten a RockLine olvasóinak feltárták az ezerarcú, ezerkarakteres, mégis egyetlen, gránitkemény lelket rejtő zenekar, a Moveknowledgement állapotát és újjászületett lényét.
Megtiszteltetés és öröm, hogy 2007 után ismét koncerten követhetjük a Moveknowledgement történetét, ezúttal a Kino Šiškában. Mi történt veletek az elmúlt időszakban? Elég viharos idők jártak rátok: te, N’Toko, végig úton voltál Japánban. Mi volt ezalatt a zenekarral egészében, és hogyan zajlott köztetek a kommunikáció?
Miha Blažič – N’Toko: Alapvetően rendben. Az utolsó kör úgy nézett ki, hogy mindent nem sokkal az indulásom előtt vettünk fel. Közben az anyagot Miha Šajina keverte. Végig kapcsolatban voltunk a tisztán technikai dolgokban, fájlokat cserélgettünk, én pedig Japánban dolgoztam rajtuk tovább. Szóval elég sokat tartottuk a kapcsolatot.
A digitális korban úgyis fent lehet lenni Skype-on, és az interneten azonnal egyeztethetők a dolgok. A különbség – legalábbis ha a Poletnek adott interjútokra hivatkozom – magában a munkamódszerben volt. Miben tér el a Pumpdown anyagainak megírása az elődökétől?
Miha Šajina: A korábbi, Listen To Nebukdanezar lemezről talán azt mondhatom, hogy a dalok spontánabbul születtek, jam-ekből, amiket összehoztunk, aztán a kupacból kiválasztottunk néhány fényes pontot, és azokat dolgoztuk ki. Most viszont a lemez felét töredékek, nyers ötletek formájában eleve a számítógépen rögzítettük, aztán ezeket a nyers vázakat vittük át a próbákra, ahol igazán összeraktuk az egészet. Szóval most a számítógépnek elég fontos szerepe volt a lemez létrejöttében.
Mennyi idő kellett az album megszületéséhez az első vázlattól a végleges formáig?
N’Toko: Néhány dal már a Nebukadnezar idejében elkészült, vagyis 2007 óta megvolt, már azon a turnén is játszottunk belőlük újakat, és most a turné után kerültek fel a lemezre. Ezek több mint négy évesek.
Ezek azok a dalok, amelyeket már hallhattunk a Metelkova nyári színpadán és a Kapa fesztiválon?
N’Toko: Hát persze! Szóval utána, tulajdonképpen… Talán azt mondanám, hogy a felük az utóbbi pár hónapban született. Főleg az elmúlt két évben. Valamit a fiúk írtak, amikor én nem voltam itt, valamit még közösen raktunk le a stúdiómunka előtti utolsó fázisban. A dalok akkor születtek, amikor lezártuk a Nebukadnezar-történetet, és új fejezetet kezdtünk az új lemezzel. A kreatív szünet tehát több mint szükséges volt ahhoz, hogy valami új jöjjön létre.
A Moveknowledgement tehát ezalatt a levitáció számos fázisán ment keresztül. Az első, Sun Sun lemezzel és a közös kifejezés kísérletező kovácsolásával kezdődött, az Ant People sejtette, mi jöhet még, a Nebukadnezar a hangzásotok teljes kivirágzását és reneszánszát jelentette, a Pump Down viszont szinte kizökkent, és szándékosan eltávolodik a kijelölt úttól. Hogyhogy a világosabb kontúrok és a hallgatóbarátabb hangzás mellett döntöttetek?
Miha: Szerintem azért, mert a Nebukadnezar tulajdonképpen egy ilyen sötét lötty volt, kevés refrénnel. A munkamódszer egy részét megtartottuk, de célul tűztük ki, hogy kipróbáljuk magunkat valami újban, és szembenézzünk új kihívásokkal. A kihívás az volt, hogy írjunk pár háromperces dalt, amelyekben kemény refrének vannak, és amelyek szélesebb közönség számára is elérhetőbbek. Nem akartunk csak a kritikusoknak zenélni, akik majd önkielégítenek rá, hanem közelebb akartunk kerülni a tömegekhez. Aztán rájöttünk, hogy ez nem is olyan egyszerű. Ezeket a dalokat valójában sokkal jobban gazdagítottuk, még ha sokkal egyszerűbbnek és poposabbnak tűnnek is, szóval Miran Rudan egy király, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi embernek ennyi tetszetőset elmond…
N’Toko: Nekünk tíz évbe telt, mire megtanultunk háromperces dalt írni. (nevetés)
Tehát a zene gazdag rétegeinek és ráépítéseinek ez a lecsupaszítása tényleg nagy erőfeszítés volt nektek zenekarként.
N’Toko: Hát persze! Főleg egy olyan zenekarnál, amely a demokrácia elve szerint működik, és mind az öt tag beleszól a döntésekbe, és hozzáteszi a saját ötleteit, nagyon nehéz valami kompaktat és jól megaranzsáltat összehozni! Talán azért is, mert már elég régóta ismerjük egymást, és elég régóta alkotunk együtt, most már jobban tudunk kompromisszumot kötni, mint a kezdetek és az első lépések idején.
Hogyan működhet ez a demokratikus elv egy zenekarban? Ennyi alkotónál mindig szükséges a konszenzus, vagy néha valamelyik tag felülkerekedik?
Miha: Biztos, hogy időnként valaki felülkerekedik, de tényleg olyan régóta ismerjük egymást, és olyan jó haverok vagyunk, hogy tudjuk, mikor megyünk együtt valami jó felé. Ha valaki csinál valami jót, eszünkbe sem jut valami ego miatt egymásnak ellenkezni. Mint mondtam, itt valószínűleg tényleg sokat segített a számítógép. Két tag összeül, felvesz valamit, a gép pedig szót fogad, és rögzít, ami kell, valami mátrixra. Nincs dobosod, aki nyaggat, hogy „ez ne, az ne”, hanem a számítógép szépen szót fogad, és mindent úgy csinál, ahogy kell… (nevetés)
David Cvelbar: A dobost lehalkították… (nevetés)
Miha: Hát persze! (nevetés)
De a dobos az egyetlen, akinek színes fotója van a lemezen…
Miha: Abszolút! (nevetés)
Mi is tulajdonképpen a Pump Down mint cím és lemezkoncepció ötlete? Engem nagyon lelkesít a kis történet, amit cikk formájában beleszőttetek a borítóba, de mondjátok el ti is a saját szavaitokkal, élőben…
N’Toko: Ez elég véletlenül alakult, mert felvétel előtt nem volt semmilyen átfogó koncepciónk. Viszont végig az volt az érzésünk, hogy most tényleg egy táncos lemezt csinálunk, rengeteg elektronikával. Az előző inkább dubos volt, most viszont ötletileg az elektronikából táplálkoztunk, és ebből jött az inspiráció, hogy talán egy kicsit a 90-es évek és a techno találkozik a hip-roppal az új lemez magjában. Ez az esztétika valahogy a háttérben van. Aztán amikor meghallgattuk, amit felvettünk, rájöttünk, hogy ez egyáltalán nem hasonlít elektronikára, hanem tulajdonképpen az elejétől a végéig a rock’n’roll győzött! (nevetés) Az ötlet viszont megmaradt, hogy a naiv tánczene esztétikájához tartjuk magunkat, és ezért lett a cím Pump Down. A történet, amit a zenekar kitalált, a dalcímekből merít, amelyekből kiszivárog a tartalom. Végig megvan bennünk ez a sci-fi érzés a dalokban, és mind a hangzásban, mind a szövegekben találunk valami útmutatást. Ha az összes elemet összeadod, kijön valami olyasmi, mint a Pump Down…
Miha: Aztán már csak annyit mondhatsz: „Pump Down! Nincs más út!”
Akkor a három felkiáltójellel arra buzdítotok, hogy húzzák le a lemezt a netről, „pumpálják le” onnan?
N’Toko: Hogyne! (nevetés)
Miha: Csak annyi, hogy pumpálják, aztán ha túlságosan visszaélnek vele, őket is lepumpálják… (nevetés)
A lemez most vadonatúj, és a közönség a Kino Šiškában hallja először. Mit várhatunk akkor a koncertes folytatástól annak nyomán, amit ma elvetettek?
N’Toko: Most elég nullára értünk, nem? Eddig mindig, amikor felvettünk egy lemezt, már ott volt a következő a tarsolyunkban, mert a produkció alatt is lassan haladtunk az írással, most viszont mindent felvettünk, amit ezekben az években csináltunk, és egyetlen dal sincs raktáron. Minden, amit holnaptól csinálunk, tiszta, szép új világ, úgyhogy nyitottak vagyunk minden új ötletre. Talán még arra is hajlunk egy kicsit, hogy belevágunk a Moveknowledgement Freepop Orchestra projektbe…
Pont erre akartam rákanyarodni. A Pump Down világos kontúrjai inkább a Freepop Orchestra világos kontúrjaira emlékeztetnek. Mennyire kerekedett felül a Freepop Orchestra világos bitje a Movknowledgementek régi sötét anyagán? Azt jelenti ez, hogy a következő logikus lépés a Moveknovledgementek megszüntetése, és csak a Freepop Orchestra marad?
Miha: Nem. Ez tulajdonképpen csak egy extrémebb dance elem, amire mindannyiunknak szüksége van, és évente egyszer a Klub Gromkiban kiengedjük, és ettől mindannyian lelkesek vagyunk, és élvezzük. Valahogy mindannyian rá vagyunk gyúrva erre a dance-re, és ennyi. A lemezzel kapcsolatos következő dolog talán még az, hogy pár szlovén elektronikus zenész belevág a lemez remixelésébe, mert ez az ötlet mindig is jelen volt. Mindannyian egy kicsit DJ-zünk éjszaka, és végig megvolt az ötlet, hogy ezeket a rockos dalokat el lehetne pörgetni valamilyen dance formában. Ősszel, ha minden jól megy, a dolog napvilágot láthat, és megjelenhet. Remixelni fogják: Rocktex, Novia, Nataša Mušević, Poll A Rock, New Wave Syria, szóval érdekes újrakiadás ígérkezik a dalokból, új köntösben.
Ezalatt te magad is sokat DJ-ztél körös-körül. Lesz közöd a remixekhez is?
Miha: Szerintem mindannyian ki fogjuk próbálni! Megpróbáljuk megtalálni a saját hangunkat és az új kapcsolatot a zenével a gombokon keresztül, aztán meglátjuk…
Közben nem mehetünk el amellett sem, hogy te, N’Toko, nagyon termékeny szólóművész vagy. Nemrég megjelent az új szólólemezed. Hogyan fér meg egymás mellett a szólóutad és a Movknowledgement útja, azt illetően, mennyi időt tudsz szentelni a zenei személyiségeidnek?
N’Toko: Egyelőre azt mondhatom, hogy időben nem is lenne akkora gond, inkább a fizikai jelenlétemmel van a baj. Most már másodszor hagytam kicsit cserben a zenekart a hosszabb távolléttel, mert a csapat ez idő alatt nem tudott koncertezni. Ez nekem a fő mínusz. Ennek semmi köze ahhoz, hogy szeretek szóló dolgokat csinálni, inkább ahhoz, hogy szeretek utazni, és ez az életem nagy része.
Sikerült ez alatt az idő alatt a japán közönségnek bemutatnod a Movkenowledgementet ebben a formában, magát az ötletet és a zenekar zenéjét? Esetleg hamarosan közös kalandra indultok a felkelő nap országába? Talán ugrás a ki nem sejtett lehetőségek óceánjába és alámerülés egy teljesen más mentális áramlatba?
N’Toko: A ki nem sejtett dolog, ami Japánban megtörténhet veled, az is, hogy rájössz: a zenei világban bárhol máshol még sokkal nehezebb lehet sikeresnek lenni, mint itt. Ott az alternatív zenekarok lényegesen kevesebb eszközzel és pénzzel rendelkeznek, mint nekünk itt, a nem éppen rózsás helyzet ellenére… Sokszor elgondolkodtam rajta, mert már magam, amikor szólóban megyek oda, és nincs más költségem, csak én magam, nehezen jövök ki belőle, és a japán koncertturné nem térül meg, hogy milyen egyedülálló lenne, ha a Moveknowledgement ott játszana. Abban a színtéren kétségkívül szétrobbantanánk mindent! Aztán amikor megállok, és elkezdem összeadni a számokat, mennyibe kerül öt repülőjegy és öt gyorsvonatjegy valahová… Ebben nincs számítás és pénz, legfeljebb költség, meg a pénz levonása a termek bérleti díjából, ahol fel tudnánk lépni… Ez a felismerés is lehet jó, mert láttam olyan zenekarokat, amelyek talán jobbak nálunk, de kétségkívül elismertebbek és tapasztaltabbak, és mégis csak álmodozhatnak az olyan helyeken való fellépésről, mint a Kino Šiška, és az itt nálunk elérhető feltételekről. Olyan kocsmákban játszanak, amilyenek nálunk Szlovéniában szinte nincsenek… Ez nekem nagyon sok motivációt adott, és szerintem nem szabad elkényelmesednünk. Amikor látod, hogy ott vannak srácok, akik két vagy több ranggal fölöttünk állnak, és a felényi lehetőségük sincs, mint nekünk, szóval… Amikor ma felmegyek a színpadra, ennek a felismerésnek az öröme és tudata csak annál nagyobb lesz, ehhez mérten pedig az élvezet is, és remélem, a hozadék is…
Mi következik azután, hogy a Pump Down-turné négy koncertjével bejártátok Szlovéniát? A Kino Šiška, Kranj, Lent és Mostovna után jön… Van terv esetleg fesztiválozásra, vagy akár országunk határain kívüli helyek meglátogatására?
Miha: A közös európai hazát már elég sokat bejártuk: Franciaország, Magyarország, Németország, Csehország, Szlovákia… Most visszatérünk a gyökerekhez, és olyan helyeket akarunk meglátogatni, amelyeket eddig kicsit elhanyagoltunk. Nem tudom, hogy a teljes koncertkarrierünk alatt volt-e háromnál több fellépésünk a volt Jugoszláviában. Mivel dance lemezt akartunk csinálni, az pedig szerintem nagyon punkra sikerült, szerintünk ez a zene szuper, és a Balkánon is jól mutatkozhat be, hiszen a volt Jugoszlávia tele volt punkkal, és az akkoriban virágzott, ez szerintem óriási – nem kifelé, Európába, Angliába vagy Franciaországba. Megyünk egy kicsit Szerbiába, Macedóniába, Boszniába… Megerősíthetem, hogy most folynak az egyeztetések, konkrétabban pedig Szerbia ügyében nyílnak meg a dolgok, ahol állítólag játszanánk pár koncertet, és egy kisebb turnécskán mutatkoznánk be, és őszintén, szívből örülünk ezeknek a fellépéseknek és azoknak a helyeknek, ahol még nem jártunk!
Mi a helyzet a videopromócióval? Az Average Bear már elérhető egy igen kezdetleges videoklipen keresztül, amely esztétikai minimalistákként mutat be titeket. Terveztek még több klipet, és ha igen, melyik (nem) elismert rendezőre gondoltok az ilyen együttműködéshez?
Miha: Tulajdonképpen már többé-kevésbé minden be van lőve. A klipet itt, a Kino Šiškában fogjuk forgatni, ahol felajánlottak nekünk helyet, augusztus végén. Az ötletek már megvannak, minden többé-kevésbé ki van dolgozva, úgyhogy animáció is lesz benne, a forgatás pedig a tervek szerint a Hands című dalhoz készül, rövidített formában. A dal egyébként hat és fél perces, egy ilyen hosszú videó pedig értelmetlen és drága lenne. Összeállt egy afféle gerillacsapat, amely kevés pénzből, mégis színvonalasan fogja megcsinálni. Csak a vágóra költünk valamennyit, és megint lelkesek vagyunk, hogy valami frisset hozunk létre. A klip lényege – nem akarok túl sokat elmondani és elárulni – megint az, hogy kinevetjük magunkat, és bolondként mutatkozunk be.
És hogy teljes erőbedobással élvezzük…
Miha: Hogy teljes erőbedobással élvezzük!
Még egy utolsó kérdés. Rövid és hosszú távú tervek, és egy üzenet az olvasóinknak.
N’Toko: Mik a hosszú és rövid távú terveink? Rövid távon túlélni a fellépést (nevetés), lenni egy minőségi, jó bulink, aztán megünnepelni, hogy a tűzkeresztség sikeresen mögöttünk van, és sikerült összehoznunk egy minőségi lemezt. Aztán még ez a pár nyári koncert, klip forgatása, a remixek felvétele és kiadása, végül pedig még egy kicsit bejárni a szlovén klubokat.
És hogy tíz év múlva találkozzunk, és együtt ünnepeljük a zenekar 20. évfordulóját…
Miha: Az fenomenális lenne. Reméljük!
Dejan Slak: Aztán, amikor megjönnénk Amerikából… (nevetés)
fotók: Aleš Podbrežnik
Képgaléria
