Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Ljubljana / Szlovénia
Az interjú dátuma: 2011. 06. 17.
A Stranci szlovén alter rock zenekar, amely két évvel ezelőtt jelentette meg második stúdióalbumát, a „Kirjetukinor?”-t. A lemez a hiteles, arrogánsan pimasz rock n’ roll ütőerő mellett igazi, kézzelfogható tartalmat is kínál, az album aranzsőri leleményességének pillanatai pedig megmutatják, hogy a Stranci egy érett, sok zenei kilométert megfutott kvartett, amely pontosan tudja, mit akar. Most bemutatunk nektek egy beszélgetést az együttes énekesével, Peter Schmidttel és dobosával, Dare Gozdnikarral.
RockLine: Az első stúdióalbumotok és az új, „Kirjetukinor?” című lemez között szép, bő négy év telt el.
Pero: Igen. Az anyagírással soha nem sietünk. Amikor alkotunk, azt akarjuk, hogy az ötletek maguktól jöjjenek. Nem akarunk erőltetni semmit, ami nem belőlünk fakadna. Határidőket itt soha nem szabunk magunknak. Ebben a négy évben basszusgitárost is cseréltünk, a felvételi fázis is hosszabbra nyúlt, többször átalakítottuk a hangzást, amíg teljesen elégedettek nem lettünk vele. Az utolsó évben, az album megjelenése előtt három stúdió között vándoroltunk, mire végeztünk.
Dare: 2008 nyara óta vettünk fel, a kiadás pedig 2009 novemberére lett kész.
RockLine: Igazán 2008 végén hívtátok fel magatokra a figyelmet, amikor a Rdeča raketa című szám felkerült a Val 202 „Imamo dobro glasbo” válogatására.
Dare: Jelentkeztünk a pályázatra, kitöltöttünk minden űrlapot, ahogy kérték, a zsűri pedig kiválasztott minket. Ennyi. Ez volt a Val 202 első válogatása, nagyon szép zenekarválogatással.
Pero: A Rdeča raketát később még egyszer felvettük a Kombinat énekkarral, és ezt a verziót tettük aztán fel a lemezre. Az LP végére pedig bónuszként odaraktuk a szerkesztett rádióváltozatot is. Ez ugyanaz a verzió, mint ami a Val 202 válogatáson szerepel.
Dare: A Kombinat énekkaros ötlet nagyon eltaláltnak tűnt nekünk. Az ütős szöveg, amely Srečko Kosovel soraiból ered, énekkarral nagyon jól működik. Az énekkar tagjait már nagyon régóta ismerjük. Ez az együttműködés tulajdonképpen teljesen természetes számunkra.
RockLine: Az albumotok – ha nagy vonalakban beletuszkoljuk az alternatív rock mai szlovéniai kosarába – azon kevesek közé tartozik, amelyek kiemelkednek az alter rock megjelenések átlagos dagályából, ahonnan az embernek ki kell halásznia a gyöngyszemeket. Valóságot, kézzelfoghatóságot és gazdag mondanivalót kínál, igazi aranzsőri intellektust, amely tényleg megérinti és megrázza a hallgatót. Leleményesen ötvözi a heccelődés pillanatait a rock n’ roll piszkos közvetlenségével. Érezni, hogy mindez mögött egy érett zenekar áll, amely tudja, mit akar elérni. Fel tudnátok vázolni külön-külön a Stranci útját eddig a pontig? Egészen a „Kirjetukinor?” megjelenéséig.
Pero: Matjaž gitárossal nagyon régóta együtt dolgozunk. Basszusgitárosként került a Baby Zdravo-ba, aztán miután feloszlottunk, meghívott a Lokalne pizde-be, ahol én doboltam. Közben Matjaž kiadott egy albumot egy Stranci nevű projekttel. Később úgy döntött, megpróbálja színpadra vinni a zenét, ehhez viszont zenészekre volt szüksége, így került kapcsolatba Dare és Matjaž…
Dare: Igen. A Salamonov oglasnikban találtam egy hirdetést, hogy dobost keresnek. Akkoriban költöztem éppen Ljubljanából Celjébe. Ekkor éreztem meg újra a vágyat, hogy aktívan dobolhassak valamilyen zenekarban, és ennyi.
Pero: Matjaž minden szélrózsa irányából összeszedett minket, és nekiláttunk feldolgozni az anyagát. Az az ő anyaga volt. Minden. A zene és a szövegek is. Így született az első lemez. A „Kirjetukinor?” lemezzel viszont a Stranci először mutatkozott be úgy, mint az anyag és a lemez társszerzője, amelyet együtt, zenekarként hoztunk létre. Ezért hat talán közvetlenebbül és ütősebben. Az is igaz, hogy a basszerost leszámítva, aki feleannyi idős, mint én, mindannyian szereztünk már némi tapasztalatot, és mindenkinek van mögötte elég jó és rossz élménye, sikeres és megbukott projektje stb… A Strancihoz őszintén és teljes lélekkel állunk hozzá. Ebben a bandában teljesen tehermentesen működünk. Kikapcsolódásról és élvezetről van szó, nem a hírnév és a gazdagság hajszolásáról. Ez köt minket össze, és be kell vallanom, hogy tényleg remek csapat vagyunk.
Dare: Az őszinteség az első, csak az számít. Semmiféle tettetésnek nincs helye a Strancinál. Itt nincs vicc. Na jó, ha karikírozok, akkor van, de komoly heccelődésnek kell lennie, vagyis „hajrá, heccelődjünk, de komolyan!”
RockLine: Ez az egészséges rock n’ roll üzenet egyik alapaxiómája. Hadd tegyek fel egy „tinirajongós” kérdést. Honnan jött a döntés a Stranci névre?
Dare: Hát, egy tipikusan xenofób példán válaszolok. Előfordult, hogy egy helyen egyeztettünk egy fellépésről, egyeztettünk és egyeztettünk, a koncertet mégsem kaptuk meg, mert szerb-horvát nyelvű szövegeink is vannak. Tehát az ex-jugó momentum átfordítva a szlovén verzióra, és ráadásul az együttes neve is Stranci, így döntöttek, és a dolog nem ment át. Miért nem Multiball, miért nem Siddharta, hiszen ezek a nevek még banálisabbnak és még inkább elszakadtnak hatnak ettől a térségtől, ami valaha közös jugoszláv volt. Úgy érzem, e kérdés mögött valami belénevelt fóbia áll.
RockLine: Bevallom. Amikor kezembe vettem az albumot és elolvastam az együttes nevét, azt mondtam magamban, hogy megint jön valami milliomodik limonádé a Zakonišče prepeva stílusában meg hasonló siránkozás, aztán az album tökéletesen lesokkolt, főleg az érett aranzsőri szempontból….
Dare: Szép, hogy magadtól bevallottad. Manapság ez egyáltalán probléma. Először a külső megjelenés és az együttes neve számít. Kérdés, hogy az emberek ma egyáltalán mennyire adnak elsőbbséget a zenének.
Pero: Amikor a nevünk „továbbment”, vagyis amikor a szerényen elképzelt projektből tényleg lett valami, a név még egy csomó további jelentést kapott. Bár alapvetően szerb és horvát szó, szlovénul az ember mindig valahogy „félre”, „szélre” szorul, marginális. Később kitaláltuk a „Stranci – stari znanci” változatot (vagyis „régi ismerősök”), ami tipikusan szlovén, a nemzetünk jellemét tükrözi.
Dare: Aztán a basszerünk elkezdte írni a „Stran-poti” rovatot a blogján. Volt egy olyan ötletünk is, hogy a tizedik évfordulónkon átnevezzük magunkat „Stranci”-ról „Starci”-ra. Ez komoly ötlet volt, de arra jutottunk, hogy túl sok mindent vonna maga után, túl sok plusz munkával….
Pero: Szerintem a Stranci név nagyon eltalált, mert végig megőriz egy csipetnyi provokációt. Rengeteg angol zenekarnak van angol neve, aminek se füle, se farka, mégsem köt bele senki.
Dare: Teljes mértékben egyetértek. Valahányszor kimondjuk, hogy Stranci, mindenki belebotlik, és ez a kérdés, hogy honnan a név, számunkra egyre szórakoztatóbb élmény.
RockLine: Nemrég klipet forgattatok a Veliki črni bik című számhoz. Remek filmes animáció. Elárulnátok a születésének hátterét, és hogy miért döntöttetek így?
Dare: Az egész az első szlovén egész estés rajzfilmből származik. Zvonko Čoh és Milan Erič rajzolta, és „Socializacija bika” a címe. Mindkét szerzőt egy csipetnyi félelmes tisztelettel kérdeztük meg, kölcsönvehetjük-e a motívumokat, tekintve, hogy ez az ő szerzői művük, amelyen jó 10 évig dolgoztak. A film 1998-ban jelent meg, vagyis 1988-ban kezdtek el rajzolni. A szám szövegét Tomislav Vrečar költő írta. A dal megjelent a „Rokerji pojejo pesnike ’06” válogatáson. Megszereztük az összes engedélyt, és azt az embert is, aki az egészet adaptálta. Ő Marko Radosavljevič volt, és ő vágta össze az egészet. Egy teljesen új, a feje tetejére állított történet jött létre.
Pero: A történet a rajzfilmben teljesen más, mint a videóban. Marko remekül kiemelt bizonyos betéteket, szekvenciákat a rajzfilmből, és úgy illesztette össze őket, hogy egy teljesen más történet született. Ez a bika egyébként kezdettől fogva nagyon tetszik nekünk, azzal együtt, ahogy animálták.
Dare: Ez olyan klip is, amely eltér a szlovén klipkészítés általános „demokráciájától”, ahol szerepel egy kocsma, amely a számot játssza, és hozzátesznek valami csajt, akivel a képsorokban „történik valami”. Az ötlet az volt, hogy az együttes a lehető legkevésbé látsszon a klipben, annyira minimalizáltuk, hogy a zenekart teljesen kivettük a videóból, és így a klip teljes animáció lett.
RockLine: Hogyan reagál a szlovén közönség a Stranci zenekarra, különösen a „Kirjetukinor?” megjelenése utáni időszakban?
Dare: Kérdés, hogy egyáltalán beszélhetünk-e valamiféle közönségről. Van egy hűséges társaság, amely rendszeresen jár a koncertjeinkre, és ennyi. Egyébként a visszajelzések, főleg az új albumra, többnyire nagyon-nagyon jók és pozitívak.
RockLine: Hogyan látjátok a szlovén rockkultúrát és az általános helyzetet 2012-ben? Ez a tér az új időkben is nyitott és érthető marad? Ti hogyan érzitek?
Pero: Tudod, hogy van ez… szerintem ez a tér még túlságosan is nyitott. Ma mindenkit annyi információ bombáz, hogy tényleg nehéz szétválasztani a búzát a pelyvától. A koncertkínálat is olyan széles lett, hogy túl sok minden van, és az emberek nem is mutatnak különösebb érdeklődést a koncertlátogatás iránt. Mintha az emberek kicsit mindenből eltelítődtek volna, másfelől viszont emiatt még nehezebben döntenek ekkora információtömegben.
Dare: A másik oldal, hogy sok minden mesterségesen fel van fújva, mögötte pedig kiadók és média állnak. A rádióknál például vannak „power play” listák, amikért a kiadók pénzt adnak, és meghatározzák, melyik zene megy. A kiadók még a zenei magazinoknak is fizetnek, hogy bizonyos zenekarokat tolják előre.
Pero: Ez tiszta manipuláció. A rádiósok azt mondják: „Ja, mi azt játsszuk, amit az emberek hallgatnak!”. Hát nem. Fordítva van. „Az emberek azt hallgatják, amit mi játszunk!” Más választásuk nincs. Néha a kereskedelmi adókon naponta akár ötször is hallod ugyanazt a számot. Ma sokkal nehezebb bekerülni, mint pár évvel ezelőtt. Az összes új zenekart, az alternatívokat, az újhullámosokat, a punkokat, mindazokat az új bandákat, amelyeknek született érzékük van a saját szerzői leleményük átadásához, régen látni és megismerni lehetett a tévéműsorokban. Ma ez jóval nehezebb. Szlovéniában viszont kiváló zenekaraink vannak. Tehát nem mondhatjuk, hogy nincs semmi, amit hallgathatna az ember. Csakhogy az emberek nem jutnak el hozzájuk, vagy sokkal nehezebben jutnak el a tartalmilag érdekes zenekarokhoz, mint egykor.
RockLine: Miro Mutvar és a „Ljubljanska rock fronta” című műsora a Radio Ljubljanán például még egy ilyen meg nem hódított, önálló ellenállási sziget, a dac és a rockba vetett megingathatatlan hit szigete.
Pero: Miro Mutvar a műsorával tulajdonképpen fényes csillag.
Dare: Igen. Vendégei voltunk a műsorának. Legutóbb, amikor a születésnapját ünnepelte, felhívtuk az éterben, és jókívánságokat mondtunk neki. Egyébként a nemzeti adón is találni valami okosat, például a Val 202-n az „Na sceni” és „Na Pediestal” műsorokat. Alapvetően mi is azt szeretnénk, hogy teltház legyen, tehát ilyenkor kereskedelmileg gondolkodunk. De az első a zenélés szeretete, amit a Strancibe fektetünk, a saját lelkünkért és élvezetünkért. Előfordult egy koncerten, hogy koncert után odajött hozzánk egy lány, és azt mondta: „Ti vagytok nekem a világ legjobb zenekara!” Nekem személy szerint ez jelenti a legtöbbet.
RockLine: Milyen a koncertinterakció a szlovén közönség és a zenekar viszonylatában?
Dare: Minél messzebb megyünk az ország központosított részétől, vagyis minél messzebb vagyunk Ljubljanától, annál jobban megy nekünk. Ljubljanában ma tényleg nehezebb koncertet szerezni, mint bárhol máshol Szlovéniában. Megkeresnek a helyek tulajdonosai, a szervezők, aztán „alkudoznak” 150,00€-ról, 200,00€-ról, a végén meg még azt is hallod: „Hát, útiköltségre adnék…”. A fenébe, akkor minek keresnek meg egyáltalán? Tiszteletteljes hozzáállás ma ebben a tekintetben nincs a zenekarok felé. És minél inkább haladsz Ljubljanától a periféria felé, annál jobb, mert Ljubljanán kívül még érezni a tisztelet, az őszinteség viszonyát.
Pero: A közönség reakciójában is van különbség. Játszol mondjuk Cerkno városában, aztán Ljubljanában. Teljesen más az interakció.
Dare: Mindent átéltünk már. Attól kezdve, hogy a koncert alatt a közönségben senki még tapsolni sem tapsolt, és a teremben hallani lehetett, ahogy a tű leesik a földre, odáig, hogy a koncert után több mint fél órán át nem engedtek le minket a színpadról. Előfordult, hogy túl kevesen voltak, és a szervezők hazazavartak minket. Délután ötötől ott lógtunk a helyszínen, volt hangpróba, vártunk éjfélig, kértük, hadd játsszunk, a szervező meg azt mondta: „Nem, nem, menjetek csak haza”. Kaptunk 30,00€-t. Kivételes gesztus. Nem csak nekünk, hanem az egész szlovén rockkultúrának (némi szarkazmussal – megj.).
RockLine: Közhely. Milyenek a jövőbeli terveitek?
Pero: Az élvezet. Az első, hogy a saját örömünkre vagyunk itt. Egyébként ősszel stúdióba megyünk, 8 új szám van kész. A dolog be van indítva. Tudjuk, mit fogunk felvenni, kivel fogunk felvenni, csak a határidőket kell még meghatározni. Az albumon megint terveztünk közreműködéseket, de az spontán fog megtörténni, ezért a vendégeket nem tudom előre megmondani.
Dare: A terv az, hogy az új albumot a következő év májusában adjuk ki, és ezzel megünnepeljük fennállásunk tizedik évfordulóját.
RockLine: Meg tudjátok már mondani az esetleges kifejezésbeli és hangzásbeli eltéréseket a „Kirjetukinor?” albumtól?
Pero: Hmmm, ez nem olyan egyszerű. Az új Veliki črni bik című szám nagy vonalakban már jelzi, merre fogunk elmozdulni. Ez a szám egy kicsit másképp szól, mint a „Kirjetukinor?” albumon lévők, azt megjósolhatom, hogy az új album változatosabb, jóval színesebb lesz, mint az elődje.
RockLine: Ha már említitek ezt a sokszínűséget. Négyen vagytok a zenekarban. Karakterileg egyetértetek a zenei ízlésben, vagy vannak köztetek eltérések?
Pero: Mi négyen nagyon különböző zenészek vagyunk. Mindenki teljesen mást hallgat, mindenki a rockerek univerzumának más szegletében ücsörög. De ha összejövünk, senki nem foglalkozik ezekkel a különbségekkel…
Dare:… és amikor együtt lenyomjuk, azt mondjuk: „Na és ki fogja ezt most hallgatni?!” ha, ha, ha,….
Rockline: Van a fejetekben különösen említésre méltó fiatal szlovén zenekar, amely a szerzői leleményével megérdemli a figyelmet?
Dare: Személy szerint kiemelném a nemrég hallott Mr. Vontone-t, aztán itt vannak a Last Day Here-félék, akik nagyon érdekesek, és folyamatosan tágítják a zenei látókörüket. Az idősebbek közül megemlíteném még a régi barátainkat, a Shyamot. Őket nagyon tiszteljük.
Pero: Ez az új indie rock szcéna is érdekes, itt van például a We Can’t Sleep At Night és az Arčibald Arčibald.
fotók: Nina Grad
Képgaléria
