Moveknowledgement a Druga godba színpadán

Hála az égnek, hogy néha tudatlanságunk és az adott zenében való járatlanságunk ellenére is képesek vagyunk kilépni a zenei ízlésünk szűk keretei közül, és olyasmihez nyúlni, ami addig ismeretlen volt. Bevallom, még alig két hónappal ezelőtt is nagyon keveset tudtam a Moveknowledgementről. Aztán a megvilágosodás útján, amikor a beszélgetés a szlovén színtérre terelődött, a kezembe került a novo mestói és ljubljanai zenekar mindhárom lemeze. A szemem pedig nem más nyitotta fel, mint a hozzám legközelebb álló szívem hölgye. Nem sokkal később jött a ritmus és az igazán okos, igényes zene intenzív fertőzése. Három lemezt adtak ki, és mindegyik új adag adrenalinnal szolgált; az utolsó dózist idén márciusban nyomta az erekbe a Listen To Nebukadnezar. Három lemez után a szlovén közönségtől meglehetősen mellőzött kvintett bejelentette, hogy elfoglalja a Metelkova nyári színpadát, így hát el kellett indulni az avantgárd, az alternatíva és az esti élet temploma felé ezekben a már-már nyári napokban.

A hazai nagyágyúk után a New York-i–izraeli különc, vándorcirkuszra hasonlító Balkan Beat Box lépett színpadra, róluk most nem írok. Részben azért, mert nem ismerem őket, részben mert nem volt erőm végighallgatni a koncertet. Mondjuk úgy: kaotikusak voltak, szórakoztatóak, de tartalmilag eléggé széttöredezettek, erőltetettek és pózolósan sztárallűrösek, ez pedig nem egészen az én ízlésem. Most a reflektorfény és a teljes figyelem a mi hazai fiainkat illeti – a Moveknowledgementet…

Valójában ez az egyik ritka alkalom volt, hogy egy elég sikeres franciaországi turné után a srácokat a mi színpadainkon láthattam. Funk-rock-jazz-fusion zenészek összeállásáról van szó, akik soraikba hívták a szlovén freestyle rap bajnokot, N’Tokót, aki a címet Trkajjal osztotta meg. A kémia már az első lemezen érződött, az utolsón pedig túlszárnyalták a várakozásokat, pedig a felállás kissé megcsappant, és már nincsenek énekesnőik. Megérkezve a Metelkovára körülnézek a helyszínen. A színpad még üres volt, a Moveknovledgement tagjai lázasan készülődtek rajta. Még egy utolsó kábel- és mikrofonellenőrzés, aztán lemennek a színpadról. Még viszonylag kevesen voltak. Vagy harmincan. Talán egy kicsit többen, de sokakat fel lehetett fedezni: médiás ismerős arcokat, régi cimborákat és teljesen elkószált lelkeket, akik azért jöttek, hogy etessék a kíváncsiság csillapíthatatlan fenevadát. Az előtér rövid ideig tartó ürességérzete hamar elmúlik, mert felérkeznek a színpadra az első fellépők, és kézbe veszik a hangszereiket, a hangmanipulátor mögé pedig meglehetősen rituálisan odaáll a gyorsnyelvű mikrofonmágus, N’Toko is. Hölgyeim és uraim: It’s Moveknovledgement time!

A színpadi fellépést a ‘Necrodog’ című számmal kezdik. Heavy funk basszus és a hetvenes éveket idéző billentyűk. A Billy Cobham-féle művészek aranykorát. A szexi beat kristálytiszta, és arra megy, hogy áttörje magát az agytörzsig, és ott is maradjon. N’Toko vokálja kiegészítő módon teszi teljessé az egészet. Inkább fekete, mint fehér. Rekedtebb és őszintébb a pop-rapes szarnál, amely a szlovén fiatalok elkorcsosult MTV-s tudatának utolsó zugait is megtölti. A minőség egyértelmű. Betöltik a füleket, és az első pillanattól kezdve uralják a színpadot is. A hallgatóság pedig lassan, de biztosan engedni kezd a ritmusnak és a szavakból meg hangokból épített tájaknak. A legutóbbi albumról, a Listen To Nebukadnezarról érkező szám után valami friss következik. Vagy legalábbis valami, amit korábban nem hallottam. A ‘Kids Are Fresh!’ hangzásban jóval agresszívebb és vadabb. A bevezető repülés meditatív ködfoltjaira az este első spirálja után sokk és kemény ritmusfal következik, kicsit félelmetesebb árnyalatokkal. A basszusgitáros félig lehunyt szemmel követi a gitár és a dob diktátumát. A zenekar első torka a maga világában lebeg. Közvetlen kapcsolat a közönséggel szinte nincs, de azt a hatalmasságot, amit nyújtanak, lehetetlen nem észrevenni. Katarzis ez. A tömeg tudatába ömlő érzelmi tűzijáték újabb tapsviharral jutalmaztatik. Egy rövid és szinte szégyenlős „Hvala.” után az utolsó lemez újabb adagja jön. Az ‘I Was There’ törékeny gitárokkal és ragacsos, zsíros basszussal vág a helyes irányba. Elektronikus billentyűhang és súlyos rap. Mintha az American McGee’s Alice vonulna, az Alice Csodaországban gyilkos változata. Pszichózis és pusztító szökőár, amely a legnemesebb popfeketeség sűrű fátylát szövi, rajta vér és verejték csorog. A monolitok imádata az egyik lehetséges megoldás. Gondoljatok Kubrick Űrodüsszeiájára. Síkság, rajta az ősemberek. Egyszer csak fekete tömeg nő ki előttük. A mindenható isten oszlopa, amely továbbadja a stafétát és a küldetést a megfejtéshez. A kiválasztottak és a korábban be nem avatottak kezébe. A ‘Monolith Birth’ úgy szól, mint funkos szörfözés a napsugarakon. Női vokálok már nincsenek. Viszont van egy hangzásbeli sámánizmus, a pozitivizmus abszolút diktátuma és zenei szuperlatívusz mindenre, amit addig a hazai színtérről ismertél. Az Androméda-köd beszívódik a pórusokon át. Kinyitom a szemem. Körülöttem egyre több ember, akik rájöttek, hogy amit hallunk, az minden, csak nem egy jobb valami előtti bemelegítés. Ékszer ez, a színpadon az ékszerészek pedig aranyba és tökéletes hangzásba foglalt képmásaikat faragják. A Moveknovledgement egy újabb mese felé csapong. A ‘Barcode’ delay gitárokkal tölti meg a szívet az álmodozás és a fájdalom zuhatagaival. Mintha a Jégkirálynő tájait látnám. A szín fehér. A mechanikusan, samplerek fémes hangjával kiegészített lelassult visszhang a droggőzös álmokra és pszichedéliára emlékeztető zenei témává bomlik. Elektromos zúgás. Aztán N’Toko szóláncai, amelyek a groteszk és a fenség rézkarcává kerekítik az egészet. A pillanat eklekticizmusa másodpercről másodpercre fokozódik. A boldogság-endorfinok kémiai anyagait a ‘Chemicals’ gyorsabb rímei egészítik ki. Mintha a Chemical Brotherst hallgatnám. Szlovén módra, persze. A ‘666’ elektro-beates módon fűzi egymás mellé az apokalipszis fekete gyöngyeit. Nehéz funk. Szexi billentyűk és skizofrén gitárok. Mintha hangyák másznának az agytörzsön. Aztán kemény gitártorzítás, ami a francia French Funk Fundation exorcizmusát idézi. Az alapok kemények és szilárdak. A hangkép tartja magát. A hang tiszta, érthető és közvetlen, ugrálásra és a csakrák energikus tisztítására késztet. És már jön is az utolsó szám ideje. Az ‘I Am Zorr’ a minimalizmus és a dub szépségének különc keveréke. A feszültséget samplerezett vokálrétegek és torokhangú üvöltés szakítja meg, amit N’toko a varázsdobozával fűz sorba, a Pandora szelencéjét pedig szexepilesen egészítik ki a billentyűk, a súlyos dobok, az álmodozó basszus és a szinkópás gitár. Pusztítás. Lángok. Mindennek a megsemmisítése, ami addig épült. Világok omlanak össze. Egyszer csak vágás. Csend, elsötétülés, köszönés a tömegnek és levonulás a színpadról.

A novo mestói–ljubljanai formáció zenei diskurzusának parabolája végére érve elmondhatom, hogy teljesen kielégültem. Talán játszhattak volna egy kicsit tovább, és több mozaikot rakhattak volna ki művészi világukból. Talán önthettek volna még egy-egy csepp felismerést a poharainkba, de a mostani fesztiváladag után is több mint elégedett vagyok azzal, amit kaptunk. A Moveknowledgement mindenképp az egyik legminőségibb szlovén exporttermék, a mozgás, a dinamika és a zenei megtisztulás parancsát pedig több mint magabiztosan adják át. Van karizmájuk. Van tudásuk. Birtokolják az alkotás és manipuláció know-how technikáját. Van formájuk, és van tartalmuk. Sok hazai süketelővel és szájhőssel ellentétben a srácok most is egy tiszta tízest érdemelnek.