Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Beck
Kiadó: Capitol Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 47:00
Értékelés: 4.5/5
Beck Hansen, az amerikai dalszerző-énekes, zeneszerző, multi-instrumentalista, hangszerelő és producer tizenkettedik stúdióalbuma, a „Morning Phase” bezár egy kört. Lezár egy fejezetet ennek a megbecsült előadónak az irigylésre méltó zenei történetében. Ez egy újabb személyes vallomás, amelyen a hangzásbeli és stílusbeli fúzió mestere 11 oldott hangulatú dallal áll elő, melyeket az eddigieknél erősebben támaszt alá az akusztikus hangzás, és ez őt hangzásban (sőt stílusban is!) pályája egyik legjobb darabja, a „Sea Change” (2002) idejére röpíti vissza. Míg Beck korábbi munkáit olyan albumsorozat jellemezte, amelyeken az előadó mindig kihívóan, sokkhatással kápráztatta el a közönséget, amikor egyedi módon vegyítette a műfajokat, az új lemez az alkotói pályáján kifejezetten óvatos, könnyedén kimért lépés! Beck ezzel nem lépteti új fejlődési fokra a folytonos változásról szóló zenei szókincsét, hanem biztonságosan úszik a bevált, egykor már bejárt vizeken. Új produceri és hangszerelési fogásokkal és eszközökkel, amelyek érettségben egyértelműen túlszárnyalják a „Sea Change” szintjét.
Ez nem azt jelenti, hogy a „Morning Phase” bármiféle művészi öngyilkosságot hozna Becknek. Messze nem. A „Morning Phase” – ahogy már maga az album címe is sejteti – „az ágyból” íródott és készült. Valójában a „Morning Phase” olyan, mint a felfrissített, újjáélesztett „Sea Change” az új időkre. Beckkel számos zenész működik közre az új albumon, és érdekes, hogy ha már a „Sea Change”-et említjük, a csapatban négy olyan zenész is ott van, aki már a „Sea Change”-en is együtt dolgozott Beckkel, nevezetesen: Justin Meldal-Johnsen, Joey Waronker, Roger Joseph Manning Jr és Smokey Hormel. Ők egyébként évek óta Beck turnézenekarának is tagjai. A „Sea Change”-hez fűződő értelmes párhuzamokat és kapcsolódást az is erősíti, hogy Beck az új albumon olyan dalokat használt fel, amelyeket még 2005-ben írt Nashville-ben! A régi felvételeket három dalhoz használta fel, amelyekből később a Blackbird Chain, a Country Down és a Waking Light lett. Az album nagy részét Beck már 2013 elején felvette, mindössze három nap alatt, majd az anyag az év hátralévő felében hangzásbeli és hangszerelési finomításon, továbbfejlesztésen ment keresztül.
Az új albumon nyoma sincs depressziónak vagy gyásznak. Mindkettőt a melankólia érzése váltja fel, amelyet a kíséret dallamvilága éppúgy atmoszferikusan fokoz, mint Beck énekhangja. Az új lemez felvonultat néhány (Becknél már nem újnak számító) trükköt a country- és folkelemek zenei karakterben való ötvözésére, amit például a Say Goodbye, a Blue Moon nyitó szakasza és a Country Down mutat. Az albumon kiemelkednek a Morning (a Cycle című hangszeres felvezetéssel), az Unforgiven, a Don’t Let It Go, a Wave, a Blackbird Chain és a Waking Light pillanatai, amelyek szó szerint lebegnek a hangrétegek egymásra rakásának puha, bársonyos függönyein. Ebbe a gazdagon kidolgozott kísérőhangzásba ágyazódik Beck éneke, amelyet ezúttal bőségesen megfejeltek „echo” effektekkel. Az az érzésünk, mintha az énekhangja a túlvilágról érkezne, vagy a boldogság hangja volna, amely álmodban szólít meg. Éppen a felsorolt dalok hordoznak ezekben a pillanatokban valamit a pszichedelikusságból és az agyi, cerebrális hangulatból, és rendkívül hálásan hatnak, ha rájuk bízod magad, hagyod, hogy vezessenek, és kikapcsolod az eszedet (ilyenkor a zene őszintesége akár odáig is eljuthat, hogy bizsergést érzel a testeden). Mivel Beck ezúttal teljesen természetes hangszínekre építi a hangzásvilágot, az album egyes pillanatai akár a hatvanas évek végi–hetvenes évek eleji úttörő zenekarokhoz is köthetők. Ilyen például a Blackbird Chain és a Waking Light, amelyeket a Pink Floyd „Obscured By Clouds” filmzenéjének korszakához lehet kapcsolni.
Annak ellenére, hogy a dalok alapjában véve nagyon egyszerűen felépítettek, a teljes hangzásszerkezet kidolgozása rendkívül mélyreható. Ahogy korábban említettem, Beck ezúttal nagyon szívesen rak egy adott motívum ismétlései során új hangréteget a meglévőre, és fokozatosan sűríti a zenei képet. Számos hang fokozatos bevonásáról van szó, például szintetizátorokéról, Hammond-orgonáéról, dulcimerről, továbbá vonósokéról. Mivel azonban középpontban továbbra is Beck énekdallamai állnak, ez a hangszerelési elem „a háttérből” hat, ugyanakkor rendkívül fontos, hiszen Beck ezzel éri el az album kifejezett hangzásdinamikáját és az egyes hangulati állapotok markáns kontrasztját! Különleges kitérőt kínál a Turn Away, amelybe belopózik egy csipetnyi Simon & Garfunkel dallamvilágából és szerzői megoldásaiból (vokális harmóniák, énekdallamok, akusztikus gitárok), míg a Country Down Neil Young zenei evangéliumának gyengédebb pillanataihoz köthető. Az album egész hangzásbeli aktáját mindössze egyetlen „durva” hang töri meg. Ez az album legvégén kapott helyet! A Waking Light kicsengésében. Erre Beck nyers, túlvezérelt elektromosgitár-hangot rak, amely lezárja a lemezt. Valójában a „Sea Change” újjáélesztéséről van szó, a két album közötti kapcsolat semmiképp nem hagyható figyelmen kívül, Beck pedig azt bizonyítja, hogy a saját, magából sarjadt művészi fejlődésével az évek során az egyik legfinomabb hangzásmesterré, azaz producerré vált, és a „Sea Change”-hez hasonlítva Nigel Godrichot is maga mögött hagyta.
Ez egy rendkívül jól hallgatható, mélyen érzelmes, vallomásos album, amely a pszichedelikus érzések ellenére végtelenül tárgyszerű és földközeli. Az organikus hangzásszerkezetek, amelyekből épül, szelídek, törékenyek, „puhák”. Annak ellenére, hogy az album dallamvilágát melankólia nehezíti, mégis úgy hat, mint Beck személyes megváltásának, megvilágosodásának egyfajta története. Nyoma sem érezhető rajta depressziónak vagy személyes letörtségnek. Könnyed album, lazított, mégis hangzásában tömören összefogott hangszerelési vonásokkal, miközben Beck végig tömören és nagy eleganciával követi a hangpasztellek összeillő sűrítésének finommechanikáját. Bár nem olyan lemezről van szó, amely a várakozások szerint ismét „megráznák” és „sokkolnák” a hallgatót Beck ismert, eklektikus fúziós képlete szerint, Beck most mégis oldott, de zeneileg gazdag albumot tett le az asztalra, amely álmodozó pszichedelikus hangulattal teli, és időnként country- és folkelemekkel van megfűszerezve. Egy olyan dokumentum, amely talán éppen azért lep meg, mert Beck korábbi albumaitól eltérően nem lep meg.
Felállás
Beck Hansen – ének, akusztikus gitár (2., 3., 4., 5., 8., 9., 11. és 12. dal), elektromos gitár (9. és 13. dal), billentyűs hangszerek (2. dal), zongora (3., 5., 6. és 13. dal), szintetizátor (13. dal), orgona (13. dal), basszusgitár (5. és 11. dal), hangkollázs (3. dal), tamburin (4. dal), ukulele (5. dal), charango (5. dal), celesta (9. dal), dulcimer (11. dal), szájharmonika (12. dal), xilofon (13. dal)
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Joey Waronker – dob (2., 3., 5., 8., 12. és 13. dal), ütőhangszerek (2., 3., 5. és 9. dal)
Roger Joseph Manning, Jr. – zongora, szintetizátorok, Rhodes-zongora, klavinet, Hammond B3 orgona, kísérőének
Stanley Clarke – nagybőgő (2. dal), basszusgitár (3. dal)
James Gadson – dob (4. és 6. dal)
Cody Kilby – gitár (4. dal)
Bram Inscore – basszusgitár (4. dal)
Fats Kaplin – bendzsó (4. dal)
Justin Meldal-Johnsen – basszusgitár (6., 8., 9. és 13. dal)
Smokey Hormel – akusztikus gitár (6. és 8. dal), elektromos gitár (9. és 12. dal), elektronikus vonó (6. dal)
Stephanie Bennett – hárfa (6. és 11. dal)
Steve Richards – cselló (7. és 8. dal)
Roger Waronker – zongora (8. dal)
Jason Falkner – gitár (9., 12. és 13. dal)
Matt Mahaffey – orgona (9. és 13. dal)
Greg Liesz – „pedal steel” gitár (9. és 12. dal)
Matt Sherrod – dob (9. dal)
Produkció
Beck
Számlista
1. Cycle (0:40)
2. Morning (5:19)
3. Heart Is a Drum (4:31)
4. Say Goodbye (3:29)
5. Blue Moon (4:02)
6. Unforgiven (4:34)
7. Wave (3:40)
8. Don’t Let It Go (3:09)
9. Blackbird Chain (4:26)
10. Phase (1:03)
11. Turn Away (3:05)
12. Country Down (4:00)
13. Waking Light (5:02)
