Szerző: Sebastijan Videc
Fotók: Jerneja Jerak
Helyszín: Ljubljana / Orto Bar / Szlovénia
A koncert dátuma: 2014. április 13.
Látogatók száma: 50
Jegyár: 20€ elővételben, 25€ a koncert napján
Mivel a mostani vasárnap esti Orto bar-os program témája igencsak egzotikus volt, érdemes először pár szót ejteni a visual kei-ről. A kei szó stílust jelent, vagyis a visual kei, azaz „látványos stílus” nem önmagában vett zenei műfaj, hanem olyan zenei mozgalom, amely az együttesek imázsára épül. A mozgalmon belül található műfajok rendkívül sokfélék: a punktól, a rockon és a heavy metalon át egészen a popig és az elektronikáig minden akad. A kezdetek a ’80-as évekig nyúlnak vissza, maga a kifejezés pedig állítólag az X Japan nevű metalbanda egyik szlogenjéből ered: „Psychadelic violence crime of visual shock”. 1986-ban a visual kei eszméjének terjesztésére Tokióban és Oszakában két kiadó is alakult, az Extasy Records és a Free-Will. A ’80-as évek végétől egészen a ’90-es évek közepéig a visual kei együttesek népszerűsége meredeken emelkedett, lemezeik rekordszámú, milliós példányszámban keltek el. Néhány meghatározó banda feloszlásával azonban a ’90-es évek vége felé az érdeklődés megcsappant. Az új évezred beköszöntével ismét nőni kezdett, a 2005 körül alakult együtteseket pedig páran egyenesen „neo visual kei”-nek nevezték el. Hiába érik azonban a kritikák, hogy az új bandák többet adnak a külsőre, mint magára a zenére, és hogy manapság minden együttes ugyanúgy szól, az utóbbi években egyre népszerűbb a műfaj Japánban és világszerte is.
A Heidi. 2006 februárjában játszott először együtt Tokióban. A nagyközönség a hide emlékkoncertjén adott fellépésük után fogadta őket a szívébe; hide egy japán zenész beceneve volt, aki a ’80-as évek végén úttörő munkát végzett az X-Japan nevű metalbandájával, majd szólókarrierjével a visual kei egyik úttörőjeként vált ismertté, a fiatalok körében pedig a hagyományos japán társadalom elleni lázadás ikonjának számított. Két Japánban megjelent album után az együttes 2009-ben szerződést kötött a Gan-Shin kiadóval, és a harmadik lemezzel megkezdte a régi kontinens meghódítását is. Már a következő évben még nagyobb kiadóval, a Geneon Universal Entertainmenttel szerződtek, a negyedik album megjelenésével pedig az amerikai piacot is célba vették. Zenéjük felcsendült animékben és egy olyan filmben is, amely egy visual kei sztárnak készülő fiatal parasztfiúról szól, a zenekar tagjai pedig mellékszerepeket is játszottak benne. Legfrissebb albumuk, az Alpha 2012 szeptemberében jelent meg.
Be kell vallanom, hogy a visual kei-jel addig még nem találkoztam. Annál nagyobb volt a várakozás vasárnap este: vajon mit készítettek nekünk a távol-keleti srácok? Már a terembe lépés is furcsa volt, hiszen a színpad előtt a koncert kezdete előtt is főleg nőkből álló tömeg tolongott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha elaludtam volna, és egy japán animében ébredtem volna fel, tele élénk frizurájú, nagy szemű kislányokkal. Sajnos a terem nagyrészt üres maradt, amit ennek a stílusnak és magának a bandának az ismeretlenségére, valamint a viszonylag borsos jegyárra fogok, ami biztosan elriasztott néhány kíváncsi embert, aki egyébként megnézte volna a fellépést. Néhány perccel kilenc után, amikor az együttes felugrott a színpadra, a kisszámú közönség szó szerint felrobbant. A terem fapadlója úgy remegett, mint még soha – és nemcsak az elején, hanem végig a közel két órás koncert alatt. Ha a publikum létszámmal nem is tudta köszönteni a bandát, el kell ismerni, hogy a hiányt sikeresen pótolta energiával. És mintha ez nem lett volna elég, a műsor második felében az együttes japán kísérője még tovább motiválta a kissé kimerült rajongó csapatot, így az utolsó atomnyi erejüket is elhasználták. Vizuálisan az együttes talán nem tartozik a legextravagánsabbak közé: a mezítlábas gitáros arcfestést visel (a corpse painting szelíd változatát), a basszusgitáros kockás szoknyában és eltérő szárú nadrágban ugrál, a dobos sminkjében pedig egy fikarcnyi férfias vonás sincs. A zenekar közben végig többé-kevésbé nyíltan flörtöl a női közönséggel, amely személyre szabott pengetők és dobverők formájában szuvenírt is hazavihetett. A zene viszont egészen más tészta. A kezdés nagyon robbanékony volt, metalos és rockos ritmusokkal (Fender Precision Bass és Stratocaster kombinációja Marshall erősítőkkel) a versszakokban, amelyek a refrénekben japán popdallamokba mentek át, és ezek idézték leginkább a japán rajzfilmeket. A zene a szett során kissé lágyabb, poposabb és punkosabb ritmusok felé tolódott, a folytatásban viszont a ritmusok ismét megkeményedtek. Szerintem a Heidi. adta az idei Ortofest legérdekesebb fellépését.
Képgaléria
