Helyszín: Ljubljana
A koncert dátuma: 2008. 11. 21.
Látogatók száma: 500
Jegyár: 35 €
November 22. – azon a napon újabb legendás rockerek álltak meg Szlovéniában. Ezúttal a stoner műfaj nagyjának számító Monster Magnet látogatott el hozzánk, akik a kilencvenes években a legnagyobb rocknevek közé tartoztak, és olyan slágerekkel törtek a listák élére, mint a Space Lord, a Dopes to Infinity, a Powertrip, a Twin Earth, a The Right Stuff, a Zodiac Lung, a Negasonic Teenage Warhead és a Heads Explode. A legnagyobb dicsőségük ideje elmúlt, de a Monster Magnet nem adja fel, tavaly például egy kiváló albummal, a 4-Way Diablóval jelentkeztek. Mondhatnánk, hogy ez a 4-Way Diablo európai turnéja. A Monster Magneten kívül még két fiatalabb zenekar lép fel a turnén – a Pilgrim Fathers és a Nebula.
A bemelegítést a remek angol Pilgrim Fathers vállalta. Fiatal zenekar, hard rockot, post rockot és space rockot kever. A gitárok többnyire hangosak, teljes gőzzel zúgnak, az egyedi báj pedig a mini szintetizátornak és a különféle effekteknek köszönhető, amelyekről az énekes időnként egy aprócska kütyün gondoskodott. Az előadásuk energikus és változatos volt, a zenéjük tele van drámai fordulatokkal – némelyik rész tiszta hard rock őrület, de jöhet utána olyan szakasz, amely megmutatja, hogy az olyan space rockerek hagyománya, mint a Hawkwind, még mindig él. Sok a hipnotikus, post rockos rész, de ezek nem elaltatnak, hanem az energiájukkal magukkal visznek, és felélénkítik a lelket (mint egy jó vasárnapi húsleves). Tényleg jó koncertet adtak, remek zenészek, az énekes pedig igazi frontember, rengeteg karizmával és színpadi jelenléttel. Az egyetlen negatívum, hogy túl rövid volt a műsor. Az este végére akár azt is állíthatnám, hogy nekem a Pilgrim Fathers volt az est csúcspontja, és szívesen megnéztem volna őket headlinerként is. Szerencsétlenségükre ők léptek fel elsőként, amikor a teremben gyakorlatilag még nem is volt közönség. Mégis megmutattak egy jó adag egyediséget, jó színpadi jelenlétet és kemény riffeket.
Ezután a stonerzenekar, a Nebula következett. A Nebula nálunk már régi ismerős, és a fellépésük előtt szépen megtelt a terem. Az amerikaiak dinamikus műsort adtak, tele dallamos énekdallamokkal és nehéz gitártémákkal meg szólókkal. Látszik, hogy a gitáros sokat merít Jimi Hendrixből. Ez különösen a szólók alatt szembetűnő, de néhány dallamosabb résznél is. Mondhatni, a stoner rockjuk a gitárstílus miatt bluesosabb színezetű. Ez a koncert nem esett annyira kézre nekem, mint a Pilgrim Fathers, de a teremben érezhetően jobb volt a hangulat, és jobban fel volt töltve rockenergiával. Jó választás volt a Monster Magnet előzenekarának.
Persze mindannyian Dave Wyndorfra és a haverjaira vártunk. Elég sokat kellett várni a fellépésre, de mindenki talált valamit, amivel elütötte az időt (én például hoztam magammal a Nintendómat). Mire az amerikaiak valamivel tíz óra előtt végre kivonultak a színpadra, a közönség már alaposan be volt melegedve, mind az előző fellépők, mind a finom sör és bor jóvoltából.
Nagyjából minden szem Dave Wyndorfra szegeződött, aki az egyetlen megmaradt alapító tag. Mellette ott van a hosszú évek óta velük játszó gitáros, Ed Mundell is, aki szintén nélkülözhetetlen eleme lett a zenekarnak. Dave Wyndorf engem személy szerint meglepett a megjelenésével, mert az elmúlt években több mint láthatóan szedett fel jó néhány kilót. Még néhány évvel ezelőtti képeken is kiváló formában volt a fickó, most meg egyszerre ez a sokk. Olvastam, hogy Wyndorf pár éve túladagolt néhány gyógyszert, és úgy tűnik, az egész nagy hatással volt mind a lelkére, mind a testére. De mindegy is, nem őt jöttünk nézni, hanem (főleg) az ő zenéjét élvezni.
A koncert nagyjából az volt, amire számítani lehetett. A Monster Magnet lejátszotta az összes slágerét, és az összes legütősebb ritmusú számot. Persze a Space Lord és a Negasonic Teenage Warhead „gyújtott” a legjobban, ezeket nagyjából úgy játszották, mint az albumon, ez viszont nem mondható el minden dalról. A srácok többször is előrukkoltak kissé megváltoztatott feldolgozásokkal, megmutatva, hogy egy élő fellépés több lehet egy stúdiófelvétel puszta bemutatásánál. Az is várható volt, hogy nem játszottak néhány kísérletezőbb dolgot abból az időből, amikor Wyndorfot a pszichedelikus zene érdekelte, de pont ezt a hiányt pótolta a Pilgrim Fathers. Éppen akkor, amikor belerázódtunk a Monster Magnetbe, már búcsúzni akartak. Hogy lehet ez? Hiszen alig telt el egy jó óra. Öt perc győzködés után végül sikerült visszacsalogatnunk őket, és a srácok még fél órát a színpadon maradtak, így lejátszották a minimálisan tisztességes mennyiségű zenét – másfél órát.
Wyndorf dühös szövegeivel és mozdulataival megmutatta, hogy a kapitalizmus és a politika még mindig nem fekszik neki. A fickó sosem tett úgy, mintha nem szeretne rocksztárként élni, de az idegeire megy némelyek képmutatása, akik ostobát játszanak. A Monster Magnet talán tényleg nem akkora név már, mint valaha, de Wyndorf üzenetei még mindig aktuálisak. A zenekar többi tagja remekül összeszokott. Időnként akár három gitár is szól egyszerre (amikor Wyndorf is beszáll), a ritmusszekció szolid, Wyndorf pedig időnként még néhány effektet is hozzátesz. Az éneke is még mindig olyan jó, mint mindig.
Mindhárom fellépés jó volt hangzás szempontjából is. Egyetlen hangszer sem nyomta el a többit, és az ének is végig jól hallatszott. Az egyetlen zenekar, amelynek kisebb gondjai voltak, a Pilgrim Fathers volt, ahol az ének kicsit halk volt. Egy nagyobb gond viszont az volt, hogy a hang egész este érezhetően túl hangos volt, és többször is a fülemhez kellett kapnom, ami még a koncert után pár nappal is szépen csengett.
A zenekar a 4-Way Diablo megjelenése után európai turnéra is vállalkozott, annak ellenére, hogy Wyndorf azt mondta, nem fog már sokat fellépni, inkább a dalszerzésre koncentrál. Talán ez volt az utolsó alkalom, hogy színpadon láthattuk ezeket a legendás stonereket, és szerintem nagyon szolid műsorral vártak minket. Mindkét kísérő zenekar megérdemli, hogy a Monster Magnettel osszon színpadot. Az egész este nagyon jól volt megszervezve és lejátszva, és már csak abban reménykedhetünk, hogy lesz még sok ilyen találkozás.
Szöveg: Rok Podgrajšek
Fotók: Mojca Perdih
Képgaléria
