Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Cullum, Jamie
Kiadó: Island Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 51:57
Értékelés: 4/5
A „Momentum” Jamie Cullum brit jazz-pop zongorista és énekes hatodik stúdióalbuma. A fickó ezúttal másként fogott hozzá a lemezkészítéshez. Érettebben. Minden ötletét azonnal rögzítette, bármi segítségével, ami éppen a keze ügyébe akadt, amikor az ötlet megszületett: diktafonnal, mobiltelefonos és iPodos felvevőkkel, sőt még „ósdi” kazettás magnókkal is, és állítólag alkalmanként el is ugrott a legközelebbi hangszerboltba, hogy ott eljátssza és felvegye az egyik-másik motívumot, meg hasonlók… Mindenekelőtt pedig a „csináld magad” (Do It Yourself) elv szerinti önálló munka jellemzi ezt a megközelítést. Így készült el az album dalvázainak zöme.
A zenész ily módon a lehető legnagyobb hitelességű anyagot akarta létrehozni. Ez az az érettségi elv, amely az évekkel Cullumnál is egyre erőteljesebben kerül felszínre. És ez nagyon jó. A „Momentum” című album – már maga a cím is rendkívül beszédes – azokat a pillanatokat fejezi ki, amikor megvilágosít egy zenei ötlet, amelyet meg akarsz örökíteni. Spontán történik, váratlanul, és ezeket a pillanatokat nem lehet előre megjósolni. Részben számíthatsz rájuk, de általában akkor jönnek, amikor nem gondolsz rájuk. Helyesbítek. Mindig akkor jönnek, amikor nem gondolsz rájuk. Ilyen pillanatból tizenkettő van Cullum új lemezén, a srác pedig az elődje, a 2009-es „The Pursuit” megjelenése óta eltelt négy évben azt is el tudta érni, hogy a dalok között meglegyen a kívánt motivikus változatosság, így egy aranyozásában is, hangszerelésében is kidolgozott, változatos lemezt tett le az asztalra, amely tele van szerzői frissességgel, és ami a legfontosabb, Cullum zenei karakterének vérbő ötletgazdagságával. Az is érdekes, hogy az előadó úgy döntött, még egyszer felveszi a Love For Sale című dal feldolgozását, amelyet eredetileg Cole Porter írt „The New Yorkers” című broadwayi musicalhez (ah, hol vannak már a múlt század harmincas évei?). Ez a dal már Cullum „Heard It All Before” (1999) című debütáló albumán is megjelent, most azonban az építőelemeinek színezésében érettebb szintre emelte. Ez azonban nem az album egyetlen feldolgozása. A másik a Pure Imagination, amelynek eredeti szerzője Anthony Newley angol színész, énekes és dalszerző, Cullum pedig különösen sikeresen mutatkozik be benne finoman érzéki megközelítéssel, amelyet a zongora jazz-kíséretének kellemesen szolid hangjai termékenyítenek meg. Ettől a pillanattól nem menekül a Get A Hold On Yourself című ballada sem az album zárása előtt. A You Are Not The Only One című dal Cullumnak a brit „Must Be the Music” tehetségkutató-show háromtagú zsűrijében végzett munkája nyomán született.
A zenész most pályafutása legjobb formájában lépked a kabarészerű „jazzesség” és a modern popkultúra közötti vékony határvonalon, utóbbit főleg a Coldplayhez hasonló, aréna- és stadionméretű hírnévnek örvendő modern alternatív zenekarok szerzői megoldásai által megihletve csempészi a zenéjébe. Az album néhány pontján a mérleg nyelve a soul-jazz-swing köntös felé billen (When I Get Famous, valamint a két említett feldolgozás, a Pure Imagination és a Love For Sale), máshol viszont könnyedén megkocogtatja azoknak a tinédzsereknek az ízlését, akik követik a népszerű indie rock és pop modern fejleményeit (The Same Thing, Everythng You Didn’t Do, Sad, Sad World, Save Your Soul). A két megközelítés igazi arany középútját a Take Me Out (of Myself) és a záró You Are Not The Only One című dalok foglalják merészen össze, amelyek egyenesen sikerslágernek születtek.
Az album az első másodpercétől az utolsóig természetes tónust, szerves és egy pillanatra sem görcsös hangzást hordoz (nem bújik el az effektek mögött), mindenekelőtt pedig ismét (és ebben az esetben ez az egyetlen helyes út) Jamie érzéki énekes előadásmódja tölti be a vezető szerepet, amely rendkívül átélten és hitelesen kelt érzelmeket. Ezzel az erénnyel Jamie gyakorlatilag az album lényegének 95%-át letette az asztalra, hogy elérje annak hitelességét. Az album egyik legerősebb szerzeménye minden bizonnyal az Edge of Something, amelyben jólesik a dal drámai merengése, dallami tömörsége és szentimentalizmusa, amely akár Robbie Williams életművének legjobb pillanatait is elcsenhetné az új évezred első évtizedének első feléből. Az albumra jellemző az a tipikus szigetországi csipet melankolikus vágyakozás. Hasonlóan meggyőző és hangulatában rokon pillanata a lemeznek az album közepén megszólaló Anyway. Cullum szövegíróként is megérett ezen az albumon. Az üzenetek súlyt és tapintható mondanivalót hordoznak, egy csepp felszínesség nélkül, amellyel félre akarná vezetni a tömegeket.
Mondhatjuk, hogy Cullum a hatodik stúdióalbumával sem kínál zenei forradalmat, abban viszont, amit csinál, kifejezésmódját tekintve a legerősebb és nagyon meggyőző. Zenei karaktere ezzel az albummal ismét egy fokkal érettebbé vált, a fickó pedig ezzel az érett, kifinomult lemezzel remekül tartja a középutat, amely a fiatalabb, a középkorú és az idősebb hallgatók ízlését is egyesíti. Ezen a sávon Cullum felszabadultnak és gondtalannak érezheti magát, és így továbbra is teljesen függetlenül alkothat izzó energiával teli szerzői zenét!
Felállás
Jamie Cullum – ének, zongora, billentyűk, xilofon, gitár, ütőhangszerek
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZEK:
Christopher Hills, – basszusgitár
Bradley Webb – dob, ütőhangszerek, vokál
Kolone Soto – hegedű
Laura Stanford – hegedű
Eleanor – Stanford – hegedű
Emma Parker – hegedű
Catrin Win Morgan – hegedű
Graham Du Plesis – cselló
Amy Stanford – mélyhegedű
Nozomi Cohewn – mélyhegedű
Natalie Williams – vokál
Janet Ramus – vokál
Vanessa Heynes – vokál
Produkció
Jim Abbiss & Dan The Automator
Dallista
01. The Same Things
02. Edge Of Something
03. Everything You Didn’t Do
04. When I Get Famous
05. Love For $ale (Feat. Roots Manuva)
06. Pure Imagination
07. Anyway
08. Sad, Sad World
09. Take Me Out (Of Myself)
10. Save Your Soul
11. Get A Hold Of Yourself
12. You’re Not The Only One
