Előadó: Theocracy
Kiadó: Ulterium Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 68:00
Pontszám: 4/5
A Theocracy amerikai progresszív power metal trió. A „Mirror of Souls” a zenekar második albuma; az előző, azonos című bemutatkozó lemez 2003-ban még Matt Smith projektjeként jelent meg, és mindent, amit rajta hallasz, ő maga játszott fel és énekelt fel egymaga. Az első album lelkes fogadtatása után a fickó, mint vezér és első számú víziós, új lendületet kapott, a projektet zenekarrá alakította, és? Ritkán fordul elő, hogy egy projekt jobban működjön, mint egy banda. Most sem működik jobban. A „Mirror of Souls” viszont minden tekintetben több fokozattal jobb minőséget hoz az elődjénél.
A zenekar, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokból származik, nagyrészt európaiasan szól. Elég, ha az Edguy vagy a Gamma Ray stílusát említem? Azért ne fogj meg a szavamon, mert ez a két név sok szempontból felszínes párhuzam. A Theocracy tagjai pozitív emberek, és a műfaji besorolás mellé könnyen odabiggyeszthetnénk a „white” vagy „Christian” („keresztény”) jelzőt is, hiszen az albumon többször (nem folyton!!!) igyekeznek megőrizni a pozitív dallamvilágot (a Freedom Call-félék üresen pátoszos hangvétele nélkül), erre pedig már maguk a sorok is utalnak, amelyek a Jézus fényét követő lelkiségről szólnak. Ha a jövőben a szélesebb metalközönség kegyeit is meg akarják „hódítani”, ki kell lépniük a jó kisfiúk nyeregéből, és bele kell harapniuk egy-két nyersebb húsdarabba!
A lemez nagyon klisés hangulatban indul az A Tower Of Ashes (a tempója eléri a finn power metal rohamcsapatok iramát) és az On Eagle’s Wings című dalokkal. A zenekar mindenesetre azonnal jelzi, hogy kiváló zenészekről van szó, akik tudják, mi az az epikusság és a bombasztikusság; a trió ezt a változatos dalokban főleg a refrének vokális harmóniáival és a hármas gitárdallamokkal éri el, tipikus európai módon. Egyszóval semmi különösebben megrázó a nyitányhoz.
Aztán eljutsz a harmadik számhoz, a Laying the Demon to Rest című dalhoz, amely hirtelen a feje tetejére állítja a dolgokat. Már maga az alap bevezető gitárriff is izzóan kiemelt a produkcióban, és a Nevermore-támadások stílusában thrash-ihletésű illata van. A szerzemény progresszíven megtört ritmusokat, hangulatváltásokat és számos motívumot tartalmaz, és a magas drámai hangulat megteremtésével a címadó dal mellett ez hozza a legtöbb pozitívumot az album egészének. Ebben a dalban az is kiderül a zenekar bölcsességéről, hogy a technikai gazdagságú iskolázottsággal egyáltalán nem visz túlzásba semmit, hanem alapvetően a nagy dallamok és ezzel az album atmoszférájának megőrzését tartja szem előtt. Míg a Betlehem és az Absoluiton Day című dalokkal a zenekar több power metalos nyihogást hoz vissza a lemezre, az album később szerzeményi szempontból ismét változatosabban folytatódik. A The Writing In The Sand, amelyben templomi orgona hangja társul az izzó gitárriffeléshez, és a Martyr, amelynek középső hangszeres részében olyan golgota-hangulat idéződik fel, amilyet réges-régen a spanyol konkvisztádorok teremtettek, igazi mini epikus szvitek, és a Laying the Demon to Rest nyomdokain haladnak.
De ez még nem minden! A címadó Mirror of Souls igazi maxi epikus szvit, amely több mint 22 percig tart. A Theocracy tehát olyan vállalkozásba fogott, amely manapság a progresszív metal lemezkiadásban már egyáltalán nem divatos. Képzeld el, hogy az előző hét számot összeragasztanák, vagy hogy a Gamma Ray eldöntené, hogy ilyen szvitet komponál – persze a rájuk jellemző produkcióval, vibrálással és energiával. Nyilvánvaló, hogy ez a trió kiváló szimbiózist talált a stúdióban, és abban is, ahogyan a tagok hozzátett ötleteit olvassák és értik. Rendkívül magas drámai motívumok remek egymásba kapcsolódásáról van szó, amelyek mind mesterien egyesítik a bombasztikus atmoszférát a nagy ütőerejű, dallamos melodikussággal, és amelyet a hallgató bármikor könnyen élvezhet. A pont az „i”-n, vagyis az egész koronája Matt Smith éneke, amely az elsőhöz képest végig minőségileg jobb lett. A fickónak tiszta, kidolgozott hangja van, amely a magasabb fekvésekben Tobias Sammetéhez (Edguy) vagy az újkori skandináv progresszív metal zenekarok énekeséhez közelít. A dallamosság bevitele tehát a Theocracy zenei kifejezésmódjának fontos eleme. Szaftos darab ez a „Mirror of Souls”, nemde?
Mint mondtam. Az első, „Theocracy” című albumot nyugodtan felejtsd el. A „Mirror of Souls” kiváló lemez, amely – ahogy a Cryonic Temple „Immortal” (2008) című albumának kritikájában is leírtam – bizonyítja, hogy a power metal bármikor képes az újrahasznosításra. Persze csak akkor, ha az indokolt. Minden pillanatban. A terméknek meggyőzőnek, hitelesnek kell lennie, a vibrációnak pedig meg kell tudnia rázni, és révült, tompa, enyhén sokkolt állapotban kell hagynia, amikor lepereg az utolsó másodperc. A „Mirror of Souls” pontosan ilyen. Klisék, amelyek kitartanak. A Theocracy nem tűnik telítettnek, hanem… Igen. Progresszívnek, ha úgy tetszik. A rövidebb dalok pedig különösen azt mutatják, hogy a zenekarban megvan a lehetőség a fejlődésre és a kifejezésmód továbbépítésére a jövőben. A „Mirror of Souls” határozott lépés előre, de a Theocracy kreatív értelemben még nem érte el a legmagasabb fokot.
Felállás
Matt Smith – ének, gitár, basszusgitár
Shawn Benson – dob
Jonathan Hinds – gitár, vokál
Produkció
Matt Smith
Számlista
1. A Tower of Ashes (4:44)
2. On Eagles’ Wings (4:11)
3. Laying the Demon to Rest (9:37)
4. Bethlehem (5:51)
5. Absolution Day (6:46)
6. The Writing in the Sand (6:43)
7. Martyr (7:39)
8. Mirror of Souls (22:26)
