Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Crash Romeo
Kiadó: Trustkill Records
Megjelenés: 2006
Az emo-áradat többé-kevésbé színvonalas, de inkább kevésbé színvonalas zenekarai központi témának a boldogtalan szerelmi történeteket, a férfi és nő közötti megromlott kapcsolatokat, a halált és a mulandóságot választják, és ez az alapelv a Crash Romeo srácai számára sem volt kerülendő. 2006-ban a Minutes To Miles című albummal próbálták kitaposni a maguk ösvényét, és a lehető legmélyebben belevésni magukat a tudatotokba és az emlékezetetekbe; a lemezt a Trustkill Records adta ki. Az ötfős, betetovált punk wannabe lookalike csapat tagjai inkább a saját szomorú szerelmi sorsukon siránkoznak, mintsem a rendszer ellen lázadnának, a sérelmeiket pedig – bár nem sokat, de gondosan – dokumentálják gondosan megformált dalokban. A zenekar tagjai: Travis Weber, az énekes és gitáros, akinek a testvére, Ryan Weber dobol, a felállást pedig Steve Anderson gitáros-énekes, Adam Nordmeyer billentyűs és Steve Mathews basszusgitáros egészíti ki.
New Jersey adja a díszletet ehhez a tizenegy számból álló utazáshoz, amely az időt percekben és mérföldekben méri. Romeo tragikus hős, akit a modern korba ültettek át, és szikrázó szenvedély meg gyengédség helyett meglehetősen megkeseredett világfájdalom-sortüzet szolgál fel, rögtön a legkézenfekvőbb módon. A ‘Minutes To Miles’ dallamos, punk-popos szám, amelyről sokkal előbb jut eszetekbe egy kicsit tenorosabb hangú Green Day, mint mondjuk a kiabáló Aiden. A srácok búcsúznak, és átlépik a határt. A holnap ismeretlen ködébe indulnak. Ha tegnap még az otthoni közeg csak szomorúságot és elidegenedést kínált egy üveg olcsó bor mellett, most minden jobb holnapba vetett remény mozgásba és szökésbe torkollik. Mintha Jack Kerouac legendás művének, az On the Roadnak a nyitófejezeteit dolgoznák át, csak éppen nem a szépen megformált bekezdések elmélyítéséről van szó: az öt fiatalember jóval lazábban és gondtalanabbul vágja a témába a fejszéjét.
A ‘Serious’ dicshimnusz az „szerelmi” hódításokhoz és a bulizáshoz, ahol a hús csak hús. A szív is csak egy darab hús, de az ereken keresztül más is áramolhat, nemcsak két szerető kihűlt vére – azoké, akik szenvedélyes csókok, valamint a ruhák kivonásának és a testek összeadásának matematikája után rájöttek, hogy tulajdonképpen csak ennyi közös van bennük. A másik emberért és önmagunkért viselt felelősség fel sem merül opcióként, így a dal émelyítő ritmusában elporlad mellettetek, mint egy körtánc. Alig hagy nyomot az agyatokban és a szívetekben, mert a megválaszolatlan kérdések sekélyes drámája, amelyeket Ryan feltesz, nem igazán érint meg.
A ‘Get Up Shut Up’ az előző történet folytatása. Az ismételt hibák sorozata után Ryan úgy dönt, eljött a végső elszámolás ideje, és vége a románcnak, amelyet az előző számban ittak a fejünkbe. „Get Up! Shut Up! / And get the fuck out of here! / We’ll Say it was the last time!” Hazug és erőtlen.
Sokkal csiszoltabb, és első hallgatásra a durva éleket próbálja simára csiszolni az örök szerelmet valló dal. A ‘Die In Your Arms’ azt meséli el, mi történik, ha az igaz szerelem villáma valóban kettéhasít. A szerelem betegség, és ha igazi, akkor a következő lépés már csak a homokszemek számolgatása életünk homokóráiban, és az egyre élesebb tudat, hogy 50 vagy 60 év múlva a szerelmesek egyike elmegy a másik előtt, a túlélőben pedig az örök és fájdalmas hiány betöltetlen űrjét hagyja. A legkedvesebb ölelésében meghalni a fő téma, amellyel a bolondos Romeók a lelketekbe fújnak, érzelmeket keltenek, aztán egészen másban csengenek ki.
Az ‘Actions Not Words’ visszatér valami elhibázott dolog lezárásának állapotához. Rendet kell tenni és le kell vágni a felesleges, megterhelő tényezőket? A legkönnyebb azzal takarózni, hogy csak pillanatnyi gyengeség volt, és semmit sem gondoltak úgy, ahogy hangzott. Ryan és társasága a szemfényvesztés mesterei. A ‘Heading West’ folytatja a messzi útról szóló eposzt. Úgy tűnik, a határon át visszafordultak oda, ahonnan jöttek, mert elfogyott a benzin a hosszabb úthoz. A messzi távozáshoz kell némi vér a pucájukban, ez pedig a Crash Romeo vékonyan visító, egyébként szép és csiszolt popos hangzású, mikrofonokkal felfegyverkezett énekes duójából hiányzik. Mielőtt elmennek, még megerősítésre van szükségük, hogy a terv az egyetlen igazságos és helyes. Igazán fiatalos és megjátszott. És valójában még csak a kezdetnél tartunk!
A következő szám, a ‘Hang Your Head’ akusztikus intrója hamar elhallgat egy teljes lendülettel zúdított húrcsapkodás-robbanásban. A szövegekkel felhagyok, és inkább a hangszeres játék mesterségbeli precizitására figyelek, amely – be kell vallanom – hibátlan és az utolsó hangig „kicsiszolt”. Csak a lélek hiányzik belőle. A szólók olyanok, mintha a Pop Designs lemezeiről szamplereztek volna, aztán rossz hőfokon megsütötték volna a sütőben, majd megpróbálták volna krómozni és édesítőszerekkel leönteni, hogy a – amúgy kevés – szar a lehető legfogyaszthatóbb legyen. A Crash Romeo világában ugyanis csak két dimenzió létezik, és csak a vörös, szenvedélyes meg a fehér, üres árnyalatai vannak.
A srácok pedig láthatóan tisztában vannak ezzel, mert zsenge fiatalon az italban és az alkoholos kábulatban keresnek vigaszt, amely jogot formál arra, hogy mások könnyeit csapolja. A ‘From The Bottom Of This Bottle’ a boldogság és a bosszú kitörése. Megcsalt, megsértett és részeg. A búcsú még kimondatlan. A búcsúzkodás javában tart, és talán az alkohol pótolja majd a hiányzó vért a pucájukban? „Thank You from teh bottom of this bottle!”? Úgy tűnik, a szerelem diskurzusában elértük a mélypontot. Ideje az önpusztítás szórakoztatóbb nyelvére váltani. Buli! Ennek tetejébe jön a ‘The Hot Comodity’ patetikussága: „You’ve got nothing on me / And I will go in history / for being the best you’ll ever see in your life…”. És pontosan ezen a ponton érjük el a lemez legérzékenyebb pillanatát, és a szám lesz a főütőkártya mindahhoz képest, amit eddig felsorakoztattak. A gitárok szinte U2-sek, a könnyed disco beat és a nyolcvanas évek stílusában a háttérből fűtő billentyűk pedig megfelelő kiegészítések. A fiúk megismétlik az apák hibáit, és az ellopott, eltaposott múlt iránti legőszintébb bosszú visszafogott gyönyörébe süllyednek.
A ‘Dial „M” For Murder’ dalt a feszültség mesterének, Alfred Hitchcocknak az azonos című filmje ihlette. A címen kívül semmi közös nincs benne a legendás rendező mesteri munkájával. Őket egyszerűen megfogta a film szépen csengő címe. Érzelmesebben és pompásabban hangzik a teljesen kisimított záró búcsú, amely kicsit kevésbé émelyítő szájízt hagy maga után, mint a lemez többi részének ugrabugráló polkája. A Crash Romeo megváltja magát az összes többi értelmetlenségért a zenekar életművének valószínűleg legkevésbé közhelyes számával, a lemez győztese pedig – legalábbis az én szememben – az ‘On Deaf Ears We Ride Tonight’. Valóban szavakba öntik a szenvedélyt és a vágyakozást, és ennyivel akár be is érhették volna, semmi sem hiányozna.
A lemez kritikáját azzal a gondolattal zárhatnám, hogy a Crash Romeo az amerikanizálódás, az amerikai popkultúra valódi lenyomata, és az elidegenedés jelképes megtestesítője egy olyan világban, amely szigorú és hideg ölelésében tart minket, a megengedés permisszivitásában pedig a középpont elvesztése révén az őrület széléig sodor. A következő lépés pedig csak a merészségen vagy a pózoláson múlik, azon, aki az összehordott dolgok őszinteségét színleli. A Crash Romeo a maga módján még mély is. Mint egy félméteres medence. Dallamérzékük kétségtelenül van. Legközelebb viszont jobban kidolgozhatnák a tartalmat is, mert a celofánba csomagolt, gyönggyel behintett szar is csak szar marad, a fekáliáról pedig nem illik túl sokáig elmélkedni, így inkább csak annyit mondok, hogy a tökéletességhez sok mindenük hiányzik, kezdésnek viszont az is ígéretes, hogy megvan bennük a minimálisan szükséges: hangszerek, hallás és akarat, hogy mondjanak valamit.
Felállás
Travis Weber – ének, gitár
Ryan Weber – dob, ütőhangszerek
Steve Anderson – gitár, ének
Lil’ Steve Mathews – basszusgitár, ének
Adam Nordmeyer – billentyűk, ének
Producer
Chris Badami
Számlista
1. Minutes To Miles
2. Serious
3. Get Up, Shut Up
4. Die In Your Arms
5. Actions Not Words
6. Heading West
7. Hang Your Head
8. From The Bottom Of This Bottle
9. Hot Commodity
10. Dial M For Murder
11. On Deaf Ears We’ll Ride Tonight
AZ ALBUM HOSSZA:
