Előadó: FM
Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés: 2010
Játékidő: 63:30
Értékelés: 4.5/5
FM! A brit melodikus rock hagyományát megtestesítő zenei műfaj egyik első számú neve. Újabb visszatérés! Egy remek zenekar visszatérése! 12 év szünet után, pontosabban 2007-ben! Az újraegyesülést eredetileg csak egyetlen koncertre szánták, de a dolgok másfelé alakultak! Most pedig itt van az új album, a hatodik sorban!
Az FM szerencsére azon hard rock zenekarok közé tartozik, amelyek nem tagadták meg a gyökereiket. Valószínűleg már ismétlem magam, amikor a Ratt, az Y&T és társaik remek visszatérő lemezeit emlegetem… és most itt vannak az FM-ék is!
A „Metropolis” azonnal a tipikus szigetországi produkcióval fogad. A gitárriffek a hangképben mindig kissé „hátrébb” kerülnek, a billentyűsökkel egyenrangú vonal felé törekedve, így a billentyűk több figyelmet és kifejezőerőt kapnak. A hangkép elemei egyenletesen oszlanak el, az ének pedig – ahogy várható – határozottan középen áll. A mai hangzásformálási iskolák közül éppen a brit őrzi meg legtöbbet a múlt (a nyolcvanas évek albumai) hangzásmunkájából. Tipikusan britek, mondhatnátok. Ha a nyolcvanas évek hard rock lemezeinek szuperpolírozott (hiperprodukált) hangzásához mérjük, a konzervatív britek maradtak ma a legközelebb ehhez a hard rock hangzásban. De a dolog korántsem ugyanaz. Az FM a „Metropolis” lemezen élesen szól. A valaha volt legélesebben! A gitárok vágnak, mégsem hallatszik rajtuk recsegés, a mélyebb hangolással való harmonizálás extra trükkjei vagy más „divatos” csacskaságok. A hagyomány tehát megmaradt. És ez a legjobb, ha egy olyan zenekar mondanivalójáról beszélünk, mint az FM!
Steve Overland áthozza a jellegzetes énekstílusát, amely egyedülálló a melodikus hard rockban. A soul-improvizáció jellegzetes lenyomata most is végig ott van nála. Ezzel a megközelítéssel ismét ragyog, kamatoztatva veleszületett tehetségét. Ugyanakkor pontosan tudja és érzi, hol kell rálépni a gázra, és még több erőt kisajtolni az énekhangjából. Különösen a nyugodtabb részeknél öröm hallgatni, ahol még inkább előjön a érzéke ahhoz, hogyan simuljon hatékonyan a versszakokhoz és keltsen életre érzelmeket (a Still The Fight Goes On című ütős ballada). Overland a „Metropolis” lemezen is a mestersége megkérdőjelezhetetlen mestere és karizmatikus figura, aki a hatásával ismét az FM zenei kifejezésmódjának egyik legmarkánsabb és legfelismerhetőbb ismertetőjegyét hagyja ránk! Egyúttal joggal teheted fel a kérdést, hogy Overland az utóbbi időben rá nehezedő számos projekt mellett (pl. Overland, Shadowman) nem fogyott-e ki az ihletből, illetve mennyit visz át a mellékprojektek világából Steve a „Metropolis” lemezre?
Felesleges aggódni, hiszen Steve nem az egyetlen a zenekarban. Figyelembe kell venni, hogy az FM zenéje természetesen a billentyűs témákkal ügyesen összehangolt riffaranzsmanokra épül. Egyszerűen. Előttünk van 13 dal, amelyek tetőtől talpig tipikus FM-darabok! Ez remekül összefoglalja a brit melodikus rock hagyományának alapjait, amely nem rejti el az erős AOR-elemet, és amelyet az FM a kiválóan megfűszerezett refrénekben is hangsúlyoz: a vezető éneket kiegészítő háttérvokálokkal (többszólamú ének) harmonizálják. Enélkül az FM zenéje elképzelhetetlen.
A srácok a „Metropolis” lemezzel továbbra is mesterei a szakmájuknak, akik nem tudnak hibázni! Rengeteg ötlet született a színpadtól távol töltött idő alatt. Az új FM tehát új időkben lovagol a hagyományos brit melodikus hard rock iskola alapjaira támaszkodva! A produkcióban és a riffelésben nem titkolják, hogy nőtt a zajosság, ami az új időkben nem szokatlan. Ugyanakkor az is világos, hogy a világ rockszínpadától való éveken át tartó távollét alatt az agyuk nem savanyodott be, ezért az FM hű maradt ahhoz, amit csinál és amihez a legjobban ért. Ha felidézed az „Indiscreet” és a „Tough It Out” AOR-lemezeket, vagy keményebb utódaikat, a „Takin’ It To The Streets” és az „Aphrodisiac” albumot, tudd, hogy az FM a „Metropolis” lemezzel pontosan ezekben az otthonos, jól ismert vizekben maradt meg.
Érdemes kiemelni a billentyűk közti hangszeres párbeszéd fenomenális összhangját is: a billentyűk ügyesen tartják a hangulatos háttérfüggönyt akkor is, amikor erre a legnagyobb szükség van – amikor az új gitáros, Jim Kirkpatrick kidolgozott szólóbetétekbe menekül, és/vagy azokon a pontokon, ahol a billentyűk fokozzák a drámai pillanatot a remek, dallamosan fülbemászó refrénekben. Ilyenkor világos, hogy az FM ismét átfogóan és szőrszálhasogatóan közelített az alkotáshoz, a stúdióperfekcionizmus pedig a friss ötletekkel, amelyekkel az album csordultig tele van, ismét több mint megtérült.
Az album szilárd, koherens, a tipikus FM-es kifejezésmód mellett kellemesen változatos, hiszen gyorsabb, középtempós és nyugodtabb pillanatok egyaránt akadnak rajta. A dalok minőségben egyenértékűek, töltelékből pedig egy sincs az albumon! A brit melodikus hard rock hagyományának tisztelői, a Shytól egészen a Heartlandig terjedő brit zenekarok nyomában, több mint boldogok lesznek ettől a lemeztől!
Felállás
Steve Overland – ének, gitár
Jim Kirkpatrick – gitár, vokál
Jem Davis – billentyűk
Merv Goldsworthy – basszusgitár, vokál
Pete Jupp – dob, vokál
Produkció
FM
Dallista
1. Wildside (4:56)
2. Hollow (4:05)
3. Unbreakable (5:22)
4. Flamingo Road (5:03)
5. Metropolis (1:35)
6. Over You (4:35)
7. Days Gone By (5:42)
8. Bring Back Yesterday (5:37)
9. I Ain’t the One (4:51)
10. Don’t Need Nothin’ (4:23)
11. The Extra Mile (4:42)
12. Who’ll Stop the Rain (5:23)
13. Still the Fight Goes On (7:10)
