Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Jerneja Jerak, Sebastijan Videc
Videó: Sebastijan Videc
Helyszín: Sotočje, Tolmin, Szlovénia
A koncert dátuma: 2016.07.29.
A péntek nekem a második színpadnál indult, ahol a finn melodikus death metal zenekart, az Enthrope-ot néztem meg. Sajnos kissé felszínesre sikerült a koncertjük: időnként kiestek a ritmusból, gyorsítottak, a átvezetéseket pedig lerövidítették, az anyaguk meg egy hajszálnyit túl hasonlóan szólt honfitársaikhoz, az Omnium Gatherumhoz és az Insomniumhoz, így inkább csak halvány másolatnak hatottak. A banda egyébként nagyon hallgatható debütálóalbumát 2010-ben adta ki, élőben viszont nem igazán nyűgözött le minket, és az az érzésünk, hogy már évek óta egy helyben toporognak. (sz: David)
Az Enthrope után a kis színpadon a főszínpadon a Dead Label lépett fel. Az ír metalcore / death metal trió két albumot tudhat magáénak, a legfrissebb, a Throne of bones idén jelent meg. A dinamikus, érdekes felállású csapat nem bonyolítja túl a játékát, és ezt nem is lehet a szemére vetni, mert egyszerűen működik a dolog. A gitáros magabiztos riffjei remekül összedolgoznak az energikus dobosnővel és az énekessel/vokalistával, aki a korai időpont ellenére is kiválóan felpörgette a gyér közönséget a (változatosság kedvéért) perzselő napsütésben. A Dead Label jövőjéért nem kell aggódni, ilyen fellépések után simán kiérdemelhetnek majd egyszer egy későbbi időpontot a Metaldayson. Később a közönség között is összefutottunk velük, ahol oldottan beszélgettek a rajongóikkal. Dicséret a fiatal bandának, amely a koncert alapján nagy ambíciókat dédelget. (sz: Klemen)
A Dead Label után a színpadot a francia power heavy metalosok, a Nightmare vették át. A Dead Labellel ellentétben nekik már jóval népesebb közönség jutott a színpad elé. A csapat energikus énekesnőjével, Maggy Luyten-nel, és az egyáltalán nem szelíd hangjával kedves színfoltja volt a délutánnak. Néhány számban érezhetően a heavy metal uralkodóihoz, az Iron Maidenhez nyúlnak vissza irányért. Kiemelkedő pillanat nem akadt, és mondjuk az előző napi Delain jobban hallgatható volt. Mindazonáltal a dobost és a szólógitárost dicséret illeti. Emészthető, de nem az a banda, amely nagyobb benyomást tett volna ránk, hiába a színpadra tett energia. (sz: Klemen)
A Nightmare után a kisebbik színpadon a szlovén zenekarok egyik ígéretét, a Morywa-t hallgattuk meg. A négytagú, progresszív death metalt játszó csapat már eddig is alaposan felhívta magára a figyelmet. A szlovéneknek nem hiányzik sem a dinamika, sem a lendület, az Eruption és a Sarcasm mellett simán az idei Metaldays három legjobb hazai fellépése közé sorolhatjuk őket. Peter Gologranc frontember és gitáros átütő hangja remekül működik együtt a másik gitárossal, Miha Klančišarral. Mindketten nyolchúros gitáron játszanak. A Morywa a Metaldayson a Vamana Ira című debütalbumát is népszerűsítette, és néhány példányt kedvesen szét is osztottak a közönség között. Úgy tűnik, a közönségnek is bejönnek, legalábbis a reakciókból és a moshpitből ez látszik. A Morywa jövőjében nem kételkedünk, és reméljük, hogy minél előbb a főszínpadon, valamivel későbbi időpontban is láthatjuk őket. Dicséretes. (sz: Klemen)
Az első banda, amelyet a főszínpadon megnéztem, a lett Skyforger volt. Pogány black metal és folk metal keverékükkel, lett nyelven mutatják be hazájuk történelmét és kultúráját. Az énekes, Peter minden szám előtt nagyon oldott, szimpatikus módon elmesélte a háttértörténetet, akit pedig érdekel, a szövegek angol fordítását megtalálja a zenekar honlapján. A vastag jelmezekben biztosan nagyon meleg lehetett a színpadon, de hibátlanul lenyomták a koncertet, és nagyon pozitív benyomást hagytak maguk után. (sz: David)
Valamivel öt után kezdtek gyülekezni a főszínpadnál a vörösre festett harcosok, akikről a pokoli péntek hőségben már a német farkasok, a Varg koncertje előtt olvadni kezdett a festék. A jelenlévők többsége a keverőpult sátrának árnyékába zsúfolódott, a koncert alatt viszont szép számú tömeg gyűlt össze a színpad előtt. A németek nagyon magabiztosan mutatták be az ütős folk metal modern értelmezését, és a hallgatóság reakciói is ehhez illően alakultak. (sz: David)
Amíg a Varg a főszínpadon játszott, a kisebbiken a belgrádi Infest lépett fel. A death thrash négyes, amely még művészneveket is felvett (Vandal, Zombie, Tyrrant, Vrag), hallgatható volt. A fellépésükbe látványosan beletett energia a gyérebb közönséget is meggyőzte, de sajnos a metalosok nagyobb része egyértelműen a főszínpadnál volt. Az egyes tagoknál nem lehetett kiemelkedő teljesítményt érezni, de azért rossz sem volt. Nehéz bármelyik másik bandához kötni őket, talán pillanatokra a Disruptedhez. Nem rossz. (sz: Klemen)
A második színpadon az Obscurity folytatta a pogány-viking bandák sorát. Az ötödik fesztiváli nap délutáni fáradtsága a hallgatók többségén már nagyon látszott, a németek ismétlődő számai pedig nem igazán adtak új lendületet. A nagyon basszusosra hangolt hangzás még altató hatással is volt, és amikor az énekes, Angalaz észrevette a többségi érdektelenséget, egyszerűen leköltözött a színpadról a fotóárokba, és az utolsó pár számot a rajongókkal az első sorban énekelte végig. Dicséretes húzás, amellyel kétségkívül feltornászta a fellépés energiaszintjét. (sz: David)
A viking blokkot a norvég Einherjer zárta, akik idén ünneplik debütalbumuk, a Dragons of the North megjelenésének huszadik évfordulóját. A setlist is ehhez igazodott: az említett lemez összes számát eljátszották. De ennyi volt, egyetlen újabb dalt sem hoztak, pedig az azért lett volna érdekes, mert minden szövegük norvégul szól. A régi anyag pedig, bár az egyik első viking metal albumnak tekinthető, elég monotonul szól. A rajongók élvezték, a többiek lassan ébredezni kezdtek a pogány délutáni álomból. (sz: David)
A főszínpadon az Exodus, a legendák előtt a kisebb színpadot a bolondok, a Gutalax foglalta el. Egyértelműen az idei Metaldays egyik legcsavarosabb fellépése. Azt sem tudjuk, hova sorolhatnánk őket. Meglehetősen sajátos stílus, rengeteg témába vágó vécés maszkabállal, mind a színpadon, mind a népes közönség soraiban. Úgy tűnik, mindenkit érdekelt ezeknek a különcöknek a fellépése. Élőben érdekes megnézni, de nehéz elképzelni, hogy valaki folyamatosan a lemezüket hallgatja a CD-lejátszóban. Ilyen színfoltokra is szükség van. (sz: Klemen)
Az ébresztőt az Exodus fújta meg, akikhez 2014-ben ismét csatlakozott énekesként Steve „Zetro” Souza, az utóbbi pár évben pedig a rajongók óriási csalódására Gary Holt nélkül lépnek fel, aki az egyetlen tag, aki az összes albumon játszott. Hiánya ellenére az Exodus még mindig többet is megér egy megnézésnél, ebben óriási érdeme van Kragen Lumnak, a beugró gitárosnak, aki több mint kiválóan végezte a dolgát. A Bay Area thrash legendái közel 40 éves pályafutásuk ellenére sem mutatnak a gyengülés jelét, és csak remélni tudjuk, hogy a jövőben legalább az új album felvételénél Gary újra csatlakozik hozzájuk, és együtt indulnak el egy újabb thrash metal hódító hadjáratra. (sz: David)
Ugrás a második színpadra, ahol az esti félhomályban már a svéd black metalosok, a Valkyrja játszottak, akiknek szerencsére a nevükön kívül semmi közük a viking-pogány témához (amúgy ezzel nem lett volna baj, de négy ilyen banda után egy napon belül még egy talán egy hajszálnyival több lett volna a soknál). Megint előjött a black metalra jellemző túlzott hangerő és az ebből adódó érthetetlenség, de miután a fülem hozzászokott a ropogáshoz, igazán élveztem a fellépést. Kíváncsi vagyok, hogyan szól nihilista, mizantróp black metaljuk teljes sötét fenségében egy intimebb, klubhangulatú környezetben, és remélem, hogy hamarosan lesz rá lehetőség, hogy ezt megtapasztaljam. (sz: David)
A pénteki program első headlinerei a főszínpadon az epic power metalos Blind Guardian voltak, akik a színpad elé a fesztivál legnagyobb tömegét vonzották. A németek ismerten a metalszíntér legjobb koncertjeit adják, most viszont nem voltak a legmeggyőzőbbek. Ha a hangzásra koncentrálok, nagyon nehezen találnék bármi kivetnivalót, hiszen a hangzás a legelejétől, amikor a legutóbbi, Beyond the Red Mirror című albumukról a The Ninth Wave című számmal nyitottak, kiváló volt, a legtöbb dicséretet pedig ismét az énekes, Hansi Kürsch érdemli, aki a ma még aktív legjobb metalénekesek közé sorolható. Magával a fellépéssel viszont valami hiányzott, mert a tagok nagyon statikusnak és fáradtnak tűntek, ennek ellenére egy jó órányi kiváló epikus power metalt kaptunk, de talán kívánhattunk volna egy kicsivel több energiabefektetést a legendás vak őrzőktől. (sz: David)
Utolsóként egy brit, egy francia, egy olasz, egy ukrán, egy kínai és egy norvég lépett színpadra – nem, ez nem egy vicc eleje! Akik ismerik a multietnikus nintendo-metalosokat, a Dragonforce -ot, azok valószínűleg már észrevették, hogy egy újabb brit helyett norvégot említettem. Az ok az, hogy az állandó énekes, Marc Hudson megbetegedett, helyette Per Fredrik Åsly „PelleK” ugrott be. Róla annyit mondanék, hogy japán animedalok feldolgozásait készíti, és nagyon népszerű a YouTube-on. Mit tehetnék még hozzá, jobb helyettesítőt el sem tudnék képzelni a Dragonforce-nak, főleg miután Per elkezdett énekelni. A hangja és a kinézete még jobban illik az egész banda koncepciójához, sajnos azonban a lerövidített, öt számos koncert nagy részében a színpad szélén ücsörgött, és a földről olvasta a szövegeket. Egyébként logikus lépés, hiszen annyi ideje volt, hogy Norvégiából épp csak megérkezzen Tolminba, a mozgásról viszont a banda többi tagja gondoskodott, akik tényleg kiváló koncertet adtak. Akik nem bírják a Dragonforce-ot, azoknak úgyis mindegy lett volna, de azt nem tagadhatják le, hogy az elmúlt néhány évben a színtér egyik legpontosabb és legösszeszokottabb zenekarává váltak. Mi pedig, akik szórakozni akartunk, a lerövidített koncert ellenére is megkaptuk a magunkét. (sz: David)
A fesztivál koncertprogramját a második színpadon maga a Satan zárta. Aki kiásta ezt a bandát, és elhozta a Metaldaysre a fesztivál utolsó fellépőjének, az megérdemli, hogy a köztársasági elnök különleges érdemrenddel tüntesse ki. Mivel ők a beszámoló utolsó zenekara is, alaposabb tárgyalást érdemelnek.
A Satan a heavy metal világának klasszikus nagy neve. A 2013-as színtérre való visszatérésük után a fenomenális „Life Sentence” albummal (a csapat pályafutása mindig is nagyon viharos volt, állandó tagcserékkel és még a zenekarnév átmeneti változtatásaival is), a tavaly megjelent új album, az „Atom by Atom” is rendkívüli ihletettséget őriz. És így, ihletetten és vérszomjasan rontottak a Satan a tolmini Metaldays fesztivál színpadára.
A Satan név egyáltalán nem reprezentatív a zenei vagy szöveges témáik tekintetében, hiszen kiváló brit heavy metalt játszanak, és a társadalomról és az igazságtalanságról énekelnek.
A banda tehát az aktuális stúdióalbumát, az „Atom by Atom”-ot mutatta be, a koncertet azonban a „Court in the Act” kultikus klasszikusával, a Trial By Fire-rel nyitotta, amelybe a Satan egy megkapó intró (Into the Fire) után rontott bele. A banda még maradt a nyolcvanas évekbeli kultikus debütalbumnál, és száguldott tovább a Blades of Steel-lel, majd az alkotói munkásságuk új korszaka felé fordult, ahol sorra került a The Devil’s Infantry, a Break Free és a Ruination (mind az „Atom by Atom”-ról), valamint a Twenty Twenty Five, a Siege Mentality, az Incantations, a koncert utolsó részében pedig a Testimony és a Time to Die (mind a „Life Sentence”-ről). A banda a koncert második felében még két vadonatúj számot is előadott, mégpedig a végsőkig dühös és tüskés Farewell Evolution-t, amelyet a The Fall of Persephone című, sötétséggel és okkult kilátásokkal teli, kiváló mini epikus szvit követett. A Satan a koncertjét a kultikus Kiss of Death-szel zárta, amely a zenekar pályafutásának egyik legrégebbi dala. Sajnos a Satan (a Satan név alatt) pályafutása során mindössze négy igazi stúdióalbumot adott ki, és némileg logikus volt az a mormogás, hogy épp az utolsó kettő, vagyis a „Life Sentence” és az „Atom by Atom” a setlistben is nagyobb arányban szerepelhetett volna.
Az ötvenesek hajnali egykor jó órán át nyomták olyan intenzitással, mintha a felük korúak lennének, a közönség pedig az öt hosszú fesztiválnap ellenére az egész koncert alatt őrjöngött, és olyan érzést keltett, mintha maga a Sátán szállta volna meg. Nagyon sztereotip metalos!
Így zárult le a Metaldays fesztivál újabb kiadása, amely idén a szeszélyes időjárás, a remek koncertek, a népes látogatottság, az eddigi legjobb szervezés és a nagyon kellemes hangulat jegyében telt. A Metaldays 2017 ugyanazon a helyen lesz július 23. és 27. között, az első fellépők pedig már ismertek.
szöveg: Klemen Udovč & David Bordon
szöveg (Satan): Aleš Podbrežnik
https://www.youtube.com/watch?v=l1-WbE5Uiak
Képgaléria
