Rock Of Ages 2016 – az első nap!

0 15

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Seebronn (Rottenburg am Neckar) / Festplatz / Németország
A koncert dátuma: 2016. 07. 29.
Látogatók száma: 8000
Jegyár: 135,00€ (háromnapos jegy)

Immár a Rock of Ages fesztivál tizenegyedik kiadása érkezett el, amelyet a német „Heavy, Oder Was?” zenei magazin csapata szervez. Ugyanez a csapat felelős a jóval hírhedtebb Bang Your Head!!! fesztivál megszervezéséért is, amely két héttel korábban zajlott Balingenben. Az idei Rock Of Ages egy csomó érdekes nevet felvonultatott a rock vitathatatlan veteránjai közül. Miután tizennégy nappal korábban ellátogattunk Balingen városkába, ahol immár huszonegyedik alkalommal rendezték meg a Bang Your Head!!!-t, nagyon csábítónak tűnt, hogy felkeressük Seebronn falut is Rottenburg am Neckar közelében, a Fekete-erdő kellős közepén, vagyis Baden-Württemberg szívében.

A Bang Your Head!!!-del szemben a Rock of Ages sokkal lazább menetrendet, kevésbé zsúfolt programot kínál. Átfedés az előadók között nincs, mert csak egy színpad van. Mivel a fesztivál neve „Rock of Ages”, logikus, hogy főleg tiszteletre méltó múlttal rendelkező, a hatvanas vagy a hetvenes évek elején indult előadókat hívnak meg. Így nehezebb is összeszedni elég olyan nevet, amely még aktív a színtéren. Főleg ha úgy döntesz, hogy három egymást követő napra szervezed a fesztivált, ahogy az idei Rock of Ages esetében is történt.

Lássuk hát az első napot. Az első nap öt fellépője közül az első a délután ötre volt kiírva. Ez nem volt más, mint Graham Bonnet a kísérőzenekarával. Ugyanaz a Graham Bonnet, aki először a Rainbow tagjaként hívta fel magára komolyabban a figyelmet, velük vette fel a „Down to Earth” (1979) albumot. Bonnet a The Marbles duóval töltött pálya után csatlakozott a Rainbow-hoz, és akkor már két szóló stúdióalbum is a zsebében volt. Valójában Ritchie Blackmore szó szerint kiragadta a The Sweet kezei közül, miután az már őt választotta ki, hogy az énekben Brian Connollyt váltsa. Később Bonnet megalapította az Alcatrazzt, amelynél Steve Vai és Yngwie J. Malmsteen is megtette az első lépéseit a rendkívül sikeres karrierjük felé. Ezután énekelt a Michael Schenker Groupban (MSG), az Impellitteriben, a Stardust Reverie-ben, az Anthemben, és egyebek mellett a Forcefield projektben is. Egyszóval: a hard rock énekesek élő legendája a bolygón.  Nos, Bonnet mellett ma az ő csapatában játszik a rendkívül nagyra becsült, volt Fates Warning dobos, Mark Zonder (a Warlordban is), a brazil gitáros, Conrad Pesinato, valamint a basszusgitáros Beth-Ami  Heavenstone. Ez a társaság az idén kiadott egy kétszámos EP-t „My Kingdom Come” címmel.  Bonnet a várakozásoknak megfelelően egyenesen az Eyes of the World-del, vagyis egy Rainbow-dallal csapott le. Így a nosztalgikus, a Rainbow figurájához és munkásságához hűen ragaszkodó német közönség hamar az övé lett. Ami zavaró volt a fellépés alatt, az a felismerés, hogy az összes billentyűs szólam szalagról ment, ugyanez igaz volt a vokálokra is. Beth-Ami ugyan részt vett a kísérővokálokban, de olyan ügyetlenül tette, hogy gyorsan rájöttél: nagyon rosszul „blöfföl”.  Bonnet, aki jövőre betölti a kerek hetvenet, erőteljesen kezdte a koncertet, és kihasznált minden karizmát az örökké peckes, suhancos „outfitjéből”: hátrafésült, brillantinnal simára zselézett haj. A koncert során kissé elfogyott a szuflája, és a vokálja a végére egy kicsit fáradt és kopott lett, annak ellenére, hogy valamivel lejjebb hangolták a számokat, amelyeknek köszönhetően a Since You’ve Been Gone (eredetileg Russ Ballard) várt Rainbow-slágerének nehezebb refrénje is teljesen magabiztosra sikerült. A repertoárban a közel egyórás fellépés alatt a következő számok szerepeltek még: All Night Long (eredetileg Rainbow), S.O.S. (Bonnet szóló), God Blessed Video (eredetileg Alcatrazz), Night Games (Bonnet szóló), Dancer (eredetileg MSG), Desert Song (eredetileg MSG), Love’s No Friend (eredetileg Rainbow), Jet to Jet (eredetileg Alcatrazz) és a záró Lost in Hollywood (eredetileg Rainbow).  Kiválóan teljesített a gitáros, Conrad Pesinato, aki kiemelkedő produkciót nyújtott. Tetőtől talpig. Elsősorban a szólóival. Persze Blackmore eredetijeinek stílus és „fogás” tekintetében a közelébe sem ér. A gitár hangzása is keményebb és „azonnalibb”, de Pesinato az összes hallható „lyukat” rendkívül sikeresen elfedte hihetetlen játéktechnikájával. Szép bemelegítés tehát a nagy Graham Bonnettel!

Az első hideg zuhanyt a fesztivál első napján mi, látogatók, hamar megkaptuk. Még a Graham Bonnet Band fellépése előtt. A színpad elé ugyanis kiállt a fesztiválszervezés vezetője, az egyetlen Horst, és bejelentette, hogy az UFO lemondta a mai fellépést, mert az énekes, Phil Mogg sürgős műtétre szorult. Kopásnak indultak a csigolyák közötti porckorongok. Az évekkel jár, a baj neve „hernia disci”. Így hát maradtunk a Doctor Doctornál, amely 2016. 7. 27-én szólt az Iron Maiden splitti koncertjének felvezetéseként, és be kellett érnünk ennyivel. Jövőre! UFO! Azért mutassátok meg magatokat Seebronnban! Horst diplomatikusan meg is vigasztalta a látogatókat, mondván, a többi zenekar megígérte neki, hogy meghosszabbítják a fellépésüket. Bonnet ebben nem jeleskedett, mindössze öt perccel nyújtotta meg az előadást.

Más történet a Saga! A megállíthatatlan kanadaiak, akik mindig is rendkívül népszerűek voltak Németországban. Mostani turnéik németországi állomásai még mindig rendre telt házasak, ezért a Saga általában is azon kevés, a hetvenes évekre visszanyúló múlttal rendelkező zenekar közé tartozik, amely a népszerűségének köszönhetően nemcsak Észak-Amerikában, hanem Európában is turnézhat.  A Saga, amely az utolsó stúdióalbumát „Sagacity” címmel 2013-ban adta ki, meghosszabbította a showját. Pont úgy, ahogy Horst ígérte. A repertoárból viszont teljesen kihúzták az aktuális albumuk számait, ami meglepő volt. Új, kiváló show-t tettek le az asztalra, amely olyan varázslatba ránt, amelyből nem tudsz kiszabadulni egészen addig, amíg el nem hangzik a koncert utolsó hangja. A zenekar rendkívül színes setlistet is összeállított, amely (szerénytelenül szólva) lenyűgözött. A várakozásnak megfelelően az előadásban fogig felfegyverzett kvintett egy olyan dallal nyitotta a koncertet, amelynek le kell kötnie a közönséget. Ha a „Silent Knight” klasszikusával, a Don’t Be Late-tel vágsz bele, Németországban a közönség általában azonnal a tiéd. És ez most sem volt másképp. A zenekar rögtön ezután meglepett azzal, hogy beiktatta a „Heads or Tales” klasszikusát, a Social Orphant. Ezt a dalt a Saga nagyon ritkán játssza koncerteken. Aztán a You Are Not Alone és az On the Loose klasszikusok olajat öntöttek a tűzre, a zenekar pedig a Give Me the Money („Saga”, 1977) előadásával ismét megjutalmazta az összes finomabb ízlésű rajongót. Hogy az írója ezeknek a soroknak ne jelentsen ki esetleg valami meggondolatlant: a csapat ezután is csak megerősítette, hogy a szuperlatívuszok koncertjéről van szó. A Someone Should, a „Silent Knight” album elfeledett klasszikusa ismét végigfuttatta a hideget a gerincen. A forgatókönyv kivételes, simán érett egy koncertalbum felvételére és kiadására. Érdekes döntés volt az is, hogy a zenekar visszahozta a repertoárba a „Network” albumról a Keep it Real-t, vagyis a zenekar későbbi korszakából is felcsendült egy szám. Az előadás intenzitását teljes vonalon fenntartva következett a No Stranger a zenekar egyik legsikeresebb albumáról, a „Worlds Apart”-ról. Amikor egymás után szóltak a Wind Him Up, How Long, What’s It Gonna Be, Humble Stance és Careful Where You Step számok, a hangulat fokozatosan nőtt a nagy finálé és a crescendo felé. A koncert lassan a végéhez közeledett. A zenekar nem felejtette el betenni a számok közé a kiváló Scratching the Surface-t sem, amelyet (az eredetihez hasonlóan) természetesen teljes egészében a zenekar billentyűse, Jim Gilmour énekelt.

A Saga kivételes marad. Sadler hangja továbbra is rendkívüli. Karizmatikus, egyedi jellegzetességekkel, egyedi énekes megközelítéssel, amely különleges és megismételhetetlen hangot ad a zenekar zenei névjegyének. Hihetetlenek a szerepcserék Jim Crichton és Michael Sadler között a billentyűk és a basszusgitár viszonylatában – az egyik számot Michael Sadler basszusgitáron játszotta. Még lélegzetelállítóbb a Sadlert körülvevő kísérőharmóniák koncertbeli megszólaltatása. És ne feledkezzem meg a galaxis egyik legjobban elfeledett és legegyedibb gitárgyöngyszeméről sem! Ő Ian Crichton, aki a páratlan tudásával ismét lenyűgözött. Maga volt a költészet. A ráadásra a zenekarnak még be volt írva a The Flyer („Heads or Tails”, 1985) és a Book of Lies („10.000 Days” album), de ezeket nem játszotta el, mert elfogyott az idő. Szóval: a Saga egy egy óra tizenöt perces koncertet adott, ami azt jelenti, hogy tizenöt perccel hosszabbra nyújtotta a fellépését. Ha összegezünk, nem nehéz kimondani, hogy a teljes fesztivál egyik csúcspontját éltük át.

Nehogy bárkivel igazságtalan legyek. A következő előadó az első nap programjában nem volt más, mint „a német Ritchie Blackmore”! Ő természetesen az egyedülálló Axel Rudi Pell. Tapasztalt, fehér hajú gitáros, krémfehér Fender Stratocasterrel, barokkosan „kócos” öltözékben! A csapatban továbbra is a kiváló Johnny Gioeli (Hardline) tölti be a főénekes szerepét, a felállást pedig kiegészíti még Rudi örökké hűséges haverja, Volker Krawczak (basszusgitár), a billentyűs Ferdy Doernberg, és hogy a mérték teljes legyen, az egyedülálló Bobby Rondinelli a dobok mögött. Ebből a szempontból Axelnek szerencséje volt: a kiváló, de jellemében nehéz természetű Mike Terrana távozása után a dobszék mögé olyasvalaki ült, aki a Black Sabbath, a Blue Oyster Cult, a Rainbow, a Riot, a The Lizzards és még néhány másik zenekarban hagyta rá a dobos bélyegét. Axel Rudi Pell is a csapatával egy óra tizenöt percre nyújtotta a fellépését. A számokat többnyire két-három dalos medleykbe fűzte. A csapat az élen az idei év elején megjelent aktuális stúdióalbumát, a „Game of Sins”-t is bemutatta. A koncert így az ütős új számmal, a Fire-rel indult, amelyet gyorsan követtek a klasszikusok: Fool Fool, Nasty Reputation, Strong as A Rock, a kivételes Oceans of Time,  The Clown is Dead, Burning Chains, Mystica, a gyönyörű The Line, Edge of the World, majd a záró kör, amely a koncertet a csúcsra vitte: a The Masquerade Ball , amely lassan átfolyt a Casbahba, és a várakozásnak megfelelően tovább a Rock the Nationbe. A zenekar a közepén néhány szólóvarázslatot is megengedett magának (billentyűs- és dobszólóval az élen), amelyeket a Game of Sins című számba ágyaztak.

A kivételes előadás során, ahol a színpad szinte remegett a klasszikus hard rock karaktertől, amelyet a zenekar zenei névjegye megtestesít, Johnny Gioeli teljesítménye nyűgözött le a legszélesebb körben, aki a koncertet az első másodperctől az utolsóig kiemelkedő színvonalon énekelte végig. Erőit nem kímélve. A legmagasabb szinten. Minden hangfekvésben megőrizte szívszorító kifejezőerejét. A koncert legvégén sem fogyott el a levegője. Hihetetlen. Közben végig futkosott a színpad jobb és bal oldala között, kommunikált a catwalk elején álló közönséggel, és „ugratta” a színpadon álló társait.

Ha szereted a klasszikus Rainbow-t, a Deep Purple-t, a Black Sabbath késői korszakát (Tony Martinnal az énekben), akkor mindenképp nézd meg az Axel Rudi Pell név mögött álló diszkográfiai életművet. Az élén a filigránul kifinomult gitármester, Axel Rudi Pell szólómesterműveivel, aki a Rock Of Ages színpadán is még egyszer bebizonyította a varázserejét. Abszolút ragyogás.

Az első nap nagy fináléjára a szervező olyan zenekart választott, amely nem különösebben illik a „Rock of Ages” névhez. A célja az volt, hogy minél több közönséget vonzzon a fesztiválra, pontosabban a fesztivál első napjára. A német középkori metálosok, az In Extremo. A berlini zenekar, amely nagyjából 1995 óta működik, Németországban rendkívül népszerűnek számít. Emlékszik még valaki közületek az ljubljanai K4-beli klubkoncertjükre, még 2001-ből? A kezdetek tehát szerények voltak, az évek során viszont a zenekar az úgynevezett medieval metal vezető erejévé nőtte ki magát, amely egyébként főleg Németországban virágzik. Régi korok viseletébe öltözve, olyan hangszerelés birtokában, amely a szokásos hangszerek (gitár, basszusgitár, dob) mellett „egzotikus”, többnyire házilag készített, középkori eredetű és hagyományú hangszereket  is tartalmaz (hárfa, duda, tekerőlant, citera, különféle sípok és ütőhangszerek). Trubadúr metál tehát! Az In Extremónál az egész többnyire németül szól. Ahogy a bevezető részek is elárulják, nem nehéz kihámozni, hogy az In Extremo kacérkodik a középkori trubadúrok népzenei dallamvilágával, miközben a támadó és egyszerű ritmusok valamiféle Rammstein távoli bájára emlékeztetnek, a határozottan és tekintélyt parancsolón előadott német versekkel együtt. Az In Extremo látványosan indította a showját. Tüzesen. Szó szerint. Pirotechnikai effektekkel. A fellépésen az új stúdióalbumukat, a „Quid Pro Quo”-t mutatták be, és rendkívüli színpadi dinamikával, amelynek forgatókönyve nem hagyott a közönségnek egy fikarcnyi helyet sem arra, hogy akár egy pillanatra levegőt vegyen, olyan sajátos atmoszférába burkolták a színpadot, amelyhez más koncertélmény még csak a közelébe sem ér. A zenekar élén továbbra is az „Das letzte Einhorn” (magyarul „az utolsó egyszarvú”) becenevű énekes uralkodik, akinek a szövegekkel felvértezett közönség szó szerint az étlen evett a kezéből. Éppen ez a fanatikus közönségrészvétel (főleg az első sorokban, ahol sok „fiatal” is tolongott) bizonyította, milyen népszerű és mekkora név az In Extremo Németországban. A sokfős csapat a színpadot is nagyon ügyesen használja ki, a figyelem középpontjába a kompozíciók alakulása szerint más-más hangszerek kerülnek. Így a Vollmond felvezetésénél a hárfás lépett ki a catwalkra, a Zigeunerskat alatt pedig a két dudás vitte el a figyelem jó részét, és így tovább… Röviden: egy teljes körhinta, majdnem két órában, nagy stílusban zárta le az első fesztiválnapot. Mindenképp az első nap csúcspontja, ami a látványosságot illeti.

Képgaléria

Az e-mail-címedet nem tesszük közzé.

Ez az oldal sütiket használ az online szolgáltatás, a hirdetési rendszerek és olyan funkciók biztosításához, amelyeket sütik nélkül nem tudnánk nyújtani. Az oldal meglátogatásával és használatával hozzájárulsz a sütik használatához. Elfogadom Tovább

Adatvédelem és sütik