Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Jerneja Jerak, Sebastijan Videc
Videó: Sebastijan Videc
Helyszín: Sotočje, Tolmin, Szlovénia
A koncert dátuma: 2016. 07. 28.
A fesztivál negyedik napján a luxemburgi death metalosok, a Scarred nyitották a főszínpadot, és valószínűleg ők lettek az idei kiadás legjobb nyitózenekara. Lehet, hogy a zenéjükben túl nyilvánvaló a Nevermore és a Gojira hatása, de egy ilyen kiváló, saját szerzeményekből építkező műsor mellett ezt tényleg nem lehet felróni nekik. Nagyon kellemes meglepetést okoztak, és óriási fejlődési potenciál van bennük. (t: David)
Utánuk a csütörtök délutáni esős nyitányt a hazai The Canyon Observer folytatta. A hangulat tökéletesen passzolt az ilyen jellegű fellépéshez, amit nagyon profin le is nyomtak. A színpadon egy sajátos vihart idéztek: hangosan dörgő hangkulissza, villámokat imitáló strobe fények, a pontot az i-re pedig Matic állatias vokálja tette fel – a zenekar az egész kempinget fájdalmas, melankolikus reménytelenségbe taszította, jó értelemben, kontrasztként a két következő bandához. (t: David)
A szlovénok után az osztrák Serenity lépett színpadra, akik élőben sajnos közelében sem szólnak úgy, mint lemezen. A műsoruk mesterkéltnek, sőt rutinszerűnek tűnt, és amikor csatlakozott hozzájuk egy kísérőénekesnő is szűk ruhácskában, mély dekoltázzsal, az egész kezdett egy Eurovíziós fellépésre hasonlítani. A színpad előtt dalról dalra kevesebben voltak, a végére pedig gyakorlatilag senki sem maradt. A zenekar a Facebookon (túl sok hashtaggel) megköszönte a fantomnagyságú közönségnek, hogy kitartott mellettük az esőben, és csatoltak is egy képet valami bárból. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a zene értelme a siker látszatának keltése a közösségi hálókon. (t: David)
A szomorúság folytatásáról a főszínpadon az Immolation gondoskodott. Gitáros nélkül, Bill Taylor nélkül léptek fel, akinek családi okok miatt haza kellett utaznia, a dobos Steve Shalaty pedig elvesztette a cuccát, így kölcsönfelszereléssel kényszerült játszani. Legutóbb két éve léptek fel Tolminban a másik színpadon, és nem hagytak túl jó benyomást; alacsony elvárásaim ellenére idén megint csalódást okoztak. Az ének, a gitár és a basszus egyébként rendben volt, a legnagyobb gondot éppen a dobos jelentette, akinek láthatóan két bal lába volt. A túl hangos, pontatlan trigger teljesen szétcsúsztatta a hangzást, és az egész végeredmény tényleg szánalmasra sikerült. Ugyanez a baj két éve is megvolt, és szerintem nem csupán a kölcsönkapott felszerelés a ludas, az ok valahol máshol keresendő. A zenekart talán érdemes lesz még egyszer megnézni, ha lecserélik a dobost, de egyelőre, minden jó szándék ellenére, messze vannak az ideálistól. (t: David)
A gyengédebb ritmusok kedvelőinek egyik legnagyobb várakozása – már ha lehet ilyet mondani – a Delain volt, akik valamivel 18.00 óra előtt álltak színpadra a főszínpadon. A holland ötös az energikus énekesnő, Charlotte Wessels vezetésével, új albumuk megjelenése előtt jár, amelynek címe „Moonbathers”, és a Napalm records gondozásában fog megjelenni. A koncerten így az érkező lemezről is bemutattak néhány ízelítőt. A szimfonikus gótikus lemez repertoárjára építő, jól kivitelezett, feltűnő hibáktól mentes műsor kellemes színfolt volt a délutánban, a színpad előtt álló szép számú közönségnek is. Az összehangolt riffek és a ritmusszekció szép alapot adtak az énekesnő minőségi vokáljának. Mindenképp a nap egyik legjobb fellépése. (t: Klemen)
Héttől pedig újra fordulat következett, amikor színpadra léptek a görög szimfonikus death metalosok, a SepticFlesh. Bár Christos gitáros technikai gondjai végigkísérték az egész koncertet, a görögök kétségkívül az idei év legjobb fellépői közé tartoztak, ami a kiváló dalválasztásnak, a magabiztos előadásnak és Spiros folyamatos közönségkapcsolatának köszönhető. A műsorukat jól összefoglalják a „My friends, on the count of three, we will destroy!” szavak, amelyeket Seth elég rendszeresen használt (talán túl sokat is). Mindenkinek, akit idén lenyűgöztek a görögök, szívből ajánlom, hogy nézze meg őket valamelyik klubkoncerten, ahol még egy fokkal jobbak. (t: David)
A SepticFlesh-sel egy időben a kisebbik színpadon a gótikus rock metalos Phantasmagoria mutatkozott be. Többet vártunk, mint amit kaptunk. A szomszédos Horvátország zenekara már jócskán régóta jelen van a szcénán, de a látottak alapján komoly irányításra lenne szükségük. Egy olyan fellépés, amit nagyobb bűn nélkül ki lehetett volna hagyni, mert semmilyen konkrét energiát nem keltett. (t: Klemen)
A este legnagyobb attrakciói előtt a főszínpadon az angol Electric Wizard lépett fel. Jó műsor minden doom/sludge metal rajongónak, ami bizonyítja, hogy a Metaldays-en az energiához nem kell feltétlenül világűrbeli tempójú játék. Biztosan az egyik legjobb előadás a műfajukban az idei fesztiválon. A számokban jócskán érezni pszichedelikus beütést is, a zenekarnak talán csak az egyhangúságot lehet kicsit felróni, mert dalról dalra túlságosan ismétlik magukat. Összességében jó műsort adott az összeszokott négyes. (t: Klemen)
Közvetlenül utánuk a másik színpadon a fesztivál legnagyobb meglepetését a Nine Treasures okozta, a mongol folk metalosok, akik az utolsó zugig megtöltötték a színpad előtti teret, és egyedi jelenlétükkel, hangzásukkal és egyszerűségükkel mindenkit lenyűgöztek. A Nine Treasures a példa arra, hogyan kell kinéznie egy fiatal zenekarnak: bár alig négy éve működnek, gond nélkül felveszik a versenyt a főszínpad legnagyobb neveivel. A kiváló anyag tökéletes előadása, ideális hangzási körülmények között, kellemes energiával mindenkit elvarázsolt, és szívből remélem, hogy velük is az történik, ami tavaly/idén a Skindereddel, és jövőre már headlinerként állhatnak a főszínpadon. (t: David)
A nagy színpadon az Electric Wizard elektromos impulzus-túladagolása után az amerikai Devildriver következett. A srácoknak láthatóan nem hiányzik az egójuk, sőt időnként egy hangyányit túl is van tolva, ami leginkább Dez énekesen látszik, aki a koncert alatt legalább ötvenszer elmondta, hogy Kaliforniából jönnek, és folyamatosan sörivásra és marihuána-fogyasztásra biztatta a közönséget. A az ötvenéves énekes kissé patetikus kijelentései ellenére az amerikaiak lenyűgöztek, és zenei szempontból nem lehet panasz rájuk. A zenekar energikusan feltöltött fellépése megmozgatta a hallgatókat, és lendületet adott nekik az este záró két koncertjére. (t: David)
Amíg a főszínpadon a fesztivál egyik legérdekesebb neve, a Devildriver játszott, a kisebbik színpadon metalcore-rajongóknak szóló koncert zajlott. A Bury Tommorow, akiket nemrég már láthattak a közönségből néhányan a Kino Šiškában, a négy metalcore zenekart felvonultató koncerten, ismét jó benyomást keltett. Sajnos a Devildriver másik színpadi fellépése miatt érződött a látogatottság hiánya, de a brit ötös ettől függetlenül kiválóan teljesítette a feladatát. A szigorú riffek, amelyeket Daniel Winter énekes konkrét growlja és a „tiszta” vokálok fonnak át, valamint Jason Camron ritmusgitáros játéka összehangoltan működnek. Mindenképp valami vonzóbb a közönség fiatalabb részének. Reméljük, nem utoljára. (t: Klemen)
A csütörtök nagyszínpadi főszereplői a legendás göteborgi melodikus death metalosok, az At The Gates voltak. A svédek szinte a teljes Slaughter of the Soul albumot lejátszották, és a legfrissebb At War with Reality lemez jó felét; ennél jobb dalválasztást gyakorlatilag el sem tudok képzelni. Kár szavakat vesztegetni a fellépésük leírására, és szerintem sokkal egyszerűbb, ha megnézitek őket, amint adódik rá alkalom. (t: David)
Négy egymás utáni kiváló fellépés után eljött a nap utolsó koncertjének ideje – a másik színpadon a német technikai death metalosok, az Obscura léptek fel, akik nemrég adták ki az idei év egyik legjobb albumát, a technikai mestermunkát, az Akróasist (Recenzió). Nos, hol is kezdjem… Az Obscurát az utóbbi pár évben főleg az élő fellépéseik miatt érte kritika, de a látottak és hallottak alapján gond nélkül kijelenthetem, hogy a németek a valaha látott legjobb zenekarok közé tartoznak. A felfoghatatlanul komplex anyagot mosollyal az arcukon, sebészi pontossággal játszották le, és végig a lazaság és a teljes kontroll benyomását keltették. Ragyogott a fiatal gitáros, Rafael Trujillo, az egyetlen jelenlegi tag, aki nem vett részt az új album felvételein, a gitárvonalakat viszont még kicsit tökéletesítette is, és közelebb vitte az Obscura klasszikusabb hangzásához. Az egyetlen észrevétel talán az, hogy az Omnivium albumról nem játszottak semmit, de úgy gondolom, ezt jóvá teszik az érkező headliner turnén, amelynek keretében három további kiváló zenekarral Ljubljanában is megállnak. Kötelező ott lenni. (t: David)
szöveg: David Bordon & Klemen Udovč
Képgaléria
