Előadó: Hitchcock, Toby
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 54:55
Értékelés: 3.5/5
Toby Hitchcock egy újabb név a kiváló, karcos hangú és tekintélyes termetű énekesek ligájából. A fiatalabb generációból. Komolyabban a Pride Of Lions tagjaként hívta fel magára a figyelmet, amelynek megalapítója és vezetője a Survivor egykori mastermindja, Jim Peterik.
Abban a korban lenni, amikor fúrja az embert a bizonyítási vágy, a színpad, az alkotói önkifejezés, közben viszont attól függeni, hogy mások lendítik-e tovább a projektet és/vagy a zenekart, amelynek a tagja vagy, elég kellemetlen helyzet lehet. A Frontiers Records persze tisztában van Toby hatalmas énekes tehetségével, ezért érdekes húzást tettek: összehozták Hitchcockot a svéd multiinstrumentalista varázslóval és producerrel, Erik Martenssonnal, az svéd AOR-zenekar, az Eclipse tagjával. Utóbbi többek között oroszlánrészt vállalt az amerikai–svéd melodikus rock egyesülés, a W.E.T. első albumából is, amelyen Jeff Scott Soto-val az élén tavaly adtak ki egy nagyra becsült debütálást.
A svédek sok zenei csodatevővel dicsekedhetnek. Az AOR-hagyomány alapelemeinek átültetésében folyamatosan bizonyítják, hogy a bal kezük kisujjából kirázzák ezt a műfajt. Az ilyen sokoldalú figurák egyike Matensson (egyszerre gitárzseni, basszusgitáros, billentyűs, dobos, hangszerelő és producer, vagyis egy személyben minden), de ilyen Magnus Karlsson is, aki a Magnum énekesének, Bob Catleynek megírta az egész legutóbbi albumát, a The Sweet énekesének, Tony O’Horának, az Allen/Lande projekt minden lemezén bőségesen kiveszi a részét, ráadásul olyan zenekarban is játszik, amelynek semmi köze a melodikus rockhoz: a német power metal-bitorlókhoz, a Primal Fearhez.
Térjünk vissza a „Mercury’s Down”hoz. Ahol a Survivor, a Pride Of Lions, Jim Peterik vagy Jimi Jamison szólóanyagának dallamossága és energiája van, ott lakik a „Mercury’s Down” ihlete is. Martensson tehát felépítette az egész vázat. Letette a dalokat. A gitárfutamoktól kezdve, amelyeket a hangszerelésben óvatosan kidolgozott és ízesen szembeállított a billentyűkkel, amelyek persze a nyolcvanas évek energiáját élesztik újra. Martensson zseni. Rövid idő alatt sikerült összehoznia olyan dalszerkezeteket, amelyek hangszerelésükben elég változatosak, így az album nem szenved a motívumok klónozásának szindrómájától. A dolog működik, mintha a Frontiers Records szó szerint Martenssontól rendelte volna meg.
Hitchcock, akit a recenzió második bekezdésében leírt lelkiállapot jellemez, természetesen teljes hévvel és határozott tesztoszterontöbblettel vetette bele magát az anyagba. Hitchcockon ezúttal áll vagy bukik minden! Ő a mérleg nyelve, tőle függ, merre billennek a dalok. Mind energiában, mind stílusban. West coast AOR, Survivor! Lehetetlen nem meghallani azt az elvet, amelyet Toby Peterik tanítómesteri leckéin sajátított el. És ahol a Survivor közel van, onnan egy hajszállal odébb ott a Journey is (a Just Say Goodbye refrénje veszélyesen húz a Don’t Stop Believin’ felé). A Strong Enough már kifejezetten pimaszul, leplezetlenül támasztja fel a Survivor-energiát. Ez azonban teljesen logikus Hitchcock háttere ismeretében. Érdekesek a megoldások. A Let Go című dal az album egyik legjobb darabja Martensson különösen jól kitalált hangszerelései miatt (a gitárok és billentyűk párbeszédének mesteri átfolyása, erősen ható drámai színpadiassággal), valamint azért, mert tökéletesen megtalálja a határozott, tiszta kapcsolatot, és kompakt a versszak–refrén viszony. Más típusú énekessel egészen más energetikai és kifejezésbeli irányba is el lehetne vinni, de itt van Toby Hitchcock, aki a hangjával újra kristálytisztán támasztja fel a west coast AOR-t. Az album tehát valóban félig amerikaiul, félig skandinávul szól.
Kilóg a sorból a Tear Down The Barricades. Itt bőségesen szikrázik a skandináv iskola melodikus hard rockja, amely a Rainbow úttörőitől merít ihletet. A vezérgitár-motívum ezt egyáltalán nem tudja titkolni. A klasszikus alapok szigorú, dallamos puritánsága még az egyes gitárfutamok fölötti dallamos, egyhúros pengetéssel is hangsúlyos, ami a heavy metal alapszabálya, de a „Mercury’s Down” számára nagyon üdvözlendő színfolt. Hitchcock alakjának kifejezőereje pedig egyszerűen hihetetlen, hiszen a refrénben a dalt újra teljesen a „west coast” szférába viszi. Ugyanezt az energiát és elvet ismétli meg az albumot záró címadó dal. Az A Different Drum a Martensson–Hitchcock páros két különböző megközelítésének tanúja, kiváló kémiával, amely a legtöbb európai beütést és ennek következtében a tipikus Scandi hard rock fűszerezést őrzi meg.
Egy ilyen album azonban a mínuszokat sem rejti el. Az első, hogy mesterségesen létrehozott együttműködésről van szó két zenész között, akik az album készítése közben főként e-mailben és mp3-minták küldözgetésével kommunikáltak. Ezért az albumon nincs teljesen kibontakozó dinamikaérzet és valódibb hangulati átmenet, annak ellenére, hogy Hitchcock kivételesen koncentrált a munkájában, briliáns jártasságával pedig végleg „leteríti” a legkételkedőbbeket is, legkésőbb a One Day I’ll Stop Loving You című, ütős, melodramatikus félballadában, amely az énekes sanzonos erejét is megmutatja. Két ember munkája persze korlátozott a változatosságban, főleg ha AOR-sablonokba vagy zárva. Ha nincs meg az érzés, hogy az albumon zenekar is jelen van, nehéz elérni a hangrögzítőre vett energia meggyőző hatásának optimumát. Itt jön ki az a mínusz, hogy Martensson bevonása inkább jól megfizetett megrendelésnek hat a Frontiers Records részéről. Persze első sorban Toby Hitchcock debütálásáról van szó, ami nem feltétlenül a legjobb. A fickó ugyanis annyira vágyik a bizonyításra, hogy az énekével olykor már kifejezetten túltölti a dalokban rendelkezésre álló teret. Így sokszor „lenyomja” a gitárdíszítéseket, sőt a záró szólókat is. Ezért ez a – egyébként nagyon minőségi és minden megkóstolást megérő – termék egy kicsit nehezebben emészthető album, hallgatásra némileg igényesebb, és nehezebben gyújt elsőre.
Akárhogy forgatom, a „Mercury’s Down” nagyon szép munka. Érdekes lesz mindazoknak, akik a west coast AOR-ra gerjednek. Persze ez a mondat úgy hangzik, mintha az AOR a tömegek fókuszában állna és 1987-ben íródott volna, pedig legalább annak a maroknyi mai túlélőnek szól, akinek ez a zene a szívügye. A „Mercury’s Dawn” sem fog közömbösen hagyni titeket. Toby pedig állítólag hamarosan határozottabban lesz elfoglalva, mivel a Frontiers Records bejelentései szerint a munkáltatója, Jim Peterik a jövő évben új Pride Of Lions lemezzel tér vissza a színtérre. Addig pedig a „Mercury’s Down”nal hatékonyan rövidíthetitek az időt.
Felállás
Toby Hitchock – ének
Erik Martensson – minden hangszer
Produkció
Erik Martensson
Számlista
1. This Is The Moment
2. Strong Enough
3. How To Stop
4. Let Go
5. One Day I’ll Stop Loving You
6. I Should Have Said
7. If It’s To Be (It’s Up To Me)
8. Just Say Goodbye
9. Summer Nights In Cabo
10. Tear Down The Barricades
11. A Different Drum
12. Mercury’s Down
