Megfűszerezett Metal Mania

Igazi meglepetés volt, amikor a fülünkbe jutott, hogy a közvetlen szomszédságunkban, az ausztriai Villachban rendszeresen tartanak metalbulikat. A karintiai metal mániások ezúttal a Metal Mania fesztivál keretében pokoli estét ígértek hét zenekarral, amelyek közül a svéd Morgana Lefay és a német Disbelief neve csengett a legjobban. Hát akkor útra fel! Néhány kisebb gond után – a szervező az oldalán ügyetlenül megrajzolt térképet tett közzé – végül megtaláltuk a Volkhaus Landskrone csarnokot. Már a parkoló, ahol sok autót metalzenekarok nevével matricáztak tele, elárulta, hogy bent tűz lesz. A csarnok nyilván nem elsősorban koncertekre való, inkább falusi rendezvényekre, de jó, hogy a mosdók és a pult külön, az előtérben vannak, így a kellemetlen tülekedés szerencsére elmarad. Még egy gyors kóstoló a villachi sörből (a mi söreink mellett – legyenek zöldek vagy vörösek – eltörpül), egész barátságos áron, főleg ha az olaszországi koncertek uzsoraáraihoz mérjük, és az első zenekar már a színpadon is állt.

Sole Method 18:30 – 18:55
A hálátlan nyitóhelyet az osztrák Sole Method kapta, és szinte teljesen üres csarnok előtt lenyomta a maga 25 percét. Egy mondatban összefoglalva: korrekten előadott modern thrash metal, különösebb kiemelkedő pillanatok nélkül. Sajnos azonban már az este legelején megmutatkozott a Volkhaus Landskrone nagy hibája – a rendkívül rossz akusztika. Az első sorban a hang nagyon jól szólt, még ha például valamelyik gitár időnként el is tűnt, mint a kámfor, az első sor mögött viszont teljesen szétfoszlott. Őszintén remélem, hogy ez a viszonylag ismeretlen neveknek és a többé-kevésbé üres csarnoknak tudható be. A szervezőkre nehéz feladat vár… tíz nap múlva a Circle II Circle és a Savage Circus koncertjén ugyanis az lenne a dolguk, hogy a hang hajszálpontosan be legyen állítva.

Serenity 19:10 – 19:35
Ami nagyon tetszett a csarnokban, az az, hogy a következő zenekar hangpróbái alatt gond nélkül kiballaghatsz az előtérbe, és egy perc alatt hozzájuthatsz az istenek nektárjához – ahogy a sört a német thrasherek, a Tankard nevezik. Felejtsétek el a tülekedést, mint például a VPK-ban. Na, elég volt a handabandázásomból, a csarnokban a helyi reménységek, a Serenity már fűrészelték az első akkordokat. A zenekar nemrég szerződést írt alá Ausztria legnagyobb metalkiadójával, a Napalm Recordsszal, harmadik albumuk pedig a megjelenés előtt áll. Mondhatom, hogy a nagy kiadóval kötött szerződést teljesen megérdemelték. A színpadon rendkívül energikusan mozogtak, az énekes végig ugrált jobbra-balra, és a szólógitáros mintájára air-guitarozott, akinek az ujjai alól igencsak irigylésre méltó szólók szálltak fel. A frontember, Georg tiszta, dallamos éneke és Mario, a billentyűs growlja dinamikus váltakozása csak tovább javított az összképen. Ha a dinamikus, dallamos power, speed és progresszív metal keveréke az új lemezen, a Words Untold & Dreams Unlived című albumon is beválik, akkor az az idei év egyik legérdekesebb debütálása lesz. Az eltorzított „osztrák” nyelven elhangzó konferálásokat sajnos nem értettem túl jól, de az a maroknyi ember a színpad előtt, aki lelkesen headbangelt a Serenity zenéjére, láthatóan remekül szórakozott.

Mastic Scum 19:50 – 20:15
A következő fellépőkről, megint csak osztrákokról, a Mastic Scumról pontosan az ellenkezőjét állíthatom. A srácok teljesen generikus, lejáratott grindcore-t, illetve deathcore-t játszanak. Tulajdonképpen minden elviselhető lett volna, ha az énekesből nem hiányzik ennyire a karizma. Semmi kontaktus az amúgy is csekély számú közönséggel a színpad előtt, és „tr00” gonosz tartás, ami igazán egy kicsi, sovány frontemberhez illik. Remélem, bekapcsoltátok a szarkazmusdetektort. A reggae-s külsejű gitáros is, aki egyszerű metalcore-akkordokat fűrészelt, és ádázul híján volt az érdekes riffeknek, alig maradt le a főnöke mögött. A basszusgitárosról, aki inkább valami ütőerő nélküli hardcore-zenekarba illene, nem is beszélek. Tényleg nem tudom, mit tehetnék még hozzá. Annyi biztos, hogy a Mastic Scum besöpri az összes díjat az este legrosszabb bandájaként.

Sacred Steel 20:45 – 21:15
A németek olyan power metallal mutatkoztak be, amelyet nyugodtan nevezhetnénk szteroidos Manowarnak. A Sacred Steel ugyanis nagyon hasonló témákat énekel meg, mint a macsó amerikaiak, csak nyersebben és élesebben csinálja. A vicces frontember, Gerrit végigvezetett minket a zenekar tízéves történetén, és bemutatta a közismertebb számokat. Így nem maradt el a még aktuális lemez, a Hammer of Destruction címadó dala, a himnikus klasszikus Sacred Bloody Steel, a kötelező metalkultusz-éltetés a Heavy Metal to the End formájában, és az ütős zárás a Wargodsszal. Bár a Sacred Steel jól érezte magát a színpadon, látszott rajtuk, hogy a kis létszámú közönség előtt nem akarják az összes energiájukat ellőni.

 

SACRED STEEL:
1.Maniacs of Speed
2. Battle Angel
3. Hammer of Destruction
4. Sacred Bloody Steel
5. Lust for Blood
6. Open Wide the Gate
7. Heavy Metal to the End
8. Slaughter Prophecy
9. Wargods

Lionhead 21:30 – 22:00
Kicsit furcsa volt, hogy egy ismeretlen osztrák banda lépett fel a jóval ismertebb Sacred Steel után. A Lionheadnek még nincs megjelent bemutatkozó lemeze, de a hallottak alapján nem is bánnám, ha lenne. Az oroszlánfejűek kiváló thrash metalt játszanak, amelyben leginkább a két gitáros remek összhangja emelkedik ki. A dupla szólózás és a Bay Area-thrash óiskolás, fantasztikus riffelése volt az este biztos meglepetése. Én jobban szeretném, ha a finn Children of Bodom stílusú growlt valami tiszta thrash énekre cserélnék, olyanra, mint amilyet például a Heathen énekese hoz, de a srácok még zöldfülűek, és biztosan hosszú pálya vár rájuk. A minőségi és magabiztos fél óra után a Lionhead átadta a színpadot az este – legalábbis nekem – legcsengőbb nevének.

Morgana Lefay 22: 30 – 23:25
A svéd súlycsoportbajnokokat látva a csarnok várta a legkíváncsibban. Nem sok zenekar játszik thrash-hatású power metalt, és a Morgana Lefay nagyon jól csinálja, ezt be is bizonyították. A Morgana Lefay alig egy-két hete egy újabb gyerekkel gyarapította a már amúgy is népes lemezcsaládot. Az új lemez, az Aberrations of the Mind néhány részletét mi is hallhattuk. A Morgana Lefay hosszú pályafutása során sok gondja volt az állandó tagcserékkel, következésképp névváltoztatással, több kiadóváltással is… de a csapat, amely elénk állt, nagyon egységesen működik, és élvezi a színpadot. Igaz, láthatóan kicsit visszafogták magukat, és spóroltak az erejükkel a következő koncertekre. Annyira fiatalok azért már nem. Mindennek ellenére a frontember, Charles őszinte kapcsolatot teremtett az osztrák közönséggel, amely az ujja köré csavarodott. Amikor egy ponton észrevette, hogy a csarnok hátsó része többé-kevésbé pihen, leugrott a színpadról, és kifejezetten a lazábbaknak énekelt. Charles mókás frontember, és tele volt ilyen pillanatokkal; a koncert rendes részének végén az „E.T. go home” mozdulattal búcsúzott a közönségtől, és az egész első sor vele tartott. Az ütős ötös jó keresztmetszetet adott a pályafutásból, leginkább a zenekar klasszikusai nyűgözték le a közönséget, mint az I Roam, a Face of Fear, a Hollow és a Crimson King. A Morgana Lefay kétségtelenül az este csúcspontja volt! Charles olyan énekkel nyűgözött le, amely erősen Jon Olivát idézi, az Erikkson/Grehn gitárpáros pedig kiváló thrasheres betétekkel. A kötelező ráadásban, amelyet a közönség követelt, még eljátszották a Maleficium remek címadó dalát és az új album ütős nyitószámát, a Delusionst.

 

MORGANA LEFAY:
1. Intro
2. I Roam
3. Angels Deceit
4. Face of Fear
5. End of Living
6. Another Dawn
7. Hollow
8. The Source of Pain
9. In the Court of the Crimson King
10. Maleficium
Ráadás:
11. Delusions

Disbelief 00:00 – 1:45
Utolsóként a német death/grind metalosok, a Disbelief állt színpadra. Ők is, akárcsak az előttük játszó Morgana Lefay, vadonatúj lemezt mutattak be, a két hete megjelent Navigator albumot. Rutinból lejátszott szett, különösebb kiugró pillanatok nélkül – mondhatnánk. Ahogy az energiával való spórolást minden fellépőnek betudhatnánk, ugyanezt állíthatnánk a Disbeliefről is. A Navigator nagyon szolid lemez, és az ütős crossover élőben sem szól rosszul. Epikusan zengő hangzásával pillanatokra tulajdonképpen a kanadai death metal bajnokokra, a Kataklysmre emlékeztet. Egy jó óra és negyed után a Disbelief lezárta a villachi metalmulatságot.

Mit mondhatnék a végére? Mindenesetre remélem, hogy a következő koncerteken drasztikusan javul a hangosítás minősége! Ha hiányoljátok a szlovéniai nagyobb metalnevek mostani szűkösségét, Villach a megfelelő cím számotokra. Ljubljanától alig egy órányira van, a karintiai metalosok vendégszeretetét nem fogjátok nélkülözni, és hamarosan újabb, nagyon ütős metalnevekkel kecsegtető események várnak ránk. Már tíz nap múlva ugyanebben a csarnokban lép fel a Circle II Circle és a Savage Circus, május végén pedig metalhétvége várható a Mnemic, a Nightrage, valamint a legendás Immolation, Krisiun és Grave részvételével. A karintiai metal mániások hívnak!

 

DISBELIEF:
1. For God
2. The Thought Product
3. When Silence is Broken
4. Sick
5. Navigator
6. Rewind it All
7. Misery
8. Ethic Instinct
9. To The Sky
10. It’s Simply There
11. The One
Ráadás:
12. Falling Down
13. Between Red Lines