Helyszín: Velden am Wörthersee / Bluesiana Rock Cafe / Ausztria
A koncert dátuma: 2012. 11. 22.
Látogatók száma: 200
Jegyár: 36,00€ (elővételben) / 39,00€ (a koncert napján)
Eltelt 8 hónap, és Richie visszatért a Bluesianába. Bár ha beleszámoljuk Eric Martin koncertjének látogatását is (a RockLine beszámolóját ITT olvashatod), alig 5 nap telt el azóta, hogy utoljára a Bluesianában járt. Az évek alatt kétségkívül a klub afféle házi berendezési tárgyává vált, a klub tulajdonosát, Gudrun Koflert pedig Richie mára már biztosan kikeresztelte a keresztanyjának.
Az út Velden felé nagyobb bonyodalmak és meglepetések nélkül telt, bár remélem, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy a Karavanka-alagút előtt kellett várakoznunk, és az idén végre befejezik a javításokat. Mire valamivel este nyolc után megérkeztünk, a Bluesiana már szépen megtelt. Ezúttal nem állt elöl egyetlen tourbus sem, és abból, hogy Richie a két haverjával, Mike-kal és Dylannel lazán ücsörgött a lokál leghátsó asztalánál, az látszott, hogy rájött: a márciusi VIP package-es hacacáré teljesen fölösleges volt. A srácok a klub hátsó részében kötetlenül beszélgettek az esetleges rajongókkal, mi ketten pedig lassan elfoglaltuk a helyünket a színpad előtt, hogy jó kilátásunk legyen a koncert alatt.
Ezúttal meglepő módon a Bluesiana első sorát főként szlovén látogatók töltötték meg, ami nagyon dicséretes. Elég gyakran előfordul, hogy a Bluesiana közönségében mi vagyunk a szlovén „fajta” kicsit magányos példányai, ezért öröm, hogy egyre több szlovén keresi fel ezt a csodálatos klubot, amely alig egy ugrásra van a szlovén–osztrák határtól. A Bluesianáról ezen a portálon már elég szó esett – egyszerűen el kell menni oda, és át kell élni.
Kotzenről is sokat írtunk már, a hűséges olvasók biztosan jól ismerik. A fickó legalább évente egyszer – jó termés esetén kétszer is – európai turnéra indul, és rendszerint a szlovéniai közelben is megfordul (magában Szlovéniában sajnos ritkán). Az utóbbi néhány turnén Mike Bennett dobol, Dylan Wilson pedig basszusgitározik mellette a színpadon. A legutóbbi remek album, a 24 Hours megjelenése óta jó egy év telt el, így joggal várhatjuk, hogy ezen a turnén már születnek az ötletek egy hamarosan érkező új lemezhez – Richie rendkívül termékeny zeneszerzőként: 24 évnyi zenei munkássága alatt 25 szólóalbumot adott ki, közben pedig számos más zenésszel és zenekarral is dolgozott. És persze izgatottan várjuk azt a lemezt is, amelyet idén Mike Portnoyjal és Billy Sheehannel közösen készített.
A Kotzen–Bennett–Wilson trió elég sokáig várakoztatott minket a színpad előtt – a koncert csak este tíz körül kezdődött. Hozzáteszem: a repkedő pengetők rajongóinak Richie Kotzen koncertje nem éppen a legjobb választás – Richie az utóbbi években ugyanis kizárólag az ujjait használja a Fenderei pengetéséhez. Ezúttal a gyönyörű sunburst Telecasterét hozta magával, és ki tudja, kinek köszönheti, hogy egy nappal korábban nem lopták el Prágában, mint ahogy az Dylan Wilsonnal és a basszusgitárjával történt, amely közvetlenül a kisbuszból tűnt el a klub előtt, ahol játszottak. A csehországi eset valószínűleg kicsit keserű szájízt hagyott a zenészekben, de a Bluesiana színpadán ez nem látszott, és persze arról is gondoskodtak, hogy Dylan kapjon helyettesítő hangszert a koncertre.
A srácok a koncertet a közönség bemelegítésével kezdték, a legutóbbi remek album, a 24 Hours négy dalával. Amikor a közönség épp megfelelően beleélte magát a ritmusba és az ügyes szólókba, Kotzen a Fear című számmal nyugtatta le a hangulatot. Őt a szintén kiváló, ugyancsak nyugodt Doing what the devil says to do követte. Nincs szebb érzés ennél a zenénél, mint behunyni a szemed, és átadni magad a gitár csodálatos hangjaira ringatózva, elkapni a dob és a basszus ritmusát, hagyni, hogy elcsábítson Kotzen bársonyos hangja, és közben hálát adni minden istenségnek, hogy Kotzen fiatalon nem hallgatott az anyjára, aki azt mondta neki, hogy nem tud énekelni, és ne is próbálkozzon vele többé. Aztán jött az élénkebb Losing my mind, majd a jóval régebbi A love divine. Folytatták a koncertek állandó vendégével, a High-jal, majd a Fooled again-nel. Akik öt nappal korábban láttuk Eric Martin koncertjét, ahol közösen adták elő a Shine-t, azoknak Richie megmutatta azt is, hogyan szól ez a dal a két hangszeres társával, ezúttal elektromos változatban. Ezután egy olyan szám következett, amelyet a közönség – az együtténeklésből ítélve – jól ismer abból az időből, amikor Kotzen a Poisonben játszott: a Stand. A közönség hangos tapssal köszöntötte az együtt énekelt dalt. A rendes műsor zárásaként még eljátszották a Paying dues-t, majd a trió pár percre levonult a színpadról, de hamarosan visszatért, és megajándékozott minket az örök Remember-rel, amely ismét megmozgatta a közönség hangszálait. A ráadást a gyors Go faster zárta, majd a köszönetek után ugyanilyen gyorsan le is pakoltak a színpadról, és ezzel Kotzen estéje véget ért.
Richie Kotzen azt adta a közönségnek, amihez ért – énekben és gitárban nyújtott minőséget, amit Dylan a basszusgitáron és Mike a dobon több mint sikeresen egészít ki. Cirkusz, hosszas szónoklatok és szájtépés nélkül az éneklés közben, stand-up poénkodás nélkül. Richie egyszerűen Richie, és ezt el kell fogadni, ha az ember elmegy a koncertjére. Ha pedig a zenei minőséget tartod egy jó koncert legfőbb feltételének, Richie és társasága soha nem fog csalódást okozni – legalábbis a Bluesianában nem. Legközelebb te is győződj meg erről – élőben, a helyszínen.
Setlist
1. Bad Situation
2. Help Me
3. 24 hours
4. Love Is Blind
5. Fear
6. Doing What the Devil Says To Do
7. Losing My Mind
8. A Love Divine
9. High
10. Fooled Again
11. Shine
12. Stand
13. Paying Dues
—ráadás—
14.Remember
15. Go Faster
Képgaléria
