Martin Krpan 2

Szerző: Sandi Sadar Šoba

Előadó: Martin Krpan
Kiadó: RTB
Megjelenés: 1984
Játékidő: 38:28
Pontszám: 3/5

Mindössze két évvel az azonos című első lemez, a Martin Krpan után (amelyet páran szeretettel Bonboniera néven is emlegetnek) a Krpan visszatért a második lemezzel, a Martin Krpan 2-vel (üssön belém a mennykő, de a Led Zeppelin hatását – legalábbis a lemezek elnevezésében – lehetetlen nem észrevenni …), amely ott folytatja, ahol az első édességválogatás meghúzta a maga határait és szellemi kiindulópontjait. A Martin Krpan hű maradt a nyolcvanas évek hangzásához és az újhullámos kísérletezéshez, ugyanakkor épp ennél a lemeznél beszélhetünk arról is, hogy felébred a vágy a hangzásvilág aktualizálására és a szövegbeli kilengésekre, a zenekar pedig végleg bebetonozza helyét az Alpok innenső oldalának egyik legáttörőbb bandájaként. De vajon meg is valósul mindez? Annyi biztos, hogy a lemez csaknem három évtized távlatából egészen más szemszöget kíván a hallgatótól, mint abban az időben, amikor a srácok kiadták.

Ha Klinar Agropopja már nyíltan szlovénbarát zenekar volt, a Krpan szövegileg legalább némi fedezéket keresett a metaforákban, a szójátékokban és a közvetve megfogalmazott szúrásokban, leginkább pedig a tagok kiélezettebb zenei fölényére támaszkodott. A nyitódal, a Ti nisi naš lázadó értekezés, amely a fent említett újhullámos módon fukar érzelemkitöréssel „a mieinkre” és „a többiekre” osztja a világot; a meglehetősen álmodozó zongora–gitár metrikával Andrej Turk hangja a zenekar fő éle, ám a nyolcvanas évek kevésbé progresszív, modernebb világába áthelyezve Turk énekhangja megmutatja a korlátait, a vékony produkciós rétegek pedig kissé kétdimenzióssá teszik a Krpan hangzását, amelyben Miha Stabej gitárja nem nyitja ki az összes regiszterét. A naiv diszkófunk-dalocskával, a Mama, tata-val folytatódó menet sem emeli a szerkezetet semmi konkrétabb szintre. Pluszpont az elektronikus dob, amely akkoriban divatslágerré vált; szövegileg Turk dadaista egyszerűségű versszakokkal és kölcsönzött részek beépítésével játszik – a Novi Fosili és az E moj Saša paravánná válik a játékhoz, a leplezett szex erotikusabb felhangjával pedig a Martin Krpan kikezd azzal a közönséggel, amely a Fosilokban éppen a provokálatlanságot, a konvencionalitást és az ízlésektől független megfelelést kereste és látta. A Krpanok ugyanezekkel az elemekkel a teljes hangzásbeli provokáció állapotát érték el. Na jó, majdnem…

A Ku-ku a jóval későbbi Miladojka elemeire emlékeztet, hiszen a teljes funkos szerkezetbe becsempészik még egy kis trombitát is, a Krpanok pedig folytatják jelszavazásukat, és túlkiabálják a haza hívó szavát meg a sorozásra szóló behívót. Az eléggé zsúfolt vokál-, trombita-, gitár- és billentyűszövevény feszültséget épít, egyúttal álmodozó hangulatot teremt, amelyben a nép korlátoltsága, engedelmessége és alárendeltsége tárul elénk; a Krpanok saját lírai módjukon közvetlenebbül lépnek a poszt-punk vizeire, a modernebb színárnyalatok pedig jobb eszközzé válnak a zenekar hatókörének növeléséhez és leírásához. Az Oj, le naprej Buldožer-módra folytatja a Krpanok misztikus alapjának fitogtatását, amely Dominik Trobentar producerbotránya alatt nem lélegzik igazán teli tüdőből, a klausztrofób produkció pedig fokozza a kitsch okozta telítettség, az ürességgel és a hangos kétértelműséggel járó érzést. Az Epur Si Muove hangos kérdés: mi lenne a világ nélkülünk? A világ magától forog, felelik a Krpanok. Nélkülünk nem lennének különbségek, csak kevesebb lenne a zavaró és gyötrő kérdés. Klinar billentyűinek táncritmusa a többszólamúság szintetizált szimfóniájává növekszik, amelyben Turk szerb–horvátosított módon egyre több Buldožer-tollat ölt magára. Ízléses? Ízléstelen? Ízlés dolga, mondanám én, annyi mindenesetre kiderül, hogy a Martin Krpan szerzeményileg megnőtt, Turk viszont a zenekar korlátjává vált, mert nem fejlődött minőségben a haverokkal együtt. Legalábbis nem annyira, amennyire kellett volna, de azért a dolog, legalábbis felszínes hallgatásra, még így is működik. A funk az alapvető kötőanyag, amely élénkíti és frissíti az egészet, a Sve je ljubav után pedig a menet az első markánsabb fejlesztésekkel folytatódik. A táncba belép két kísérővokalista és társszövegíró, az énekesnő Deja Mušič, valamint a még fiatal, még csiszolatlan, de ígéretes énekes, Vlado Kreslin. A Kje si zdaj Kreslin érdesebb hangjával teltebben és rezonánsabban működik, a Krpan pedig beletesz egy kis férfiasságot is a dologba. Deja édes vokáljai a nyolcvanas évek megfelelő adagjával egészítik ki a hangképet, a naivitás pedig ezúttal kevésbé hallatszik, mint korábban. Közvetlenül utána a Krpanok régi elemekkel próbálkoznak, amelyek a Jodl Funkkal nem működnek a legjobban, a már hallott hangzásvilág és színezés kissé zavaróra sikeredik. Épp ezért a vége előtt kifejezetten jólesik némi felüdülés a vendégek betéteivel. La-la-la Deja támogatásával, amely Andrej Turknak, a zenekar első torkának vékony regiszterét erősíti, megnyitja a terepet a nagy finálénak, a Naj, naj című dalnak, amelyben a magabiztosabb és határozottabb Kreslin megmutatja fölényét.

Lehet, hogy ez személyes percepció kérdése, de a száraz, ízetlen, bináris számítógéphangok ellenére is világos, hogy a Krpanok több izomra és erőre vágytak. Utóbbit Vlado Kreslin alakjában és személyében kapták meg, aki a zenekar zenei potenciáljához hozzátette az i-re a pontot, aminek köszönhetően a zenekar minősége csak emelkedhetett. A meglehetősen átlagos második lemezke, a 2 így előjáték és stúdiókísérlet, amellyel a Martin Krpan ideológusai megkapták a megerősítést: a váltás szükséges, a zenekar hangjának lecserélése pedig elkerülhetetlen. A tartalmilag eléggé kiüresedett lemez számos töltelékdala után arra lehet következtetni, hogy a Martin Krpan egyszerre döntött úgy, hogy tartja a tempót, és olyan magasra tartja a tükröt a társadalom elé, hogy a naiv diszkófunk-ritmusokra táncolva legalább páran el tudtak gondolkodni, és mélyebben odafigyeltek a sorok közötti szúrásokra, a szavak metrikájára, a jelszavakra, felhívásokra és az álmodozó, egyoldalú gondolkodású embereket ébresztgető üzenetekre.

Felállás

Tomaž Sršen – basszusgitár, kísérővokál

Dadi Kašnar – dob, kísérővokál

Miha Stabej – gitár, kísérővokál

Aleš Klinar – billentyűs hangszerek, kísérővokál

Andrej Turk – ének

Matjaž Kosi – hangszintetizátor, kísérővokál

Vendégzenészek:

Polde Poljanšek – szaxofon (3. dal)

Deja Mušič – kísérővokál (7., 9. dal)

Vlado Kreslin – ének (7., 10. dal)

Produkció

Dominik Trobentar & Martin Krpan

Számlista

1. Ti nisi naš
2. Mama, tata
3. Ku-ku
4. Oj, le naprej
5. Epur Si Muove
6. Sve je ljubav
7. Kje si zdaj
8. Jodl funk
9. La-la-la
10. Naj naj