Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Yes
Kiadó: Eagle Records
Megjelenés: 2001
Játékidő: 60:32
Pontszám: 4/5
A progresszív rock titánjai, a Yes szokatlan körülmények között köszöntötték a 21. századot: kvartettként, billentyűs nélkül, ami a gazdag pályafutásuk során először és valószínűleg utoljára fordult elő. Emiatt az legendás angol csapat hívei a legrosszabbtól tartottak, és alaposan lejjebb srófolták az elvárásaikat, a Yes viszont a 2001-es stúdióprojektjét végül jóval jobbra sikerítette, mint azt bárki remélni merte volna. A „Magnification” a „Time And A Word” (1970) után a második stúdióalbumuk, amelyen zenekarral dolgoztak együtt, egyben az első és egyetlen, amelyet billentyűs nélkül vettek fel.
A Yes a felvételek előtt igyekezett újra felvenni a kapcsolatot a legendás Rick Wakemannel, de sikertelenül. Rick épp akkor nyakig ült a szólókarrierjében, később mégis bánta, hogy nem működött együtt a régi cimboráival a „Magnification” albumon, ahol bizony érződik a hiánya. Amikor később újra a Yes tagja lett, egy interjúban félig viccesen, félig komolyan úgy fogalmazott, hogy „egyszerűen vissza kellett jönnie, mert a másik négy Yes-tag nyilván már annyira kétségbeesett, hogy úgy döntött, billentyűs nélkül vesz fel albumot”.
A Yesnek ugyanakkor egész jó oka volt rá, hogy egy időre elmenjen a kedve a billentyűsöktől, és éppen ezért döntöttek úgy, hogy harminc év után újra egyesítik erőiket egy zenekarral. A „Magnification” felvételei előtt elbocsátották az orosz billentyűst, Igor Khoroshevet, akivel az előző, „The Ladder” (1999) című albumon még meglehetősen sikeresen dolgoztak együtt, és amely sok régi rajongót kellemesen meglepett. A 2000-es „Masterworks” turné alatt Khoroshev a mai napig nem teljesen tisztázott körülmények között állítólag bizarr szexuális incidensbe keveredett két biztonsági őrrel, ami a bírósági tárgyalás után az állásába került a zenekarban. A Yes többi tagja természetesen azonnal elhatárolódott az esettől és az egykori társuktól.
A Yes később, a „Magnification” turné idejére felbérelte Tim Brislin billentyűst, aki viszont soha nem lett hivatalos tag, így csak 2002-ben, Wakeman visszatérésével kapott újra „rendes” billentyűst a zenekar. Az amerikai basszusgitáros/gitáros/énekes/producer Billy Sherwoodnak szintén távoznia kellett 2000-ben, még a „Masterworks” turné előtt, pedig a kilencvenes évek második felében ő volt az egyik kulcsfigura, aki stabilitást adott az addigra kissé „berozsdásodott” proglegendáknak.
A „Magnification” felvételein így ismét csak négy „vén macska” játszott: Jon Anderson énekes, Chris Squire basszusgitáros, Steve Howe gitáros és Alan White dobos. Andersonnak akkor még álmában sem jutott eszébe, hogy a „Magnification” hosszú időre az utolsó közös munkája lesz régi társaival. A Yes a lemezen 60 fős zenekarral dolgozott együtt, az egyes hangszerelések pedig a neves filmzeneszerző, Larry Groupe munkái.
Az album a címadó, nagyon szilárd dallal nyit, amelyben kivételesen dallamos központi zenekari hangszerelés szólal meg, miközben a megszűnni nem tudó Jon Anderson már az első pillanattól ébresztő, epikus hangulatot varázsol, amelyen keresztül a saját „zöld nyelvén” prédikál, egy púpozott adag tolakodásmentes spiritualitással. Squire és Howe vokális harmóniái hagyományosan kiválóak, „Bagoly úr” pedig csak úgy mellékesen előrukkol néhány jellegzetes gitárvonallal. Ezek sikeresen olvadnak bele a zenekari háttérbe, a produkcióban pedig egyenletesen vannak jelen.
Bár Anderson a „Magnification” szövegeinek többségében nem tud kibújni a bőréből, és javíthatatlan utópistaként „prédikál” a személyes és társadalmi „ébredésről”, nem minden szöveg tartozik a spirituális szférába. Itt-ott a Yes néhány égető szociológiai és személyes témát is érint. Szép példa erre a „Spirit Of Survival”, amelyben Jon csalódottságát fejezi ki a mai, teljesen apatikus fiatalság miatt, amely elvesztette az „iránytűjét”, és inkább az azonnali hedonizmus hajszolásáról meg a részeg garázdaságról ismert, mint a társadalmi igazságosságért vívott harcról. Ebben a dalban, amely néhány határozott gitárfogást és hatalmas refrént is tartogat, állandó küzdelem folyik a melankolikus, szinte sötét, valamint az optimista hangulat között, a bonyolult ritmusváltásokat pedig Squire Rickenbacker basszusgitárjának megvastagított basszusvonalai kötik össze jól.
A kompakt hangszerelésű „Don’t Go” nagyon személyes szöveget tartalmaz, és videóklip is készült hozzá. Jon benne a lányához, Deborah-hoz fűződő kapcsolatáról beszél, akit az akkori életvezetési döntései láthatóan eléggé elkeserítettek. Ez a dal hangulatán egyáltalán nem érződik: optimista, vidám, helyenként már-már bohókás a légkör (valószínűleg a szép múltbeli emlékek miatt), a középpontban pedig a többszólamú refrén áll, amelyet kellemes és rendkívül ízlésesen hangszerelt dallam hord a szárnyain.
A pompás zenekari hangszereléssel induló „Give Love Each Day” szinte sztereotip „zöld nyelvű” szöveget tartalmaz. Érdekes, hogy az ébresztő, többszólamú refrén csak a dal felénél jön, ahol ennek a romantikusan fűszerezett szerzeménynek a dallamossága legalább három fokozattal felugrik. A „Can You Imagine”, amelyben Anderson és Squire felcseréli a vokális szerepét (Chris énekel főszólamot, Jon pedig kísér), mókás kísérlet, gyökerei egy 1981-es, „Can You See” című demófelvételig nyúlnak vissza. Eredetileg a Squire és White között soha meg nem valósult XYZ projektre készült volna. Chris vezető énekesként is kiválóan megállja a helyét, amit gazdag pályafutása során már többször bizonyított, mégis akkor ragyog a legjobban, ha a háttérben Jon „angyali” hangja kíséri. A központi gitárfrázis szokatlanul ütősen szól Howe megszokott gitáros megközelítéséhez képest.
A melankolikus „We Agree” balladája, az album egyik legjobb pillanata szintén a „Magnification” kevés társadalomkritikus alkotása közé tartozik, hiszen a boszniai háború tragikus következményeivel foglalkozik, amelynek 2001-ben alig öt éve volt vége. Itt gyengéd, szinte törékeny gitárszólamok uralkodnak, miközben a vokális harmóniák a fenséges zenekari hangszerelésekkel párosulva fokozatosan szétzilálják a bánatos hangulatot, noha Jon a szövegben nem fukarkodik a nyugati képmutatás és szemethunyás bírálatával. A költészetében azonban mindig a remény és a fény győz, így van ez most is, hiszen idővel emelkedő, kifejezetten pozitív hangulat kerekedik felül. A rövid, folkrockos „Soft As a Dove” balladája a Yeshez képest meglehetősen szokatlan eredmény. Akár Jon szólóalkotása is lehetne, mert az előtérben egy gyengéd, pasztorális akusztikusgitár-dallam áll, rusztikus hangszerelésekkel megrakva, a központi helyet pedig a jellegzetes, „angyali” éneke foglalja el.
A „Dreamline” az első a két ambiciózus, záró szimfonikus eposz közül, amelyekben a Yes a zenekar lendületes kíséretével minden hangszeres tudását és a többrétegű hangulatok építésében megmutatkozó finom érzékét felvonultatja. A „Dreamline”-ban a hangulat állandóan változik, rendkívül dinamikus ritmikai árnyalatokkal, a magával ragadó vokális harmóniák pedig a „csicsergő” Jon vezetésével teljesen éteri színezetet kapnak. Steve Howe 2001-ben külsőre már hasonlított arra a „kifacsart vállfára”, amilyen manapság, de gitármesterként még mindig lenyűgözött néhány merész húzásával, amit a „Dreamline” hangszeres szakaszai közötti intelligens variációk bizonyítanak.
A következő, több mint 10 perces epikus szvit, az „In The Presence Of” még ambiciózusabban van felépítve az elődjénél, négy részre oszlik, amelyek az egyén lelkének fokozatos spirituális ébredéséről és végső megvilágosodásáról mesélnek. Ismerősen hangzik? Jon rajongása a spirituális és éteri iránt az évek során csak nőtt, és bár nem mindenki osztotta a lelkesedését, el kell ismerni, hogy nagyon szépen tudta előadni az egészet. A „zöld nyelvbe” vetett hite az anyagi javakkal való bőséges ellátottság ellenére sem volt soha megkérdőjelezhető. Ebben a zenekar többi tagja közül mindig is Howe volt a legszilárdabb szövetségese, aki viszont – amit sok Yes-rajongó is megerősít – személyesen nem tartja be a „zöld nyelv” minden fényes alapelvét.
A nyitó szakasz, a „Deeper” gyönyörű éteri ballada ébresztő refrénnel és hatalmas zenekari hangszerelésekkel, amelyek úgy szólnak, mintha valami párhuzamos dimenzióból érkeznének. A rendkívül drámai „Death Of Ego” után fordulat következik a vokálisan igen ízlésesen harmonizált „True Beginner” szakaszban, ahol a „kis ember” Anderson kozmikus energiát érez magában, és a cimboráival együtt előkészíti a terepet a győzedelmes befejezéshez a „Turn Around And Remember” részen keresztül. Az „In The Presence Of” az album fenséges fináléja néhány korábbi remekmű stílusában, a záró, kétperces szerelmes ballada, a „Time Is Time” pedig igen megnyerő búcsú a Jon-féle javíthatatlan romantikusoknak.
A „Magnification” csordultig van színvonalas szerzeményekkel, amelyek időnként a „régi szép idők” hangulatát idézik, így nem csoda, hogy megjelenésekor a legszkeptikusabb rajongókat is kellemesen meglepte. A Yes – a „Time And A Word” albummal ellentétben – ezúttal megtalálta a megfelelő, egyenrangú hangzásbeli szimbiózist a zenekarral. Már a „The Ladder” is jó irányba fordulást jelentett, a „Magnification” pedig egyértelmű jelzést adott, hogy a Yes lassan és óvatosan visszatér legjobb idői színvonalához. Egyáltalán nem hangzana túlzásnak, ha a „Magnification” albumot az elmúlt két évtized legambiciózusabb alkotásának nyilvánítanánk (a „korszakalkotó” „90125” albumot, 1983, esetleg kivéve). Ha pedig Rick Wakeman is közreműködött volna rajta, biztosan még jobb lenne, és talán még a zenekar kulcsfontosságú stúdióalkotásaival való összevetést is kiérdemelné.
Felállás
Jon Anderson – vezető ének, MIDI-gitár, akusztikus gitár
Steve Howe – akusztikus és elektromos gitár, pedal steel gitár, mandolin, vokál
Chris Squire – basszusgitár, vokál, vezető ének a „Can You Imagine” című dalban
Alan White – dob, ütőhangszerek, zongora, vokál
A zenekari zenét Larry Groupë szerezte, hangszerelte és vezényelte
Produkció
Yes és Tim Weidner
Számok listája
1. Magnification (7:15)
2. Spirit Of Survival (6:02)
3. Don’t Go (4:27)
4. Give Love Each Day (7:44)
5. Can You Imagine (2:58)
6. We Agree (6:30)
7. Soft As A Dove (2:18)
8. Dreamtime (10:45)
9. In the Presence of (10:24)
i) Deeper
ii) Death of Ego
iii) True Beginner
iv) Turn Around and Remember
10. Time Is Time (2:09)
