Magma

Szerző: Primož Novak

Előadó: Gojira
Kiadó: Roadrunner Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 43:56
Értékelés: 4/5

A Gojira az elmúlt években nemcsak a legismertebb francia zenekarrá vált, hanem a jelenlegi metalszíntér egyik legelismertebb csapatává is. Népszerűségük tovább nőtt, amikor négy évvel ezelőtt megjelent a »L’Enfant Sauvage« című albumuk, amelyet többnyire jól fogadtak, a zenekar pedig még sokkal nagyobb közönségre tett szert, így a koncertjeik látogatottsága is megnőtt. Valószínűleg külön nem kell hangsúlyozni, hogy közben Szlovéniában is az egyik legkeresettebb zenekarrá váltak.

A „Vad gyerek” óta tehát négy év telt el. A várakozások itt mindenképpen magasak voltak. Maga az album megírása és felvétele elhúzódott, mert a Duplantier fivérek édesanyja rákban meghalt. E tragédia miatt a Duplantier fivérek meglehetősen érzelmes és más hangvételű albumot ígértek, de közben továbbra is olyan lemezt vártak tőlük, amely igazolja a zenekar nevét. Vagyis a „Vad gyerek” egy rendes utódot kapna, pedig a „Vad gyerek” csupán az előző négy album összegzése volt: jó pillanatokkal, de a régi ötletek újrahasznosításával, és messze attól, amit a zenekar korábban megmutatott.

Ízelítőnek a zenekar a „Stranded” című dalt tette közzé, valószínűleg a legkommerszebb dalukat eddig, amely fülbemászó, groove-os és érzelmes volt. A reakciók vegyesek lettek. Néhányan csalódottak voltak, mások lelkesedtek, hogy a zenekar egy kicsit más dalt írt, amely elsősorban az érzelmi oldalt hangsúlyozza. Aztán a zenekar jóvátette ezt a „Silvera” című dallal, amely a tipikusabb stílusukat hozza: az erős riffek mellett Mario Duplantier dobjátéka dominál, ami a Gojiránál a kezdetek óta védjegy. A remény tehát nem halt meg. Egyelőre.

A szkepticizmus viszont már az album nyitányánál visszatér a Shooting Star című álmodozó, atmoszférikus dallal, amely meglehetősen más lemezt vetít előre. Főleg arra utal, hogy a zenekar félretolta a komplexitást, és az előtérbe egy egyszerűbb, érzelmekkel átitatott muzsikát helyezett. A tiszta ének a Gojiránál korábban is felbukkant olykor, de most igazán fontos szerepet kap, szinte az egész lemezen jelen van. A Gojira gyorsan jóvátesz mindent a korábban említett „Silverával” és a „The Cell”-lel, amelyek több reményt adnak az albumnak, egyben megerősítik, hogy a zenekar nem ment el a kísérletezés túlzásába. A kommerszebb „Stranded” után az egész lecsendesedik a „Yellow Stone”-nal, egy rövid, instrumentális közjátékkal.

Ezután a zenekar elénk tárja a címadó dalt, amelyet az album központi darabjának is tekinthetnénk. Az álmodozó hangulatával, hipnotikus „dallamaival”, tiszta énekével és elnyújtottságával azonban nem tud minden hallgatónak megfelelni. A szöveg alapján viszont kijelenthető, hogy ez a zenekar eddigi legérzelmesebb dala. Egyebek mellett van benne egy epikus összetevő is, ami miatt az egész album megint kiszámíthatatlan.  Ezt követően a Gojira természetesen ismét odavág a Pray és az Only Pain című dalokkal, amelyekben a zenekar olyan hatalmas és agresszív, mint amilyennek a korábbi kiadványokkal megismertük. A Low Lands című dallal valahogy lezárják ezt a meglehetősen rövid albumot; még egyszer feltűnik az álmodozás és az érzelmesség, egy kevés agresszió is akad. Ezután a Gojira még hozzáad egy záró akusztikus dalt, a Liberationt, amellyel ismét az album atmoszféráját szeretnék kiemelni, de a Liberation sajnos nem más, mint filler .

Általánosságban elmondható, hogy a Gojira bizonyos mértékig hű maradt a stílusához, bár akad néhány kitérő, amely nagyobb fokú álmodozásban, érzelmekben és tiszta énekben nyilvánul meg. De éppen ez teszi a Magmát annál elbűvölőbbé. Változatosabb, mint az elődje, és nem olyan kiszámítható. Más asszociációk is felbukkannak, bár az agresszív daloknál meglehetősen tipikus zenéről van szó, amely a groove-ot és némi komplexitást hangsúlyozza. Több benne a doom metal elem, és a díszítések a későbbi Mastodon stílusát idézik. A dalok rövidsége és felépítése persze azt bizonyítja, hogy a zenekar a szélesebb tömegeknek készített albumot, akik szeretik az egyszerű dalokat. Most pedig felmerül a vita, hogy a Gojira egyre egyszerűbb lesz-e, vagy csak erről az egy lemezről van szó, amellyel kissé eltávolodik a lényegétől. Hangzásban a zenekar erős marad, a produkciót is dicsérni kell, amelyet a zenekar maga vállalt, mások beavatkozása nélkül, akik a kiadó igényei szerint utólag javítgatták volna az albumot.

Négy év után sikerült visszatérnie a Gojirának egy új, más arcát mutató albummal, amely alaposan megdolgoztatta a rajongókat. A Magma érzelmessége és álmodozó hangulata egyeseknek szálka lehet a szemében, ugyanakkor sokszínű lemezről van szó, és egyben bizonyíték arra, hogy a zenekar nem pusztán a régi ötleteit akarja újrahasznosítani, hanem valami újjal is próbálkozni. A Magma talán nem az alkotói csúcs, de mégis reményt ad, és esetleg új irányokat is mutat a jövőre nézve.

Felállás

Joe Duplantier – ének, gitár

Mario Duplantier – dob

Jean-Michel Labadie – basszusgitár

Christian Andreu – gitár

Produkció

Joe Duplantier

Dalok listája