Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Whitesnake
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 142:07
Értékelés: 3.5/5
„Here is the song for ya!!!” – az Föld legnépszerűbb zenei hüllője ultimatív és legendás frontemberének mindenki által jól ismert „sikolya” ugyanabban az évben már újabb koncertkiadvánnyal szembesít minket! A Fehér Kígyó idén tehát már másodszor csapott le, méghozzá egy újabb dupla koncertdokumentummal. Áprilisban a „Made in Japan” jött, júliusban pedig a „Made in Britain”, kiegészítő CD-ként a „The World Record”-dal. Az új kiadvány első, „Made In Britain” címet viselő CD-je a 2011 decemberi brit szigetországi koncertekről származik (ez volt a brit turné második szakasza), a The World Record című második lemez pedig az európai, amerikai és dél-amerikai fellépések válogatása. Mindez a „Forevermore” (2011) albumot népszerűsítő turné jegyében.
Az utóbbi években több mint nyilvánvalóvá vált, hogy Coverdale remekül érzi magát az új időkben. A mai Whitesnake felállását kitöltő fiatal csikók a szeretett vezér, David Coverdale körül összegyűlve visszaviszik a fickót az ifjonti vadság vad éveibe, sőt valamiképp fel is szabadítják, megtöltik energiával. Coverdale ugyanakkor nem tagadja meg az érettségét és megfontoltságát sem. Ravasz csibész marad, ez pedig a zenekar túlélésének záloga Coverdale zenei pályafutásának érett éveiben is! Coverdale az utóbbi években rendkívül felszabadult a színpadon, nem fukarkodik szórakoztató temperamentumával, és azon kevés frontember egyikeként él a „ügyes szóválasztás” nevű képességgel, hogy „megvegye” a közönséget. Mindig pozitív, és mint mindig, nagy gentleman is marad, aki akkor is „megvesz” téged, ha csak futólag végigmér átható, csillogó tekintetével. A fickó csupa báj és hatalmas karizma. Tény, ami tény. Még ha az énekesi teljesítményének aranykora, amely letörölhetetlen nyomot hagyott a rockzene történetében, már jócskán mögötte is van, a szobra, alakja vagy bárminek hívjuk is, továbbra is minden – még a legártatlanabb – Whitesnake-finomság elengedhetetlen építőköve.
A nyitó „Best Years” szellemében az első lemezen a Whitesnake 2011 decemberének végén a nagy-britanniai közönséget kényezteti az azonnali hódítás vehemenciájával, amely egy szempillantás alatt begyullad. Az első CD jóval piszkosabb, jóval kompaktabb, és közelebb áll a koncertek hitelességéhez.
Ez rögtön lemérhető a koncertek megszokott menetén, amit a dallista kínál. Coverdale hangja példásan tartja magát, bár persze utólag átment néhány stúdiójavításon és szépítésen. Szúrnak a fülbe az egyes számok kezdő- vagy záró részeinek utólag rávett sikolyai, amelyekről egyértelmű, hogy Coverdale már régóta nem képes azokat előadni. Az is világos, hogy utólag vannak rávéve – ezt a legvakabb fül sem hallaná ki, még ha a legmélyebb óceán fenekén feküdne sem.
A repertoárban helyet kapnak a „Good To Be Bad” számai is, amelyek élőben sokkal meggyőzőbben hatnak, mint a stúdióeredetik átlagossága. A zenészgárda továbbra is fantasztikus. A vokális harmóniákat a fanatikusan odaadó hangszeres játék mellett is szinte hibátlanul hozzák. Coverdale ilyen környezetben biztonságosan és lazán támaszkodhat a csapata erejére, lelkesedésére, bizonyítási vágyára és természetesen magabiztos szakmai tudására. A profizmus az profizmus. Coverdale pedig ezt jól tudja. Mindig megengedhette magának a legjobb zenészeket. A legjobbakat, és a legdrágábbakat is. Mellényúlás tehát nincs.
A riffek feszültsége mérgesen harapós, a szólók egyedülálló mesebeli kombinációi a sebességnek és a filigránul tiszta játéknak, amely nem ismer elhibázott hangot. Reb Beach és Doug Aldrich kontrollja kivételes, a kettős pedig a Coverdale mellett eltöltött teljes évtized alatt rendkívüli, szinte telepatikus összhangot alakított ki egymással. Az első album tehát az igazi koncertalbum. Rajta van a zenekar minden nagy slágere, amelyeket az utolsó két album számai néha „megzavarnak”, élükön a kiváló nyitánnyal, a Best Years agresszív, de retró hangzású riffjével, vagy középen a Whitesnake újabb korszakának egyik legszebb dalával, a Forevermore-ral. Egyértelmű, hogy a Whitesnake az új évezredben „heavy metal blues”-t játszik. Aki itt véletlenül Moody/Marsden-varázslatot keres, az (ismét) alaposan pórul jár.
A második lemez (kivétel a Slide It In és a Bad Boys-zal való nyitás) a félrevezető cím ellenére „maradékokat” tartalmaz. Ezek bizonyítják, hogy a dallista a turné során változott. Ezeket az úgynevezett „kaparékokat” szándékosan tolták át a második korongra. Többnyire újabb számokról van szó, plusz a záró kreszcendóról: a Deep Purple-klasszikus Soldier Of Fortune (a már ismert „a capella” rendezésben) és a Burn/Stormbringer tornádója kombinációjáról. A második lemezre kerültek a jam-pontok is, mint a The Badger, aztán a The Snake Dance és persze Beach és Aldrich keresztbe lőtt szólótüze (Pistols At Dawn). A második CD mindenképp lényegi dokumentum, mégis felmerül a kérdés, miért nem adta ki a Whitesnake egy teljes koncert felvételét a teljes dallistával, vágások és igazítások nélkül. A válasz alapvetően kézenfekvő: az csak egyetlen lemez lenne. A zenekar koncertjei az új évezredben ugyanis nem tartanak tovább egy óra húsz percnél. Coverdale már nem bírja tovább. Meggyőződhettek róla ti is az újabb kiadvány első CD-jét hallgatva, ahol rengeteg időhúzó „betét” „mesterségesen nyújtja” a koncertet a kívánt hosszúságra. Ha viszont a két lemezből összeállítanánk az igazi koncert-dallistát, azonnal nyilvánvaló lenne, hogy azt úgy alakították ki, hogy Coverdale be tudja osztani az erejét a koncert perceire, és hitelesen hozni tudja az énekesi teljesítményét.
Az az érzésem, mintha a Whitesnake a hazai közönség előtt még intenzívebb, még elektromosabb koncerthangulatot akart volna nyújtani. A „Made In Britain” lemez hangzásában még kompaktabbnak hat, a torzításban még rombolóbban omlik, sőt Coverdale hangja is tapinthatóbb vokális tartalmat présel ki magából (frissebbnek hat, meggyőzőbb érzelmekkel), mint ahogy az a „Made In Japan” (2013) koncertalbumon élvezhető, amely egyébként semmiképp sem „fosztatott meg” a felsorolt tulajdonságoktól. Röviden: a „Forevermore” turné odüsszeiájának újabb dokumentuma, amely egészen az idei júniusig elhúzódott, bizonyítja, hogy Coverdale és a Whitesnake-cimborái megalkuvást nem ismerő rock ‘n’ roll gárda, amely cseppet sem gondol a nyugdíjba vonulásra. Annak láttán, mennyire lelkesen és kiengedetten viselkedik a „megfiatalodott” Coverdale a színpadon, ha az egészsége a jövőben is szolgálja, a Whitesnake még álmában sem tehet ilyet. Legalábbis a következő 15 évben semmiképp.
Felállás
David Coverdale – ének
Doug Aldrich – gitár
Reb Beach – gitár
Michael Devin – basszusgitár
Brian Tichy – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZ:
Michael Ruedy – billentyűk
Produkció
The Brutal Brothers (David Coverdale, Doug Aldrich & Mikey Macyntire)
Dallista
CD1 („Made in Britain”):
1. Best Years
2. Give Me All Your Love Tonight
3. Love Ain’t No Stranger
4. Is This Love
5. Steal Your Heart Away
6. Forevermore
7. Love Will Set You Free
8. My Evil Ways
9. Fare Thee Well
10. Ain’t No Love In The Heart Of The City
11. Fool For Your Loving
12. Here I Go Again
13. Still Of The Night
CD2 („The World Record”):
1. Bad Boys
2. Slide It In
3. Lay Down Your Love
4. Pistols At Dawn
5. Snake Dance
6. Can You Hear The Wind Blow
7. Fare Thee Well; One Of These Days
8. The Badger
9. Deeper The Love
10. Soldier Of Fortune
11. Burn/Stormbringer
